A kormány kommunikációjában – és ez mintha a zavar jele
lenne – megjelenik ismét az elmúltnyolcévezés. Nem tisztem a szocialista-szabaddemokrata
kormányok oktatáspolitikájának védelme, globálisan semmiképpen nem tenném (sőt!),
azonban e kommunikációnak az adatokkal, a tényekkel nem igazából összhangban
levő, rendkívül demagóg elemeire mindenképpen érdemes rámutatni. Néhányat már a
korábbi bejegyzéseimben (Tények és adatok – 1-4) már elemeztem, most arra
szeretnék kitérni, hogy mi volt 2002 és 2010 között, és mi volt 2010 és 2014
között a helyzet a pedagógusok elbocsátásával és az oktatási feladatellátási
helyek megszüntetésével. Az előző kormányok iskolák százait zárták be, ezrével
bocsátották el a pedagógusokat – valahogy így szólnak az állítások.
Ezek amúgy igaz állítások. Milyen jó példák arra, hogy igaz
állításokkal hogyan lehet egy kommunikáció egésze mégis hazug!
Valóban igaz, hogy a 2002/2003-as, valamint a 2009/2010-es
tanévek között a közoktatásban dolgozó pedagógusok létszáma 166 973-ról
152 706-ra csökkent. Ez bizony 14 ezernél is nagyobb csökkenés, 8,54%-os.
Először is, ha megnézzük, hogy e nyolc évvel szemben az Orbán kormány négy éve
alatt (a 2010/2011-es tanévtől a 2013/2014-es tanévig) hogyan változott a pedagógusok
létszáma, akkor azt látjuk, hogy ez is csökkent, mégpedig 152 877-ről 151 206-ra.
Most akkor mondjuk azt, hogy ezt kettővel megszorozva (4 év a 8-cal szemben)
valójában az Orbán-kormány is ezerszámra bocsátotta el a pedagógusokat? Igaz
lenne, de ez is akkora csúsztatás lenne, mint az előbbi időszakra vonatkozó
állítás. Ugyanis jó ideje csökken az iskolába járó gyerekek száma, ezzel
csökken a tanulócsoportok száma is, és a pedagógus létszámcsökkenés
természetesen ennek tudható be elsősorban. A közoktatásban tanulók létszáma a 2002/2003-as
tanévtől a 2009/2010-es tanévig 8,10%-kal csökkent, a tanulócsoportok (az
óvodákban gyermekcsoportokról van szó) száma pedig 8,89%-kal. A pedagógusok létszáma
8,54%-kal, a gyermek, illetve tanulócsoportok száma pedig 8,89%-kal csökkent.
Ugye itt nincs óriási dráma? Természetesen ez jelent elbocsátott pedagógusokat,
és ugyan nem találok adatokat arra, hogy az alatt a nyolc év alatt hány még
nyugdíjkorhatár alatti pedagógust érintett ez, de erős a gyanúm, hogy keveset,
mert a létszámcsökkenés megoldható volt a nyugdíjba vonulásokkal, és a belépő
kezdő pedagógusok létszámának csökkenésével. Jól emlékszem rá, hogy pl. nálunk
az ELTE-n a tanárjelöltek száma ebben az időszakban valóban csökkent.
De mit tett a Fidesz 2010-től? Már írtam, hogy egyrészt ekkor
is sok pedagógus hagyta el a pályát (nagy valószínűséggel ezek döntő többsége
is nyugdíjas lett). A közoktatásban (majd köznevelésben) tanulók létszáma ebben
a négy évben 5,33%-kal csökkent, míg a pedagógusok száma csak 1,09%-kal.
Mondhatnánk, lám-lám, a Fidesz-KDNP kormány mégsem olyan ütemben bocsátotta el
a pedagógusokat, mint a megelőző kurzusok. Ez persze ismét igaz, de érdemes rajta
egy kicsit morfondírozni. Egyrészt azt érdemes megfontolni, hogy Magyarországon
az egy pedagógusra jutó tanulói létszám globálisan is elég alacsony (hazánk az
OECD országok között az alacsonyabb mutatóval rendelkezők közé sorolható),
illetve ha az oktatás szintjeit nézzük, különösen az általános iskola alsó- és
felső tagozatán „erősek” az adataink. Ez azt jelenti, hogy nagy valószínűséggel
Magyarországon itt hatékonyság problémák vannak. E témában – ha előkerül
valahol – mindig heves viták robbannak ki, mert a pedagógusok teljes joggal
vetik fel, hogy így is többet dolgoznak egy héten, mint a heti kötelező munkaidejük,
hogy lehetne őket tovább terhelni. Csakhogy nem a pedagógusok további
terhelésével lehetne ezt a problémát megoldani (sőt, a terheket inkább
csökkenteni kellene), hanem a pedagógusmunkát segítő szolgáltatások jelentős
fejlesztésével, valamint az indokolatlanul alacsony létszámú osztályok számának
csökkentésével, vagyis nagyobb átlagos osztálylétszám kialakításával. Ilyenkor
mindig felháborodnak azok a pedagógusok, akik magas létszámú csoportokat
tanítanak, hogy így is túl magasak a létszámok. Náluk. De azok, akik nagyon
alacsony létszámú osztályokban tanítanak, ilyenkor soha nem szólalnak meg. És
még valami: ez a probléma nem elsősorban a nagyon kis települések nagyon kicsi
iskoláinak a problémája. Bár természetesen rendszerint ezekben az iskolákban is
nagyon alacsonyak az osztálylétszámok, azonban az így tanulók nem képviselnek
tömeget, nem ők „okozzák a problémát”.
A másik oka, hogy a 2010 óta működő oktatáspolitika
következményeként a pedagóguslétszám kisebb mértékű csökkenése nem tekinthető e
kormány valamifajta kegyének, adományának, az, hogy 2013-tól a pedagógusok
munkaterhei is lényegesen nőttek. A jelenlegi követelések éppen arról szólnak,
hogy még a kisebb ütemű létszámcsökkenés mellett is túlterheltek a pedagógusok.
Lám-lám, egy-egy adat mögött milyen összetett problémák húzódhatnak meg!
De nézzük meg a feladatellátási helyek számának csökkenését
is! A 2002/2003-as tanévben a magyar közoktatásban összesen 10662
feladatellátási hely volt, a 2009/2010-es tanévben csak 10256, vagyis a szám
3,81%-kal csökkent. Igaz tehát, valóban, a szocialisták (meg a szintén gonosz
szabaddemokraták) bezártak több száz iskolát. Emlékezzünk csak, hogyan változott
a tanulók létszáma! 8,10%-kal csökkent. Hasonló, sőt, kicsit nagyobb mértékben a
gyermek- és tanulócsoportok száma. A jelenlegi oktatáspolitikusok talán úgy gondolják,
hogy a hatékonyságot tovább kellett volna csökkenteni azzal, hogy megtartunk
minden egyes iskolát, ha köll, ha nem köll? Igaz, magam is hivatkoztam már rá,
hogy a tanulólétszám más extenzív mértékekkel (ilyen a feladatellátási helyek
száma is) nincs szoros lineáris kapcsolatban. De nem is csökkent 8%-kal az intézmények
száma, mint a tanulóké!
Sok iskola bezárása lehetett fájdalmas lépés. A kis falvak
kis iskoláinak, legalábbis az alsó tagozatoknak a megszüntetésével magam sem
értenék egyet, talán egyetlen esetben sem. Egészen pontosan nem tudjuk, hogy
ebből a 400-nál is nagyobb számú iskolamegszűnésből mennyi lehetett az olyan,
amikor egy községben előtte még volt, utána meg már nem volt iskola. Ne
felejtsük el, hogy ebben az időszakban az iskolák önkormányzati irányítás alatt
álltak zömmel, vagyis valójában egy helyi döntésről volt szó. Számtalan
bonyolult összetevő húzódik meg egy egyszerű számadat mögött, és teszi sokszor
a faék-egyszerűségű (Radótól loptam), nyilvánvalóan propagandisztikus
kijelentéseket sokkal, de sokkal bonyolultabbá.
(E bejegyzéshez az adatokat a 2013/2014-es tanévekről szóló "Statisztikai tájékoztató oktatási évkönyv" című kiadványból vettem.)
Tiszteletem!
VálaszTörlésRégóta érdekel, de nem igazán tudom, hogyan lehetne "tesztelni".
Arról van valamilyen összevetés, hogy az egy pedagógusra jutó tanulói létszám mennyire adódik főként abból, hogy MO-n tipikusan szakosok vannak már 5-től, míg sok más országnál még 6-ban is osztálytanító van? A látszólagos kedvező létszám így viszont a témában való magasabb jártassággal, nagyobb szakmai elköteleződéssel is jár, alkalomadtán ideig-óráig még tankönyvi hiányosságokat is kompenzálni képesen?
Szintén érdekelne, hogy van-e közkézen olyan mérőszám, hogy egyes tantárgyak tanárainak hány gyereket kell ismerni? Gyakorló pedagógusként pl nagyon nem mindegy, hogy a pl. a 22 óra heti 6-órás csoportbontott tárgyat jelentve 55 diák képességeinek figyelését jelenti, vagy 1 órás 15 fős csoportoknál 330 diákot kellene személyreszabottan segíteni.
Akár szakosok vannak, akár nem szakosok, adott egy óraszám, amire pedagógusok kellenek. A pedagógusok létszáma nagyjából úgy lenne meghatározható, ha teljesen tiszta képlet érvényesülne, hogy az országban egy tanévben ellátandó összes tanóra számát elosztjuk a pedagógusok egy éves kötelező óraszámával. Ez a számítás persze nagyon sok ok miatt pontatlan lenne, meg nincs is kötelező pedagógus óraszám, de ez a pontatlanság nem abból következik, hogy van szakrendszerű meg nem szakrendszerű oktatás (ahogy azt szerintem hibásan nevezték még némi idővel ezelőtt).
TörlésA másik kérdésre: hujjúj, nagyon nagy különbségeket teremt ez is a pedagógusok között. Egy tanítónak mondjuk 25 gyereket kell alaposan ismernie. Egy történelemtanárnak (legyen heti 26 órája, legyenek az iskolájában 30 fősek az osztályok) 390-et. A pedagógusok magas heti óraszáma ezért is nagyon komoly probléma.
Viccel is "elintézhetem": nem vagyok szervezet. De egyébként miért lennék meghívott? Az, hogy itt "teszem az agyam", meg a facebookon, meg hülyítem a hallgatókat az egyetemen, nem predesztinál semmire. Ráadásul nem vagyok politikus alkat. És kérlek, hogy ezt most ne a "kötelező szerénység" megnyilvánulásának tartsd.
VálaszTörlésKíváncsi lennék, hogy mi számít "nagyon alacsony" osztálylétszámnak, és mi az, ami optimális - egy jól működő oktatási rendszerben.
VálaszTörlésKedves Krisztina! Pontos határ, illetve definíció persze nincs. Érdemes egy országnak a gazdasági potenciáljához, mondjuk a GDP-jéhez viszonyítania az osztálylétszámot, és ebben figyelni más országok adatait. A primitív összefüggés az lenne, hogy ha kicsi a GDP-d, akkor nem engedheted meg magadnak, hogy túl kicsik legyenek az osztálylétszámok. De ez csak fél-, lehet, hogy csak "negyed-igazság". Ugyanis egy szegényebb ország dönthet úgy, hogy éppen a szegénysége miatt indokolt, még ha ez nehezen megy is, többet költenie az oktatásra, ezért például az osztálylétszámok csökkentése is lehet feladat. Úgyhogy nagyon nem könnyű feladat ilyesmiben dönteni, de hát ki mondta, hogy a politikusok csak könnyű feladatokat oldhatnak meg. Az "optimálist" talán már jobban meg tudjuk mondani. A pedagógiai megfontolások azt sugallják, hogy sem a nagyon nagy, sem a nagyon kicsi csoportlétszám nem jó. Szituáció függvénye is, pl. lehet (én ebben soha nem vagyok biztos, de nem szakterületem), hogy a nyelvoktatásban kisebb csoportok kellenek, mint bárhol máshol. nagyon-nagyon függ a módszerektől. Ha jó a technika, akkor egyetemi előadást tarthatok tízezer embernek is. Egy projekt szervezése során megőrül a pedagógus, ha azt 40 fős osztályban kell csinálnia, de ha 8 tanulója van, az sem egy ideális állapot (nincs megfelelő forrás, "munkaerő" a feladathoz). Szóval, nem könnyű kérdés ez, de az talán igaz, hogy ha rendelkezésünkre állna elég pénz, és valóban csak a pedagógiai optimalizálás lenne a feladat, akkor egész jó döntéseket tudnánk hozni ebben a kérdésben.
Törlés