Jó ez nektek?

A hatalomváltás már nem is kevéssel több, mint két éve volt, és az oktatásban tanúi lehettünk számos leváltásnak, megszüntetésnek, támogatásmegvonásnak. Volt, hogy nagyszerű pedagógiai munkát végző iskolát szüntettek meg az új hatalom birtokosai mondvacsinált okokkal magyarázatot adva. Volt, hogy hosszú évek óta fenntartott támogatási konstrukciót szüntettek meg, egy viszonylag biztos állami támogatást hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek színvonalas nevelést nyújtó iskolák, alapítványok esetén. Volt, hogy ugyan a nyugdíjkorhatárt elért, de még foglalkoztatható, nagyon is aktív iskolaigazgatót távolítottak el trükkös módszerrel, miközben ez az igazgató a kategóriájában egyik legjobbnak tartott intézményt irányította sikeresen évtizedek óta. Nem egy-két esetről van szó, szinte naponta kapunk legalább egy ilyen hírt.

Valami természetes dologról lehet szó? Miért ne lehetne természetes, hogy egy új hatalom biztosítja a pozícióit, és a vezető posztokról eltávolítja azokat, akik nem állnak mellette, akikről tudható, hogy ha politikai véleményt fogalmaznak meg, az nem éppen erősíti az adott hatalmat? Úgy vélem, nem természetes. És ez független kell legyen a hatalom színétől is.

Elképzeltem egy szöveget, amit Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának irányítója mondhatna el, mondjuk L. Ritók Nórának, az Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatójának. Az Alapítvány éppen most veszített el egy eddig közoktatási megállapodás keretében kapott támogatást, amely hosszú éveken át biztosította, hogy Berettyóújfalun, az iskolában halmozottan hátrányos helyzetű, elsősorban cigány gyerekek kapjanak elismerten rendkívül magas színvonalú művészeti nevelést, illetve, hogy az alapítvány a helyi és a környékbeli rendkívül szegény családoknak nyújtson erejéhez mért segítséget. Sokak számára ismert a történet: az eddigi támogatási forma megszűnt, a támogatás eredeti összegét is felülmúló összegre lehetett pályázni, az Igazgyöngy ezen a pályázaton nem nyert, amit a magas hivatal egy semmitmondó magyarázattal próbált indokolni, miközben - hírlik - a közel 300-ból a pályázaton támogatást nyert közel 30 intézmény között van olyan, amely gondban lesz a kapott hatalmas összeg elköltésével.

Tehát elképzeltem egy szöveget, amit Balog miniszter úr mondhatna el L. Ritók Nórának, ha ez egy normális ország lenne:

Kedves Kollegina! Én tudok két dolgot önnel kapcsolatban. Az egyik, hogy ön nem szimpatizál a mi politikánkkal. Ennek több tanújelét adta megnyilvánulásaiban. Felvetett számos kritikát. Én önnel ezekben nem értek egyet. Szerintem nincs igaza e kritikákat illetően. A másik, amit tudok önről, hogy irányít egy iskolát, amelyben elsősorban cigány gyerekek számára nagyszerű művészeti nevelés zajlik. Tájékozódtam erről a munkáról, és az eredményeit magam is nagyon jónak tartom. Úgy látom, hogy az iskola támogatásra érdemes, ezért megkeressük a módját, hogy miképpen kaphatnának legalább akkora összeget, mint amekkorához hozzájutottak az előző években. De mivel szeretnénk, hogy a támogatások tisztességesen, vagyis a korrupciónak elsősorban a tényét, de a látszatát is elkerülő módon kerüljenek az intézményekhez, ezért egy pályázaton kell, hogy összemérjék hasonló intézményekkel az erejüket. Ismerkedve ezzel a területtel, úgy látom, hogy ha az Igazgyöngy Alapítvány elindul ezen a pályázaton, szinte száz százalékig biztos, hogy nyer. Kollegina! Remélem így lesz, és önök haladhatnak tovább a megkezdett úton. A politikai kérdéseket tekintve pedig remélem, hogy lesz még alkalom arra, hogy akár négyszemközt, de akár másokkal együtt is megvitassuk azokat. Talán még - egyes kérdésekben - meg is tudjuk győzni egymást, akár közelebb is kerülhetnek egymáshoz az álláspontjaink, vagy legalábbis sokkal pontosabban láthatjuk majd, hogy miért és miben van köztünk nézeteltérés.

Ilyen szöveg nincs, nem volt. Azt nem tudom, hogy igaz-e, hogy nem is lehetett volna. Balog Zoltánról azt tartom elképzelhetőnek, hogy a gondolkodását tekintve nem idegen tőle. Ám mégsem jött, és valószínűleg nem is jön létre egy ilyen, vagy ehhez hasonló szellemű beszélgetés. Miért? Vegyük számításba hűvös fejjel a lehetséges okokat!

Az első ok az lehet, amit már tulajdonképpen fentebb írtam, hogy itt létezik egy következetes hatalmi gyakorlat: minden pozíciót meg kell szerezni, ami csak a legkisebb mértékben is érintheti a hatalmat, illetve (fordítva) minden olyan embert el kell távolítani a jelenlegi pozíciójából, aki "árt nekünk", még ha csak annyival is, hogy a mi politikánkkal ellentétes véleményeket fogalmaz meg. És a pozíciók között ott vannak az iskolavezetéssel kapcsolatosak is, sőt, tudunk példát arra is, hogy "egyszerű" pedagógusok eltávolítására is sor került (nagy valószínűséggel csak azért, mert nem voltak a jelenlegi hatalom hívei).

Ez a hatalomgyakorlás vak, ország- és önpusztító. Országpusztító, mert értékeket rombol. Önpusztító, mert kiépít egy olyan rendszert, amely rövidebb, vagy hosszabb idő alatt önmaga vesztét fogja okozni. A kádár-rendszer is hosszú távon működött, ám tudjuk, hogy a "méhében" fokozatosan ott fejlődtek a végül is a pusztulását okozó erők. Sokadrangú, lényegesen alacsonyabb szintű tudással rendelkező "szakemberek" kerülnek a színvonalas munkát produkálók helyére a hatalommal azonosulva pusztán a hatalmi és anyagi érdekek szerint. Sok kínnal, keservvel felépített, modern szakmai építmények, jól működő, eredményes, hatékony struktúrák omlanak össze egyik napról a másikra, rosszaknak átadva a helyüket. Ez igenis önpusztítás.

A másik lehetséges ok a leírt szöveg elhangzásának elmaradásával kapcsolatban az, hogy Balog Zoltán nem is tud az ügyről. Ez abból a szempontból "megnyugtató lenne", hogy legalább abban bízhatnánk még, hogy Balog Zoltán valóban nem olyan ember, aki nem akceptálja ezeket az értékeket. A baj persze ez esetben is majdnem ugyanakkora. Hiszen maga a rendszer működött nem normálisan, értékrombolóan, az esélyegyenlőtlenségek csökkentésének elvét nem érvényesítő módon.

És a harmadik lehetséges ok - jelezve mellékesen, hogy a három ok bármilyen variációban együtt is előfordulhat -, hogy a minisztérium, vagy akár Balog Zoltán maga is így van ezzel, nem ért egyet azokkal a pedagógiai törekvésekkel, azzal a nevelési és szociális tevékenységgel, amely az Igazgyöngyben zajlik. Azt mondják: nekünk ez nem kell, mert nem illik az elveinkhez, a törekvéseinkhez. Na, ha ez is benne van a pakliban, akkor nagyon nagy baj van.

Lehet sok mindent mondani arról, hogy a mai pedagógia mennyire sokszínű, hogy mennyire megférnek benne akár egymással ellentétes törekvések is. Számos kérdéskör van, amelyben valódi alternatívák léteznek, és a politikának az ezekben felmerülő lehetőségek közül választani kell. Az esélyegyenlőtlenségek csökkentése nem ilyen. Racionálisan gondolkodó szakember nem mondhat ma olyat, hogy reális alternatíva az esélyegyenlőtlenségek jelenlegi szinten tartása, vagy növelése. Tudtommal szakmailag megalapozott formában ilyen pedagógiai eszme nem létezik. Szélsőséges politikai erők szélsőséges politikai törekvéseként igen, ezt jól ismerjük is, de annak nincs semmiféle szakmai megalapozása. Létezik továbbá a legalább a középosztályhoz tartozó társadalmi rétegek gyermekes családjainak körében, a lábbal szavazás ezt világosan mutatja, de itt is csak a gondolkodás legmélyén, implicit törekvésként, és ez esetben sem szakmailag kiforrott eszmékkel körülbástyázva. Valószínűleg ez az utóbbi az igazi ok. Nagyon széles, és a társadalmi érdekérvényesítésben a jó pozíciókat birtokló társadalmi csoportok törekvéseinek kiszolgálását szolgálja az, ha a jelenlegi hatalom szembe megy egy szakmai evidenciával. Ez kérem szavazati aránymaximalizálás. Én ezt nem is ragozom tovább.

Valami még nagyon ide kívánkozik. E sorokat most a jelenlegi hatalommal összefüggésben írtam le. Ám a jelenség bármely hatalom esetén jellemző lehet. Kutattam az emlékeimben, hogy tudok-e hasonló eseteket mondani mondjuk a 2002 és 2010 közötti időkből. Nem tudtam, de ennek oka lehet az én vakságom is. Elismerve, hogy nem éppen szerencsés módon én itt lehettem egyoldalú, kérem azokat, akik tudnak a mondott időszakból hasonló esetekről, írják meg e blogon azok rövid történetét. Természetesen akár úgy is, hogy vendégként egy egész bejegyzést is írhat az, aki szívesen tenné.

Még mindig elkészül a gimnáziumok sorrendje - nem unják?

Most is megjelent. Mármint a Köznevelésben a magyar gimnáziumok sorrendje, figyelembe véve a középszintű érettségik pontszámait, a nyelvvizsgával rendelkezők számát és az OKTV-n elért eredményeket. Szégyenkezve írom, amit írok, mert már annyian és annyiszor szóvá tették, mégis újra és újra meg kell fogalmazni az ellenérzéseket. Ellenérzéseket? Esetemben dühöt, mélységes értetlenséget (hogy képesek ilyesmire emberek), a szánalmas szakmaiatlanság miatt érzett kiábrándultságot.

Olyan egyszerű! Hogy egy gimnázium milyen eredményeket ér el, azt alapvetően az oda járó tanulók színvonala határozza meg. A gimnáziumi rangsorokban folyton-folyvást  legelöl végző gimnáziumok diákserege erős válogatás eredményeként alakul ki. Nem pusztán az igaz, hogy ezekben az iskolákban a minimum a középosztályhoz tartozó családok gyermekei tanulnak (az erősen diszkriminatív magyar közoktatásban ők eleve magasabb szintű eredményeket érnek el), hanem az is, hogy vannak bizonyos intézmények, amelyek még a jobbak közül is kiválogathatják a legeslegjobbakat. Kemény törvény a pedagógiában, hogy a tanulás eredményességét az előzetes tudás alapvetően befolyásolja. Akkor most miért csodálkozunk, hogy a legjobbakat tanító iskolák végeznek az első helyeken?

Az okos riporter valamelyik okos rádiós csatornán arról faggatja a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium igazgatóját, hogy vajon csalódottak-e, hogy idén a második helyre szorultak a Radnóti mögött. Az interjúban szó sem esik arról, hogy van-e valami baj ezzel a rangsorral, hogy egyáltalán mi az információtartalma. Megmondom mi az információtartalma: az iskolák középosztályhoz tartozó tanulókra kifejtett vonzó hatását méri. És nem azt, amit a riport készítője, de a riportot adó is halványan érzékeltet, hogy itt az iskolák pedagógiai munkájáról van szó, hogy amelyik iskola előrébb van, ott jobb színvonalú a pedagógiai tevékenység.

Tudniillik ez nagy valószínűséggel nagyon nem így van (mármint az, hogy a pedagógiai munka színvonala határozza meg az eredményeket). Hanem nagy valószínűséggel úgy van, hogy az előrébb végző jobban tudott válogatni. Tudom, hogy erre sokan azt mondják, hogy azért tudott jobban válogatni, mert jobb. Jobbak a pedagógusok, a gyerekek szívesebben mennek oda, a szüleik szívesebben tuszkolják ebbe az iskolába a porontyaikat. De ezt soha senki nem bizonyította be. Soha senki nem végzett olyan számítást, amelyben statisztikailag kontrollálta volna a gimnáziumokban való tanulás kezdetén jellemző előzetes tudást. Pedig ezt meg lehetne tenni, mondjuk a gimnáziumokba való bekerülésnél megoldott központi tesztek pontszámait fel lehetne használni. Olyan dühös vagyok, hogy esküszöm, ezt meg fogom csinálni, csak tudnám, honnan szerzem meg az adatokat.

Jó, de miért vagyok dühös, hogyha nem is redelkezem ezekkel az adatokkal, és lehet, hogy a számítás során kiderül majd, hogy kontrollálva az előzetes tudást, a most kiválónak tekinthető gimnáziumok továbbra is kiválóak lesznek. Egyáltalán nem hiszem, hogy ez így lesz (szerintem a sorrend majd nagyon összekutyolódik), de valójában van valami más, ami a pedagógiai munka színvonalára egy egészen más irányból vetülő fény jóvoltából lesz látható, és ez az, ami igazán dühössé tesz.

Lehetünk mi elájulva a jól ismert nevű gimnáziumainktól, tekinthetjük ilyen, meg olyan jóknak őket, ám ha közben belterjesen csak a többi magyar iskola teljesítményével hasonlítjuk össze az övékét, akkor könnyen tévútra juttathat bennünket a vak csodálat. Milyenek ezek az iskolák a nemzetközi összehasonlításokban?

A kérdésre, bár nem könnyű, de található hozzávetőleges válasz. Mint oly sokszor, érdemes most is a PISA vizsgálatok eredményeit áttekinteni. Hogyan teljesítenek a legjobb tanulóink? Milyen a magyar oktatás teljesítménye, ha figyelmünket csak a legjobbakra, mondjuk a teszteredményeket tekintve a legfelső öt százalékba tartozókra fordítjuk. Nos, szánalmas. A magyar 15 évesek a legutóbbi, a 2009-es PISA mérés során a természettudományi tesztet illetően a 16. helyen végeztek. Ehhez képest a leggyengébb öt százalékba tartozók a 12., a legjobb eredményeket elérők a 27. helyen, ha a 34 OECD országot nézzük. 34 ország között a 27. helyen. Tetszik érteni? Kedves hölgyeim és uraim, akik elköltöttek isten tudja mennyi jó adóforintot a gimnáziumok sorba rakosgatására, nem kellett volna azt a pénzt valami másra költeni?

Tudom, hogy az érvelésemmel szemben fel lehet hozni néhány ellenérvet. Az egyik az, hogy a helyezések sosem tű élesek, ha mi a 27. helyen végeztünk valamilyen adatunkat tekintve, az azt jelentheti, hogy mondjuk az így a 24-32. helyre került országok között valójában nincs szignifikáns különbség a legjobb öt százalék teljesítményét illetően. Igen, ez igaz, de azért ezek az adatok ezt beszámítva is durvák. Lehet azt is mondani, hogy ez a természettudományi teszt volt, a másik kettőben (szövegértés, matematika) nem ennyire élesek a különbségek. Ez is így van, de én egyáltalán nem vagyok nyugodt akkor, amikor látom, hogy mindegyik tesztben ugyanaz a tendencia látszik érvényesülni, illetve akkor sem, ha arra gondolok, hogy a PISA vizsgálatok eddigi eredményeiben - hol nagyobb, hol kisebb mértékben - szisztematikusan megjelent ez a nem szívderítő helyzet.

Aztán azt is fel lehet vetni, hogy a 15 évesek, amikor megírják a PISA tesztet, még csak egy évet töltöttek a négy évfolyamos középiskolákban. A PISA valójában inkább az általános iskolai nevelés eredményességéről szól. Ez a felvetés is majdnem jogos. Ám ne felejtsük el, hogy a gimnáziumi rangsor elején szereplő intézmények nagy részében hat vagy nyolc évfolyamos gimnáziumi formák is működnek, vagyis igen sok esetben igenis már a gimnázium hatásáról, eredményességéről van szó.

És még valami! Igaz, hogy a PISA mérés kifejezetten a 15 évesekről szól. Ám vannak adataink arról, hogy a nemzetközi felnőtt olvasásvizsgálatban (IALS) hogyan szerepeltek a 16-65 éves korú, már iskolába nem járó "felnőttek". És "láss csodát"! A felsőoktatási végzettséggel rendelkező magyar felnőttek a 22 OECD ország hasonló iskolázottságú résztvevőivel összehasonlítva a leggyengébben olvasnak.

Lehet azt mondani, hogy az itt is leírt korlátok miatt ezek az adatok nem elég biztonságosan mutatják, hogy az iskolarendszerben a legjobb eredményeket elérők valójában igencsak meglepően alulképzettek. De könyörgöm! Akik megrendelik, akik készítik, és akik készpénznek veszik a gimnáziumok ragsorára vonatkozó számításokat, a validitás kérdését miért nem teszik fel ezzel a vizsgálattal kapcsolatban? Tényleg az intézmények pedagógiai munkájának színvonalát jelzik ezek a számítások? Az általam sorolt eredmények minden hézagosságuk ellenére is összehasonlíthatatlanul jobban.

Ennyit erről. És tényleg nagyon dühös vagyok.