2011. október 16., vasárnap

Egy új szempont

Tudom, hogy nem annak van most ideje, hogy a közelmúltba révedve keressünk okokat, hogyan jutottunk ebbe a mai helyzetbe, én mégis megteszem. Arról akarok írni, hogy még a másfél évvel ezelőtti, prefidesz világban mi volt (az oktatásban persze), ami előrevetítette az árnyékát annak, hogy ma azt lehet tenni itt, amit a hatalom akar (túl azon persze, hogy kétharmada van). Arról akarok írni, amit Fábry Béla úgy fogalmaz meg egy körmondatban (copyright Surányi Bálint), hogy kussol a szakma. A saját felelősségünkről, a saját felelősségemről akarok írni, nagyon remélem, hogy nem önmarcangolóan. Azért teszem, hogy jobban értsük, ami van, hátha akkor könnyebb lesz megtalálni a kivezető utat.

Úgy jutottunk ide, hogy szinte meg sem mozdultunk. Na, jó, egy kicsit. Úgy jutottunk ide, hogy 25 éves reformunk, aztán a legutóbbi 5-8 év még erősebb(nek gondolt) reformjai közben az oktatásban nem alakultak át az alapvető meghatározó tényezők. A reformok, a fejlesztés fodrozódások voltak a felszínen, a lényeget nem érintették. A facebookon is leírtam már egy hozzászólásban, hogy Hoffmann Rózsáéknak most nem kell fenekestül felforgatniuk az oktatási rendszert, hogy a saját képükre formálják, nem is teszik, tessék megnézni a nemzeti köznevelési törvény tervezetét. Azt a néhány - valljuk meg - erőtlen, hatástalan, nagyon kis lépést jelentő újdonságot kell csak eltüntetniük, amit a megelőző kormányok és oktatáspolitikai irányítások amúgy rendkívül ellentmondásosan elhelyeztek a rendszerben. Természetesen konkrétumokkal is igyekszem alátámasztani az állításomat.

Vegyük az oktatási rendszer decentralizálását, ami ellentéte annak, ami most történik, vagyis az államosításnak. A rendszerváltás után az iskolák döntő többsége önkormányzati fenntartás alá került, és ma is azt mondom, hogy ez jó lépés volt. Valljuk be azonban, hogy az önkormányzati irányítás úgy, ahogy megvalósult, számtalan problémát vetett fel. Én most nem a részleteken akarok nyűglődni, hogy pl. volt-e kellő szakértelem az iskolafenntartóknál, hogy hány helyen sínylette meg az iskola ezt az irányítást, stb., hanem azt szeretném mondani, hogy a decentralizálás fő előnye nem érvényesült, tudniillik a helyi oktatáspolitika kialakításának lehetősége, az iskola tevékenységében a társadalmi hatótényezők közvetlenebb megjelenése, az iskola beolvadása a helyi társadalomba. A decentralizálás nem hozta magával azt, amit sokan reméltünk tőle, hogy helyi érdekegyeztetési folyamatokban enyhülhet a szegregáció, méltányosabbá válhat az oktatás, éppen ellenkezőleg. A munkaerőpiac igényeihez való igazodásról sem beszélhetünk, pedig ez is a decentralizáció egyik alapvető eredményeként lett annak idején elképzelve. Vagyis a viszonyok ugyanolyanok maradtak. Semmit nem kell radikálisan átalakítani, az iskolák államosítása egy valódi feszültséget szüntet meg, igaz, nyilván még nagyobbakat hoz létre, de ez már egy másik történet.

Fejlesztési révületünkben azt gondoltuk, hogy éppen átalakítjuk Magyarországon a pedagógiai kultúrát. Kompetenciafejlesztésről cikkeztünk, sőt, ilyen programokat is gyártottunk. Meggyőződésem, hogy ennek a hajcihőnek volt némi hatása, talán pár pedagógust sikerült meggyőznünk. Ők már fertőzöttek, de mire megyünk vele? A folyamat 2004-ben kezdődött, 2010-ben jött az új kormány, volt hat évünk. Közben csak a következő hibákat követtük el:
  • A fejlesztési folyamatnak nem volt része a tanulás (a fejlesztők tanulása), hozott anyagból dolgoztunk.
  • A fejlesztési folyamatot központosított projektként szerveztük, ennek minden negatív következményével.
  • Nem hittük el, hogy egy új pedagógiai kultúra megtanulása több, mint új módszerek betanulása, ez kérem (hadd maradjak a szakmám nyelvénél) fogalmi váltás, aminek sajátos folyamata van.
  • A folyamat tele volt korrupcióval, még szerencse, hogy olyan sok volt a pénz, hogy mindet nem lehetett ellopni.
  • "Sikerült" 30 000 Ft-nál is drágábbá tenni egy gyerek taneszközcsomagját, ha valamiből kompetenciafejlesztő program szerint tanul. Ez a tény - amennyiben a központi irányítás nem tesz semmit a helyzet mentésére, márpedig mosollyal a bajsza alatt nem tesz - kódolta a programcsomagok használatának megszűnését.
  • Monitorozó, értékelő folyamatokat nem szerveztünk a fejlesztéshez (így aztán az nem is volt "klasszikus értelemben vett" fejlesztés).
  • Kutatások sem szerveződhettek (a gyanús okoskodók nem kellettek ide).
Hogy az irány jó volt, azt a még ilyen körülmények közt is kimutatható siker bizonyítja, csak két dolog bibis: (1) mi lehetett volna, ha ezeknek a hibáknak csak a felét követjük el, (2) a lényeg: a magyar pedagógiai kultúra, a döntő többség által folytatott gyakorlat meg sem rezzent, nem alakult át. Ha valaki ma kijelenti sok-sok hallgató előtt egy ródsón, hogy ez a kompetenciaizé egy tévedés volt, akkor sok tízezer ember sóhajt fel megkönnyebbülve.

A legkönnyebb dolga a jelenlegi kormányzatnak talán a méltányosság kérdésében van. Egy komolyabb "támadás" volt a pedagógiai diszkrimináció, a méltánytalanság, a szegregáció ellen a 2010-et megelőző hét évben, ez az integráció, s azon belül az Országos Oktatási Integrációs Hálózat tevékenysége. Soroljam? Az előbbi francia bekezdésekben leírtakhoz hasonlókat tehetnék ide is. Figyeljünk oda, milyen jellemző: számtalan helyről hallottam már, olvasható is volt a neten, hogy pedagógusok, iskolairányítók sóhajtanak fel, vége a kényszer-integrációnak. Pár hónap is elég volt ahhoz, hogy emberekben megkonstruálódjék az a "múlt", hogy őket kényszerítették erre. Aki csak egy kicsit is hitelesen emlékszik az OOIH-ra, tudja, hogy az abban való részvétel a teljes mértékig önkéntes volt. Mindegy nekik, az új konstrukció szerint át lehet élni felszabadulásként a mostani folyamatokat, nem kell, hogy akárcsak egy pillanatra is kínos érzésként az jusson eszükbe, hogy valami elveszett abból, amit előrehaladásnak lehetne mondani. Vagyis egyáltalán nem alakítottuk át a viszonyokat, a pedagógusok döntő-döntő többségének gondolkodásmódja közben sem változott meg, még akkor sem, ha részt vett valamilyen deszegregációs, antidiszkriminációs pedagógiai tevékenységben. Aki pedig azt gondolta (mint annak idején az oktatáspolitika irányítói), hogy a 66. §, a beiskolázás állítólag méltányosság elvei szerinti szabályozása valami nagy tett volt, azt erősen le kell hűtenem, mert hogy még az sem kellett, hogy kilépjen az alapvetően diszkriminációs, szegregatív pedagógia keretei közül, aki tökéletesen betartotta ezt a szabályrendszert, hiszen ez a szabályrendszer a végtelenségig gyenge volt. De valójában még ezt sem tartották be, Magyarország számos-számos településén vígan érvényesült törvényellenes gyakorlat.

Mi akik az új NAT-ot (a 2003-ast) létrehoztuk, baromi büszkék voltunk a teljesítményünkre. Talán lehettünk is. De azért ne ringassuk magunkat illúziókban. Magyarországon az iskoláknak a döntő többségében a 78-as központi tanterv reinkarnációjának tekinthető központi, OM kerettanterv szerint tanítanak ma is. Az alternatív kerettantervek - ez kimutatható - számos ponton nem felelnek meg a "forradalmi" NAT-nak. Vagyis a döntő többségnek nem kellett a pedagógiai folyamatok tervezésével kapcsolatban semmi újat elsajátítania. A viszonyok egyáltalán nem változtak meg, semmit nem kell visszacsinálni, elő lehet venni újra a 78-as központi tantervet, lehet belőle NAT-ot alkotni, és vissza lehet állítani azt a világot, amelyben az iskolák egy központi tanterv szerint tanítottak. Ehhez szinte semmi erőfeszítésre nincs szükség, nem is értem, hogy a NAT-tal bíbelődők mit csinálnak most már több mint egy éve.

És a nekem talán leginkább fájó pont: a szakképzés. Itt azért sem kell szinte semmit sem tenniük Hoffmann Rózsáéknak, mert a megelőző hatalom már elvégezte a piszkos munkát. Mindenkit emlékeztetnék: a szakiskolai képzést lényegében három évre lecsökkentő, a szakképzést a 9. évfolyamtól lehetővé tevő döntés az előző Országgyűlésben, 2009. június 8-án született, és a szakiskolai oktatásban érintettek hatalmas ovációja kísérte. Bárki szerint ehhez viszonyítva van valami új a nemzeti köznevelési törvényben?

Nem sorolom tovább, pedig tehetném. A meghatározóbbakat szerettem volna említeni, de említhetnék sokkal többet. Fontosabb, hogy feltegyem a kérdést, mit rontottunk el. A fentiek alapján nagyon-nagyon sok konkrét dolgot. Hatalmas lista lenne, ha szép pöttyökkel felsorolnánk mindet. Ám magunk mentségére, vagy magyarázatként mégis érdemes valamit megfontolnunk: elkezdődött valami, sok oldalról alátámasztható, hogy egy adaptívabb iskolarendszer kialakulása felé mozdította a folyamatokat. Nem jól csináltuk? Nem találtuk meg a megfelelő "támadási pontokat"? Eltaktikáztuk? Ez mind igaz lehet, és még súlyosabbak is. Csakhogy mi ezt most tanultuk. Nem ment ez fel semmi alól, csak tény. Belejöttünk volna. Most aztán kérdezhetjük magunktól, mikor kezdhetünk majd megint belejönni.

24 megjegyzés:

  1. Pista, mindenben igazad van, de erősen kétlem, hogy ez az ún. szakma hibája. A "szakma" azt a hibát követte el, hogy nem határolódott el élesen a politikai döntésektől. Ez azt jelentette volna, hogy kimaradunk a folyamatokból, és ennyi sem valósul meg. De világosabbak maradtak volna az elvek. Talán jobb lett volna, nem tudom...

    VálaszTörlés
  2. Hát igen. Amikor írtam, akkor is éreztem már, hogy egyrészt nem szabadna a szakmának a fejére húzni a felelősséget, másrészt ahogy írtam, úgy rejtve maradt viszont valóban - ahogy te is mondod Imre - egy súlyosabb felelősség: miért nem ordítottunk? Bár még ez is rossz kérdés, magam például a szakképzés ügyében ordítottam, ahol csak lehetett, és torkom szakadtából.

    VálaszTörlés
  3. Urak, én egy kicsit továbbmegyek: a jelenlegi kormány oktatáspolitikája semmilyen értelemben nem a korábbiak korrekciója. A kérdés a "szakma" felelősségével kapcsolatban abszurd, mert a kontroll nélküli, hagymázos délibábokat kergető és a józan ész diktálta korlátokon naponta túllépő politikai rémálom megszületésében a korábbi oktatáspolitikának nem volt jelentős szerepe. (Ha van felelősségünk, akkor az állampolgári: kicsit megmosolyogtuk azokat, akik már a választások előtt egy évvel kétharmados apokalipszisről jövendöltek.) Az államosítás, az önkormányzatok lerablása, a minden határon túlmenő dilettantizmus, cinizmus és szemérmetlen kirekesztés nem csupán az oktatás kormányzásában érvényesül. Az oktatáspolitika lényegében nem más, mint amit a kormány általában is művel. Ha tehát a korábbi évek oktatáspolitikája (ami nem keverendő össze a szakmával) nem követi el az István által felsorolt hibákat, akkor sem tartanánk nagyon máshol.

    VálaszTörlés
  4. De, azt hiszem, máshol tartanánk. Sokkal "beljebb" lennénk, mint most. Néhány elv és gyakorlatforma sokkal inkább elterjedt volna, a pedagógusokat nem lenne olyan könnyű egy pillanat alatt visszafordítani, és egyáltalán, sokkal több pedagógust kellene visszafordítaniuk. Thatcher nem iktathatta ki a comprehensive school-okat. Norvégiában, Svédországban, Finnországban kerülhettek hatalomra konzervatívok, a reformok nem álltak le. Persze erre lehet azt mondani, hogy ha Magyarországon most egy "rendes" konzervatív kormány lenne hatalmon, akkor sem állnának le a reformok (jobb helyett használom a szerintem sem jó szót). Csakhogy ha a 2010. előtti 7 évben (na jó, 8-ban) következetesebbek lettünk volna, akkor talán most a Fidesszel szemben is lennének aduink. És persze igaz, valóban nem a szakmáról van szó. Tényleg a politika, a politikusok szartak el mindent, amit lehetett, vagy legalábbis nagyon sokat. De ezt mikor fogjuk kibeszélni? Mert ha a bajaink a politikával vannak, akkor nagyon ki kellene beszélni. Az hogy történt, hogy a komprehnzív iskola fejlesztése nem kapott zöld utat? Nem a felelősöket keresem, mert ráadásul még tudom is, hogy kik azok, én aztán igazán nem ördögűzni akarok, de milyen mechanizmusok, milyen politikai működésmód eredményezi ezt? Vagy az hogy van, hogy szét lehetett lopkodni a HEFOP-ot, most meg már a TÁMOP-ot is? Mi az a szisztéma, ami ezt eredményezi? Hogy lehet elkerülni? Milyen politikai berendezkedésre van szükség ahhoz, hogy ezt sokkal nehezebben lehessen megcsinálni? Már hallom is, hogy százan támadnak, hogy miért rúgok bele ezekbe, amikor azok sokkal nagyobb bűnöket követnek el. De éppen azt mondom, hogy annak, hogy most azok ekkora bűnöket követhetnek el, az oka részben ezeknek a tevékenységében van. Amíg a kisebb bűnöket (na, azok sem nagyon kicsik) nem tudjuk kimondani (azt már nem kérem, hogy ők mondják ki, ez a vonat már elment), addig szerintem nem tudunk mit kezdeni ezekkel a bűnökkel.

    VálaszTörlés
  5. Na helyben vagyunk, mindketten a politikáról és az állampolgári felelősségről beszéltek, és szerintem is pontosan erről van szó. Én már abban sem vagyok biztos, hogy helyesen tettem, amikor 94 tavaszán kiléptem az MSZP-ből, pedig arra mindig kurva büszke voltam (mármint az időpont megválasztására). És persze nem gondolom, hogy bármit tehettem volna, de akkor is rossz minta a közélettől való távolságtartás. Mert hát ebből fakadnak az olyan téves helyzetértékelések (amit én pl. elkövettem), hogy a FIDESZ jobboldali, de alapjában demokratikus párt, és helyrehozhatatlan károkat nem tud okozni. Hát de.

    VálaszTörlés
  6. Érdemes lenne a pártpolitikai csatározásokból kilépni, mert azok egész máshová sodornak, mint ahová szeretnék. Maradjunk a szakmai szempontoknál! Imre, jól tetted, hogy nem maradtál ott, ahol voltál, és nem tehetsz arról, hogy jelenleg nem működik a demokrácia kies hazánkban legyen szó bármelyik pártról. A hatalmon lévők mindig sokkal kevésbé demokratikusak, mint az ellenzék. Ez persze nem lenne szükségszerű, de rendre így van. Persze az már szakmai kérdés, hogy miként lehet a gyerekeket állampolgári felelősségre nevelni, ha ilyen mintákkal szembesülnek.
    És hogy mit kezdjük a korrupcióval, mint a talán legnagyobb tehertétellel? Gondoljátok, hogy a hit- és erkölcstan majd megoldja ezt a kérdést is? Nekem azért vannak kétségeim...

    VálaszTörlés
  7. Szerintem ehhez köze lehet annak az ollónak amit én kinyílni látok a közoktatásban. Vannak a nagyon régóta a tanári pályán lévők és vannak a fiatalok akik 3 év után egyszerűen elhagyják a pályát, hisz egy diplomával rendelkező ember szinte bárhol jelentősen többet tud keresni mintha közalkalmazottként helyezkedne el.

    Ez a hiányzó középmezőny tudta volna sikerre vinni a reformokat. Akik viszont jelenleg a pályán vannak iszonyatosan túlterheltek. (több volt kollégát ismerek aki maradt, ők általában 2 főállással és egy-két mellékállással rendelkeznek)

    pp

    VálaszTörlés
  8. Bocsánat, ez már teljesen offtopic lesz, de talán nem tiltotok le :) Juli, mára ott tartunk, hogy lényegében minden értelmes ember kilépett a pártpolitikai csatározásokból. Ami nagyon derék dolog, csak a másik oldalon ez iszonyú kontraszelekcióhoz vezetett. A politika ma a gerinctelen érdekembereké, és a hatalom az ő kezükben van. És ebből lett a mai helyzet. Én tehát éppen az ellenkezőjét mondom: ha hiszünk még a demokráciában, akkor vissza kell foglalnunk a poliszt. Azaz ideje van belépni a pártpolitikai csatározásokba. (Ja, azt én is látom, hogy nincs hová, de hát akkor meg kéne csinálni.)

    VálaszTörlés
  9. Kedves Imre, Péter, István

    A magam példája mit mutat: 2 éve beléptem az LMP-be. Éppen azzal a meggyözödéssel, hogy ez valami uj, ez valami zöld, amivel én itt a szépséges-szörnyüséges Ausztriában szimpatizálok. Több mint két évet töltöttem el az LMP-ben, ha megnézitek az LMP választási programjában szerepel, hogy jónak tartják a Summerhilli-iskola demokratikus önkormányzatát. Nélkülem nem lenne ott a mondat. Na ennyit elértem, de sokkal többet nem. Az LMP felelös politikusai ugy gondolják, hogy igen igen az iskola fontos, de azért ez nem egy profil téma, amivel a választókat piszkálni akarják. Majd csinálunk nagy változtatásokat, ha hatalmon leszünk. Harcoltam ez ellen, irtam elöterjesztéseket még az Országos Vezetöség elé, voltak támogatóim a legfelsöbb posztokon, de aztán ök távoztak és most én is távoztam. Máshol kell megpróbálni. Sajnos

    VálaszTörlés
  10. Nem akartam névtelenül!! Csak máshogy nem müködött:

    Fóti Péter
    www.foti-peter.hu

    VálaszTörlés
  11. Imre, amit írsz, szerintem egyáltalán nem off-topic. Talán pontosan erről van szó. Arra jövünk rá, hogy azt az oktatáspolitikát, amely, mint látjuk, beszennyezi magát a pártpolitikával... Nem, nem jól mondom. Az oktatáspolitika aláveti magát a pártpolitikának a hatalom megragadása- és megtartása stratégiáinak és taktikáinak, tehát ez az oktatáspolitika leváltandó, és egy szakszerű, bizonyítékokon alapuló, eredményességre, hatékonyságra és méltányosságra törekvő (és nem átideologizált) oktatáspolitikára cserélendő. Vagyis valóban nem szűken szakmai kérdésről van szó (de egyszerű lenne, ha...), hanem bizony a hatalom kérdéséről. Mi nem vagyunk politikusok, én legalábbis semmiképpen nem vagyok az, ám mégis ilyen módon beleártódom a politikába, mert keresem azt a helyet, ahol ez a fajta szakszerűség érvényesülhet. Komolyan mondom, minden társadalmi elköteleződésem ellenére ezt én már szívesen látnám akár egy színvonalas konzervatív politikai erőben is. Mellé tudnék állni.
    Bocsánat, csak gonoszkodó megjegyzés: mondd, Imre, mit értél volna vele, ha bent maradsz az MSZP-ben? Most te is vacillálhatnál, hogy Gyurcsány- vagy Mesterházy fan legyél-e. De persze ez tényleg csak gonoszkodás, mert ha bent vagy, és bent lettek volna sokan abból a társaságból, értelmiségi nagycsoportból, amit említesz, esetleg ma nem itt állnánk. De ez történelmietlen felvetés.

    VálaszTörlés
  12. Ha a mostani koncepció mögött nincs szakember - erősen úgy látszik, hogy nincs - akkor nincs más lehetőség, muszáj közvetlenül a gombok népét megszólítani. Nagy úr a frakció fegyelem és nem tényező a józan ész, de egy rövid , akár 10-15 pontba besűrített kiáltvány - Ne szavazd meg, mert... egy próbálkozást megér. Tudom ez felszínes, meg populista és miegyéb - de valahogy úgy tűnik, ez a beszélt nyelv mostanság.

    VálaszTörlés
  13. Azt hiszem azoknak van igazuk, akik szerint ha a politika felfalja a szakpolitikák relatív önállóságát minden szakpolitika csinálás automatikusan politikai cselekvéssé válik. A politika pedig nem normális körülmények között sem azonosítható a pártok tevékenységével, a politikának van még egy korporatív és egy közvetlen participációs lába is. Tehát egy rossz politikával szembeni ellenállásnak nem kell feltétlenül pártok támogatásában testet öltenie. (Szerintem ez sem ördögtől való, bár én speciel nem látok olyan pártot, amit tiszta szívvel támogatni tudnék.) Egy kis lista az alternatívákról: pedagógus szakszervezetek, civil politikai mozgalmak, civil szakmai egyesületek, szakmai szervezetek, internetes részvétel, a sajtó még szabad része.... Lehet mit csinálni.

    VálaszTörlés
  14. Vajon hogyan lehet életet lehelni egy több okból punnyadó civil szakmai egyesületbe? Egy tanulságos, esetleg továbbgondolható tapasztalat: hihetetlenül megugrott az ofoe honlap nézettsége, amikor Péter Nagy Imre szobor melletti beszéde felkerült. Tehát az jó műfaj: rövid, velős, lényeget érintő, jól követhető és mégis szakszerű. Egyelőre ennyi...

    VálaszTörlés
  15. Juli, jó ötlet, csináljunk rövid videókat és rakjuk ki öket a youtube-ra. Így működik a milla okt. 23 tüntetés kampánya is.

    VálaszTörlés
  16. Szerintem, ha valami müködik, akkor az a kis lépések politikája. Az internet valóban egy fontos médium, és a magam részéröl immár több mint két és fél év alatt "gyüjtögettem" az "embereimet", akikkel alakítjuk azt az egyesületet, amely az ellenállás egyik kis oszlopa lehet (lesz) van: www.demokratikusneveles.hu Szerintem nem a videók teszik a nagy hatást, hanem a napi apró munka, a beszélgetés, a közösség létrehozása. Szkeptikus vagyok a tömegrendezvényekkel szemben.

    Fóti Péter
    www.foti-peter.hu

    VálaszTörlés
  17. Az Equity - Méltányos Közoktatásért Egyesület Becsöngettek kampánya például működhet.

    VálaszTörlés
  18. „Nem hittük el, hogy egy új pedagógiai kultúra megtanulása több, mint új módszerek betanulása, ez kérem (hadd maradjak a szakmám nyelvénél) fogalmi váltás, aminek sajátos folyamata van.”

    Ezzel egyetértek, a felismerés elmaradását valóban lehet hibának tekinteni. Ugyanakkor azt is világosan kell látnunk, hogy ha meg is van a felismerés, ettől még nagyon messze van az, hogy valódi fogalmi váltások következzenek be. Ehhez alaposan ismernünk kellene a kiinduló paradigmák tartalmait, miben, hogyan jelentkeznek anomáliák, az új paradigmát. Szerintem ezek közül mindegyik területre igaz, hogy kellően ki nem dolgozott, meg nem értett. Ezek után következhetne a fogalmi váltások előidézését megkísérlő programok kidolgozása. Az lett volna a meglepő bravúr, ha jelentős számban következtek volna be fogalmi váltások.

    A szakmának kettős kihívásnak kell(ene) megfelelnie, egyrészt az aktuális oktatási rendszert, gyakorlatot kellene eredményesebbé, hatékonyabbá, igazságosabbá tennie, másrészt saját pedagógiai, pszichológiai ingatag alapjait megszilárdítani.

    Jó lenne, ha az elmélet és a mindennapi gyakorlat a mainál sokkal inkább kapcsolatban lenne egymással, kölcsönösen meg tudnák termékenyíteni egymást.

    VálaszTörlés
  19. Igenis időszerű a közelmúlttal való kritikus szembenézés. Az új törvény elutasítása nem a megelőző politikával való azonosulásból fakad. Legalábbis számomra nem. Az előző 8 (illetve 20) év fejlesztéseiben a következetlenségek, a helyi és a központi fejlesztés túlbecsülése közötti ingamozgások érvényesültek. Egyfelől a túlhangsúlyozott jelentőségű és túlfinanszírozott kampányok (pl. smartboard). Másfelől a központi s ugyanakkor a kormányzat által mégsem teljes szívvel felvállalt fejlesztések. Ráadásul olyan központosított programfejlesztés, amelyben a projektkoordináció helyett a fejlesztő központ feszített tempójú monopolfejlesztéseket hajtott végre. A nagy újraállamosításra azért is kerülhet sor, mert a helyi, az iskolai szint és a központi akarat között mind tartalomszabályozás, tananyag-létrehozás, mind működtetés, szakmai támogatás és ellenőrzés tekintetében kaotikus, illetve elégtelen állapotok jöttek létre. A pedagógiai intézetek felszámolódása, eladogatása, profilfeloldódása ennek a folyamatnak beszédes jele. Ettől persze a fejlesztést, az alkalmazkodást, végső soron a társadalom és a gyerekek sokszínűségét, az iskolát folyamatosan érő kihívásokat figyelmen kívül hagyó államosítás és központosítás nem lesz megoldás.

    VálaszTörlés
  20. Azt hiszem, minden reform a maga idejében törvényszerűen ellenállást vált ki. Az, hogy egy reform hogyan válik általánosan elfogadottá, számomra rejtély. Szokták mondani, hogy felülről nem lehet reformálni, csak ha szélesebb körben van már igény a változásra. Nekem mindig az volt a furcsa, hogy informálisan a szülők és pedagógusok is elégedetlenek a merev rendszerekkel, túlszabályozottsággal, differenciálás hiányával, valahogy mégsem mernek sem nagyobb változásba belefogni, sem, ha adott a változtatás lehetősége, élni vele. Valahogy úgy képzelem, hogy bizonyos pedagógiai szokások (nem akarom elveknek nevezni őket, mert nincsenek végiggondolva) annyira túlnőttek mindnyájunkon, hogy nem is merünk arra gondolni, hogy elhagyjuk őket. Visszamennék a rendszerváltás utáni időkig, szerintem már az első NAT idején nem éltünk a helyi programok – tanterv, pedagógiai – által nyújtott lehetőséggel. (“Mi” alatt a pedagógusokat értem.) Én úgy láttam, lehetőséget kaptunk a felszabadulásra a kötelezően előírt, előre és túlszabályozott cselekvés alól, így lehetőséget kaptunk egyrészt a szakmai önbizalom növekedésére, hiszen én mint “képzett szakember” mondhatom meg, hogyan, miből, mit, mikor tanítsak, másrészt a tantestület összehangolására, hiszen a helyi dokumentumokat csak komoly egyeztetés útján lehetett volna létrehozni. Én azt tapasztaltam, hogy ezzel a lehetőséggel már akkor nem éltünk, a pedagógusok nem is értették, mi is ez a nagy szabadság, talán el sem hitték, hogy ezt lehet. Azonkívül újabb kényszerű feladatnak fogták fel, így egyszerűbb volt valóban elővenni a régi tanterveket.
    Nem tudok mást elképzelni, mint a “tanárképzés megújítása” című, sokszor emlegetett projektet, de gyanítom, hogy ott dolgozóknak ugyanazt kellene először végigcsinálni: átgondolni, milyen problémákat látnak a közoktatásban, milyen változásokat szeretnének elérni, mennyire egyezik a mindennapi gyakorlat az általuk tanított – vallott elvekkel, tudással, és azt is végiggondolni, milyen tanítási mintát nyújtanak a hallgatóknak, összhangban van-e azzal, amit tanítanak. Egy példa erre: többször hallottam mostanában, hogy hát igen, az angolosok másképp csinálják. Megint csak sejtésem, hogy azért, mert azzal, hogy a rendszerváltozáskor hirtelen lecserélték az oroszt pl. angolra, egy egészen új, friss oktatást vezettek be a tanárképzésben, nem voltak hagyományok, tanterv, tankönyvek, viszont a legfrissebb módszereket tanultuk, és kénytelenek voltunk saját tanmenetet írni, egyéni eszközökkel dolgozni, külön képzésekre járni stb, azaz nem voltak pedagógiai “mammutjaink”, és a kapott képzés volt számunkra természetes, magától értetődő. (Más dolog, hogy ez hogyan illeszkedett az iskolai környezetbe.)

    VálaszTörlés
  21. Flóra! Szinte mindenben egyetértünk. Az első NAT utáni helyi tanterv gyártást én nem értékelem annyira negatívan, mint Ön. Ha azt mondja, hogy az iskolák nagy többsége nem készített valóban önálló helyi tantervet, akkor persze igaza van, a tények ezt maximálisan alátámasztják. Ám volt néhány iskola, amelyik megrázta magát, és - sokak számára akkor egyébként meglepetésként - új tantervekkel rukkolt elő. Nem volt sok, ez igaz. De a változások sokszor így szoktak kezdődni. ha a folyamatot nem akasztja meg a Fidesz akkori központi kerettanterve, akkor ma már nem ott tartanánk, ahol tartunk. Ha most nem jönne megint a kezdeményezések visszaszorítása, akkor talán lehetett volna megint egy kibontakozás, de ...

    Persze, a pedagógusképzés átalakulása az egyik legfontosabb dolog. Ott is okosan kell csinálni, látni kell, hogy mi a helyzet. Az angoltanári képzés azért nagyon jó példa, mert ott az egész képzés megújítására volt egy elképzelés, és aztán végig vitt reform. Más szakokon maximum a pedagógia és a pszichológia újít, az sem mindig következetesen. Én azonban fontosnak tartanék legalább még egy szempontot. Az oktatáspolitikára az elmúlt 26 évben jellemző volt az "akciózás". Ez alatt azt értem, hogy az oktatáspolitika feltételezte magáról, hogy tudja, milyen irányban kell változtatni, és mit, milyen tartalommal, majd keresztül erőszakolta ezeket a változtatásokat. Most is ezt teszi. Ezt felvilágosult abszolutizmusnak hívják, és talán a modern politikai berendezkedés számára idegen (más kérdés, hogy a szervilis hazai viszonyulások számára viszont megfelelő). Ezen kellene alapvetően változtatni. Az oktatáspolitika nem azért van, hogy vezérelje a pedagógiai átalakulási folyamatokat, hanem azért, hogy olyan körülményeket teremtsen, amelyek között ezek az átalakulások a társadalom javára és megelégedésére történnek meg. Ezt hívják jó kormányzásnak, ami tőlünk egészen egyszerűen idegen.

    VálaszTörlés
  22. Flórával nagyon egyetértek. Engem zavar ez a szidjuk ezt vagy azt a pártot. Ráadásul sokszor vihar egy pohár vízben a sok tiltakozás és indulat. Elolvastam a törvényt. Úgy látom, hogy ha valaki helyi tantervet szeretne gyártani, és ezt szakszerűen megteszi, akkor erre most is lesz lehetőség. Nagyon kétlem, hogy a jól működő helyi tanterven működő iskolákat megfojtják. Flórának igaza van, ezek annyira nincsenek sokan, hogy érdemes lenne bántani őket. Ráadásul nem hiszem, hogy bárki érdeke lenne.
    Komolyan hisszük azt, hogy az oktatás színvonala attól fog függeni, hogy mennyire központosított a tanterv, vagy az önkormányzat helyett az államtól fogjuk kapni a fizetést?
    Ha az önkormányzat nevezi ki az igazgatót az legalább akkora hátránnyal járhat mint előnnyel.
    Mennyivel volt jobb az előző, vagy az azt megelőző rendszer? Egyre tehetségesebbek jöttek tanítani?
    A kormányzatok javították a képzés színvonalát?
    Csak azt láttam látom, hogy folyamatosan nő -ránk pedagógusokra szakadó teher.
    A bicska kinyílik a zsebemben, ha bármelyik párt stb. "szakembere" azt mondja, hogy intenzívebb munkát kér a pedagógusoktól.

    Az a vicc jut eszembe, amikor egy zeneszerző a kottán írja, hogy olyan gyorsan, ahogyan lehet, majd két sorral lejjebb:"Gyorsítani"

    Jó dolog, az egésznapos iskola, de ugyanazokkal megoldani, akik már lenyomtak 22 órát?
    Ha 32 órára be vagyok osztva, akkor mikor készülök, stb?

    Az elvek a szándékok sokaknak tetszenek, sokaknak nem. Ha több kreatív pedagógus kerül majd a pályára, ha javul a lemaradttakkal való bánás, ha jobban foglalkozunk a tehetségesekkel, akkor ez a tervezet jó, ha nem akkor meg rossz.
    Nem hiszem, hogy a dolgok változni fognak jó irányba, mert az iskolában a pedagógusokon múlik.
    Nekik pedig nem lesz könnyebb, jobb stb.

    Asztalos György

    VálaszTörlés
  23. Kedves Asztalos György!

    Elolvasta azt is, hogy 10%-os önállóság marad a helyi tanterv készítésénél? Ez nagyjából a válaszható órák kerete, vagyis az iskola szabadon adhatja meg a szakkörök tantervét. Ezt azzal vesse össze, hogy egy éve még 600 iskolában tanították a kompetenciafejlesztő anyagokat, tucatszámra voltak alternatív iskolák, számos egyedi tantárgyi kísérletet, vagy már bevezetett oktatást ismertünk, ott vannak a jó gyakorlatok az Educatio honlapján, és sok-sok tanár próbálkozott egyénileg kisebb-nagyobb újításokkal. Ezeknek most annyi. Ha lát a törvénytervezetben olyan passzust, ami szerint valóban lehet majd egyedi helyi tantervet készíteni, akkor kérem, engem is világosítson fel, lehet, hogy csak elkerülte a figyelmemet, de szerintem nincs benne. Ja, hogy majd valahogy mégis... kaptunk mi már ígéretet sok mindenre.

    Igen, azt gondolom, hogy az oktatás színvonala függ attól, hogy mennyire központosított a tanterv. Ha a pedagógusoknak nincs lehetőségük a helyi igények szerint, a saját elképzeléseik szerint kialakítani a saját munkájuk terveit, akkor ott nem lesz innováció. Ha nem lesz innováció, nem újulhat meg a magyar közoktatás.

    Nem fog több kreatív pedagógus kerülni a pályára, nem javulhat a lemaradottakkal való bánás, nem fogunk jobban foglalkozni a tehetségesekkel, ezt borítékolom, ergo, ez egy rossz tervezet.

    VálaszTörlés