Félek, hogy ez a bejegyzésem nem lesz valami megfontolt.
Elolvastam néhány véleményt a közoktatási törvénykoncepció tervezetéről. A következőket látom:
A vélemények iszonyatosan szórnak. Bármikor ki lehet emelni a beérkezett, állítólag 550 véleményből azokat, amelyek üdvözlik a tervezet szellemiségét, konkrét pontjait, a tervezett változtatásokat. Nincs persze statisztikám, de nagyon félek, hogy simán bemutatható, az ilyen vélemények vannak többségben.
Sírva olvastam azokat az írásokat (az interneten elérhetők, de juszt sem mondom meg hol, nehogy valaki feljelentsen), amelyek kitörő örömmel fogadták a közszolgálat szolgáltatás feletti győzelmét, a jogok és kötelességek kádár-korszakbeli ideológiájának felmelegítését, a "végre odacsaphatunk a gyerekeknek" mentalitást, a szakképzés 14 éves korban való elkezdését, vagyis a népesség 20%-ának garantált kizárását az egész életen át tartó tanulásból, és még sorolhatnám a hozsannák özönét.
Aztán megrökönyödve láttam, hogy még a színvonalasabb, általában komolyan vehető szervezetek által készített vélemények sem foglalkoztak lényegében az esély problémájával. A hazai oktatás legnagyobb gondja nem ihlette meg az államtitkárságot írásaikkal megtisztelő kollégáimat.
És a legborzasztóbb tapasztalatom: EMBEREK! Akik így tudnak írni, ennyi nyelvhelyességi hibával (tisztelet az általam áttekintett véleményeknek csak mintegy a felét megfogalmazó kivételeknek), hogyan lehetnek ott, ahol vannak? Tanítanak. Mit? Hogyan? Atyaúristen! Még a nagy szervezetek között is található - nem egy - olyan, amely gyalázatos nyelvi színvonalat produkálva tette le az asztalra a véleményét. Nincs kedvem a köztársasági elnök példájával viccelődni. Egyáltalán: viccelődni nincs kedvem. Elkeseredtem. Ilyen a szakmánk.
István, félretéve a csakugyan katasztrofális nyelvi színvonalat, a számos elolvasott véleményben engem három dolog ütött szíven:
VálaszTörlés1. Az elképesztő tudáshiány, az oktatási rendszer működésével kapcsolatos elemi összefüggésekről szóló ismeretek hiánya.
2. A megfélemlítettség mértéke: elég egy intézmény élére egyetlen pártkatonát kinevezni ahhoz, hogy az intézmény egészének kibocsájtása politikai hűségnyilatkozat formáját öltse.
3. A politikai szómágia és manipuláció elképesztő, a józan gondolkodást brutálisan felülíró ereje.
Hosszú még az út...
Igen, igen, igen. A tudáshiányról én is akartam írni. Nagyon zaklatott voltam (vagyok), kiment a fejemből.
VálaszTörlésIgen, az összkép lehangoló. De mielőtt megint differenciálatlanul elítélnénk minden pedagógust, nézzük a dolgot a másik oldalról is.
VálaszTörlésAz oktatási rendszer működéséről való hiányos ismeretek és az eziránti érdektelenség egyik oka, hogz ez a rendszer az utóbbi évtizedekben szinte percenként megváltozott, nem mindig szakmai szempontok szerint, és senki sem foglalkozott azzal, hogy ezeknek a változásoknak az okait megindokolja, illetve kivárja, hogy egy-egy jó kezdeményezés kifussa magát. Senki sem óvta, mentette át az új kurzusokra a megteremtődött értékeket, ezért többségük veszendőbe is ment.
Nem véletlen, hogy olyan sokan örömmel fogadják a rendet, fegyelmet, tanári tekintélyt ígérő (új?) irányzatot, az ajnározást, a pedagógusközpontuságot (elég az ebihalakból, és az azok pártján álló liberálisokból, éljenek a cápák!)
Egy megfélemlített, egzisztenciálisan elbizonytalanított, bizalmatlan és kontraszelektált pedagógustársadalmtól mit várunk tulajdonképpen? Felhívom a figyelmeteket az általánosan növekvő félelemre, ami növeli a manipulálhatóságot.
Nekem az a bajom, hogy az igazán autonóm, felkészült, a helyzetet értő pedagógusok sem szólalnak meg. Nem látják értelmét? Kiégtek? Éppen a pálya elhagyására készülnek? Erre kellene megoldást találni...
Juli! Ez mind igaz persze. De itt nem is az érdektelenségről van elsősorban szó, hanem tudáshiányról, ki merem mondani: műveletlenségről, szervilizmusról, az elemi logika hiányáról számos esetben, az ellenérvek nem megfontolásáról, és még sok hasonló sajátosságról, amely persze nem mindenkit, de mégiscsak sokakat jellemez ebben a szakmában. Én tényleg - szokásomtól eltérően - csak egy érzelmi felindulásból elkövetett bejegyzést írtam, eszem ágában sem volt okokat keresni, az okok tekintetében én is úgy látom a helyzetet, ahogy te. De bármik is az okok, a fene egye meg, ki kell mondani, hogy ez egy leromlott értelmiségi(?) réteg, csoport, ami szörnyű állapotban van. Én sem szeretném a pedagógusok nyakába varrni az egészet, nyilván nagyon összetett társadalmi folyamatok vannak a háttérben. De rettenetes érzés, amikor az ember időnként (mert, hogy nem először fordult elő ez velem) metsző kontúrokkal látja ezeket az állapotokat.
VálaszTörlésA vita nyilván azért gyors és strukturálatlan, hogy ne alakulhasson ki megalapozott és széles támogatottságú ellenvélemény.
VálaszTörlésAz is igaz, hogy a vita szervezése nem kizárólag állami feladat lehetne. Sajnos nehezen elképzelhető, hogy 8-10 tekintélyes szervezet összeálljon, és vállalja azt, hogy először belül lefolytatnak egy komoly vitát, és utána az így kialakított közös véleményt együtt képviselik. Sokkal erősebb a közéleti kultúránkban az egyéni utak keresése és a versengő érdekérvényesítés. A felsőoktatás talán ezért is erősebb ezekben a vitákban: a Rektori Konferencia képes közös álláspontokat kialakítani.
A szervezetek is megosztottak. Vannak vélemények, amelyek erősen kritikusak, és alapelvek tekintetében (nem csak egy-két tervezett konkrét intézkedéssel kapcsolatban) kritikusak, és vannak hozsannázók. Bennem felmerül, hogy van-e értelme egyáltalán a társadalmi vitának. Nyilván van, de abban teljesen biztos vagyok, hogy egy társadalmi vita nem bizonyít semmit, kivéve egyes szélsőséges eseteket nem képes egységes vélemény tükröztetésére, és még csak egy látleletet sem ad az alternatív vélemények eloszlásáról (abban legalább lenne némi információ). Ellenben a társadalmi vita - "hozzáértő kezekben" - rendkívül alkalmas a manipulációra, populista hivatkozások megerősítésére. Majdnem odáig jutok, hogy a társadalmi vita egy alapvetően antidemokratikus intézmény. Aztán persze rájövök, hogy nagy valószínűséggel lehet jól is csinálni.
VálaszTörlésAzért a felsőoktatási törvény vitája sem problémamentes, de tagadhatatlanul tartalmasabb. Legalább így evidens, hogy a vélemények dacára a kormányzat az teszi, amit akar (ld. pl. a HÖOK véleményét).
VálaszTörlésAmi a közoktatást illeti aggódom, hogy annyira nincs érdemi visszhang a pedagógusok oldaláról, hogy ismét azt tehetik velük, amit akarnak. Azután jöhetnek az újabb siránkozások. Bár azok is egyre halkabban, mert a növekvő félelem (ami egy igazi demokráciában Bibó szerint legalábbis) nem létezhetne, mindent felülír. Jókora csendre számíthatunk tehát. És ez nagy baj!
István, egyetértek én veled, de próbáljunk már valami megoldást találni. Fantasztikausan jó pedagógusok is vannak. Nem állítom, hogy ők a többség, de mégis bennük van az utolsó remény (és az hal meg utoljára).
Szerintem érdemes pontosabban fogalmazni. Akik írnak, nem képezik le a teljes szakmát. Két dolog miatt viszont egészen biztosan jogos fanyalogni. Az egyik, hogy azok között, akik véleményezték a tervezetet, milyen sokan vannak, akik igénytelen konformizmussal és önzéssel (a kettő megy együtt) viszonyultak az anyaghoz. A másik morgolódás amiatt lehet, hogy akik igényesek, és nincsenek híján az átgondolt szakmapolitikai tudásnak, miért nem szólaltak meg kellő számban. Mindkettőre van magyarázat, amit akár mentségnek is tekinthetünk. A tervezet pedagógus központú logikája éppen azoknak kedvez, akik híján vannak a teljesítménnyel kivívható tekintélynek. Sokkal munkásabb lenne egy olyan oktatáspolitika, vagy a személyes képességek kondicionálása, ami a pedagógus munkájának minőségén keresztül vívja ki a megbecsülést. Legyen inkább törvény róla.
VálaszTörlésJó oka lehet annak is, hogy a szakma érvekkel felvértezett képviselői nem a nagy olvasztótégelybe repítik gondolataikat, hanem keresik azokat a fórumokat, ahonnan kihallatszik a hangjuk (mások túl óvatosak vagy lusták). Az oktatáspolitikai tudással rendelkezők száma egyébként ténylegesen nagyon csekély (ezt egy tavalyi felmérésben maga a szakma is problémaként jelzi). Honnan kellene ennek a nagy létszámú szakmának érteni hozzá? Nincsenek a szakmapolitikai tudásnak normális fórumai, műhelyei, folyóiratai, iskolái. Gondoljunk csak a hetente megjelenő vaskos Times Education Supplementre. Oktatáspolitika felsőfokon, hetente, százezreknek. A számos és tekintélyes szakpolitikát segítő fórumról, egyetemi intézetről nem is beszélve.
Júliával abban vitatkoznék, hogy mindezért a hektikus elmúlt két évtized-e a felelős. Biztos, hogy az elmúlt két évtized hektikus volt? Szerintem nem a pártok öndefiníciós mutálási kényszerével volt a baj, mert a fő irány, ma már látjuk, nem tört meg. Azzal a közpolitikai igénytelenséggel és küldetéses arroganciával van a baj, ami miatt a képviselt jó dolgok nem válnak logikailag tisztázott, megértett, széles körben támogatott, ennél fogva stabil ügyekké. Most az ellenzékbe kerültek hirtelen elkezdenének érvelni - de már késő. A szakma tudásban való megerősödését segíteni képes műhelyeknek kell mielőbb ráismerni a feladatukra.
Én vitatkoznék azzal, hogy az esélyegyenlőtlenség a magyar oktatási rendszer legnagyobb problémája. Szerintem az a legnagyobb probléma, hogy a vezetés és a pedagógusok döntő többsége elképzelni sem tudja ( az eredményes megvalósításról ne is beszéljünk ), hogy milyen jellegű folyamat az, amikor egy tanuló közösségben igazán hatékony tanulási folyamatok zajlanak. Az általános szemlélet szerint vannak a kész, kialakult értékek, tudások, amelyeket a pedagógus átad, alapvetően csak a tartalommal, a követelménnyel kell foglalkozni, illetve még azzal, hogy a pedagógus képes legyen átadó tekintélyét fenntartani.
VálaszTörlésKis túlzással azt is mondhatnám, hogy a folyamatok pedagógiai színvonalát tekintve nagyjából esélyegyenlőség van. Tehát szerintem a legfontosabb az, hogy milyen jellegű folyamatok működ(je)nek az iskolában. Szerintem fontosságban (nem okvetlenül időrendben) ezután következik az, hogy ezek a folyamatok komprehenzív iskolákban játszódjanak le és ne 8 osztályos gimnáziumokban és szakiskolákban.
Végül egy felvetés. Nem lehet, hogy a társadalom, az oktatási vezetés, a pedagógusok jelenlegi állapotának, jellemzőinek figyelembevételével ma egy „hagyományos” oktatási rendszer adaptívabb, mert ezt tudják megszervezni, működtetni.
Nyilván felelőtlen kijelentés, hogy szerintem ez és ez az oktatás legnagyobb gondja, visszaszívom, és nem azért mert belátom, hogy nem az esélyegyenlőtlenség a legnagyobb probléma, hanem mert a "legnagyobb" fogalmának nincs semmi értelme ebben a kontextusban.
VálaszTörlésAttila! Azt nem értem, hogy a "folyamatok pedagógiai színvonalát tekintve esélyegyenlőség van". A szempont kérdése az esélyek szempontjából úgy merülhet fel, hogy a szempont megnevez egy területet, amelyen van esélyegyenlőség, de a "folyamatok pedagógiai színvonala" szerintem nem ilyen. Vagy nem értem.
Az adaptivitás ügyéről. Igen, általában lehet úgy gondolkodni, hogy az éppen adott azért adott, mert adaptív, azt választották ki a szelekciós folyamatok, az az, ami működik, ami egyáltalán működhet. Igen, lehet azt mondani, hogy a kritikusok álomvilágban élnek, és valami olyasmit akarnak, ami teljességgel inadaptív, nem működhet, a létrehozására remény sincs. Csakhogy vagyunk egy páran, akik nem tartjuk ezt érvényesnek a hazai oktatással összefüggésben. A társadalmi evolúciós folyamatok is a lehetséges formák, működések tág variációit teszik lehetővé, s ráadásul ideig-óráig nagyon nem adaptív formák és működések is uralkodhatnak. Egyébként is, az adaptivitás nem objektív, a társadalom bonyolult folyamatokban dönt, mondjuk, az oktatási rendszerében kialakult formák és működések adaptivitásáról. Néhányunknak van egy fixa ideája: lehet olyan folyamatokat elképzelni és realizálni, amelyekben a társadalom egyre inkább adaptívnak értékel a maitól, vagy a ma készülőtől lényegesen eltérő, és inkább a ma jól működőnek titulált oktatási rendszerekhez hasonlót. De ettől még persze igaz, hogy a ma társadalmában számtalan komoly tényező van, ami inkább a fennálló oktatási rendszer, vagy akár a tervezett szisztéma adaptívként való elismerését erősíti.
Szerintem az oktatási rendszernek nem a pedagógusok és pláne nem az oktatásirányítók kényelméhez kell adaptívnak lennie, hanem az oktatás társadalmi feladataihoz. Ráadásul ez a javaslat nem pedagógus, hanem a oktatási bürokrácia központú. Az más kérdés, hogy a pedagógusmítószok felmondása (jogok és kötelességek, pl.) ezt egy darabig elfedi. De csak az első minősítésig.
VálaszTörlésAz egyoldalú gyerekközpontúság és az egyoldalú pedagógusközpontúság is aggályos. Itt a felek interakcióját kellene a centrumba helyezni.
VálaszTörlésKedves István Vilmos (melyik keresztnevét használja?)Hol az a „nagy olvasztótégely”, ahová gondolatokat lehetne repíteni? Félek, hogy a pedagógus szakma egyszerúen nem létezik. Legalábbis nagyon erőtlen, érdekérvényesítésre képtelen.
Nem csupán az utóbbi évtized hektikusságát tartom felelősnek a kialakult helyzetért. De 90-ben volt egy olyan közhangulat a peagógusok körében is, hogy valóban új korszak következik, és sok álom megvalósulhat. Elindult az alaptanterv, helyi tanterv, pedagógiai program készítésének korszaka, de még meg sem történhetett az ún. implementáció, máris jöttek a kerettantervek, amelyek megszakítottak egy folyamatot. Azután beindult a minőségbiztosítás programja... Éppen kezdett itt-ott beérni a vetés, amikor újabb váltás: kompetenciaalapú fejlesztés... Mivel töredezett a fejlesztési folyamat, az iskolákban ezt általában kapkodásnak élték meg. Most éppen a kompetencia vált szitokszóvá. És azok, akik még meg sem értették, hogy mire lett volna jó ez a (szerintem korszakos jelentőségű) fejlesztés, megkönnyebbülnek, hogy megint sikerült megúszni valamit... Tudom persze, hogy rengeteg egyéb tényező is körejátszott a helyzet ilyetén alakulásában.
Félek én is, hogy késő már érvelni, nem ártott volna, ha korábban kezdenek a szakma tudói széleskörű diskurzust. Hinni szeretném, hogy még van időnk.
Az adaptivitással kapcsolatos "döntés" természetesen a hatalmi viszonyoknak megfelelően történik. Nagy kérdés, hogy a pedagógusok e tekintetben mennyire játszanak jelentős szerepet. Most - úgy tűnik - egy az igényeiket (a többségben lévők igényeit) kielégítő, pontosabban részben kielégítő szabályozás alakulhat ki. Hogy mekkora szerepet játszottak a pedagógusok szervezeti és egyéni tiltakozásai az előző kormány intézkedéseivel való szembe fordulásban, az irányok ellentétesre fordításában, azzal kapcsolatban senkinek ne legyenek illúziói, a jelenlegi politika nem egy "megígértük a bocsoknak", vagy másképpen "kívánságműsor" politika az egészet tekintve sem, de az oktatásban sem.
VálaszTörlésAzért az engem rettenetesen érdekelne, hogy a legfőbb alapelvek tekintetében mekkora hányadra számíthat ez az új oktatáspolitikai irányítás a pedagógusok körében. Ne felejtsük el, hogy 150 ezer emberről van szó. E 150 ezer ember közül nagyon sokan vettek részt az előző években valamilyen fejlesztésekben. Tapasztalataink - sokunk tapasztalatai - azt mutatják, hogy a régóta tartó pofázás valamilyen modern pedagógiáról, esélyegyenlőségről, kompetenciafejlesztésről, és hasonló "liberálbolsevik szamárságokról", illetve legfontosabbként a pedagógusok napi nehézségei, a lehetőségek számba vétele viszonylag sokakat meggyőztek arról, hogy lehet és kell is másképpen csinálni az iskolát. Csak fogalmam sincs, hogy ők mekkora arányt képviselnek. És bár ezt a napot nagyon keserűen kezdtem (ld. ezt a bejegyzést), most így estefelé kezdek kicsit optimistább lenni. De hogy mitől? Fogalmam sincs. :-)
Kedves István! Szerintem van alap az óvatos optimizmusra. Kommunikációra kellene bírni a fejlesztés ügye iránt elkötelezett pedagógusokat. Azt tartom problémának, hogy épp ők azok, akik leginkább kiábrándultak, csalódtak, kiégtek. Nem bíznak abban, hogy van kiút a jelenlegi válságállapotból, hogy bárki is őszintén kíváncsi a véleményükre, és valóban beleszólhatnak abba, hogy mi történik a közoktatásban. Ha sikerülne bevonni őket a mi még mindig belterjes diskurzusunkba, talán tudnánk némi erőt mutatni. Nagyon naív lennék?
VálaszTörlésTényleg a korábban fejlesztésekben résztvevők a kiábrándultak, csalódottak, kiégettek? Ez most nem álnaiv kérdés akar lenni (igazán naiv :-)). Azt hittem, - tényleg -, hogy éppen ők azok, akikben van valami, akik látnak kiutat, akik várnak valami folytatást. Sokat ismerek közülük, de talán az elmúlt hetekben, talán néhány hónapban kevesebbet találkoztam velük. Korábban elkötelezetteknek tűntek, voltak elképzeléseik, és csak egy részükre, egy kisebbségre volt jellemző az a hozzáállás, hogy mindegy mi van, csak pályázatot lehessen nyerni.
VálaszTörlésNa látod? Valójában fogalmunk sincs, hogy milyen a magyar pedagógus társadalom. Hiedelmeink vannak, nekem biztos még előítéleteim is (másra nem merem mondani). A különböző honlapokon olvasható vélemények a közoktatási törvénykoncepció tervezetéről sem igazítanak el semmiben, nem reprezentálják a 150 ezer embert.
Tényleg össze kellene fogni a Rubiconon átkelteket. Sok minden működik már (még): ofoe honlapostul, oktpolcafé, emblematikus iskolák, csak valahogy képtelenek vagyunk megjelenni egységes erőként (leírtam az erő szót, és megijedtem :-)). Amikor a kompetenciafejlesztést szolgáló oktatási programcsomagok fejlesztődtek és kezdték használni őket, volt egy sanszunk, hogy e körül talán megformálódhat valami nagyobb tömeg, valami erő, valami, ami lendületben van, és képes magával ragadni az egész magyar oktatást. De ez most elhalni látszik.
"folyamatok pedagógiai színvonalát tekintve esélyegyenlőség van", ezzel azt szerettem volna mondani, hogy szerintem a pedagógiai munka színvonala Magyarországon kis szórással nagyon alacsony, pontosabb azt mondani, hogy ilyen szempontból (majdnem) mindenki egyformán hátrányos helyzetben van. Én ezt érzem a legnagyobb problémának (akkor is, ha esetleg valamiért ennek a mondatnak így nincs értelme).
VálaszTörlésAttila! A nagyon alacsony vagy nem igaz, vagy szintén egy relatív megítélés, és akkor meg kellene mondani, hogy mihez képest alacsony. A PISA mérések inkább egy az OECD országokhoz viszonyított átlagos teljesítményt mutatnak. Nem igaz, hogy a magyar iskolarendszer egyáltalán nem nyújt tudást, már hogyne nyújtana. És ha már nyújt, akkor azt "oszthatja" egyenlőtlenül, ezzel megteremtve az esélyek egyenlőtlenségét. És így osztja, mint tudjuk, ami még önmagában nem lenne nagyon nagy baj, hiszen sehol a világon nem képes az iskolarendszer ugyanolyan színvonalú tudást létrehozni mindenkiben (bármit jelentsen is ez). A baj ott van, hogy a különbségek nagyon erősen a társadalmi háttér szerint alakulnak, túl erős a korreláció.
VálaszTörlésAhhoz képest alacsony, amilyen szerintem lehetne. Miért ne lehetne az OECD átlagos szintje is (nagyon) alacsony?
VálaszTörlés(Tudom, be kellene a gyakorlatban mutatni a magasabb szintet, talán ez is eljön egyszer...)
Amilyen lehetne, ahhoz képest tényleg alacsony :-). Az OECD átlagos szintjével kapcsolatban eldönteni, hogy alacsony vagy sem, ahhoz is egy viszonyítási pont kellene. Az "amilyen lehetne" viszonyítási pont javaslatra itt is azt mondom, hogy naná, persze, hogy lehetne magasabb. De a lényeg az, hogy ha az iskola bármilyen szintek, színvonalak, mennyiségek szerint különbségeket hoz létre a társadalmi csoportokhoz való tartozás mintázatait leképezve, akkor esélyegyenlőtlenséget generál. Ezt két esetben nem tudná tenni: (1) mindenkit abszolút azonos szintre fejlesztene (felejtsük el), társadalmi hovatartozástól függetlenül alakítana ki különbségeket, sőt, e különbségek nagy része is inkább minőségi jellegű, még ha a jelenlegi társadalomfejlettség nem is teszi lehetővé, hogy a szintek kérdése teljesen eltűnjék (pl. a különböző iskolai tudások eltérő jövedelmet biztosító állások betöltésére teszik alkalmassá a fiatalokat).
VálaszTörlésAz utóbbi hozzászólással én teljesen egyetértek.
VálaszTörlésUgyanakkor annak is, hogy társadalmi hovatartozástól függetlenül alakuljanak ki a különbségek, (egyik) meghatározó tényezője a színvonalas pedagógiai munka. Csak most gondolom tovább. Tehát akkor lehet, hogy Magyarországon nem csupán iskolaszerkezeti problémáról van szó, lehet, hogy e tekintetben az OECD átlagnál sokkal gyengébben teljesítenek a magyar pedagógusok.
Kedves István! Teljesen átérzem, amit írtál! Ez olyan élmény, mintha falnak vezetnének! Nagyon nagy baj van a közigazgatásban. Annyira, de annyira ostoba emberek működtetik az országot, hogy esélyes a teljes ki- és lepusztulás. A politikusok meg csak ismételgetik: hát a szakma ezt adta fel, ezt akarja! És itt bezárul egy kör, amit nem lehet megszakítani.
VálaszTörlésApám évek óta nyugdíjas már, néha felkérik különböző tanulmányok átnézésére. (Bányász és mérnök volt aktív korában, ahhoz ért). Már 10 éve ismételgeti nekem, hogy nagyon nagy gáz van, mert nem tudnak írni, fogalmazni és használható anyagokat csinálni a minisztériumokban. Rőt baromságokat írnak és számolnak ki.
Amikor az államigazgatási főiskolán beszéltünk tanárainkkal erről a problémáról - még '96-'98 táján - már akkor is megfogalmazódott, hogy igen nehéz olyan szakmabelit találni, aki beülne az apparátusba és használható anyagokat szerkesztene, pontos és optimális döntés előkészítő tevékenységbe venne részt. Mert vagy nem tudják megfizetni vagy nem tud nekik a közszolgálat perspektívát adni. Aztán rátérhetnék a személyes élményeimre is, de most inkább nem teszem. Azokat sör mellett jobb mesélni:).
Nyilván a köztársasági elnök körüli gyökérkedés is ebből fakad. Én lélekben készülök, hogy hazánk Portugália lesz. Vagy már az is, csak még áltatjuk magunkat. Ha volt szerencsétek ott járni vagy ha még nem, akkor kívánom, mert gyönyörű, akkor érdemes felfigyelni arra a jelenségre, hogy onnét minden értelmes ember elhúzott Brazíliába önmegvalósítani. Olyan lassú, ostoba az egész ország, hogy egy csoda. Lényegében az angolok tartják el őket. Ami működik, arról kiderül, hogy még Wellington csinálta.
Heller Ágnestől olvastam, hogy Kádár álma rövidesen megvalósul! Munkás-paraszt hatalom leszünk, mert az értelmiség télakol 1000-el az országból! De mivel mi tudjuk, hogy a szakképzésnek nincs jövője, hát marad a paraszt...
Hol egy sör? :)
Most cinikus leszek. 80-90-100 000 ft-ra taksált emberektől mit vártok? Hol itt az értelmiség? Nők vannak többségben: bevásárol, akciókat kutat, próbál túlélni, semmilyen kényelmi szolgáltatást nem tud igénybevenni. Így nincs ideje szakirodalmat olvasni, se pedagógiait se a szakjába tartozót, nem jár színházba, mert nincs miből, stb. Többségünk nem hagyhatja ott a családját mondjuk hétvégén szakmai program címszóval, mert azt csak egy férfitől fogadja el az átlagcsalád - már ha van ilyen.
VálaszTörlésSzervilizmus van? Hát mi lenne? Ki meri kockáztatni bátor saját vélemény megfogalmazásával az állását? Ha elveszti, nincs másik, nincs szakcíkk írás, előadás tartása, tréningvezetés, a többségünk "csak" állásban van.
A világban nemcsak Antigonék vannak, Iszménék nélkül már rég nem lenne semmi.
Szekszárdi Juli írja: „Nekem az a bajom, hogy az igazán autonóm, felkészült, a helyzetet értő pedagógusok sem szólalnak meg. Nem látják értelmét? Kiégtek? Éppen a pálya elhagyására készülnek? Erre kellene megoldást találni...”
VálaszTörlésHát én saját magamat autonóm, de kevésbé felkészült, és a helyzetet egyáltalán nem értő pedagógusnak gondolom.
Csak a magam nevében, kissé „mikroirrealista” módon tudok válaszolni, de talán nem egyedüli a véleményem.
1. Bevallom, egyszerűen nem értem azt a nyelvet, amelyen a törvények íródnak. Már a családi adókedvezményes papír szövegét is feladtam a második mondatnál. Ez persze nem erény, de adottság. Viszont tényleg autonómnak tartom magam, és bizalommal tölt el, hogy az eddigi törvényeket sem ismertem, és számtalan jó dolgot csináltam a gyerekekkel. Kicsit a katonaságnál megtanult tudással: nem megkérdezni, majd szól valaki, ha nem tetszik.
Eleve is, kicsit sarkosan: az igazi ügyek mindig „mellette” (alatta, felette) vannak. Nem a megtanított tényanyagban, hanem a benne rejlő szemléletben. Nem az adminisztratívan számon tartható kérdésekben, hanem azon túl. A gesztusban, hanglejtésben, a szünetbeli két mondatban, a délutáni próbán, a feladatok kiosztásában, a kérdéses esetekre való reakciókban. Kicsit így van a törvénnyel is: van, de a leglényegesebb ügyeink azért mellette (alatta, felette) vannak.
Persze tudom, hogy nagyon nem mindegy: gigaosztályokban kell-e tanítanom, hogy lesz-e különbség fenntartók szerint, hogy végül is továbbra is a legrászorulóbbak maradnak a legelhagyatottabb körülmények között, hogy előírásoktól várjuk-e a fegyelmet, hogy mennyi szabadságom lesz a munkámban stb. De azt is tudom, bármilyen törvényi környezetben is próbálom megtalálni a lehetőségeket.
2. Ha évek óta heti harminc órában tanítok, és persze az általam kedvelt, hasznos dolgokat ezen felül, akkor nincs sem agyam, sem energiám törvényszövegeket véleményezni (főleg, ha néhány adott nap van rá adva). Pedig tudom, hogy fontos lenne (gondolatilag persze, a meghallgatás csekély esélyével).
3. Az elmúlt évtizedek. Valóban az van, hogy annyi változás volt már, olyan rohammunkában, a kifutás bármi esélye nélkül, és olyan hazugságokkal, hogy mindenki csak túlélni akar. Hogy minden csak látszat, csak pénzszerzés. Ez a kompetenciás izé is baromi szimpatikus elvekre épült, de hogyan? Hat megtartott délelőtti óra után beterelni a tanárokat péntek délután nyolc órának elszámolt továbbképzésre, ahol hatodszor élik át, hogyan alakít a véletlenül húzott cukorka színe szerint csoportot az iszonyatosan megfizetett továbbképző, este megtudják, hogy másnap reggelre egy záródolgozatot kell beadniuk – veheti komolyan mindezt akárki? Harcosává válik az ügynek? Még az a csoda, hogy így is akadt néhány ember, akit magával ragadott a dolog: őket tartom valamilyen szinten szenteknek.
És közben rettegni: nehogy egyetlen gyerek távozása miatt a fenntartó kéjesen összevissza keverje a csoportokat létszám-racionalizálás címén.
Folytatás:
VálaszTörlés4. Feladom érettségi előtt négy hónappal: egy négyzetes hasáb kiterített palástja negyvenszer negyvenes négyzet. Mekkora a felszíne, térfogata. Már dolgozat közben: ők ezt nem értik. Mit nem? – kérdezem. Az egészet. Már dolgozat közben a szemük láttára összehajtogatok egy papírlapot: így kell elképzelni. Már szinte lediktálom: a negyven centi négy részre oszlik, az alap tíz centi, a magasság marad negyven. Ők ezt nem értik. Fél osztály egyes. Aztán következő órán közösen(?) megcsináljuk. Aztán egy hét múlva szóról szóra ugyanezt a feladatot adom fel. A fél osztály egyes.
Azaz az oktatás meghalt. Az eddigi szisztémában is. Változtatni kell. Van, aki hisz benne: a rend majd mindent megold. Én nem hiszek benne.
Mindent újra kell építeni. Egy új oktatási törvény nem újjáépítés. Kínlódni fogunk benne. De eddig is kínlódtunk. Szomorúak vagyunk, hogy látszatmegoldások születnek. Biztosak vagyunk benne, hogy sehová sem jutunk. Aggódva kérdezzük: mit jelent az a mondat, hogy „a szülők nem igénylik a megengedő iskolát”.
Azt hiszem, a vitaindítóhoz igazodva ez a bejegyzés sem lett megfontolt. Bocsánat.
Guzsunak szeretnék írni valamit. Én nem várok semmit. Pontosabban nem a pedagógusoktól várok valamit. Amit olvastam tőled, az nem megörvendeztető, de szép leírása annak, ami valóban van. Teljes mértékben egyetértek. Amit a bejegyzésben leírtam, és amit vallok is, az nem az, hogy erről a helyzetről a pedagógusok tehetnek, ebből következően nem is tőlük várom a helyzet megváltoztatását, önmaguk megváltoztatását. A viszonyoknak kell megváltozni (bocsánat a marxizálásért, de ezt nehéz másképpen mondani). A pedagógusokat a helyzet teszi olyanná, amilyenek, a jövedelmi helyzetük, a kontraszelekció, az oktatás társadalmi értékelése, az iskolarendszer funkciójának leszűkítése lényegében a szelekcióra, s még sorolhatnám.
VálaszTörlésA pedagógus társadalom tudna változni, ha ezek a viszonyok változnának. Jó példa az elmúlt pár év fejlesztéseinek folyamata. Abban a pillanatban, ahogy megjelennek értelmesnek tűnő, használható programok, a pedagógusok egy része máris változik. Ehhez persze kellett némi pénz is, bár nem szeretném eltúlozni azt, amit a programokban résztvevők kaptak. És ez még akkor is így van, ha volt megélhetési pályázó is (talán túl sok is).
Szóval, még egyszer, én a pedagógus társadalom egy részének (talán többségének?) állapotát igyekeztem leírni, előre megmondtam, egy nem túl megfontolt bejegyzésben. A sokkal megfontoltabb elemzéseknek a viszonyokat és a megváltoztatásuk lehetőségeit kell feltárniuk. Azokat igyekeztem más bejegyzésekben leírni.
Károly magáról ír, de benne van a szakma egészének nyűge-baja. Hát persze. Néhányan erről próbálunk beszélni. Hogy a valóságos dolgok nem a törvények és szabályok, és hasonlók vidékén, hanem azok mellett, fölött, alatt történnek. De ez így nincs jól. Vagy már annyira "beleszocializálódtunk", hogy már nem is tudnánk másképpen csinálni?
VálaszTörlésLehet azonban, hogy most megtanuljuk, hol a magyarok istene. Mert eddig nem volt nehéz mellette, fölötte, alatta csinálni. Most azonban egy ellenőrző, és valószínűleg büntető vezetés jön. Most be akarják tartatni a szabályokat. Ezeket. Erre persze lehet, hogy jönnek az okosságok: minden csoda három napig tart, nem eszik olyan forrón a kását, stb., stb. És visszatér a régi szemét (úgy látszik, ma csak Marx jut eszembe :-)).
Na, azt kellene igazán végiggondolni, kikutatni, jó alaposan megvizslatni, hogy a kiterítetten 40×40-es, négyzet alakú palásttal rendelkező hasáb felszíne, térfogata miért nem megy. Ha nem az oktatáspolitika alapkérdésein kellene nyűglődnünk, akkor már régen ezeken az igazi problémákon dolgozhatnánk. Lennének ötleteim, hogy miért nem megy, s hogy mit lehetne csinálni. Ezeket megvitathatnánk, lehet, hogy kiderülne, ötleteimnek nincs semmi valóságalapja, de hozzájárulnak három újabb, és már jobb felvetés megszületéséhez. Ehhez nyugodtabb feltételek kellenek. Az lenne a jó, ha az oktatáspolitikát észre sem lehetne venni, mert a háttérben megteremt minden feltételt (jól) ahhoz, hogy az érdemi kérdésekkel lehessen foglalkozni.
Szép mítosz, hogy alapvetően a mostani vagy a jövőbeni közoktatási törvénytől (lesz) ilyen vagy olyan egy pedagógus munkájának színvonala...
VálaszTörlésKedves István!
VálaszTörlésEgyetértek.
István, köszönöm a választ. Magam sem voltam túl megfontolt, de bevallom, újabban dühít, ha a pedagógust kritizálják. Tény, hogy itt magunk között vagyunk - túl szakmai amiről szó van, így a kritizáló trollok máshol garázdálkodnak.
VálaszTörlésAmúgy hiszek a pedagógusok változási képességében, csak ahhoz kell egy jó -és leginkább helyi - vezetés, ami élesztője a folyamatnak. És nagyon-nagyon egyetértek azzal, hogy olyan világ kéne, ahol az oktatáspolitika nem látszik. Ahol nem a törvény adja a beszédtémát, hanem konkrét gyerekekkel kapcsolatos konkrét ügyek.
Kicsit pontosítanék a véleményemen. Talán a jogi szabályozás felől is el lehet(ne) érni jelentős eredményeket. Azonban továbbra is úgy gondolom, hogy ez a „hosszabb” kevésbé hatékony út. A „rövidebb” és hatékonyabb utat szerintem a szűkebb értelembe vett „szakma” (pszichológia, pedagógia, szakmódszertan) felőli út jelentené, így szerintem erre kellene összpontosítani. Meggyőződésem, hogy ez az út (is) az esélyegyenlőség és (tehetség)kibontakozás felé vinne.
VálaszTörlésAttila, teljesen egyetértünk. Magam is azt gondolom, hogy magának a professziónak a fejlesztése az, ami maradandó és érezhető változásokat hozhat. Az oktatáspolitika - írtam korábban - egyfajta feltételteremtő funkciót lát el, nem gondolja magáról, hogy tudja, merre van az előre, de rendelkezik azzal a képességgel, hogy az erőket a fejlődést segítő irányba tudja terelni.
VálaszTörlésTársadalmi háttér, műhelyek, mezei pedagógusok!
VálaszTörlésHa a szociológusoknak igazuk van és valóban a három millió szegény országa vagyunk, akkor könnyen ki lehet számolni, hogy a 100-120 ezer nettóért dolgozó, átlagosan két-három gyermeket nevelő pedagógus a jövedelemkimutatások szerint az alsó kvintilisben is mozoghat. Akkor, amikor folyamatosan presszionálják a munkanélküliség és az áremelkedés valamint bérének reálértékben való csökkenésével depresszív lesz. Nem lesz motiválható. Egy részük automatikusan megcsinálja munkáját és siet haza kiegészítő jövedelmezni, másik részük átveszi a komformizmust és halad elvei feladásával az aktuálisan regnáló irányítók mellett, harmadik részük még mindig pedagógus, de saját érdekérvényesítésében már szót sem emel, negyedik részük, aki már nem is dolgozik, de tiltakozik és mindenféle szélnek zászlója, csak valaki végre meghallgassa. És még valószínű, hogy tovább lehetne differenciálni.
Szakmai műhelyekről: nagyon szűk körök. Valóban rálátunk az oktatás szereplőinek teljes palettájára, mert akkor nem lepődnének meg a hozzászólóktól!
November óta olvasom a Nahalka sztorit. Nagyon tetszik. Próbáltam terjeszteni, volt olyan intézmény, aki még nem is hallott csak a híradókból az oktatási törvény új koncepciójáról és így nevezik: Hoffmann meséi, de még nem olvasták a koncepciót, sőt részleteket sem tudnak róla. Sőt, az előzőekkel sem voltak tisztában. Hogyan akarunk valódi érdekérvényesítést szakmánkban, amikor alapvető, életünket meghatározó jogszabályokkal nem vagyunk és voltunk tisztában. Saját magunkért kiabálunk, úgy mintha mindenki nevében beszélnénk, de ez így pont azok malmára hajtja a vizet, akik ezt a törvényt el fogják fogadni.
Igen, István, a professzió fejlesztése lenne a feladatunk, és közben vigyázni arra, hogy az oktatási kormányzat ne rontsa ennek az esélyeit. Reméljük, a törvényt nem fogják elfogadni, mintha hangosabbak lennének az ellenerők, nyerünk talán némi időt. Viszont tenni kellene valamit annak érdekében, hogy esélyünk legyen a szakmai érdekérvényesítésre. A szakszervezeteket jobb elfelejteni, a tervezett, felülről létrehozandó pedagógus kamarától jót nem remélhetünk. A pedagógusok többsége valóban sok egzisztenciális gonddal küzd, de nem tudom milyen határig menti fel ez őket a felelősség alól. A legjobbak (például a korábban itt is megszólalók) magas szinten teszik a dolgukat. Nem szabadna megvárni, hogy ők is feladják. Nem hiszem, hogy kevesek nevében kiabálunk. A pedagógusok körül ott van egy sereg gyerek is, akiknek a jövője az iskolától is függ. (Ez itt nem pátosz akar lenni, mert azt utálom.)
VálaszTörlésAzt hiszem vannak olyan vizsgálatok, amelyek általában a polgárok jogtudatosságát hasonlítják össze a különböző országokban, de nagyon bizonytalan vagyok, és eredményeket meg egyáltalán nem ismerek. Ezért csak hasra ütés jelleggel mondom: valószínűleg ebben nem vagyunk sem jobbak, sem rosszabbak egy átlagnál. Ahogy öregszem, egyre megértőbb vagyok sok mindennel kapcsolatban, és így a pedagógusok politikai szenvtelenségét is nagyobb empátiával figyelem. Sokan nem értik a politikát, undorodnak tőle, teljesen reálisan felmérik a helyzetet, hogy hangyányi hatásuk is alig lehetne, és valóban, nagyon sok esetben egészen egyszerűen mással vannak elfoglalva. Nem örülök persze ennek, szívesen látnék jogaikért harcoló pedagógusokat, de hát...
VálaszTörlésEgyébként meg vannak rossz érzéseim még ezzel kapcsolatban is. Mi lenne, ha most a pedagógus társadalom, mind a 150 000 ember megnyilvánulna törvény ügyben? Nem merném borítékolni, hogy inkább a jelenlegi tervezet kritikája lenne többségben, sőt, azt hiszem, fordítva lenne. Az is az öregedés jele, hogy ma már nem hiszem, hogy a tömegeket, a tömegek akaratát kell követni, illetve megvalósítani. Úgyhogy, én ma már nem vagyok biztos benne, hogy jó lenne, ha a pedagógus vélemények akár a maguk differenciáltságában is jelentős szerepet játszanának a jelentős lépésekről való döntésben. Nem általában ellenzem ezt, hanem azt ellenzem, hogy egy olyan állapotú pedagógus társadalom határozza meg a teendőket, amelyben nem működnek érdekintegrációs folyamatok, amelyben nincsenek viták a saját szakmájának kérdéseiről, s amely nem a saját hibájából, de mégiscsak oda jutott, hogy a többség számára teljesen kielégítő az a helyzet, amelyben izolálható a társadalmi problémáktól, a társadalmi elvárásoktól.
ezt be fogom magolni: azt ellenzem, hogy egy olyan állapotú pedagógus társadalom határozza meg a teendőket, amelyben nem működnek érdekintegrációs folyamatok, amelyben nincsenek viták a saját szakmájának kérdéseiről, s amely nem a saját hibájából, de mégiscsak oda jutott, hogy a többség számára teljesen kielégítő az a helyzet, amelyben izolálható a társadalmi problémáktól, a társadalmi elvárásoktól.
VálaszTörlésSaját vélemény: mondjuk ki: a saját szakmájának hibájából is oda jutott, hogy.... Szeplőtelenség nélkül: kontraszelekció!
Nincs 150000 ember, egy tizede sincs, semmilyen szakmában sincs, az már kamara, a felső 10 ezer, együttműködésre kötelezett tag, érdekből, finanszírozásból, valamelyik agrárkamarai szervezethez, tagsági díj kötelezettségi befizetés állami támogatás hozzájutásához, pályázati eu-stb plusz forintok, euróhoz. ez az élet Babocsai néni!
VálaszTörléskiegészítő: agrárkamara, kereskedelmi kamara, ipar kamara
VálaszTörlésez a mi SZAKMÁNK!
VálaszTörlésVan ilyen, hogy pedagóguskamara, mert még nem hallottam? De nekik is gratulálnék, ha vannak?! Jól hívták le az eu-s pénzeket, jól koordinálták, szakmai volt, szakmaközi volt, és miegyéb. Miről beszélünk itt tényleg?
VálaszTörlésszakszervezet, OH, OKÉV! Mi volt itt tizen évig? Ne csináljunk már úgy, mintha ez egy pillanat lett volna, Ezeket is kiszolgálta valaki! Valakik! Nevesítsük már országosan, megyénként, városonként, hogy kik voltak a felelősök ezért!
VálaszTörlésmert, ha nem, nincs értelme ennek a blognak, még,ha a nemes szakmáról is folyik a szó! nem egyedül Hoffmann a felelős, hanem azok, akik eddig is hagyták idáig fejlődni a dolgokat. Nem szóltak Pokorni, Hiller, Magyar alatt sem mellszélességgel a szakma mellett!!! Néhány nevét adó PEDAGÓGUS MELLETT!
Ez egy nem moderált blog, és nem is lesz az. Ezért ha kérhetem, legyen szíves minden ide tévedő, és véleményével engem megtisztelő látogató a lehető legérthetőbben fogalmazni. A legutóbbi hat megjegyzés nagy valószínűséggel ugyanattól a "Névtelen"-től jött, és igencsak talányos, mondhatni érthetetlen. Vagy posztmodern? Létrejött a posztmodern kommentelés műfaja!
VálaszTörlésÉs még valami. Természetesen nem kérem, hogy mindenki névvel szóljon hozzá. De annyit legalább a kommentek elkülöníthetősége érdekében jó lenne megtenni, hogy minden hozzászóló, aki nem adja meg polgári nevét, használ egy nick-nevet.
De azért egy-két tartalmilag a hat hozzászólásban mégis azonosítható felvetésre hadd térjek ki.
Nincs még pedagóguskamara, most van tervbe véve a létrehozása.
A pedagógus szakma felelőssége is megáll szerintem is, de iszonyúan nehéz egy 150 ezres tömegről egységesen beszélni, gyakorlatilag nem lehet, és én valóban sokkal fontosabbnak tartom, hogy a viszonyokat vegyük kritika alá, hiszen azzal megyünk valamire.
A szervezetek és vezetőik felelősségével kapcsolatban persze már többet lehetne mondani. Csakhogy világosan kellene beszélni! Pontosan mi az, amivel kapcsolatban felelősöket kell keresni? Manapság Virág elvtárs olyan ügyekben adja oda Pelikán elvtársnak az ítéletet a tanúvallomás helyett, amelyekben még vádirat sincs. Egyébként ha valakinek van tudomása jogszabályok megsértéséről az előző x évre vonatkozóan, akkor állampolgári kötelességszegés azt nem jelenteni a rendőrségen.
Ez a blogbejegyzés a "mi szakmánkról" szól. Nem szeretném, ha sok-sok baja mellett ez a "mi szakmánk" most felzárkózna azon területek közé, amelyeken kidülledt szemű pártmunkások habzó szájjal keresik a fogást az előző vezetés eltiprásra kijelölt tagjain, és már fogalmazzák a Pelikán elvtársnak véletlenül átadásra kerülő ítéletet. Én azt szeretném, ha ez a blog megmaradna a viszonyok kritikája mellett, és egyrészt bizonyos személyeket perbe fogva látni akarók inkább rendőrségi, ügyészségi "blogokat" keresnének fel, vagy magukba szállnának, és előbb tisztáznák magukban, mi is az a vád, ami alapján már az ítéletük is megvan, de ezt a gondolkodást nem ezen a blogon végeznék el.
"Ne etesd a trollt és éhen hall."
VálaszTörlésA troll nem akar eszmét cserélni, nem akar részt venni a közös vélemény alkotásában, ahol az érvek és ellenérvek hatására közelednek, finomodnak az álláspontok, elképzelések. A troll vitatkozni akar.
Egy dolgot tehetsz, nem reagálsz rá.
Rendben. Mindig tanulok.
VálaszTörlésÉn hiszek az értelmes és felelős szakmai vitában. Próbálkoztunk is ezzel az OFOE honlapján két évvel ezelőtt a virtuális kongresszuson. Kialakult egy empatikus, szakmai szempontból felkészült kisközösség, de nem jutottunk túl – annak ellenére, hogy több, mint 600 komment jelent meg néhány hónap alatt – általában gyakorló szakemberekből álló köreinken. Sem a tudományt, sem az aktuális oktatásirányítást nem érdekelte, ami ott elhangzott. Most, hogy itt egy új, sok veszélyt hordozó oktatáspolitikai szándék, érzek némi felpezsdülést a szakmai életben. A „troll” mint metafóra nagyon sértő, gondolom, hogy a korábban névtelenül, most pp nicknéven jelentkező kommentelő gondolkodik az egyszerű kiéheztetésen mint megoldáson. Jó lenne ismerni az érveit.
VálaszTörlésÉn kizártnak tartom, hogy pp és a Névtelen azonos volna. A "pp"-re kattintva pp azonosítható.
VálaszTörlésIgaz, PP beazonosítható. Érdekelne ennek ellenére, hogy pontosan hogyan értelmezzük a metaforát. Ki a „troll”?
VálaszTörlésEgy megfontolandó elemzés: http://halaszg.ofi.hu/download/A_pedagogus_szamit.htm - csak hogy kimásszunk a troll veremből.
VálaszTörlésIstván! Nyugodtan moderálj! Töröld, amit bosszantónak tartasz, még inkább, ha névtelenül írják. A közéleti politikai blogokon elviselik a névtelenül írogatókat, mert növeli a vitát az meg a kommentek számát. Az a bloggernek jó, mert ha van hirdetés a felületén és azt sokan nézik és rá is kattintanak, azért ő pénzt kaphat. De a tiéd szakmai blog, hirdetés sincs rajta. Aki névtelen és neked nem tetszik, azt töröld.
VálaszTörlésA "pedagógus számít" sokszor elhangzó kijelentés valóban rendkívül érdekes. A McKinsey jelentés ezzel kapcsolatos megállapításai rendkívül fontosak. Az értelmezéshez szeretnék csak hozzájárulni valamivel.
VálaszTörlésA Terepmunkás által ajánlott Halász előadásban is egyértelműen megfogalmazódik, hogy úgy tűnik, a pedagógus színvonala sokkal jelentősebb meghatározó tényező az oktatás sikerességét tekintve, bármilyen más tényezővel összehasonlítva, így a szociális háttérrel szemben is. Ez nagyon igaznak tűnik, és a McKinsey jelentésben leírt vizsgálati módszer rendkívül jó e kérdés elemzésére (mit tudnak produkálni a színvonal szempontjából az alsó és a felső kvartilisbe tartozó pedagógusok az ugyanolyan szociális háttérrel rendelkező gyerekekkel). Sőt, még tovább lehet menni: az általános értelemben magas színvonalon dolgozó pedagógusok sikeresek abban is, hogy náluk az átlaghoz képest kevésbé erős a kapcsolat a szociális háttér és a tanulói eredmények között. Vagyis a jó pedagógusok képesek igazodni a gyerekek magukkal hozott kultúrájához, igényeihez, előzetes tudásuk sajátosságaihoz, stb. Ez a jelentés alapján nagyon egyértelmű összefüggésnek látszik.
Vagyis ha a pedagógusok színvonalát jelentős mértékben lehetne emelni, akkor csökkenhetne a szociális helyzet meghatározó szerepe. És valóban ez lenne a cél. A vizsgálatokra azonban, amelyekkel egy ilyen folyamatot figyelemmel kísérünk, nagyon oda kell figyelni. Ugyanis nagyon gyakran a változások eredményeinek kimutatására olyan statisztikai módszereket használnak, amelyek az eredményességi mutatók varianciáját vizsgálják, hogy e variancia kialakulásában milyen részarányt képviselnek a különböző tényezők szerinti varianciák. Csakhogy az ilyen vizsgálatok nagyon fals eredményekkel is járhatnak. Képzeljük el, hogy van egy ország, ahol amúgy nagyon magas színvonalon dolgoznak a pedagógusok, és e tekintetben nem is nagy a szóródás, kicsi a variancián belül annak a résznek az aránya, amelyet a pedagógusok közötti különbség magyaráz. És képzeljünk el egy másik országot, ahol szintén kicsi a pedagógusok közti különbségek magyarázó ereje, nincs nagy különbség köztük, de a hatásuk - a másik országhoz képest - alacsony. Mindkét országban kicsi arányt képvisel a teljes variancia magyarázatában a pedagógusok közti különbségekből adódó variancia rész, és ebből következően valószínűleg - megint csak mindkét országban - jelentős lesz a szociális helyzet különbségeiből adódó varianciahányad. Vagyis ha valaki csak a varianciákra, és az azok magyarázatában a különböző tényezők által játszott szerepekre figyel, könnyen kimondhatja, hogy ez a két ország ugyanúgy jellemezhető, pedig valójában a pedagógusok munkájának színvonalát tekintve lényeges különbség van közöttük. Nem hajánál előrángatott ez a példa, mert Hollandia és Magyarország összehasonlításában valószínűleg pontosan erről van szó.
Ez a gondolat tovább viendő, még sok mindenre ki kellene térni, de ez csak egy hozzászólás, úgyhogy befejezem.
Nem vagyok képben, meg lehet tudni, hogy valószínűleg melyik jellemzés illik Magyarországra?
VálaszTörlésMagyarország jóval gyengébb tesztátlagokat produkál, mint Hollandia, a szociális helyzetnek a variancia kialakulásában játszott szerepe nagyjából ugyanakkora, jelentős. Valószínű (de azért nem biztos), hogy a holland pedagógusok nem túlságosan szóródó színvonala sokkal jobb, mint a magyar pedagógusok nem túlságosan szóródó színvonala.
VálaszTörlésBár tudom, hogy nálunk a általában a kevésbé jók mennek pedagógusnak, azért azt gondolom más a gyengébbeket úgy felhozni, hogy egy kettő van belőlük egy osztályban, vagy egy kettő nincs belőlük.
VálaszTörlésUgyanazzal a pedagógusgárdával is sokkal rosszabb eredményeket produkálnánk a szegregált iskolarendszerünkkel.
Asztalos György
Kedves Asztalos György, bocsánat, de nem értem. Az, hogy egy-két jobb teljesítményű gyerek van az osztályban, vagy egy sincs belőlük (ha jól értem azt, hogy "egy kettő nincs belőlük), hogyan kapcsolódik ahhoz, hogy a gyengébbek mennek pedagógusnak? Továbbá: nekünk most szegregált iskolarendszerünk van, természetesen ugyanaz a pedagógusgárdánk, mint amelyik van, úgyhogy hogy produkálhatnánk rosszabb eredményt?
VálaszTörlésKedves István!
VálaszTörlésKicsit rohantam. Azt gondoltam írni, hogy ha nálunk sokkal jobbak lennének a pedagógusok, akkor se tudnák úgy felhozni a gyengéket mint Hollandiában, a szegregált iskolarendszerünk miatt.
Asztalos György
-Kedves István, a "szakma" alatt mit ért? Gondolom a halmazba beletartozik a pedagógia tanszékek professzoraitól a szakmunkástanulók tanáraiig minden oktatásban dolgozó. De utóbbiak szerint ők, akik tényleg ott vannak és csinálják, nem egy közösség a "nagyokosokkal", akik csak beszélnek róla, hogy hogy kell integrálni meg felzárkóztatni, miközben gyakorlatilag "hülyeségeket beszélnek".
VálaszTörlésSokszor nincs igazuk, ráadásul a helyesírásuk is csapnivaló. Az nem biztos, hogy úgy van, amit a végeken mondanak, hogy "ha bemenne egy ilyen nagyokos a hentes osztályba, tíz perc alatt kicsontoznák a gyerekek". Merthogy soha nem ment be, így ezt nem tudhatjuk. De az ezek szerint sajnálatos tény, hogy a pedagógia elitje nem tud tanárt nevelni (képesség vagy lehetőségek híján). Semmi nem jön a pedagógia elefántcsonttornyából, ami a gyakorlatban érvényesnek, hasznosnak mutatkozna. Le kell cserélni a "frontkatonákat", a kiképzőket vagy elég lenne néha újra beszélgetni?
>a szakképzés 14 éves korban való elkezdését, vagyis a népesség 20%-ának garantált kizárását az egész életen át tartó tanulásból, és még sorolhatnám a hozsannák özönét.
-Csak példaként arra, hogy alulnézetből mennyivel másként látszik minden, ezzel sem értek egyet. Az összes iskolánkban tanított szakma 9. osztályra és betöltött 16. életévre épül. Aki a 9.-et befejezve már 16 éves, az megy szakmát tanulni. A többiek mennek a 10. osztályba, ami abszurd. Ott ugyanis a diáknak semmi dolga nincs, csak óránként 60 percet öregedni, és ezt ő is tudja. Nemhogy élethosszig nem akar tanulni, de ott és akkor sem. Egy-egy ilyen 10.-es órámra annyit kell készülnöm, mint öt másikra (és még így is sokkal gyengébb).
A négy éves szakképzés 3 év iskola (2+2*0,5) és egy év gyakorlat. A három éves szakképzés másfél év iskola és másfél év gyakorlat. Azaz dupla annyi iskolaidőért, dupla annyi adófizetői pénzért gyengébb szakmai színvonalat ad - ideje volt megszüntetni. (Ezt minden érdek nélkül mondom, mert lehet hogy ez az állásomba kerül.)
Az "elvesszük tőle az egész életen át tartó tanulás lehetőségét" alternatívája ugyanis az "elvesszük tőle a szerszámot". Apám (szakmunkás) felügyelte a céghez érkező szakmunkástanulókat. És állandóan panaszkodott, hogy "rosszul áll a kezükben a szerszám". És hogy egyértelműen látszik, hogy ki az, akinek otthon van műhelye, és gyerekkorában fúrt-faragott. Minél később kezdi valaki a gyakorlati munkát, annál kevésbé lesznek a vérében a fogások. (Szomszédom építkezett olcsó bérű iparosokkal és segédmunkásokkal, hát hihetetlenül tötymörögtek, fele bérért negyed munkát végeztek. Szörnyű volt nézni is, ahogy a nyakánál fogja a kalapácsot, ahogy ötödszörre sem jön rá, hogy hogy adja úgy fel a használt cserepet, hogy a por ne menjen a szemébe, stb.) És újabb két évvel kitolni a szerszámhoz jutás lehetőségét nem volt szerencsés gondolat.
Aztán ott van még a nyomor is, számos olyan élethelyzet van, hogy nem segít a 18 évig tartó tankötelezettség, hanem inkább árt. Mert kenyeret senki nem ad mellé. És akkor jönnek a kényszerházasságok meg egyéb kiskapuk, hogy elmehessen dolgozni.
Kedves Csavarhúzós, a pedagógusképzéssel kapcsolatos kritikád (tegeződjünk má') alapjaiban ül. Persze, mint minden, a valóságban ez is bonyolultabb, de a lényege igaznak tűnik. Talán változóban van, amennyiben a pedagógusképzés pedagógiai-pszichológiai része, s most már egyre több helyen a szakmódszertani része is tartalmában modern, és módszertanilag is fejlődik. Ami nagyon lerontja, az az, amit már sok helyen elmondtam, úgyhogy egyesek már nagyon unhatják: a pedagógusképzés egy olyan szekér, amelyet négy ló húz: a pedagógiai, pszichológiai képzés, a szakmódszertan, a szakmai képzés és az iskolai gyakorlat. Ez a négy ló a szekeret a négy égtáj felé húzza.
VálaszTörlésA szakképzés ügyében, azt hiszem, kell írnom egy külön bejegyzést. Most annyit viszont le kell írnom, hogy nem értem pontosan, hogyan számoltál. Én így számolok: a régi, illetve a most bevezetendő szakképzésben 3 év lesz a suli, ennek fele közismeret, fele szakma, tehát 1,5+1,5. A jelenleg még hatályos, ha jól emlékszem 1996-ban bevezetett rendszerben 4 év a képzés, amiből a szakmai előkészítés miatt nem egészen két év a közismeret (de vegyük két évnek), és két év a szakma. Vagyis 2+2. Az adófizető pénzéből az utóbbi 4/3-szor többet használ, mint az előbbi (és nem kétszer). És az utóbbiban hosszabb a szakképzés. Akkor miről beszélünk? De lehet, hogy én számolok rosszul, kérlek, akkor írd meg.