Rendet! De milyen rendet?

Nem gondoltam az elején, amikor elkezdtem ezt a blogolást, hogy ilyen "trivialitásokról" is érdemes lesz írni. A rendről. (Persze az iskolában.) Hogy mi szül rendet? Hogy miért van - ha van - rendetlenség, rendtelenség?

Két ok miatt kényszerülök rá: (1) a közoktatási törvény formálásának folyamatában játszik jelentős szerepet ez a kérdés, (2) sok helyen olvasom, hogy végre rendet kellene tenni az iskolában, legyen szigor, ne kelljen a pedagógusnak semmirekellő, erőszakos, tanulni nem akaró kölkökkel vesződnie (pl. itt). Valami iszonyúan egyszerű összefüggésekről van szó, amikről azt gondoltam nem kell írni. De rosszul gondoltam.

Kétségtelen tény (és közhely), hogy a világ megváltozott. A világ szabadabb lett, az emberi törekvések (legyenek azok bármilyenek) kifejezésére, megvalósítására sokkal több lehetőségünk van, mint pár évtizeddel ezelőtt. Mi ezt Kelet-Európában még fokozottabban átéljük, mert a világ majdnem egészén végigsöprő, a kultúrát, a "hétköznapi" együttélést érintő változások nálunk jelentős társadalmi, politikai és gazdasági átalakulásokkal jártak együtt. Ezek a folyamatok természetesen hatnak az iskolára is. A pedagógia hagyományos viszonyrendszerei, a megfellebbezhetetlen, és a konkrét helyzettől független módon deklarált hatalmi viszonyok megkérdőjeleződnek. Az alá- és fölérendeltségek átalakulnak, az együttműködések rendszerében megkonstruált eltérő szerepek kapcsolatrendszereivé transzformálódnak, a tisztelet egyre inkább emberi és szakmai kvalitásokkal kivívható és nem a státusból automatikusan következő és kikényszeríthető viszonnyá válik.

Ebben a világban nem mindenki ugyanúgy mozog. Sokan vannak, akik káoszként értelmezik, értékek vesztését látják benne, és visszakívánkoznak a feltétlen autoritások korába. És ha problémák keletkeznek, ha például az iskolarendszer bizonyos pontjain növekedni látszik az erőszak, készek követelni is akár, hogy az iskolát újra a szigor, a kemény intézkedések, a büntetések jellemezzék. És persze van hivatkozási alap bőven. "Szörnyű, mi van az iskolában, a múltkor is például ..." - és jön a történet, valami borzalomról, amiben nem lehet eldönteni, hogy kinek mi a felelőssége, mi vezetett az adott helyzethez, de azért a mesélő természetesen a történetben szereplő gyerekek (és persze ragyogó összefüggés felismerésként a szülők) nyakába varrja az egészet. "Bezzeg amikor én voltam gyerek, pisszenni sem lehetett X tanár úr óráján" - szólnak tovább a hivatkozások, visszaemlékezések, amelyekről soha nem lehet tudni, hogy egyáltalán igazak-e, de ha igazak is, vajon mennyire voltak általánosnak tekinthetők, és még fontosabb, mennyire volt jó, hogy X tanár úr feltétlen autoritás volt. És még a hivatkozások: "Nehogy azt higgye bárki, hogy azokban a liberális nyugati országokban nincs szigor, ha kell" - és persze megint jön egy példa, kiragadva, semmit nem elárulva abból, hogy egy-egy ilyen országban egyébként mi jellemzi általában a szigorhoz, a fegyelmezéshez, és társaihoz való alapvető pedagógiai viszonyt. Blogokon, internetes újságok kommentelő oldalain tudják a tutit sokan: elég volt ebből, legyen vége a liberális vircsaftnak, legyen végre rend.

Rend. Mintha az ebből lenne. Vagy lehetne. Jó ideje a szigorból, a feltétlen tisztelet kényszerítéséből rend már nem lehet. Tényleg nem érthető József Attila, hogy a szabadság szüli a rendet? Tudom, most sokan kiáltanak, hogy hiszen ezek a kommentelők nem is ismerik József Attilát. Vagy ha valamit tudnak is róla, a gondolatot nem ismerik. Vagy ha hallották is, nem értették. Vagy ha értették is, nem fogadják el. De mi van a politikusokkal? A közoktatási törvényen jelenleg dolgozó szakértőkkel? Ők csak ismerik és értik a gondolatot! Nem fogadják el? Ennél sajnos bonyolultabb a dolog. Szerintem el is fogadják. Csak az a véleményük, hogy amit jelenleg szerkesztenek, az a szabadság netovábbja. És ehhez kellenének a viták, az egyeztetések, sőt, a kutatások, az elemzések. Már hatalmas társadalmi (na jó, pedagógiai berkekbeli) vitának kellene zajlania a kérdésről, okos megfontolásokkal, a bizonyítékok, cáfolatok, alátámasztások mérlegelésével, egymásra vonatkoztatásával, vitájával, s nem pusztán az összegyűjtésükkel, hogy világosan lássuk, ami a törvény tervezeteiben megjelenik valóban a szabadság-e, vagy annak jelentős korlátozása.

És amúgy, barátaim, a blogokon, a kommentelő helyeken, az e-közösségek minden helyszínén, de a nevelőtestületekben, a pedagógusképzésben makacsul, újra és újra el kell mondani, le kell írni, hogy csakis a szabadság szülhet rendet.