2011. október 20., csütörtök

Szakmánk és a törvény

Tudom, hogy sokan mondják majd, hogy nincs jogom azonosítani a szakmát az Országos Köznevelési Tanáccsal (OKNT), és persze igazuk is van, nem is akarom azonosítani. De azért mégiscsak ez lenne (valószínűleg) a legtekintélyesebb pedagógiai szakmapolitikai testület, bár ebben sem vagyok mindig biztos. Az OKNT a miniszter tanácsadó testülete, egy ideje nyilván az oktatási államtitkáré. Tagjai régi motorosok, az átlagéletkor valahol 60 körül lehet (ebben semmi értékítélet nincs, magam is pár hónappal vagyok csak a 60 előtt). Az OKNT elé kerül minden fontosabb közoktatással kapcsolatos jogszabály, és persze tárgyalhat maga által felvetett szakmapolitikai kérdéseket. Ilyenre az utóbbi időben nem nagyon került sor, régebben azért volt egy-két fontosabb, például a természettudományos nevelés helyzetének elemzése, vagy a szakképzésre vonatkozó, két egymással ellentétes álláspont megvitatása. Az OKNT-nek ma már csak véleményező jogköre van, de nem állíthatom, hogy a különböző oktatáspolitikai irányítók lekezelték volna, semmibe vették volna a Tanácsot, minden vezetés respektálta, ez a mostani is respektálja a véleményét.

Az OKNT tegnapi ülésén - mint tudható, a köznevelési törvénytervezetről volt szó - megmutatkozott az, amit egy ideje már sejtettem, sőt, valójában tudtam. A szakma "elitje" valójában többségében egy a mostani oktatáspolitikai irányítás szemléletmódjával azonosuló szakmai réteg, csoport. Persze meg kell mondani, hogy mi ez a szakmai "elit". Oktatáspolitikában mozgó, felsőoktatási intézményekben, esetleg híres középiskolákban tanítók, társadalmi szervezetek, civil szervezetek vezetői, kutatók. Vagyis azt akarom mondani, hogy itt nem feltétlenül, még csak nem is többségében a neveléstudomány felkent kutatóiról van szó, hanem valóban a pedagógiai élet legkülönbözőbb helyeiről jövő, szakmailag magas szintet képviselő, oktatáspolitikai ügyekben, fórumokon, feladatokban gyakran szereplő szakemberekről, akiket általában ismernek nagyon sokan a szakmában.

Kár lenne letagadni, hiszen így van ez az élet számos területén, ez a testület is jobb-bal megosztottságot mutat, bármit is jelentsen ez a két szó. Elég határozott nem párt-, hanem inkább ideológiai meghatározottságokról van itt szó (hallotta volna valaki, hogyan szapultuk a szocialistákat Trencsényi Lacival, amikor a parlamentben beterjesztették 2009 júniusában a szakképzés átalakításáról szóló törvénymódosítást, pedig mindketten a baloldali elkötelezettségűek táborába tartozunk, de tudok fordított példát is mondani).

A jobb-bal megosztottságnak korábban, az előző oktatáspolitikai vezetés alatt talán kisebb jelentősége volt, emlékeim szerint két-három fontosabb kérdés megítélésében jelent meg egyértelműen. Az egyik rögtön a jelenlegi összetételű OKNT négy évvel ezelőtti indulásakor, amikor hosszú ideig nem tudtunk elnököt választani, mert a két jelölt a két "oldalhoz" tartozott, és világosan kirajzolódott az akkor még fele-fele megosztottság. A másik ügy, amikor volt jelentősége a megoszlásnak, a NAT elfogadása volt 2007-ben, a harmadik eset - bár akkor nem pontosan az ideológiai megosztottság volt a döntő - a szakképzéssel kapcsolatos napirend tárgyalása volt, ahol az úgymond "baloldaliak" közül is néhányan a szerintem nem baloldal által támogatható álláspontot képviselték. Egyértelmű megosztottságot itt nem lehetett kimutatni, mert két ülésen is tárgyalva az előterjesztéseket, az OKNT egy alkalommal sem tudott határozatképes lenni, így szavazásra nem került sor, a megosztottság csak a vita alapján volt felmérhető.

Vagyis az első három éve ennek a mostani OKNT-nek úgy telt el, hogy a két oldal nagyjából egyensúlyban volt, de ez nem is volt rettenetesen fontos, a döntések legtöbbje esetében működött egyfajta szakmai racionalitás (az említett eseteket kivéve). Teltek az évek, és valahogy úgy alakult, hogy az inkább jobboldali beállítottságú tagok aránya nőtt a testületben. Az OKNT-ben delegálási rendszer működik, így például az oktatásért felelős miniszter is delegál három tagot. Amikor Hiller ment, és jött Réthelyi, a régebben Hiller által delegált, és inkább baloldali, vagy/és liberális elkötelezettséggel bíró tagok kiestek, és a dolog természetes menetében inkább jobboldali elkötelezettségekkel rendelkezők kerültek helyükre.


Valójában - ezt már fentebb is említettem - itt nem éles pártszimpátiákról van szó, és arról sincs szó, hogy a szakmai megközelítéseket felülírják a politikaiak. Legalábbis ezt én még ma is így tartom. Akik az OKNT-ben velem, velünk nem értenek egyet, ugyanúgy szakmai alapokon nyilvánítanak véleményt, ahogy mi is. Csak mást gondolunk a szakmáról. Én mint munkámból adódóan a megismerés kérdéseivel is foglalkozó ember, jól tudom, hogy a pedagógiai szakmai elgondolások, elméletek az ember fejében nem különíthetők el élesen társadalmi, társadalompolitikai álláspontoktól, attól az ideológiai tudásrendszertől, amit egyébként birtokol. Nem lesz ettől a szakmai tudás jobboldali, vagy baloldali, vagy liberális, ám mégis kimutatható, hogy mik azok a szakmai álláspontok, amelyek inkább egy amúgy ideológiai, társadalmi, politikai nézeteit tekintve baloldali, jobboldali vagy liberális szakember szakmai állásfoglalásait befolyásolják. A következetességet (ha van) azonban nem a politikai hovaállás, hanem bizonyos szakmai elméleti elképzelések teremtik meg, azokhoz ragaszkodik az ember, s természetes számára, hogy e szakmai alaphoz való ragaszkodás nevében időnként szembe is kerül azzal a politikai erővel, amelyhez egyébként ideológiai elképzelései alapján közelebb állónak érzi magát.


Na, ezt egy kicsit hosszan magyaráztam, talán magyarázkodásnak is tűnik, de szerettem volna még magam számára is tisztázni, milyen természetűek az ilyen testületekre általában jellemző megosztottságok. Annyival tartozom mindenképpen az OKNT-nek, a tagoknak, hogy elismerjem, nem közvetlen politikai meghatározottságok működtek soha, talán senkiben.
Vagyis az OKNT egy lakmuszpapír bizonyos értelemben. Ha lenne egy olyan testület, amelyben igenis a pártszimpátiák szerint zajlanának a döntések, ott nem lenne semmi elemezni való. Itt van egy törvény, a FIdesz-KDNP alkotta, akarja beterjeszteni, nekem fel kell sorakoznom mögötte, bármi legyen is az álláspontom amúgy szakmailag, vagy nekem mindenképpen el kell utasítanom, hiszen ellenzéki erők képviselője vagyok, bármennyi jó megoldás legyen is abban a törvényben. Ez tiszta képlet, az ilyen testületekben a szavazati arányok előre nagy biztonsággal megjósolhatók. Ma már az OKNT-ben is, de nem ugyanazon okból. Hanem azért, mert (legalább) két eltérő szakmai álláspont létezik. És itt ez az érdekes.

Tudomásul kell vennünk egyrészt azt, hogy létezik legalább két, egymással nem kibékíthető, a pedagógia számos kérdésében ellentétes eredményt hozó nézetrendszer (ez a tudás természetét tekintve eltérő alapokból kiinduló legalább két elméletrendszer). Másrészt azt kell tudomásul vennünk, hogy ma a konzervatív álláspont van többségben (nincs persze felmérésem erről, és persze biztos nem azonos eredmények jönnének ki a különböző részletkérdésekben, de mint fő tendenciát talán kimondhatom). A konzervatívot (atyaisten, hányszor leírtam már ezt, de muszáj mindig újra, mert könnyen félreértik az embert) én nem szitokszóként használom, nem is a politikai konzervativizmus értelmében, amikor pedagógiáról beszélek, hanem azt a nézetrendszert értem alatta, amely alapattitűdjét tekintve bizonyos történelmileg kidolgozott pedagógiai elgondolások, elvek és gyakorlati működésmódok valamint struktúrák fenntartására törekszik. Ez egy rendkívül hasznos attitűd, mindenképpen része kell legyen egy komplex viszonyulásnak. A mai viszonyok között azonban nem egy nézetrendszeren belüli egyik, bizonyos kérdésekre alkalmazandó attitűdként érvényesül, hanem emberek, szervezetek teljes viszonyulását meghatározó beállítódásként. Amikor egy országban az oktatásban felmerül jelentősebb átalakítások szükségessége (politikai erők, szakmai testületek, szakemberek látják úgy, hogy alaposabb átalakításokra lenne szükség), akkor kiéleződnek a viták, az egyébként komplexebb látásmódra hajlamos szakemberek is radikalizálódnak egyik, vagy másik, vagy akár harmadik irányban, és egyértelműbben lesznek viszonyokat, működésmódokat konzerválni akarók, illetve mindent átalakítani szándékozók.

Önvallomás: magam is megijedek sokszor magamtól, milyen élesen utasítok el egy csomó mindent a meglévőből, pedig ha alaposabban utánagondolok, nem feltétlenül kellene. A helyzet azonban sokszor erre készteti az embert, nem képes már - én legalábbis így vagyok ezzel - komplexebben megragadni a problémákat. Ahogy öregedtem úgy vált egyre inkább a tudomány számomra egyfajta világítótoronnyá, nem feledve persze (hiszen magam is ezt vallom), hogy a tudomány sem mond ki abszolút igazságokat. A tudomány azonban a logikai rendre való törekvésével legalább módszertani segítséget nyújt, némileg kontrollálhatóvá teszi a saját gondolkodásomat, enyhít az elfogultságon, illetve nyitottabbá tesz. Különösen a "bizonyítékokon alapuló" bűvkifejezés volt számomra is nagyon fontos az utóbbi időben, miközben persze konstruktivistaként egyáltalán nem hiszek a bizonyítékokban, hogy tudniillik azok valamifajta abszolút eligazítást jelentenének

De térjünk vissza az OKNT-hez. Számomra most az a nagy kérdés, hogy az OKNT jelenlegi megosztottsága, vagyis a jelenlegi oktatáspolitikai vezetés mellett felsorakozó meghatározó többség jó jelzője-e annak, hogy az elég nehezen körülírható oktatáspolitikai elit, vagy akár az egész pedagógus-, pedagógiával foglalkozó társadalom ott van Hoffmann Rózsáék gondolkodásmódja és megoldásai mögött. Én azt hiszem, hogy ez így van. Ott van. És itt talán még jelentős változások sem voltak. Hoffmann Rózsa és munkatársai - én így látom - bátran mondhatják, és még csak azt sem mondhatjuk, hogy nem mondanak igazat, hogy ők támaszkodtak, sőt, az elmúlt 26 évben végig támaszkodhattak a szakmához tartozók többségére. Vonjuk le a következtetést: az 1985-ben elkezdődött, majd viszontagságosan és ellentmondásosan formálódó, aztán a kétezres évek első évtizedének első harmadától kezdődően felgyorsuló pedagógiai modernizációs folyamat elbukott. Ez a modernizációs törekvés, politika, szakmaiság nem tudta maga mögé felsorakoztatni még a szakmai alapokon döntő embereket sem, nem beszélve a szakmai kérdések egy jó részében laikusnak tekinthető pedagógusokról (úr isten, mit fogok én ezért kapni!).

Ez nem azt jelenti, hogy modernizáció az iskolában, a pedagógiában nem lesz majd valamikor. Nekem nyilván meggyőződésem, hogy ezt "nem lehet kihagyni". Hogy mikor, azt nem tudom. Most mindenesetre egy gyors és könnyű visszarendeződés következik, bizonyos értelemben kezdhetjük majd később az egészet elölről. Lehet, hogy okosabbak leszünk majd. Csak azt nem tudom, hogyan lehet majd (akkor) kiküszöbölni a nem a szakmán múló tényezőket, a politikai rendszer bornírtságait, a korrupciót, az oktatásfinanszírozás szörnyű ellentmondásait, stb.

Korábbi bejegyzésemben leírtam már, milyen felelősséget látok ezen az oldalon. Továbbra is úgy gondolom. Hogy 25 év alatt szinte semmit nem léptünk előre egy új pedagógiai gondolkodásmód általánossá tételében, az egyfajta szegénységi bizonyítvány. Gondoljátok meg proletárok!

11 megjegyzés:

  1. Nem tudom, hogy valóban ennyire rossz-e a helyzet az oktatás modernizációja szempontjából, ráadásul egy sor dolog (többek között a pénzhiány) gyorsan olvasztja a mostani oktatáspolitikai kurzus támogatását. Ami igazán fontos kérdés, hogy hogyan kell másként csinálni. Közhelyszerű, de a sikeres reformok mögött valamiféle konszenzus volt, amire Magyarországon a változás mellett elkötelezett szakmai és politikai közeg sem igazán törekedett, őszinte hittel saját igazában.

    VálaszTörlés
  2. Gergő! Ezzel én egyetértek. Sőt, én azt tartom az egyik legfontosabb dolognak oktatáspolitika ügyben, hogy kidolgozzunk, nem konkrét döntéseket, hanem folyamatokat. Megmagyarázom (bár korábban, amikor oktatáspolitikai koncepciót próbáltam megjeleníteni e blogon, már leírtam, de nem volt különösebb reakció rá).

    Egy példával szemléltetem, a komprehenzív iskolarendszerrel. Ha ma egy akármilyen politikai erő kimondaná, hogy holnaptól komprehenzív iskolarendszernek kell lenni Magyarországon, áshatná is a sírját. Ez olyan, mint amikor Magyar Bálint eldöntötte, hogy ne lehessen buktatni alsóban. Tudható volt, hogy csak lenyomni lehet az oktatás torkán, őszinte melléállás alig lesz. Meg is bukott. Ezt így nem lehet. De azt lehet, hogy elindítunk egy folyamatot, amelyben nyilvánvalóvá tesszük a társadalom számára, hogy az esélyegyenlőtlenséggel kell valamit tenni (most már a komprehenzív iskolarendszerről írok), kutatások, elemzések, vizsgálatok tisztázzák a lényegi összefüggéseket, fontos kérdésekben indítunk széles körű, valódi párbeszédet jelentő vitákat, felvázolunk alternatívákat (az egyik az, hogy nem csinálunk semmit), elemezzük a következményeiket, mindezeket okosan, jól, és alaposan kommunikáljuk, magyarán lassan, meggyőzéssel, a társadalomnak az alapvető problémákkal való szembesítésével próbálunk tenni valamit. A jó példa erre Finnország. Persze tudom, hogy mi nem vagyunk Finnország, de azért mégis. Párbeszéd, párbeszéd, párbeszéd. Közben a bizonyítékokon alapuló érvelés megkövetelése (azt sem erőszakosan, hanem az ilyen érvelést a vitakultúra részévé téve). A politika indítja el a folyamatot, biztosít hozzá feltételeket (pl. kutatáshoz szükséges forrásokat), de nem mondja meg előre, hogy hová kell kilyukadni. És persze nem is biztos, hogy a komprehenzív iskolarendszer kiépítésének elhatározása lesz az eredmény. A különböző politikai erők együttműködnek, és az természetes, hogy a más-más szakmai alternatívák képviselői is együttműködnek.

    Ez tényleg csak álom lehet?

    VálaszTörlés
  3. Kedves Nahalka István,

    Csak egy megjegyzést szeretnék tenni: Nem csupán arról van szó, hogy hol a többség az OKNT-n belül, hanem sajnos arról is, hogy szemben mondjuk az amerikai konzervativ oktatáspolitikusokkal, a mieink állampártiak, és megfolytják az egyetlen lehetöséget, amely adott esetben útmutató lehetne, az alternativ szektort. Ez is tragédia nemcsak az, hogy az igazságot nem keresheti a tudomány (más kérdés, hogy ahogy maga is látja, soha nem is fogja megtalálni). Kiváncsi vagyok képesek-e a Waldorfosok és co. valamit kilobbizni, és ha igen mit. Optimizmusra semmi ok.

    Fóti Péter
    www.foti-peter.hu

    VálaszTörlés
  4. Nem kell visszavonnod, teljesen jól mondod (vagyis az én információimnak is megfelelően). Nagy Emeséék tényleg ezt csinálják. Amikor azt mondják, hogy ők nem térnek el az alapul választott kerettantervtől (azt hiszem az vagy a központi, vagy az NTK-s lehet), akkor az csak annyit jelent, hogy a helyi tantervükben lényegében annak a kerettantervnek a céljai, követelményei, tananyaga található. Aztán az órán persze sok minden kicsit vagy nagyon más van. Én ezt tartom normálisnak, már itt is leírtam (talán többször is), hogy még a helyi tanterv is túlságosan előíró tantervi forma ma, a valódi, érdemi pedagógiai differenciálás állandóan kibújik alóla, de ez egyáltalán nem baj, legfeljebb újra kellene gondolnunk a tervezés szisztémáját. (Szerintem nincs szükség helyi tantervre, vagy valami egészen más jellegű kellene.)

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm a választ, de az olvasók kedvéért elmondom, hogy István az előző bejegyzéshez írt megjegyzésemre válaszolt itt.

    Ha már újabb hozzászólást írok, akkor idézek Kovácsné Nagy Emesétől a tartalmi differenciálással kapcsolatban. (Csak úgy, mert tetszik, nem reakcióként.)

    „Én egy dolgot nagyon fontosnak tartok a pedagógus részéről. Ha – például a gyenge szülői háttér miatt – gyakran alulteljesítenek a gyerekek, az nem jogosítja fel a nevelőt arra, hogy a színvonal csökkentésével szűrje meg a tananyagot. Ezt nem lehet megengedni. Viszont azt meg lehet engedni, hogy tudjon szelektálni. Tehát a színvonal maradjon, de ha úgy gondolja, akkor vannak olyan ismeretek, amit nem biztos, hogy ott, abban a pillanatban kell megtanítani. Ezt mindenféleképpen támogatom egy pedagógus részéről. A színvonalat semmiféleképpen nem szabad levinni. A mi iskolánkban is ott van az orvos gyereke, a tanár gyereke, és még sorolhatnám, hogy kinek a gyereke, meg ott van az alulképzett szülőnek a gyereke is, aki remélhetőleg egyetemet fog végezni, és nekik is szükségük van az előírt tudásra, vagy akár többre is.”
    http://www.tani-tani.info/a_kulcs_a_pedagogus

    VálaszTörlés
  6. Várom egy (legalább) pszichoanalitikus értelmezését: miért nem szavazott NEM-mel a leköszönt OKNT elnök.

    VálaszTörlés
  7. Loránd Ferenc reakciója elolvasható a Magyar Narancs legfrissebb számában. Elég egyértelmű az indoklás, még pszichoanalízis sem kell hozzá. Erről az interjúról a HVG is azonnal hírt adott: http://hvg.hu/karrier/20111019_lorand_ferenc_koznevelesi_tv#rss, és csütörtöktől a teljes MANCS interjú is fenn lesz a neten.

    VálaszTörlés
  8. Kiegészítő nyilatkozat

    Sajnálattal értesültem arról, hogy tartózkodásom az OKNT legutóbbi ülésén a Nemzeti Köznevelési Törvény beterjesztett tervezetéről szóló szavazáson bárkiben is azt a látszatot kelthette, mintha közönyös lennék a beterjesztett szöveg elfogadásával, illetve elutasításával kapcsolatban. Ezért most megismétlem, hogy alapvetően nem értek egyet a Nemzeti Köznevelési Törvény beterjesztett javaslatával. Úgy véltem, hogy a lemondásomat tartalmazó nyilatkozatból ez egyértelműen következik. Tartózkodásomat az magyarázza, hogy ott, az adott körülmények között eleve reménytelennek tartottam a beterjesztett törvényjavaslat bárminemű módosítását. Utólag úgy ítélem meg, hogy ez téves döntés volt, amit sajnálok.
    Dr. Loránd Ferenc

    VálaszTörlés
  9. Én azért valamennyire bizakodó vagyok. Valahogy úgy képzelem, hogy azok a megpróbált változások hagynak nyomot. Hogy patetikus legyek, ha egyszer “felszabadultak” a pedagógusok az állandó külső ellenőrzés alól, nem hiszem, hogy ugyanolyan formában vissza lehet azt hozni. Ha kipróbáltak más módszereket a tanárok, és jó tapasztalatot szereztek vele, nem fogják elfelejteni. Ha az igazgatók már többé-kevésbé hozzászoktak a helyi döntésekhez, tervezésekhez, akkor nem fognak szó nélkül átváltani utasítások központi teljesítésére. A szülőket sem lehet csak úgy kirakni az iskolából, és még mindig szabad iskolaválasztás van. Hátha....még valami hasznot is hozhat az új törvény? Pont abban, hogy megmutatja, milyen, amikor nem engedik a szakmai önállóságot, és rájöhetünk, hogy mégis az a jobb, ha van.
    Az viszont nagyon jó lenne, ha a kétféle “pedagógiai paradigma” képviselői rendbe raknák saját elméleteiket, hogy valóban vitázni lehessen róla. A pedagógusoknak pedig szerintem nagy szükségük lenne segítségre: egyrészt csökkenteni a rájuk zúduló elvárástengert, másrészt a mindennapi tanítási, iskolai problémák megoldásában valahogy segíteni őket. Lassan az iskolától várják minden társadalmi probléma megoldását: legyen a gyerek jól szocializált, egészséges, erkölcsös, környezettudatos, tudjon rengeteg dolgot, képes legyen önálló tanulásra, kapjon “használható” tudást (= a kapott képzés garantálja a továbbtanulást), stb, stb – ez mind jól hangzik, ott is van minden helyi és központi programban, de hát mennyi ennek a realitása? Csoda, hogy a pedagógusok úgy érzik, hogy egyre inkább lehetetlent várnak tőlük? Ott van az a gyönyörű ellentmondás a törvény elején, hogy a pedagóguspálya presztízse csökken, (sokszor halljuk, hogy nagy a kontraszelekció – köszönjük), ugyanakkor bevezetik a totális központi ellenőrzést, ami az én értelmezésemben azt mondja, hogy a pedagógus tudása nem elég szakmai döntések meghozatalához, azonkívül x évenként valakiknek minősíteni kell a munkáját.

    VálaszTörlés
  10. Romániában már régen működik ez a minősítő rendszer. Nem tudom hogyan vált be. Egyik barátom pont nemrég vizsgázott.Egy diplomamunka félét kellett írni és egy bizottság előtt vizsgázni.

    Amit Flóra érez az szerintem is benne van a törvényben: Pedagógusoktól intenzívebb, minőségibb munkát várnak. kvázi nincsenek megelégedve velünk.
    Azt hiszem a végrehajtási utasításokon még sok fog múlni.
    Túlórát, helyettesítést szakkört nem fognak fizetni, vagyis akár 32 felkészülést igénylő órát is tarthatnak velünk. Mi tudjuk, hogy ez hogyan fog hatni a minőségre és arra, hogy olyan vonzó legyen ez az életpálya modell.

    VálaszTörlés
  11. Holnaptól!
    Megszólal a HAT!
    Hálózat a Tanszabadságért!
    www.tanszabadsag.hu

    csatlakozni: nadori.lidia@gmail.com

    VálaszTörlés