Május 30-án este Hoffmann Rózsa
államtitkár asszony interjút adott az ATV-nek, Kálmán Olga „Egyenes beszéd”
című műsorában. Viccelhetnék a „görbe beszéd” kifejezéssel, de nem teszem.
A NAT-ról volt szó, amelyet a
kormány már jóváhagyott jó pár napja, azonban a közvélemény és a szakemberek számára
az adás kezdetéig nem vált ismertté. Hoffmann Rózsa itt, ekkor értesült ez utóbbi
tényről, és ígéretet tett, hogy gyorsan orvosolja a problémát. Azon sem fogok
élcelődni, hogy milyen viszonyok uralkodnak egy államtitkárságon, ha ez
előfordulhat, mert készséggel elhiszem, hogy nincs ebben semmi célzatosság, valódi
homokszem a valódi fogaskerekek között, felejthető.
Nyilván az interjú tartalma az
érdekes. Részleteket fogok belőle idézni, és kommentálni. Elnézést kérek, ha
nem mindenhol abszolút szöveghűek az idézetek, de biztos, hogy majdnem azok, és
vagy a figyelmetlenségem, vagy az élőbeszéd csak nagyon-nagyon kevesek számára
elkerülhető némi sutaságainak javítása eredményezte a minimális eltéréseket.
Hoffmann Rózsa mondatait, a kommentálandó idézeteket kicsit beljebb, és dőlt
betűvel írom.
A Nemzeti alaptanterv funkciója, hogy mindenki
számára bőségesen és lazán beleférjen a tanévbe a tananyag, hiszen a NAT a
mindenki számára szóló tananyagot rögzíti, és valóban minden iskolában a
gyerekek számára az egységes műveltséget, az egységes nyelvet biztosítandó,
tovább is adják.
Kálmán Olga nem oktatási
szakember, nyilván megbocsáthatjuk neki, hogy nem kérdez vissza, hogy az
államtitkár asszony valóban minden iskoláról beszél-e. Kálmán Olga kemény
kérdező, ám mindig udvarias (szerény és szubjektív véleményem szerint a
legfelkészültebb magyar újságíró), ezért ha látná az ellentmondást, nyilván
megadná a lehetőséget Hoffmann Rózsának, hogy korrigálja szavait. Merthogy középfokon
a Nemzeti alaptanterv egyáltalán nem tartalmazhatja minden iskola számára a
tanévbe bőségesen és lazán beleférő tananyagot. Egészen pontosan csak a
gimnáziumokról van itt szó. Az, hogy a szakiskolákban és a szakközépiskolákban
a NAT tananyaga adhatja a ténylegesen tanítható mennyiséget, nem hogy erősen
kétséges, hanem egyenesen hamis állítás. Bár nem tudhatjuk egyelőre, hogy a NAT
szerzői milyen mennyiségű tananyagot hagytak meg az eredeti javaslatban
szereplőből, ám ha itt jelentős csökkentés történt volna, azzal tele lenne a
sajtó, az államtitkárság büszkén terjesztené minden lehetséges fórumon, hogy ők
igenis megfogadják a kritikákat, érvényesítik a javaslatokat. Ehhez képest
éppen csak említik, hogy történt némi csökkentés, és szinte mindig ott van
mellette a növelésre utalás is.
Ehhez
képest a NAT köznapi emberek által is ismerhető, javasolt változatában annyi
tananyag volt, amennyi a legtöbb területen kiteszi egy „átlagos” gimnáziumban
tanítható tananyag mennyiségét. Ezt különösebben az alkotók sem cáfolták, és az
államtitkárság sem tiltakozott a megállapítással szemben. Egy „normál
gimnáziumban” négy tanévben történik e tananyag tanítása. A szakközépiskolákban
is. Ott azonban szakképzés is zajlik majd, a NAT műveltségtartalmának
elsajátítására – bevallottan – a gimnáziumokban jellemző tanóraszámnak csak a
60-70 százaléka áll majd rendelkezésre. Még durvább a helyzet a szakiskolások
esetén. Ezekben az intézményekben (képzési formákban) közismereti jellegű
oktatásra egy tanév áll majd rendelkezésre (ld. erről az „Amikor a legalább majdnem legföljebb” írásomat), vagyis a gimnáziumi idő egynegyede. Na, az már
tuti, hogy az eredeti, vitára bocsátott NAT változatban szereplőhöz képest nem
csökkent negyedére a tananyag a kormány által elfogadott verzióban.
Teljesen
hiába mondjuk (mit mondjuk, üvöltjük) sokan, hogy amikor ez a kormány, illetve
az államtitkárság nemzeti műveltségről, a hétköznapi kommunikációhoz szükséges
műveltséganyagról beszél, valójában mindig csak a gimnáziumban tanulókról és
ott végzőkről szól. Nem változik a kommunikáció, továbbra is ez a minden alapot
nélkülöző, hamis elgondolás jelenik meg benne, hogy tudniillik a nemzeti
műveltség az egy elitnek a műveltsége. Ha jóindulatú vagyok, akkor azt
gondolom, hogy ez figyelmetlenség, felületesség. De nem kell nagyon
megerőszakolnom az agyamat ahhoz, hogy szándékosságot véljek felfedezni a
kommunikációban: kirekesztést, az általuk oly magasztos megnyilvánulásokban oly
sokszor hivatkozási alapot jelentő nemzet mintegy hetven százalékának
tulajdonképpen a nemzetből, de mindenképpen a nemzeti műveltség birtoklására
feljogosítottnak tekinthetők közül való kizárását. Amikor én már számtalanszor
azt állítottam, hogy ennek az oktatáspolitikai irányításnak nincs koncepciója,
akkor elsősorban az ilyen, és hasonló jelenségekre gondoltam. Hol van az
leírva, hogy milyen eszmei alapon, milyen gondolkodásmód keretében, és milyen
szakmai ismeretrendszerre alapozva zárják ki ezek a politikusok egy társadalom hetven
százalékát azok közösségéből, akik a nemzeti műveltséget birtokolhatják? Nem
létezik ilyen koncepció, legalábbis leírt, nyilvános és vitatható koncepció nincs.
De nézzük tovább!
Az egységes nemzeti műveltséget nem lehet
másképpen továbbadni, csak ha van erre valamilyen garancia. A Nemzeti alaptanterv,
meg majd az ennek alapján készülő kerettantervek megfelelő garanciát jelentenek
arra nézve, hogy valóban minden iskolában tanítják ezeket a tananyagokat,
amelyeket most nem tanítanak. És nem csak irodalomból, nagyon fontos
történelemből, a művészetekből, a természettudományokból, hogy az az egységes
műveltségkép, amelynek köszönhetően a magyar iskola nagy magaslatokra jutott a klebelsbergi
iskolareform után, tehát, hogy az a műveltségkép valahogy ismét összeálljon. Ma
teljesen széttöredezett. És akkor szörnyülködve mondják azok az emberek, akik
most véleményt formáltak a Nemzeti alaptantervről, hogy milyen szörnyű, hogy
egy-egy ilyen kvízműsorban milyen alapvető kérdésekre már nem tudnak felelni az
emberek. Ez rossz, hát a műveltségünket nekünk őrizni, ápolni kell, ezért a
Nemzeti alaptantervben erre figyeltünk.
Az „egységes nemzeti műveltség”
fogalom vajon mit jelenthet? Az „egységes” jelző nem jelentheti benne azt, hogy
mindenki számára birtokolható, s hogy az iskola ennek biztosításáért mindent
megtesz. Ezt láttuk már a fentebbi leírásban. De akkor mégis, mit jelent az, hogy
egységes? A szó talán legtöbbször használt értelme szerint jelentheti azt, hogy
a „nemzeti műveltség” (bármi legyen is az), valamilyen szempontokból homogén, benne
valamilyen minden pontján azonos elvek érvényesülnek. Egy adott világlátásra épülő
műveltség nevezhető egységesnek, amelyben az elemek kiválasztása (beépítése) az
adott, és markánsan megfogalmazott szemléletmód alapján történik, ahol az
elemek, és kapcsolataik értelmezéséhez ez a világlátás szolgál alapként. Ebben
az értelemben tetszenek használni az „egységes” szót? Akkor tessék megmondani,
hogy mi ez a világlátás! És azt is tessenek megmondani, hogy ez a
gondolkodásmód és gyakorlat hogyan viszonyul az iskola azon feladatához, hogy
különböző világlátásokkal kell, hogy megismertesse a tanulókat, biztosítania
kell az azok közötti választás lehetőségét, sőt, meg kell tanítania az e
világlátások közti választás mikéntjét is? Vagy nem így tetszenek gondolni? De
akkor hogyan? Nem kellene, nem kellett volna már régen megosztani velünk?
A műveltség,
egyfajta műveltség minden egyes emberre jellemző, s talán beszélhetünk róla
annak ellenére is, hogy nehéz lenne kellően precíz pszichológiai vagy/és
pedagógiai tudományos meghatározást adni. Az egyes emberek műveltsége nyilván rendkívül
különböző. Ez a különbség miként jelenik meg az „egységes nemzeti műveltség”
formálásának céljában? Amennyiben az „egységes nemzeti műveltség” kitölti egy „átlagos”
gimnázium tananyagát középfokon, akkor hol és mikor jelenik meg a
differenciáltság? Hol szerzik meg a tanulók azt a műveltséget, amely az oly
fontos különbözőségeket hordozza?
És mi az, hogy
„nemzeti műveltség”? A „nemzeti” jelző nyakló nélküli, illetve tendenciózus, a
politikai ellenfeleket „nem nemzetiként” beállító gondolkodásmód keretei között
történő használata számomra elfogadhatatlan, visszaélés egy szép szavunkkal, a
hozzá kapcsolódó érzelmeknek nemtelen célok elérésére való használata.
Gondolhatnék arra, hogy a „nemzeti műveltség” fogalma valamilyen módon a
magyarokban élő, bennük közös műveltséget, vagy legalábbis egy talán
körülhatárolható, a magyar kultúrához, a nyelvhez, a történetünkhöz kapcsolódó
műveltséget jelent. De akkor nem értem, hogy miképpen jár ki a jelző számtalan
olyan műveltségrésznek is, amely nem ilyen, hanem egyetemes, semmi köze
nyelvhez, etnikumhoz, adott kultúrához.
Ez az „egységes
nemzeti műveltség” fogalom finomabban megnevezve tohuva bohu, nyersebben
fogalmazva oltári nagy marhaság, racionálisan értékelve, elfogadva, hogy minden
kommunikációs elemnek funkciója van: egy liberálisnak tartott oktatáspolitikai
koncepcióval és gyakorlattal való szembenállást érzelmi alapokon rögzítő
megfogalmazás. Egyszerű propaganda.
Megtudhatjuk,
hogy a „nemzeti műveltség” ma széttöredezett. Mivel magának a fogalomnak az
égvilágon semmi értelme nincs, amit jelöl, annak a széttöredezettsége is
értelmezhetetlen. Persze ennek a kommunikációs elemnek is funkciója van. Az
emberi gondolkodás felszínes, ilyen esetekben megkeresi a megérzett legközelebbi
értelmezést. A nézők egy részében az a képzet születik meg, hogy a nemzetáruló
liberálbolsevik oktatáspolitikusok széttörték a nemzeti műveltséget. A nézők
egy másik csoportja talán átlátja, hogy ez csak propaganda. De köztük is sokan
lehetnek, akik szerint valami mégiscsak van a dologban. Általában rendkívül
népszerű, és nem csak a jobboldalinak mondott gondolkodással jellemezhető
emberek körében szidni a műveltség állapotát, nagy ellenségkeresés keretei
között megtalálni az iskolát (kinek-kinek a libbolsik által irányítottat, vagy a diktatúrásokét),
és jól elverni a port rajta. Mert lehet, hogy Hoffmann Rózsáról, vagy Orbán
Viktorról, vagy bárki másról e vezetésből szívesen mond valaki nyomdafestéket
nem tűrő szavakat, de ha az oktatást, az iskolát lehet valamiért hibáztatni,
azonnal létrejön a nemzeti közmegegyezés. Erre a primitív reakcióra bizton
számíthat bárki, a műveltség elkorcsosulását, sőt, a nemzet fokozatos kulturális
leépülését vizionálni „hálás”, legalábbis busásan megtérülő vállalkozás.
De
nézzük tovább!
Nyilván különbözőképpen fognak megjelenni
ezek a szerzők [utalás a vitatott szerzőkre, Nyirő József, Wass Albert, Szabó
Dezső] a humán- és a reáltagozatos gimnáziumokban…
Micsoda? Lesznek humán- és
reáltagozatos iskolák? A „tagozat” fogalom a köznevelési törvényben (ld. 4. § 27.)
az általános iskola két szakaszára van fenntartva. Tervbe van véve a humán- és
reáltagozatos iskolák létrehozása? Ezt mikor tetszenek velünk megosztani (vagy legalábbis a híveikkel, ha velem nem is)? Vajon ezek általános iskolai szinten is
lehetségesek lesznek, vagy csak középfokon? És középfokon ugye csak a gimnáziumokban?
Nehéz mást elképzelni. De akkor itt az iskola ismét csak a gimnázium
(középfokon). Tényleg! Wass Albert tanításával mi lesz a szakiskolákban? Nyilván nem lesz kötelező, ahogyan egyébként a gimnáziumokban sem az, csak
egyik példaként szerepel a két világháború közötti nemzeti konzervatív irodalom
bemutatásával összefüggésben. Szóljon, aki tud válaszolni a kérdésekre! Hogy
mekkora kalamajka lesz ebből!
De menjünk tovább!
Kálmán Olga: A kerettantervvel kapcsolatban: az is érte
kritikaként a Nemzeti alaptantervet, hogy túl kevés az a terület, amely aztán a
kerettantervre marad. Tehát, hogy túl sok mindent szab meg maga az alaptanterv,
azon belül a kerettanterv szinte már ugyanaz…
Hoffmann
Rózsa: Ezt kik mondták? Ilyet szakember
nem mondott. Egészen más a kettőnek a műfaja. A kerettantervben azok az
ismeretanyagok és követelmények, amelyeket a Nemzeti alaptanterv tíz műveltségi
terület köré rendez, tantárgyakba rendezve, óraszámhoz hozzárendelve fognak megjelenni,
mégpedig nem egyformán, mert többféle kerettanterv lesz. Lesz legalább egy,
amely megcélozza nagyjából az átlagot, és lesznek a tagozatos iskolák
kerettantervei. A természettudományos tagozatot vissza akarjuk hozni, mert sajnálatos
módon szinte kihalt az oktatási rendszerből, márpedig e nélkül a tudományokat
nem lehet művelni, ott nyilván sokkal több természettudomány, és sokkal igényesebb,
elméleti alapon lesz kifejtve, míg a humán, vagy a művészeti tagozatnál
alacsonyabb követelménnyel, és talán a gyerek számára már emészthető formában lesz.
És ennek megfelelően fognak elkészülni a tankönyvek is, tehát lesz két- vagy
háromféle változat. Még egyszer mondom: tantárgyak, óraszámok, követelmények, értékelési
kritériumok, mindez a tanterv műfajához hozzátartozik. Bibliográfia, szakirodalom.
A Nemzeti alaptanterv mindennek csak a laza foglalatát jelenti.
Kálmán Olga: Ha valaki ezért aggódott, akkor ne aggódjon –
mondja Kálmán Olga.
Kálmán Olga – ezt már másodszor
írom, de nem azért, hogy sulykoljam – nem oktatási szakember, nyilván nem kell
tudnia, hogy a kritikák arról szóltak, hogy a NAT kimerítően meghatározza egy „átlagos”
iskola számára a tananyagot, és ezért a tananyag (hangsúlyozom: a tananyag!)
meghatározása tekintetében nincs már terük a kerettanterveknek. Ehhez semmi
köze annak, hogy amúgy a kerettanterv – valóban – némileg más műfaj, a NAT-hoz képest
további konkrét előírásokat tartalmaz. A rendkívül széles palettán elhelyezhető
csúsztatások, kérdés-félremagyarázások egy tipikus példája Hoffmann Rózsa
válasza az amúgy nagyon is logikusan felvethető kérdésre. Ez a csúsztatás
lehetővé teszi, hogy ne kelljen kitérnie arra a problémára, hogy a NAT
kerettantervek tananyagát meghatározó volta egyben azt is jelenti, hogy az
alternatív kerettanterveknek sem lesz lényegében szabad terük a műveltséganyag
meghatározásában. Ez pedig a pedagógiai alternatívák érvényesülésének rendkívül
erős korlátozását jelenti, együtt a pedagógiai innováció befagyasztásával. Az
új NAT kártéteményei közül talán ez a legjelentősebb.
*
Ártatlan interjúnak látszott. Ha
mélyebbre ásunk – láthatjuk – mint cseppben a tenger benne van ennek a mai
oktatáspolitikának szinte az összes hibája, bűne.
Na, menjünk tovább!
