2010. december 28., kedd

Az oktatás tartalmi szabályozásának centralizálása

Radó Péter nálam százszor többet tud a centralizációról, decentralizálásról, és az OktpolCafe-n sokat írt már e kérdésekről, mégis belekotyogok. Persze inkább pedagógiai kérdéseket vetek fel.

A közoktatási törvény koncepciójának vitaanyaga viszonylag keveset foglalkozik e kérdéssel, de az egyéb kommunikációban is szerepelt, például a NAT kiegészítésével kapcsolatos hírekből, megnyilvánulásokból is tájékozódhattunk. A változtatások iránya a centralizáció, ezt elismerik, vagy inkább büszkén vallják a javaslatok készítői is. Miben áll ez a centralizáció?

  • A közműveltségnek a NAT-ban való szerepeltetése.
  • A követelmények részletes szabályozása az alaptantervben.
  • A helyi tantervek készítésének redukálása egy kerettanterv adaptációjára.
  • Az átlagostól eltérő, újító helyi pedagógiai kezdeményezések csakis központi engedéllyel, kísérleti formában történő engedélyezése.
Nézzük ezeket részleteiben!
A közműveltségről nem nagyon lehet tudni, hogy micsoda. Lánynevén ez valamikor nemzeti műveltség volt, és igazán nem értem, miért változtatta meg a nevét, amikor amúgy a mai világban minden nemzeti lett. Természetesen a műveltségegésznek valamilyen, a nemzet teljessége számára fontos, kiemelhető korpuszáról van szó. Ennél pontosabb értelmezése szerintem lehetetlen. Beletörne a bicskánk, ha megkísérelnénk valamifajta minimumként értelmezni; kaján vigyorral figyelném azokat a próbálkozásokat, amelyek keretében eldönthető lenne, hogy Batsányi, a Magnus-hatás, vagy a pentaton hangsor ismerete része-e ennek a korpusznak; ahogy Trencsényi Laci is mosolyogva kérdezi, hogy az új Nemzeti alaptanterv elfogadása után (vagy még előtte) hány akadémikus fog kilincselni Hoffmann Rózsánál, hogy az ő kutatásának tárgyai szerepeljenek a nemzet alaptantervében.
Amikor 2003-ban dolgoztunk az akkori új alaptanterven, szándékaink szerint tüzetes megfontolások alapján döntöttünk úgy, hogy szembemegyünk minden elvárással, nem írunk le semmiféle kánont, nem szerepeltetünk tananyagot, de még csak követelményeket sem, hanem a nevelés, szorosabban a tanítás fejlesztési feladatait fogalmazzuk meg. Emlékszem, egy megbeszélésen Knausz Imre állt elő ezzel a javaslattal, és azt hiszem, többen voltunk a teremben, akik ezt revelációként éltük meg. Volt életemben néhány a szakmámmal kapcsolatos esemény, amire nagyon szívesen emlékszem vissza, amikor úgy éreztem, hogy most valami fontos dolog történik, ez olyan volt. Tudom, hogy sokak véleménye ezzel tökéletesen ellentétes.
Most azonban a tananyag és a követelmények NAT-ban való szerepeltetésével kapcsolatban szeretnék valami nagyon furcsát mondani. Kettőt is. Az egyik nem is az alaptantervről szól, hanem mindenfajta tantervről. Én ma már problematikusnak tartom bármilyen tantervben a tananyag és a követelmények megjelentetését. Erre a gondolatra pedig azért jutottam, mert úgy látom, hogy a teljes részletességbe menő szabályozás - ha azt szigorúan betartják - mély ellentétben áll a differenciálás pedagógiai követelményével. Ha én komolyan veszem azt a feladatot, hogy minden gyermeket a legjobb felfogásunk szerint optimálisan kell fejleszteni, igazodva hozzá, a személyiségéhez, az előzetes tudásához, a céljaihoz, a szándékaihoz, akkor el kell fogadnom, hogy a differenciálásnak nem csupán a módszerekben, a tevékenységekben, a feladatokban kell megjelennie, hanem a gyermek által ténylegesen elsajátított ismeretanyagban és a követelményekben is. És ez így is van a valóságban, minden egységesítő törekvésünk ellenére drámai módon különbözik az, amit a gyerekeink az iskolában ténylegesen elsajátítanak. Ha viszont egy tanterv, legyen az akár a helyi tanterv is, teljes részletességgel megszabja a tananyagot és a követelményeket, akkor ez a differenciálás megbénul, lehetetlenné válik. Vagy pedig (és sok esetben ez a helyzet) hazudunk magunknak és mindenki másnak, tudomásul vesszük, hogy a tantervben szereplő tartalmak csak valamifajta kapaszkodót jelentenek, a valódi tanítási tartalmat nem határozzák meg.
A másik talán meglepő állításom, hogy bizonyos értelemben én nem tartom ördögtől valónak a NAT-ban "tananyagok" megjelenését. Ez most persze ellentmondásnak tűnik. De nem az, mert én a tananyag részletes, minden tanítandó elemre kiterjedő leírását tartom problematikusnak. Viszont lehetségesnek tartom, hogy a nagy tudásrendszereket szervező, átfogó, elvi jelentőséggel bíró ismeretek (elméletek, nagy összefüggések, kardinális jelentőségű fogalmak) szerepeljenek. Ezek valójában implicit módon eddig is szerepeltek. Amikor a ma még hatályban lévő NAT-ban leírtunk egy fejlesztési feladatot, akkor annak szövege az esetek nagy részében utalt bizonyos ismeretekre. Nem teljes mértékben kötötten. De - egy példával élve - ha valaki fejlesztési feladatnak gondolja, hogy a gyerekek képesek legyenek newtoni módon értelmezni a mozgásokat, akkor akár akarjuk, akár nem, a mozgások newtoni törvényeinek szerepelniük kell. Valójában ezt én elégnek is tartom. A tudás tartóoszlopait kell megalapozniuk a fejlesztési feladatoknak, és itt az implicit megjelenése bizonyos alapvető tananyag-elemeknek számomra teljesen elfogadható. Ehhez azonban a gyermeki tudásrendszer fejlődésével kapcsolatban kell rendelkeznünk a mai hazai pedagógiában mozgósíthatónál sokkal mélyebb ismeretekkel. Mert e "tananyagok" kijelölésében nem az ideológiai kívánatosság lenne a fontos, hanem a világkép komplex fejlesztésének igénye.
A centralizáció folyamatában - legalábbis a törvénykoncepció szövege alapján - megtörténik a helyi tantervek súlytalanná tétele. Az előzetesen megfogalmazottakhoz képest lazult a kerettantervekre vonatkozó elképzelés, szóban az államtitkár asszony is megerősítette, hogy lesznek alternatív kerettantervek, azonban a helyi tantervek teljes mértékben önálló összeállításának lehetősége megszűnne. Alternatív tantervi rendszer kialakítására helyileg, tehát az iskolák szintjén csakis úgy lesz lehetőség, hogy az iskola kísérleti státuszért folyamodik.
Valljuk be őszintén, az iskoláknak csak egy kisebb hányada élt ténylegesen az önálló helyi tanterv kialakításának lehetőségével. De voltak ilyen példák. Ahhoz képest, hogy a magyar oktatási rendszerben az innováció - más nemzetekkel összehasonlítva - nem éppen "napi szükséglet", még akár jelentősnek is mondhatnám az önálló helyi tantervet készítő iskolák szerintem valahol 10 és 40 százalék közötti arányát. Ha csak 10%, de legyen akár csak 5%, akkor is a magyar iskolarendszer értékteremtő részéről van szó, és ez az értékteremtés válik a jövőben egy fokkal nehezebbé. Nem válik lehetetlenné, jó pillanataimban arra gondolok, hogy a mást akaró iskolák leküzdik averzióikat, és végig járják a kísérlet engedélyezésének esetleg göröngyös útját, és ilyenkor arra is gondolok, hogy az ilyen kísérletek engedélyezése csakis nyilvánvaló szakmai problémák felmerülése, vagy valamilyen jogszabályba való ütközés esetén nem történik meg. De ezekről a dolgokról egyelőre nem tudunk (én nem tudok) semmit.
A centralizálás sem jó irány. Ezt súgják a nemzetközi tapasztalatok, a világ nagy részén ellentétes trend érvényesül. De hát kezdünk hozzászokni (vagy sokan azt hihetik, hogy kezdünk hozzászokni, azt hiszem, így sokkal pontosabb) az ilyen, világgal való szembe menetelekhez.

27 megjegyzés:

  1. Én nem értem a helyi tantervek ilyen alacsony számát. Nincsenek komoly tapasztalataim az iskolák "szellemi vegykonyhájában" folyó munkáról, színvonalról és egyáltalán. De azt jól beidomították nekem (is) a tanítóképzőn, hogy az óravázlat, a heteken átívelő tanítási - tanulási folyamat, a helyi adottságok kihasználása és mindezek értelme az izgalmas és kreatív lehetőség. Alapjaink vannak rá. (Aztán persze ott volt a tanterv és mindez egymásnak feszült, de az akkor volt, ott az átkosban. Ma már ez nem gond).

    Nem akarok merengeni ezen, inkább azt akarom erősíteni, hogy "helyi" tantervet írni, azt megvalósítani (összerendezi az anyagi feltételeket, a módszertant, tervezni, csinálni, ellenőrizni...) az egy jó és nagyon klassz értelmiségi-menedzseri munka. Szó szerint tudás menedzsment.

    Nem értem, miért csak 5 vagy 40%-a az iskoláknak ilyen. Nem akarok álnaív lenni, tényleg nem tudom milyen ma egy tanáriban az élet. De ha ez van, akkor a többségnél nem lehet valami izgalmas.

    A centralizálás "az utolsó mondatig" meg tényleg nem járható. Az "modern" ideológia. Holott már egy ideje posztmodern van. Általában ezt értem amikor azzal vádolom az oktatás irányítóit, hogy idejét múltak az eszményeik. Ez belesimul abba a vitába is, amit globalizált - állami(nemzeti) - helyi(lokális) szerepek meghatározása kapcsán szoktunk elkövetni...

    Az milyen fura már, hogy a jobboldal, akinek az eszménye az egyén-munka-közösség hagyományos (helyi!!!) értékeinek a védelme nem hisz a helyi közösségekben és azok teremtő erejében, inkább egy igazi államszocialista megközelítéssel matat a témában. A centralizált tanterv és a neki illő iskola a tömeges (be)iskoláztatás megoldása volt. A társadalmi felemelés eszköze. Sikerrel! Nem kell olyan messzire menni a múltba, mindnyájunk családjában megvannak a ki- és felemelkedés pozitív példái az 50-60-70 évekből. De ezek már elmúltak... ma ez nem cél és nincs is rá erőforrás. (Még önálló minisztériumot sem kapott az oktatás, minisztere sincs..)

    Fura nem? Egy kormány, amely gazdaságilag éppen most gyilkolja le a szegényebb rétegeket a közép-felső rétegek javára, centralizált tudás szeretne. Ahol egyformát tanul mindenki. Én ebben érzek nem kevés feszültséget....

    VálaszTörlés
  2. Zsolt! Nem nehéz megmagyarázni, miért van olyan kevés önállóan kidolgozott helyi tanterv. A pedagógus társadalom nagy része abban szocializálódott, hogy a tananyag, a követelmények részleteikben adottak, egy tantárgy egy tankönyv, illetve ha több van, akkor mindegyikben ugyanaz, vagy van egyetlen "jó", amit megmondanak az idősebb kollégák, illetve vannak évszázadokon keresztül jól bevált módszerek (hagyományos pedagógiai kultúra), amely szerint egy tanóra a két vigyázállás között nagyjából mindig ugyanúgy zajlik. Ehhez nem kell helyi tanterv, de tovább megyek, nem kell igazán tanmenet sem (mert azonos a tankönyv tartalomjegyzékével), nem kell óravázlat sem, mert csak egy van belőle, és az már 200 éve elkészült. Ehhez nem kell tudásmenedzsment, és mindaz, amit írsz.
    Ez nem a pedagógusokból fakad, nem az ő színvonaltalanságuk eredménye, hanem egy egész rendszer működése van mögötte, az elvárások, a követelmények, a pedagógusképzés...

    VálaszTörlés
  3. István, nagyon fontos mindaz amit írsz, csak kiegészíteni szeretném néhány dologgal.
    1. Egyszer meghallgattam Pillman Judit előadását, aki azt fejtegette, hogy a 2005 óta működő rendszerben a magyar érettségire való felkészüléshez szükséges lexikális tudás mennyisége nem csökkent, hanem nőtt. Mivel az érettségi követelmények a középiskola utolsó éveiben felülírják a tanterveket, a tartalmi szabályozás összegződő hatása kő keményen érvényesít valamit, amit a követelmények alkotói tudáskánonnak tartottak.
    2. Egyetértek azzal, hogy - az általad leírt alapon és módon - központi tantervben rögzített "tudás" nem feltétlenül probléma. (Sőt, jól orientálhat abból a szempontból, hogy milyen "nyersanyag" alapján célszerű szélesebb értelemben rögzített fejlesztési célokat szolgálni. Azonban: a "tudáskánon" rögzítése a szabályozás módjának központosításával együtt már drámai, mert tényleg azzal az igénnyel lép fel, hogy kanonizáljon. Ez pedig nem csak értelmetlen, de kirekesztő is.
    3. Szerintem a helyi tanterv szempontjából nem önmagában az a probléma, hogy kevés iskolában keletkezik valódi célokról szóló reflexió alapján, s még kevesebben működik belső intézményi szabályozó eszközként. A probléma az, hogy a legtöbb iskolában semmilyen olyan intézményi mechanizmus nem működik, ami lehetővé tenné, hogy az egymástól elszigetelt pedagógusok munkájából "iskola álljon össze". Ez azonban nem érv az ennek lehetőségét is felszámoló központosítás mellett; mint máshol már írtam, előre kellene menekülni és nem vissza.

    VálaszTörlés
  4. Akkor most azt kell leírjam, hogy a nagyvállalat, ahol dolgozom, előrébb jár kicsit módszerekben, mint a közoktatás. Nálunk úgy áll össze az "iskola", hogy tudnunk kell előre vagy egy évre mit és mikor oktatunk, és hogyan (terem vagy eLearning). A tematikákat és kézikönyveket éves szinten frissen kell tartanunk. A képzésekről a %-os részvételt, a visszajelzéseket (az oktatót mérő kérdőívek eredményét) és ha van teszt, akkor azok eredményeit minden hónap elején le kell tennünk az igazgatónk asztalára. 5200 munkatárs van, 199 tananyag és vagyunk rá négyen. (Az oktatók külső cégek emberei vagy a mi menedzsereink). A mi "intézményi mechanizmusunk" pedig egyszerű: ha nem csináljuk, akkor kirúgnak.

    Így is lehet létezni! Nyilván nem a demagógia íratja velem ezt (nem gondolom, hogy egy nagyvállalat mintájára kellene közoktatást szervezni), de a tényt nem lehet megkerülni, hogy tanulságos minták sokfelé vannak a közoktatás számára....

    Nem lehetne végre a tanárokat tanításra használni és az adminisztráláshoz és menedzseléshez szakembereket felvenni az iskolákba? Ez előre menekülés lenne....

    VálaszTörlés
  5. Kedves Zsolt! Persze, ezt így is lehet csinálni. Az a kérdés, hogy mit akarunk. Ha bizonyos ismeretanyagot be akarunk vésni, vésetni, meg bizonyos rutinokat kialakítani, akkor tegyük ezt, amit ez a nagyvállalat tesz. Az iskolában kicsit (kicsit?) más a cél.

    Egyébként pedig szerintem a nagyvállalat is elgondolkodhatna azon, hogy mit szeretne. Ha a tudásgazdaságban ő pusztán egy máshol megtermelt tudás alkalmazója kíván lenni, akkor persze el lehet élni még ma is egy általad leírt oktatási rendszerrel, Magyarországon, és egy nem nagyon nagy versenyt produkáló ágazatban. Ha azonban nagy a verseny, és az nem is korlátozódik Magyarországra, akkor már felmerül egy tartalmasabb, maradandóbb tudást eredményező képzési rendszer kialakításának szükségessége. Ha pedig a vállalat paradigmaváltást akar, vagyis a tudás alkalmazójából a tudás termelőjévé akar válni, akkor pedig az, amit leírtál, működésképtelen. A tudásgazdaság efelé halad.

    Szóval, ha nem haragszol, én nem tekinteném irányadónak az oktatás számára azt, amit leírtál.

    VálaszTörlés
  6. Miért kevés a helyi tanterv? István válaszát szeretném kiegészíteni két dologgal.

    1. Fáradt és alulfizetett pedagógusok. Ez szerintem döntő, és bár lehetne részletezni, nem hiszem, hogy szükséges. Nemcsak arról van szó tehát, hogy miben szocializálódtak a pedagógusok, hanem inkább arról, hogy a tartalom helyi tervezése munkaigényes, és a tanárok jelentős részének vagy nincs erre energiája és ideje, vagy nem tartja igazán fontosnak.

    2. A tankönyvek. Az oktatás tartalmát sok tényező determinálja, de messze a legfontosabb ezek közül a tankönyv. (A helyzet nyilván tantárgyanként különböző.) Helyi tantervet lehet írni, hely tankönyvet legalábbis problematikus.

    VálaszTörlés
  7. Knauszival abszolút egyetértek.
    Sokszor a kényszer íratott helyi tantervet. Így a knauszi által említett problémák miatt sokszor a ctrl c,v billentyűk használata dominált.
    Motiváció volt -a kényszer mellett -a szülők és pedagógusok mitoszai a szakmaiság helyett, mellett.
    Ha van valahol szakmai potenciál, idő, ambíció, ott szerintem most is lesz lehetőség jobbat csinálni.
    Asztalos György

    VálaszTörlés
  8. "Fáradt, alulfizetett" kiábrándult, nem is feltétlenül alkalmas és egyáltalán nem motivált pedagógusok. Akiknek nagy része számára alapélmény tanítványai motiválatlansága és saját eszköztelensége. Mondjam azt, hogy a jelenlegi pedagógustársadalom nem kész és részben nem is képes arra, hogy például helyi tantervet, saját pedagógiai programot készítsen? Ezért sokan kimondottan örülnek a centralizációnak, megkönnyebbülten hagyják magukat infantilizálni. Ez pedig egyenesen tragikus, és az iskola iránti általános bizalmatlanság növekedéséhez vezet. Ami pedig a tankönyveket illeti, hihetetlen sok van belőlük, általában igen drágák, és elenyésző hányaduk alkalmas arra, hogy funcióját betöltse.

    VálaszTörlés
  9. Juli, ne haragudj, részben ellent kell, hogy mondjak. A pedagógus társadalom egyáltalán nem egységes e szempontokból. Talán a többségre igaz, amit írsz, s amit Imre is. De van egy része a pedagógus társadalomnak, amely már másmilyen. Az a baj, hogy a helyi tanterv készítése lehetőségének a csökkentésével az ő lehetőségeik jelentős mértékben szűkülnek. A régi rendszerben (a még jogilag érvényesben) megtehette az iskola, hogy választotta a jó öreg központi kerettantervet, elfogadta helyi tanterveként, oszt kész. Vagyis az innoválni nem akarókat senki sem kényszerítette arra, hogy írjanak helyi tantervet, ha köll, ha nem köll. Megtehették azt, amit majd most mindenkinek kell tenni. Akkor szerintem most egy mindenki igényeit kielégítő rendszer válik olyanná, amelyben egy innoválni akaró kisebbség lehetőségei lényegesen beszűkölnek, a többieké pedig ugyanolyanok lesznek. Ez csakis egy dologgal magyarázható: a centralizálás szándékával. Ennyi, nem is akarom tovább ragozni.

    A pedagógus társadalom állapota pedig nyilván nagyon összetett kérdés. Én egyre fontosabbnak érzem ebben a tanítás sikerességének hiányát, aminek egyik oka a változtatásra való képtelenség. Fáradtak, kiábrándultak, motiválatlanok, mert begyűjtötték évek alatt a kudarcaikat, amelyekért nem a saját fejlődésképtelenségüket, hanem a környezetet, úgy általában a társadalmat, a médiát, a számítógépet, az erőszakos szülőket, és főleg a diákokat hibáztatják. Nem akarom bántani őket, mert ez az állapot sajnos szükségszerűen következett be, maga az egész szisztéma rossz számtalan pontján.

    VálaszTörlés
  10. Miért haragudnék? Teljesen igazad van, én sem gondolom, hogy a pedagógustársadalom egységes lenne, sőt nagyon is differenciált. A gond valóban az, hogy az innovatív, újítani kész tanítók és tanárok nem túl népes tábora is egyre reményvesztettebb. S a rendszer alakulásának iránya olyan, hogy a jövőben várhatóan még kevesebb kedvük lesz bármit is tenni az aktuális széllel szemben. Én is rendkívül károsnak tartom a központi beszabályozás szándékát, a hierarchikus szemlélet visszaerőltetését, hiszen ez megöli a helyi kezdeményezőkedvet, gátolja az autonóm és felelős tevékenységet, és egyre kevesebb esélyt ad arra, hogy a pedagógusok a saját tanítványaik szükségleteit, figyelembe véve olyan iskolát működtessenek, amely megfelel az aktuális elvárásoknak.

    VálaszTörlés
  11. Már huszonöt éve tanítok. Dolgoztam kis faluban, lakótelepen és elit suliban. Elolvastam a Mc Kinsey jelentést.
    Az élenjáró rendszerek vizsgálata három különösen fontos tényezôt azonosított: annak biztosítása, hogy
    1. a megfelelô emberek váljanak tanárrá, 2. eredményes oktatókká képezzék ôket, és 3. a lehetô legjobb oktatást
    kapjon minden gyermek

    Sokszor leírták már, hogy nálunk az első és utolsó pont egyáltalán nem teljesül.
    István azt írja, hogy máshol fognak hiányozni akkor a jó szakemberek, ha a pedagógusok között több lesz.
    Egyik barátom, egy nagy szervízhálózatot vezet, két beosztotta is matematika- fizika szakos tanár. Mégis csak jó lenne, ha nálunk is, a jobbak választanák a szakmát, és ott is maradnának.
    Nyalogatjuk sebeinket, és nem saját fejlődésképtelenségünket hibáztatjuk írja István.
    Belülről úgy látom, hogy amíg Mc K. jelentés három pontjában nem lesz érdemi változás, ez pedig kormányzati döntéseket igényelne, addig folyamatosan megyünk lefelé a lejtőn.
    Ez egy ördögi kör. Heti 22-24 tanítási óra mellett osztályfőnökként, családosként mennyi idő marad innovációra, szakirodalom olvasásra?
    (Van-e arról adat, hogy hány pedagógus olvas rendszeresen szakirodalmat?)
    Ha nem gondoljuk át a folyamatokat, ha a kontraszelektálódott pedagógustársadalomban, már nincs erőnk küzdeni vezetéssel stb, akkor nem megfelelően szervezett órákat tartva, egyre több kudarcélmény ér. És egyre fáradtabbak leszünk...
    Júliának igaza van sokan örülnek majd annak,ha békén hagyják őket.
    Nehéz kérdés ez a központi szabályozás kérdése.
    Azt hiszem, István is pl. azt várná el, hogy a MC K. jelentés harmadik pontjának megvalósulása legyen központilag levezényelve. (Persze megfelelő előkészítés után.)
    Végül is, ebben a rendszerben a pedagógusoktól elvárni,hogy mások legyenek, azt nem igen lehet.
    Vannak jó példák, vannak különleges teherbírású emberek. Van aki kevesebb óraszámban tanít, vagy nincs családja stb. Ezek a kivételek.
    Erre pedig egy rendszert nem lehet felépíteni.
    Asztalos György

    VálaszTörlés
  12. Egyetértek Asztalos Györggyel, a pálya évtizedek óta kontraszelektálódik, ez téma volt már a 70-es években is. Azóta a helyzet tovább romlott. Számtalan oka van ennek, érdemes lenne egyszer ezeket is számbavenni.
    Az aktuális oktatáspolitikai változás a konformoknak, a felelősséget a gyerekekre, szülőkre, az egész társadalomra, a médiára áthárítóknak kedvez. Ők azok, akik örvendeznek azon, hogy végre "rend és fegyelem" lesz az iskolában, és ismét megsüvegelik majd a pedagógusokat. (Pedig nem fogják!)
    A pedagógusok alattvalói szerepbe kényszerítése beláthatatlan következményekkel jár. Egy alattvaló ugyanis csak alattvalókat tud nevelni, és a mai gyerekek ezt nem fogják hagyni. (Aki meg hagyja, az más módon sérül.)

    VálaszTörlés
  13. Kedves István! Amit leírtam példának, azt én sem tekintem irányadónak. Az egy szélsőség. Azért írom, mert napi élmények kötnek hozzá. A tudásgazdaság tekintetében meg dolgoztam olyan vállalatnál, (előző munkahelyem) ahol felvetett minket a pénz az eszközök tekintetében és nem mentünk vele semmire. Ez a példa amit írtam elég repetitív módszerű oktatást takar, de kegyetlenül hatékony. Kereskedelmi szektorban erre van szükség, itt a munkatársak közvetlenül nem értéket termelnek.

    De azt továbbra is állítom, hogy pár eleme a vállalati gyakorlatnak átültetve a közoktatásba beindíthatna pozitív folyamatokat. Komplex iskolai menedzsment és tudástár szoftvereket fejlesztenek, de nem használják őket. Nyilván drágák. De számos ingyenes megoldással egész jó tanéveket lehet tervezni és követni a munkát, majd értékelni a végén.

    Ahogy írod, a rendszer züllött és nem az egyes emberek benne. Akkor ebből az is következik, hogy egyes emberekre lehet építeni, az egyes közösségek erejében lehet hinni. A rendszer egészében reformálhatatlan.

    Hozzánk sok középiskola bejelentkezik, de vagy pénzt akarnak vagy pár diáknak gyakorlati helyet. Olyat még nem láttam, hogy hosszútávú együttműködés érdekelné őket, amiben tudás és módszerek átvétele lenne a közös érdek... pedig ezek mindig nagyon jól működnek, ahol működnek...

    Szerintem a jó iskola nem állami reformok eredményeképpen jön létre. Sokkal inkább helyi közösségek (működtetők, tanárok, szülők) jól kigondolt rendszerében fog kialakulni és fejlődni. Ehhez meg a korszerű menedzsment egyes elemeire is szükség van...

    BÚÉK!

    VálaszTörlés
  14. De a feltételek biztosítása a fenntartó (önkormányzat, állam stb.) feladata. Ha agyon nyomorítják az intézményt, és az iskolavezetésnek nincs mozgástere (anyagi és személyi feltételek elégtelensége, öncélú bürokratikus követelmények, burjánzó, áttekinthetetlen jogszabályok stb.)akkor nehezen tudnak megszerveződni a közösségek. Nem mondom, hogy ez lehetetlen, de úgy tapasztalom, hogy egyre nehezebb. A kiábrándultság, kiégés, reményvesztettség nagyrészt erre vezethető vissza.

    VálaszTörlés
  15. Már régen nem a tartalmi szabályozás kérdéseiről van szó, de ez persze nem baj. Amiket írtok, azt én is nagyjából úgy látom, ahogy írjátok. Magam, kutatóként, elsősorban azt vizslatom, hogy miképpen írható le a helyzet, mi vezetett hozzá, magyarán mik az okok, hogy működik ez az egész hóbelevanc, hogy éppen az jön ki belőle, ami kijön. És mindig oda lyukadok ki, hogy van egy a történelem során kialakult rendszer, vagyis szabályoknak, kultúráknak, érdekeknek, és hasonló meghatározó társadalmi tényezőknek a rendszere, amelyek szavatolják együtt, egymással összekapaszkodva, hogy ez a mai magyar oktatás olyan legyen, amilyen. Na, ezzel egyelőre még nullát sem mondtam. De azt szeretném vele valahogy megfogalmazni, hogy csak olyan folyamatok vezethetnek sikerre, amelyek ehhez a szisztémához, valahogy az egészhez nyúlnak hozzá. Növeld a felével a pedagógus fizetéseket: ha nincs más változás, és többek között nem egy hosszútávú, valódi felemelkedést ígérő bérpolitika részeként tetted, pár év alatt elenyészik a növekmény, a rendszer megeszi a plusz forrást, érdemi változás nulla. Tiltsd meg alsó tagozaton a buktatást, az osztályzást: beépíted a rendszerbe azt a feszültséget, ami ezt az amúgy jámbor, szakmailag még elszigeteltségéről megfeledkezve alá is támasztható lépést diszkreditálja. Lépj előre (azt gondolod, hogy előre) azzal, hogy számos alternatív tankönyv legyen a piacon: a szakma értetlenül fogadja, és csak egy megfelelő színű kormány kell hozzá, hogy követelje az alternatívák számának csökkentését. Soroljam tovább? Elszigetelt kezdeményezések, egy ponton támadnak, fel akarnak mutatni valamilyen eredményt abban a rövid időben, amikor az adott hatalom valóban hatalmat gyakorol (ez egyébként jó, ha két év). Ezek a döntések csak gesztusok. Megmutatják a színt: "ilyenek vagyunk, mi ilyesmit akarunk", de nem alapulnak valódi helyzetelemzésen, és nem alapulnak rendszerben való gondolkodáson.

    Nyugodjunk meg, az oktatásra nem lesz sokkal több pénz. Amikor mégis lett (2002), az ország majd' beledöglött. Még egyszer ezt nem kísérli meg senki. A 22-24 heti óraszám továbbra is ennyi lesz (hiába csökkentik most két órával, a munka ugyanannyi marad). Ami megoldást hozhat, az azoknak a lépéseknek a megtétele, amelyek felszabadítják a pedagógust, és számos nevelésen kívüli feladatát egyszerűen eltüntetik, mondjuk érdemben csökkentik az adminisztrációt (ami állítólag sok, én ezt készséggel elhiszem). De ez is része kell legyen egy átfogó, valóban a rendszert átalakító változtatás-sorozatnak. Ennek nem kell egyszerre történnie, nem kell gyorsan történnie, sokkal fontosabb, hogy okos legyen. Nagyon alapos tényfeltáráson, helyzetértékelésen alapuló, és a tőlünk telő maximális pedagógiai, pszichológiai, szociológiai, politológiai... tudatossággal végig vitt folyamat.

    Ebben a tekintetben én nem is nagyon bánom, hogy ez a mostani oktatásügyi vezetés egyelőre nem tesz olyasmit, amivel valóban az egész rendszer alapjait változtatná meg. A tartalmi szabályozás központosítása ugyan már közel van ehhez, de úgy látom, ez még belefér a szokásos oktatási irányítások szokásos, ideológiavezérelt lépései közé, amelyek eliminálódnak, a rendszer kivédi őket. Ami sokkal nagyobb hiba, hogy ez a vezetés sem kezdi el, úgy tűnik, azt a hosszú távú, szakmailag jól megalapozott, a rendszer egészének változására figyelő reformfolyamatot, amire szükség lenne. És megvan a veszélye, hogy mégiscsak lesz ilyen, az alapokat is változtató politika, de ideológiavezérelten, nem adaptív módon. Én éppen ezért foglalkoztam a bejegyzéseimben a közoktatási törvény koncepciótervezetének átfogó, nagy kérdéseivel, mert ha ezekben - mindegyikben - egy visszaforduló, a modern pedagógia eredményeinek ellentmondó gondolkodásmód érvényesül, akkor az "materializálódva" (vagyis konkrét döntésekben megjelenve) évtizedekkel vetheti vissza a magyar oktatás fejlődését.

    Túl hosszú lett a szöveg, ezért folytatom egy következő hosszászólásban.

    VálaszTörlés
  16. Bocsánat, egyszer már e blogon leírtam, de most muszáj még egyszer ide citálnom egy fontos, súlyos példát. Olyan "döntésekre" gondolok, mint amit - nekem úgy tűnik - ez a kormányzat meghozott az oktatási programcsomagokkal kapcsolatban. A "döntés" szót azért tettem idézőjelek közé, mert valójában szó sincs semmilyen konkrét döntésről, ami viszont mégis az. Arról van szó ugyanis, hogy a kormányzat lassú (rosszabb esetben gyors) elhalásra ítélte az oktatási programcsomagokat. Tudjuk, hogy azoknak van egy óriási problémájuk, nagyon drágák a családok által megvásárolandó eszközök. Egyszer-kétszer meg lehetett tenni, hogy a kísérletben résztvevők számára jelentős támogatással lehetett adni a tanulói eszközöket, ez a rendszer azonban nem fenntartható. Ötvenezer forintot nem fizethetnek az elsős gyerekek szülei egy tankönyvcsomagért. Ez egy világos probléma volt, nem is most, hanem már az előző kormányzat alatt is (nem jobbak a Deákné vásznánál). Senki érdemben nem kezdett vele semmit, most ez a vezetés sem. Nyilván egy komoly munkával át kellene alakítani a programcsomagokat, ez a TÁMOP-ba bőven beleférne, és ezután már csak olyan programcsomagokat szabadna gyártani, amelyeknek az eszközeit meg lehet vásárolni, vagy az oktatási büdzsében lehet a támogatásuknak helyet szorítani. De semmi ilyesmi nem történik, volt egy alibi pályáztatás az eszközök nyomdai előállítására, nyert egy konzorcium, a konzorcium talán azt hitte, hogy mégiscsak eladhatja a csomagokat ötvenezerért, nem tudom, de az biztos, hogy így az ügy el fog halni. Pár év, és nyoma nem lesz az iskolákban a programcsomagoknak. Ez is döntés, úgy, hogy nem döntök. A rendszert bontó, az entrópiát növelő döntések elszigeteltségükben is hatnak, ez szinte fizikai törvény.

    Vagyis valódi, az egészhez hozzányúló reformfolyamat kell, ám nem forradalmi módon, nem azonnal, nem rohammunkában, nem hebehurgya módon. Engem az sem zavarna, ha ezt egy kereszténydemokrata, konzervatív vezetés kezdené el. Ők nyertek a választásokon, nyilván a saját elképzeléseik szerint rendezik be ezeket a folyamatokat. De ha valóban érdemi fejlődést szeretnének, akár a saját értékeiknek megfelelően is, akkor szerintem nem fordíthatják vissza az oktatás szekerét. Nagyon nagy figyelmeztetés kell legyen számukra az olvasás PISA tesztben elért javulásunk, amiben - ezt nehéz lenne letagadni - biztosan nagy szerepe volt a programcsomagoknak, a magyartanítás korszerűsítésére tett lépéseknek, a kísérletezgetéseknek. Bár ez is alapos vizsgálatot igényelne.

    VálaszTörlés
  17. Ismeritek?

    http://oktatas.magyarorszagholnap.hu/wiki/A_Kerekasztal

    VálaszTörlés
  18. Magamnak "volt szerencsém" tagjának lenni.

    VálaszTörlés
  19. Kedves Mindannyian, néhány dolog a fáradt, kiégett és reményvesztett pedagógusokról. Mindenek előtt: nehéz lenne az oktatás belső folyamatival magyarázni valamit, amitől az egész ország szenved. Érdemes egy pillantást vetni az ország értéktérképére, a bizalom indexekre és más hasonló dolgokra, az egész ország rosszkedvű, zárt és másokra hárítja a felelősséget. Ebből a szempontból szinte mindegy, hogy mit csinál az oktatáspolitika. A másik: minden közszolgáltatás erősen lepusztulóban van, mert a kormányzásra való képtelenség minden eddigi kormányzati ciklus közös vonása volt. Érdemes orvosokkal, ápolónőkkel, vasutasokkal vagy önkormányzati tisztviselőkkel beszélgetni... Mindezek miatt az elmúlt húsz év komoly közoktatási modernizációs teljesítményei dacára is borzasztó a hangulat. Végül a régi nünükém: ha valami "magára hagyja a pedagógusokat" az a saját munkahelyük. Jenei Zsoltnak alapvetően igaza van abban, hogy az iskolának kell professzionálisan működnie ahhoz, hogy a pedagógusok profiként kezdjenek majd viselkedni. Ezért tartom rémálomnak azt az oktatáspolitikát, ami hazavágja az iskolaszervezetet, miközben ajnározza a pedagógusokat és a teljes közpolitikai píárját a pedagógus panaszkultúra toposzaira építi.

    VálaszTörlés
  20. Péter utolsó mondata nem semmi! :-) De persze egyetértek. Csak tovább fűzöm a gondolatot.

    Vajon a fáradtságnak, fásultságnak, kiábrándultságnak mi elsősorban az oka? Egyszer hallottam egy gazdaságpolitikai elemzést, hogy az emberek a helyzetüket (gazdasági helyzetüket) nem elsősorban akkor ítélik rossznak, amikor abszolút értelemben, valamilyen viszonyítási ponthoz képest alacsonyabb színvonal érvényesül, hanem akkor, ha stagnálást, vagy egyenesen romlást tapasztalnak (vagy ők így értékelik a helyzetüket). Mindig a változás és nem a helyzet számít. Ez így lehet az opktatásban, a pedagógusokkal is.

    A pedagógusok egy nagy része az elmúlt x év változásait (x-ről nem merek nyilatkozni) romlásként értelmezték. Ebben vannak abszolút romló tényezők is, pl. a 2002-es béremelés után a relatív bérszínvonal alakulása, de én úgy érzem, ez kevés lenne a kiábránduláshoz, fásultsághoz. A negatív dinamika két más területen volt talán jelentősebb: (1) nagyon sokan élték át, hogy romlik a pedagógiai hatékonyságuk, eredményességük, (2) a többség értékelése szerint romlott az oktatásirányítás, a munkafeltételek rendszere, mert olyan pedagógiai változások következtek be (a NAT-tól a buktatás kiküszöböléséig), amelyek szerintük negatív irányba tett lépések voltak. Az első tényező - sokunk véleménye szerint - a pedagógiai munkával szembeni elvárások minőségi átalakulásából, és egy nagy pedagógus réteg ennek való megfelelni nem tudásából következik. A második értékelésénél az egyéni látásmódok közti különbséget kell számításba venni.

    Én számos iskolát ismerek, amelyekben innovációs folyamatok zajlottak az ott dolgozó pedagógusok megelégedésére és főleg sikeres részvételükkel. Ott is tapasztaltam sok-sok kritikát, nem voltak elégedettek a helyzettel, de nem voltak kiábrándultak, fásultak, enerváltak. Sőt! De ők pozitívumként élték át, hogy készíthetnek helyi tantervet, hogy a buktatás helyett pedagógiai megoldásokat kereshettek és találtak, és ezekben az iskolákban a pedagógusok többsége nem érezte nyűgnek a munkát, sikereik voltak.

    Tegnap a VOSZ elnöke (azt hiszem az elnök volt) azt találta mondani, hogy Magyarországon gazdasági válság van, mert 2008-ban, 2009-ben összesen kb. 8%-kal csökkent a GDP, és hiába volt már tavaly is némi növekedés, és lesz 2011-ben, még nem értük el a világválság kirobbanása előtti szintet. És ezt egy gazdasági szakember mondja. Akkor ez most hogy van? Minden ország, amelyben az egy főre jutó GDP a 2007-es magyar szint alatt van, válságban van? Ha jól tudom, Kínával is ez a helyzet. Akkor Kína válságban van? Na neeeeee!

    VálaszTörlés
  21. Persze Péter nagyon fontos dolgot mond a "pedagógus panaszkultúra toposzairól" és az azzal való visszaélésről. Ugyanakkor nagy hiba lenne, ha relativizálnánk a pedagógusok válságos helyzetét. Nem hiszek abban, hogy bármilyen oktatási reformot komolyan végig lehet vinni a pedagógusok felemelése nélkül. A tanár szerintem egyszerűen attól fáradt, hogy sokat dolgozik. Nem feltétlenül csak az iskolában: el kell látnia a gyerekét, akit egyedül nevel, ki kell szolgálnia a férjét, aki pénzt keres, és/vagy neki is mellékállást, magántanítványt kell vállalnia, hogy meg tudjon élni. A munka súlypontja a munkahelyen kívülre helyeződik, ehhez képest viszont a munkahely (az iskola) is nagy terheket hárít rá. Közben nap mint nap át kell élnie, hogy iskolai munkája eredménytelen, ez ismét abba az irányba nyomja, hogy sikerélményeket az iskolán kívül keressen. Eredményesebb lehetne persze a munkája, ha folytonosan képezné magát, nyitott lenne az újra, de ehhez is idő, és főleg bizonyos relaxáltság lenne szükséges. Enélkül a továbbképzések csak kevéssé tudnak hasznosulni. És akkor még nem beszéltem arról, hogy mennyire alkalmasak a pályára azok, akik pedagógusnak mennek. Ezen a téren tragikus a helyzet.

    Hogy világos legyen: a pedagógusbérekről beszélek. Úgy gondolom, hogy ez nem mellékszál, hanem az oktatásról való gondolkodás alapja.

    VálaszTörlés
  22. Szerintem a pedagógusokat nem felemelni kellene,hanem az arra (illetve a pályára) alkalmasakat szövetségesül megnyerni. Nélkülük nem lehet változtatni a rendszeren, viszont nagy a veszélye annak, hogy a reményüket vesztett pedagógusok boldogan menekülnek vissza a jelenlegi oktatási kormányzat által ígért áporodott, múlt század eleji biztonságba. A fizetés persze fontos, de nem hiszem hogy ebben a pillanatban ez lenne az alapkérdés.

    VálaszTörlés
  23. Lehet vizsgálni egy jelenlegi állapotot, és lehet azt mondani, teljesen logikusan, szinte érvelni nem lehet ellene, hogy amit egy kezdő pedagógus keres, az éhenhalásra sem elég. Ez persze költőietlen túlzás, de az igaz, hogy egzisztenciát, családot alapítani ... erre valóban kis esélyt biztosít. Személyiségem kegyetlen oldala kész a válasszal: Emberek! Ha egyszer a társadalom ennyire értékeli ezt a munkát, akkor az annyit ér. Punktum. Az alacsony bérek növelik a kontaraszelekciót, a kontraszelektált pedagógus társadalom teljesítménye csökken, a csökkenő teljesítményért a társadalom relatíve még kisebb bért biztosít ...
    Vajon ténylegesen így játszódtak le a folyamatok az elmúlt évtizedekben? Részben igen, részben nem. Tudunk mondani szakaszokat, amikor ez a pozitív visszacsatolási folyamat valóban működött. De volt egy 50%-os fizetésemelés is közben. A "társadalom" úgy döntött, többet hajlandó fizetni ezért a munkáért. Megállt a pozitív visszacsatolás által vezérelt folyamat? Nem tudjuk. Nem tudjuk megmondani például, hogy a PISA eredmények (egy részének) örvendetes javulása minek köszönhető. Kicsi a valószínűsége, hogy a fizetésemelésnek, mert a természettudományi és a matematika tanárok fizetését is emelték. Ott pedig nem javult a teljesítmény. Na de ez meg egy másik ellenpélda arra, hogy gátlástalanul működne a pozitív visszacsatolási mechanizmus: az 50%-os emelés után ugyan nem történt meg a bérek karbantartása, a "társadalom" ismét elfeledkezett a pedagógusokról, legalább a szövegértés területén mégis javult a teljesítmény. Lehet, hogy ebben a magyartanároknak volt nagy részük, de hát nyilván az ő fizetésük is kezdett reálértékben romlani. Akkor hogy van ez? Én tényleg nem tudom.

    VálaszTörlés
  24. Kedves István!
    A pedagógusbérek értelmiségi átlaghoz emelése nem elégséges, csak szükséges feltétel.
    Knauszi jó helyzetképet ad a tanárok helyzetéről, lelki állapotáról.
    A nem szakrendszerű oktatás, a szövegértésre nagyobb odafigyelés megtette a hatását. A természettudományokról:
    Ha heti egy órában tanítom a fizikát, ha már nem 18, hanem 22 a kötelező óraszám és nincs energiám kísérleteket összeállítani. Ha szakkörre, korrepetálásra nincs pénz, akkor hogyan is javulhatna a helyzet.
    Kész csoda, ha nem romlik, legalábbis az OECD átlaghoz képest.
    Azt már nem is akarom ecsetelni, hogy mennyi energiát elvesz az a sokszor megalázó helyzet, ami hasonkorú barátaim között ér. Nyaralás, gyerekeim támogatása stb.
    Ezek mind olyan tényezők amik a pedagógusok teljesítményét rontják.
    Csak szajkózni tudom: Megfelelő bér, hogy a jók válasszák a szakmát, megfelelő képzés, és minden gyermek számára megfelelő oktatás.
    A többi csak hab a tortán.
    Asztalos György

    VálaszTörlés
  25. Egy pár évvel ezelőtt még több helyütt azt mondtam, és azt is írtam le, hogy a természettudományos tantárgyak óraszáma tekintetében (egészen pontosan itt az arányról van szó) még elég jól állunk, az OECD országai között benne voltunk az első egyharmadban. Nem is értettem, miért szólnak olyan sokan, hogy alacsony az óraszám. Nem volt igazán alacsony. Ma már ezt nem mondhatom, és nem írhatom. A múltkoriban néztem meg egy OECD statisztikát, és most már a harmadik harmadban vagyunk. Ezen valóban érdemes elgondolkodni.

    Vajon ha nagyobb lenne az óraszám, jobb lenne a természettudományos nevelés? Van, akinél igen, mert végre meglenne az ideje arra, hogy kiteljesedjék, igazán hatékonyan dolgozzék. Én attól félek (nincs konkrét vizsgálati eredmény a kezemben, nehéz is lenne vizsgálni), hogy a többség hatékonysága és eredményessége nem növekedne. Most nagyobb óraszámban menne ugyanaz a sikertelen oktatás. De még egyszer: elfogadom, hogy a tanárok egy részének nagyon jól jönne.

    És ugyanez a bajom a fizetéssel is. Azzal a különbséggel, hogy ha egy szakma szinte már megalázóan alulfizetett, akkor ott már közvetlen követelménytámasztás nélkül is kell fizetést emelni, mert már azt a gyenge eredményességű munkát sem fizetik meg (és ráadásul egyes területeken valóban javul a teljesítmény, szövegértés, hátrányos helyzetűek nevelése). De egyébként itt is igaz, hogy soha nem szabad lukas vödörbe vizet önteni.

    VálaszTörlés
  26. István nekem úgy van, hogy egyik félévben 1 a másikban kettő fizika órám van.Tíz évvel ezelőtt heti két óra volt nálunk 6.-7.-8. évfolyamon, most csak 7., 8. évfolyamon van heti másfél óra.
    Az óraszámokkal is úgy van mint a fizetéssel: a megfelelő óraszám szükséges de nem elégséges feltétel a jó eredmények eléréséhez. Ha nem így lenne, akkor matekból is elég lenne heti egy óra, csak nagyon eredményesen kellene tartani.
    Ha a hatékonyság nem is növekedne feltétlenül, de az eredményesség igen. Ha csak nem 0 a hatékonysága, mert akkor valóban igaz, hogy kétszer annyi idő alatt is ugyanannyit lehet megtanítani.
    Nekem meg az a baj az eredményességhez mért fizetésemeléssel, hogy amíg nem tudjuk megfelelő módon mérni a tanárok hatékonyságát, -
    (Pl. úgy mérnek, mint amiről a "másik terepmunkás" írt)- addig sokkal többet fogunk ártani mint használni.
    Fura módon az is lehet, hogy a legkreatívabbak kerülnének hátrányba, hiszen egy kontraszelektálódott tanári társadalomban ők lógnak ki.
    Asztalos György

    VálaszTörlés
  27. Általában egyetértek Asztalos Gyurival. Ott van gondom, hogy a pedagógus munkájában nem minden mérhető. A hatékonyság sok esetben sokkal később igazolódik. Fontosnak tartom persze a mérést, de csak a kvalitatív szempontok érvényesítésével együtt. Nincs ez jól végiggondolva. Amíg a pedagógusok fenyegetést éreznek akkor, ha minősítik a munkájukat, nem várható, hogy az így szerzett tapasztalatokat a saját munkájuk minőségének javítására fordítsák. A kreatívok hátrányba kerülése reális veszély.

    VálaszTörlés