Válasz Boros Imrének

A Magyar Hírlap online változatában megjelent Boros Imre egy írása, amelyben éles szavakkal kritizálja azokat a pedagógusokat, akik "tüntetnek, sztrájkkal fenyegetnek", tehát azokat, akik kritizálni merik a fennállót az oktatásügyben. Mivel nagy valószínűséggel igencsak sokan érthetnek egyet Boros Imrével, vállalom, hogy látens vitába szállok vele, nem törődve azzal sem, hogy nyilván megint többen mondják majd, hogy az ilyen "vitákba" nem érdemes belemenni. Makacsul kitartok: de igen. A vita azért látens, mert Boros Imre nem fog várhatóan válaszolni nekem (elvégre ki vagyok én), senki nem szervez meg ilyen nyilvános vitát, sőt, valószínű, hogy ez az írás el sem jut hozzá. Ha másra nem jó, legalább kiírom magamból azt, ami majd' szétvet. 

Boros Imre ismét megfogalmazza azt az egyetemi, főiskolai oktatók által gyakran hangoztatott állítást, hogy a felsőoktatásba bekerülő hallgatók színvonala egyre gyengébb. Tudom persze, hogy írása nem egy szakmai tanulmány, ám az állítás annyira jelentős, hogy legalább némi érvet kellene mellé tenni. Az, hogy Borosnak mi volt a benyomása, nem érv. Éles szemmel azonban lehet itt találni valami érvfélét: "Csökkent az írásbeli és szóbeli szabatos kifejezési képesség, természettudományi és műszaki karokon a tanerők jobban teszik, ha első évben pótórákat adnak, mert egyébként a hallgatók felét ki lehetne rúgni az első matek- és fizikavizsgán. Szaporodik a diszlexia és a diszgráfia". Kezdjük a végén! A diszlexia és a diszgráfia nem szaporodik. Állítását Boros Imre nem tudja tények és adatok sorolásával alátámasztani, én az ellenkezőjét igen. 2008-ban a 8. évfolyamon a diszlexiások aránya 1,7% volt, 2014-ben 1,4%. A diszgráfiások aránya 2008-ban 1,5% volt, 2014-ben 1,8%. (Az adatok a teljes évfolyam felmérése alapján készült Országos kompetenciamérési adatbázisokból valók.) Minimális a változás, akár a véletlen műve is lehet a diszgráfiások arányának növekedése, ahogyan természetesen a diszlexiások arányának csökkenése is. Fontosabb az ezt megelőző "érv". Fogadjuk el Boros Imre állítását igaznak, vagyis vegyük úgy, hogy valóban csökkent mondjuk a 80-as évek és a 2000-es évek között a magyar iskolai tanulók természettudományi és matematikai felkészültségének színvonala. A dologban még van is valami, hiszen az 70-es, 80-as évek IEA vizsgálatai azt mutatták, hogy a magyar 8. osztályos tanulók igencsak jó eredményeket értek el természettudományból (matematikából azonban már nem annyira), és ilyen kiugró teljesítményt a 2000-es évek diákjai az IEA vizsgálatokkal párhuzamba állítható TIMSS mérésben már nem értek el. A tisztánlátást nehezíti, hogy az eredeti IEA vizsgálatok még erősen az iskolában tanult tényekre, vagyis a tananyagra, az ismeretekre koncentráltak, ezzel szemben a későbbiekben a TIMSS mérések ettől fokozatosan eltávolodtak, és közeledtek a PISA vizsgálathoz abban az értelemben, hogy komolyabb súlyt kaptak a gyakorlatias, a valós életre való felkészültséget "számon kérő" feladatok (ez csak közeledés, a PISA és a TIMSS közötti különbség e tekintetben még ma is fennáll). Vagyis úgy tűnik, a magyar iskolarendszer az ismeretátadásban volt kiváló valamikor, és talán e tekintetben ma sem olyan rossz, legalábbis az utóbbi TIMSS mérésekben szignifikánsan az országok átlaga felett teljesítettek a magyar negyedikesek és nyolcadikosok. Azt viszont látjuk, hogy a PISA mérésben jóval gyengébbek az eredményeink, vagyis amikor a gyakorlatiasabb, problémamegoldásra koncentráló, életszerűbb feladatokról van szó, akkor a magyar gyerekek gyengébben teljesítenek. Ez azonban így volt akkor is, amikor az IEA vizsgálatokban olyan nagyszerű eredményeket értünk el. Elfogadom, hogy itt van romlás (a PISA 2012-es eredményeknek 2009-esekkel való összehasonlítása különösen aggasztó ebből a szempontból), de a részletesebb elemzés jóval összetettebb képet mutat, nem mindegy az értékelés szempontjából, hogy a változásokat milyen szempont alapján vizsgáljuk.

De van itt valami, ami a nemzetközi összehasonlítások alapján kimutatható, bizonyos mértékű romlással összefüggésben fontos. Mi az, ami a hazai matematikai és természettudományos nevelésben problematikusnak minősül? Boros Imre úgy véli, hogy a tanítás színvonalának romlásáról van szó. Az én véleményem ettől különbözik, bár valójában nekem is a tanítással van bajom. Feloldom a látszólagos ellentmondást! Boros Imre azt kéri számon az oktatáson, hogy elveszítette, elveszíti a hagyományos értékeit. Régen jók voltak a tanárok (matek, fizika, stb.), most meg már nem olyan jók, vagy egyenesen rosszak. De Boros Imre nem számol azzal, hogy gyökeresen megváltozott a világ. Ezek a gyerekek már nagyon másmilyenek, mint amilyenek mi voltunk. Teljesen más a társadalmi környezet, teljesen mások az elvárások. a PISA vizsgálatnak a jövő feladataira való felkészültséget mérő jellege világosan példázza, hogy gyökeresen átalakultak az iskolai neveléssel, oktatással szembeni elvárások. Nos, ez az, amiben a magyar oktatás lemaradt. Vagyis nem az a baj, hogy a magyar matematikai és természettudományos oktatás nem tartotta meg eredeti, hagyományos karakterét, hanem éppen az a baj, hogy megtartotta. Ma már másnak kellene történni  tanórákon, mint Boros Imre gyermekkorában. De a tanórák egy nagy részében - sajnos - még ugyanaz történik. A nem fejlődésből, vagy akár romlásnak is nevezhető folyamatból nem arra a következtetésre lehet jutni, hogy a hagyományok elvesztése vezet e folyamtokhoz, hanem sokkal inkább arra, hogy a hagyományos oktatás rendszereihez, módszereihez, sémáihoz, tananyagához való görcsös ragaszkodás nem engedi átalakulni az oktatásnak ezt a területét.

Azok a pedagógusok, akik most felemelik szavukat a változtatásokért, éppen, hogy saját szakmájukkal szembeni kritikájukat is megfogalmazzák. A tüntetők közül nem sokan lehetnek, akik azt állítják, hogy a pedagógiában, magában a gyakorlati nevelő, oktató munkában minden tökéletes. Ahhoz azonban, hogy változzék a helyzet, először nem a pedagógusoknak kell változniuk. Csak egy nagyon primitív érvet mondok. Sokan állítják, és van ebben igazság, hogy a modern pedagógiát ma nem elfogadó, nem gyakorló pedagógusokat rávenni arra, hogy változzanak, rendkívül nehéz feladat. Valószínűleg nem az az elsődleges, hogy a 25 éve egy adott metodika szerint tanító pedagógust átformáljuk. Abban lehet bízni, hogy ha sikeres változtatásokat lát maga körül, ha megtapasztalhatja azt, hogy egy korszerű pedagógiai gyakorlat szárnyakat adhat az iskolai munkának, akkor maga is esetleg változhat. De akár bekövetkezik ilyen folyamat, akár nem, a minimális feltétel az lenne, hogy akik viszont nagyon szeretnék már másképpen csinálni a dolgokat, tehessék. Ma nem tehetik, mert az oktatáspolitika és oktatásirányítás rendszere ebben tökéletesen megakadályozza őket. Kedves Boros Imre! Ezért tüntetnek - például - a pedagógusok. Legalább a változtatni, az érdemi reformokat érvényesíteni szándékozó pedagógusi kör teremthessen a saját hatókörében jobb, eredményesebb, magasabb színvonalú oktatást. Mi ebben olyan érthetetlen? Vagy arról van szó, hogy Boros Imre, Hoffmann Rózsa, és bárki más, aki ezt nem támogatja, mást gondol modern nevelésről, tanításról, és hasonlókról? Én ezt persze pontosan tudom, hogy így van, de akkor bújjon már ki az a szög abból a zsákból!

Egészen durva sértés az, amit Boros Imre ír, hogy tudniillik erősen hiányos a tanítók, a tanárok hivatástudata és áldozatvállalása. Ha nem akarnék megmaradni egy szigorúan decens kritikánál, ha feladnám a visszafogottságomat, akkor azt mondanám, hogy ez pofátlanság (és mit fogok kapni azért, hogy túl puha vagyok!). Most azt akartam írni, hogy a magyar pedagógusok hivatástudatának, áldozatvállalásának magas szintjét mutatja, hogy öt éve viselik el majdnem zokszó nélkül az életüket megkeserítő oktatáspolitikai ámokfutást. De rájöttem, hogy Boros Imrének igaza van. Tényleg súlyos bajok vannak a magyar pedagógusok hivatástudatával és áldozatvállalásával. Mert majdnem zokszó nélkül viselik el öt éve az életüket megkeserítő oktatáspolitikai ámokfutást. Mert ez a valódi felelősség! Továbbra is hallgatással legitimálni egy oktatási rendszer szétverését, a szétverést levezénylő hatalmat.

Azt hiszem, Boros Imrével elszaladt a ló (vagy ő is túltolta a biciklit). Ezt írja: "A tanárokra is, mint az orvosokra, emberi sorsok vannak bízva, de az orvosoktól eltérően soknak tartják a munkaidőt, az orvosok meg háromszor annyit is a kórházban töltenek időnként, mert ők a munkájukat végzik el, egyes pedagógusok pedig a gyári munkásokhoz hasonlóan, letudva a műszakot, csöngetéskor leteszik a lantot". Azt hiszem, ez már tényleg az a szint, amire nem nagyon érdemes időt fecsérelni. Ez egy primitív, utcai szöveg, ezt hallja az ember a műveletlen, a saját fizetésüknél többet keresőket szívből gyűlölő, mocskolódó emberektől. Alpári. Most én sem írtam semmilyen érvet, de van az a szint, ami alatt már valóban nem érdemes.

Ez a tartalom és stílus jellemzi a későbbiekben is az írást. Boros Imre is előveszi a gumicsontot, hogy a pedagógusok több bért szeretnének. Már több helyen írtam erről, csak hivatkozom egy korábbi blogbejegyzésemre. Érdekes módon az az állítás eddig a pedagógusokkal szemben még nem hangzott el, hogy kevesebb teljesítményt akarnak. Nem akarnak annyit dolgozni. Naplopók. Boros Imre, ha jól tudom, most éppen nem politizál, mármint nincs semmilyen politikai tisztsége (elnézést kérek, ha rosszul tudom). Lehet szabadabb szájú. Eddig a tisztséget viselő politikusok ilyesmit nem engedtek meg maguknak. Lehet, hogy a Klinghammer, Boros megnyilatkozások egy sorozat kezdetét jelentik? Volt vagy mai egyetemi oktatók majd - szabadon, nem kötötten egyáltalán semmilyen elemi játékszabályoktól - kiállnak és fröcskölni fognak? Kimondom: az emberben felvetődik természetesen, hogy ez egy gondosan kidolgozott stratégia, és itt az urak igencsak pontosan körülírt feladatokat teljesítenek. De érdemben: a pedagógusok a legelejétől világosan megfogalmazták, hogy a terhek csökkentésére azért van szükség, hogy növekedhessék az oktatás színvonala. Agyongyötört, fáradt pedagógusokkal nem lehet eredményes pedagógiát művelni, még egyébként a Boros Imre által oly kívánatosnak tartott hagyományos oktatást sem. Ez ilyen egyszerű. Egyébként pedig miért lenne ördögtől való küzdeni a heti 40 órás munkavégzésért? Egy icipici magyarázatot ha kaphatnánk erre... A pedagógusok a híres 2008-as felmérés szerint akkor heti 51 órát dolgoztak átlagosan. Ma szerintem ez 55 óra lehet (nagyon kellene ismét egy felmérés). Mivel van szórás, ezért ez sok pedagógus esetében valószínűleg legalább 60 órás munkahetet jelent. Ez normális, Boros úr? És mit érdekelnek engem az orvosok! Pontosabban nagyon is érdekelnek, mert ha egy heti 60 órát dolgozó orvos kése alá kerülök, nem fogom magam túl jól érezni. Milyen érvelés ez? A rabszolgák meg az ókorban akár napi 20 órát is dolgoztak.

A pedagógusok igenis mondtak véleményt általában is Klinghammer István kritikájáról. Ha erre kell bizonyíték, itt van a saját blogbejegyzésem. 

És hát persze megint itt van a tiráda a tébláboló ellenzéki politikusokról, akik nagy számban jelentek meg a tüntetésen. Ebben az a siralmas, hogy egy ilyen semmit nem állító, de amúgy mocskolódó ("sanda politikum") szöveggel lehet szólni a hívekhez. "Mi félszavakból is megértjük egymást. Ugye tudod kedves Fidesz szavazó, hogy ezek a politikusok miért vannak ott. Vigyázz, ezek elharapják a nyakadat...". 

Olyan kínos ez az egész!

A tanárokra is, mint az orvosokra, emberi sorsok vannak bízva, de az orvosoktól eltérően soknak tartják a munkaidőt, az orvosok meg háromszor annyit is a kórházban töltenek időnként, mert ők a munkájukat végzik el, egyes pedagógusok pedig a gyári munkásokhoz hasonlóan, letudva a műszakot, csöngetéskor leteszik a lantot. - See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/48308/A_pedagogus_hivatastudata#sthash.dWqcnMUf.PKE6DPsi.dpuf"

Csökkent az írásbeli és szóbeli szabatos kifejezési képesség, természettudományi és műszaki karokon a tanerők jobban teszik, ha első évben pótórákat adnak, mert egyébként a hallgatók felét ki kellene rúgni az első matek- és fizikavizsgán. Szaporodik a diszlexia és a diszgráfia. - See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/48308/A_pedagogus_hivatastudata#sthash.dWqcnMUf.PKE6DPsi.dpuf