Kell-e nekünk oktatási reform?

Régóta zavar valami az oktatási reformmal, reformokkal kapcsolatos diskurzusban. Számtalanszor hallom, hogy Magyarországon szükség van a nagy ellátó rendszerek átfogó reformjára. Ezek a kijelentések csakis gazdasági szakemberek szájából szoktak elhangzani. Most már kényszeresen, minden ilyen alkalomkor azonnal felmerül bennem a kérdés, hogy vajon mit értenek reform alatt a gazdasági szakemberek. Nem tudom megmondani, és - lehet persze, hogy most a tudatlanságomat árulom el - nem is olvastam semmi olyan elemzést, amely e kérdésemre választ adott volna.

Valóban szükség van reformokra? Mire gondolhatnak a gazdasági szakemberek? Félek, hogy közülük sokan arra gondolnak, hogy a nagy ellátó rendszerek (egészségügy, oktatás, szociálpolitika) túl nagy kiadásokat jelentenek az országnak, és a reform abban állna, hogy e kiadásokat racionalizálással csökkenteni kellene, meg kell vonni a támogatásokat számos pazarló területtől. Az alapvető vélemény e tekintetben az, hogy a mi országunk nem gazdag, nem bír el ekkora állami kiadásokat, amelyek e területeken jellemzők. Egy ilyen véleményt én nem tekintek színvonalasnak, előremutatónak. Büntetni akar, és egy ma is teljesen kitaszított helyzetet érző értelmiségi réteget, a pedagógusokat tenné földönfutóvá.

Nagy valószínűséggel ez a meggondolás a reformokat követelő közgazdászoknak egy részére jellemző csak. Biztos, hogy vannak olyanok (arányokról nem merek nyilatkozni), akik árnyalva e felfogást, hozzáteszik a "túl sokba kerül" érvhez azt is, hogy valójában a hatékonysággal van a baj. Hogy tudniillik ezek a rendszerek ahhoz képest, hogy túl sokat költünk rájuk, nem produkálnak megfelelő színvonalat. Lyukas vödörbe öntjük a vizet - gondolhatják, mondhatják. E szemléletmód szerint szükség lenne az oktatás belső, a tartalmat, a szerkezeteket, a működésmódokat érintő reformjára, annak érdekében, hogy a ráköltött összegek megfelelően kamatozzanak, megfelelő eredményt produkáljanak. Az e csoportba tartozók között lehetnek olyanok, akik e reformok eredményeként azt várják, hogy a hatékonyság lényegesen növekedjék, de a kiadások csökkenjenek (mert tud ez a rendszer színvonalasabban is és racionálisabban is működni, ez a kettő még össze is kapcsolódhat). A komplexebb megítéléssel rendelkezők egy másik csoportja meghagyná az oktatásra fordított jelenlegi GDP arányt, vagyis nem akarna megszorítani, azonban elvárná, hogy a teljesítmény emelkedjék, és a források a mai pazarló tevékenységektől átkerüljenek a fejlődést eredményezőkre, vagyis ezeket nem kellene elvonni. És lehetnek olyanok (nem hiszem, hogy nagyon sokan lennének), akik az oktatásra fordított GDP hányad növelését is elképzelhetőnek tartják, ha a színvonal emelkedése és a hatékonyságnövekedés valóban bekövetkezik.

Én nagyon örülnék, ha hallhatnám a közgazdászok megfontolásait, és hogy a felsorolt csoportok közül melyikhez sorolják magukat. Az alternatívák ugyan nagyon más kondíciókat jelentenének az oktatás számára, azonban egyik színvonalas közgazdász alternatíva esetén sem lehet elkerülni az oktatási reformot. Vagyis a közgazdászok reformkövetelésében nekünk azt kellene meglátnunk, hogy szerintük az oktatás ma nem termeli meg azt, amibe kerül, és ez legfeljebb csak egy kis részben belső gazdasági probléma, mindenekelőtt a tartalom, a struktúrák, a működések, a pedagógia problémája.

Szerintem ezeknek a közgazdászoknak igazuk van.