2016. január 20., szerda

Egy politikus már megint összevissza beszél az oktatásról



Próbálok (ellen)érzéseimet kevésbé tükröző stílusban írni. Nehéz.

Kósa Lajos a Fidesz egyik vezető embere, Debrecen polgármestere tegnap (2016. január 19-én) azt nyilatkozta az ATV Esti start című műsorában, hogy a magyar oktatás teljesítményét „a szegregátumok húzzák le”. Mást is mondott, azonnal idézem is a „tételeket” az ATV honlapján megjelent rövid szöveg alapján (az adást sajnos nem láttam). De ez a „szegregátumos” megfogalmazás különösen érdekes. Elemezzük egy kicsit!

Mi az, hogy szegregátum? Tudtommal ezt a szót elsősorban a településekkel, illetve azok részeivel kapcsolatban használják, szinte kizárólagosan a roma lakosság adott helyen kialakult jelentős aránya, akár kizárólagossá válása esetén. A szegregált oktatás, szegregált iskola kifejezések ismertek természetesen az oktatásban is, és kapcsolatuk a területi szegregációval is elég nyilvánvaló. Speciel a „szegregátum” kifejezés oktatási használata nem túl gyakori még a köznyelvben sem, a szakmai nyelvben pedig elenyésző lehet. Mindegy, fogadjuk el, hogy Kósa Lajos nagy valószínűséggel olyan területekre, és azok iskoláira gondolt, amelyeken a roma lakósság túlnyomó többségben van, és az iskolát is ez jellemzi.

Még mielőtt az állítás lényegével foglalkoznék, szeretném megjegyezni, hogy Kósa logikája fordítva működik, mint ahogy kellene. Ugyanis az egész interjúban Kósa amellett érvel, hogy az integrációs oktatási modell, annak előtérbe állítása dogma, sőt, valójában az integráció egy kudarc. Akkor ez most hogy van? A „szegregátumok” állítólagos nagyon gyenge eredményei lehúzzák az oktatási rendszer teljesítményét, és ez alátámasztja azt az állítást, hogy az integráció egy kudarc? De hát a „szegregátumok” léte nem az integráció következménye, hanem éppen fordítva, az integráció térnyerésével a „szegregátumok” fokozatosan eltűnnének. Ha a „szegregátumok” eredménye valóban nagyon rossz lenne, akkor az éppen azt bizonyítaná, hogy a „szegregátumok” léte nem jó dolog. Köszönjük szépen, Kósa Lajos.

De nézzük érdemben a kérdést. Kósa Lajos valójában azt állítja, hogy minél inkább tekinthető „szegregátumnak” egy iskola, annál rosszabb az eredménye. Attól függ, mit tekintünk eredménynek. Az természetesen igaz, hogy minél nagyobb egy iskolában a roma gyerekek aránya, annál rosszabb átlagos eredményt produkál az az iskola. De ez azért van, mert minél nagyobb egy iskolában a roma gyerekek aránya, annál rosszabb az átlagos szociális helyzet, és kimutatható, hogy valójában ez utóbbi a döntő tényező. A magyar iskolarendszer képtelen kezelni az esélyegyenlőtlenségeket, nem képes igazodni a gyerekek sajátosságaihoz, és ezért – unalomig ismételgetjük már évtizedek óta – rendkívül nagy az esélyegyenlőtlenség.

De érdemes azt is megnézni, hogy mi van akkor, ha nem csak az abszolút tanulási eredményeket, mondjuk az Országos kompetenciamérés (OKM) teszteredményeit nézzük, hanem azokkal együtt a pedagógiai hozzáadott értékeket (PHÉ). Ez a bizonyos hozzáadott érték legyen most a 2014. évi 10. osztályos teszteredmény és az adott tanuló korábban, nyolcadik osztályban elért teszteredményének a különbsége. Minden tízedikes tanulót (legalábbis azokat, akiknek megvannak a megfelelő adataik) jellemez mind a matematika, mind a szövegértés tekintetében egy ilyen PHÉ. Azt fejezi ki, hogy az iskola 9. és 10. évfolyamon milyen értékben növelte a tanuló tudását a nyolcadikos szinthez képest. Ez az, ami igazán jellemzi egy iskola pedagógiai színvonalát a tudás növelése terén.

És akkor most nézzük a tényeket, amelyekkel Kósa úr úgy tűnik, nem nagyon törődik. Számításokkal meghatározható, hogy miképpen alakul az iskolai teszteredmény átlag, illetve a PHÉ átlag az iskolai átlagos szociális helyzet, és annak függvényében, hogy az adott iskolába járó gyerekeknek hány százaléka roma. Ha Kósa Lajosnak igaza lenne, akkor azt kellene kapnunk, hogy a PHÉ tekintetében is jelentős negatív hatása van a rossz szociális helyzetnek is, valamint a roma gyerekek arányának is. Mások is végeztek már ilyen számításokat, Kertesi Gábor és Kézdi Gábor (szerzőpárosként), valamint Horn Dániel is. Mindig ugyanazt kapjuk eredményként, de a politikusokat ez nem szokta érdekelni. Az eredmény az, hogy az abszolút tesztpontszámok tekintetében a szociális helyzet hatása jelentősebb, a PHÉ esetében viszont már nem. És ami biztos sokak számára meglepő, az iskolákban kialakuló roma arány pedig egyáltalán nem játszik szerepet az eredmények alakulásában, sem az abszolút tesztpontszámok, sem a PHÉ tekintetében. Ez közelebbről tekintve, és még inkább populárisan fogalmazva azt jelenti, hogy az a jellemző, hogy két ugyanolyan szociális hátterű iskolának nem különbözik lényegesen a tanulmányi eredményessége attól, mert az egyikben esetleg sokkal nagyobb a roma gyerekek aránya. És azt is jelenti, hogy miközben ha összehasonlítunk két nagyon különböző szociális háttérrel rendelkező iskolát, akkor a tanulmányi eredményesség abszolút mértékei (teszteredmények, továbbtanulási arányok, stb.) jelentős mértékben eltérhetnek egymástól, ám a pedagógiai hozzáadott értékre ez már jóval kevésbé igaz.

(Hozzáértőknek írom: lineáris regresszió számolható a szövegértés és a matematika esetében is. Függő változó lehet az iskolai átlagos tesztpontszám és a PHÉ átlaga is, vagyis négy számításról van szó egy évfolyam esetében. A szociális helyzetet jellemző – zérus átlagú és 1 szórású – családiháttér-index, annak intézményi átlaga az egyik független változó, míg a másik a roma gyerekek aránya. Ez utóbbi adatot az iskolai kérdőívek alapján ismerjük. A roma arány egyik esetben sem járul hozzá szignifikánsan a regresszióhoz, szerepe statisztikailag nem jelentős, ugyanis a roma arány együtthatójához tartozó szignifikanciaszint p > 0,05. A szociális helyzet a teszteredmények esetében meghatározza a variancia 68%-át, ám a PHÉ-átlagok különbségeinek kialakulásában játszott hatása nem éri el a 2%-ot.).

Kósa úr! Az Ön által „szegregátumoknak” nevezett intézmények igen nagy valószínűséggel nem húzzák le a magyar iskola teljesítményét. Sokadszor mondjuk: a roma mivolt nem játszik szerepet a tanulási eredményesség alakulásában. Más szempontból persze jelentős lehet a hatás: a kirekesztés, a diszkrimináció, az iskolai szocializációs folyamatok negatív hatásai súlyosak a magyar iskolarendszerben, úgyhogy én inkább azon csodálkozom, hogy ennek ellenére sem tanulnak a cigány gyerekek rosszabbul, mint azt egyébként a szociális helyzetük alapján várnánk – de akkor is az iskola diszkriminatív hatásrendszere miatt.

Mondok mást is. Sok helyütt megírtam már, de ha kell, még nagyon sokszor leírom: a magyar iskolarendszer teljesítményében mutatkozó problémákat a PISA vizsgálatok eredményei szerint nem elsősorban a gyenge tanulók okozzák. Általában igaz, hogy a teszteredmények alapján az OECD országok körében kialakult helyezésünkhöz (ez többnyire a középmezőnyben elhelyezkedést jelenti) képest a tesztadatok szórása tekintetében rendszeresen jobb a helyezésünk. Kósa Lajos azt próbálta érzékeltetni, hogy akik a magyar iskolarendszerben rosszul teljesítenek, azok nagyon rosszul teljesítenek, lehúzzák az egész ország eredményét. Ha ez így lenne – remélem ez evidens –, akkor a magyar eredményeknek durván szórtaknak kellene lenniük. A gyengék nagyon „alul” vannak (lennének), a jó tanulók meg jó „magasan”. Hát, ez nagyon nem így van. Az eddigi legdurvább eredményt írom le (és papagájként ismétlem magam): 2009-ben a PISA természettudományos tesztjében a leggyengébb magyar 10% a 34 OECD országbeli hasonló tanulókkal összehasonlítva a 6. (!) legjobb eredményt érte el, míg a 10%-nyi legmagasabb teszteredményeket produkáló magyar teljesítménye a hasonlókkal összevetve csak a 27. helyre volt elég. Ki húz le kit, Kósa úr?

De Kósa Lajos mondott mást is. Azt sugallta, hogy a magyar iskolarendszerben a problémákért az integráció a felelős. Milyen integráció polgármester úr? Hol van itt integráció? Maradjunk a roma gyerekeknél (úgyis szinte mindenki rájuk gondol az integráció esetében, miközben persze a fogalom jelentése ennél szélesebb). Azoknak az általános iskoláknak (hogy pontosabb legyek, feladatellátási helyeknek) az aránya, ahol a roma gyerekek aránya nagyobb volt, mint 50%, 2008-ban 10,2% volt, 2014-re ez az arány 13,5%-ra nőtt. (Ezek a számok OKM adatok alapján számíthatók.)

Nincs itt semmilyen integráció. Sőt, pontosan az ellentéte jellemző a magyar oktatásra. Az OKM adatok is azt bizonyítják, hogy nem csak a roma gyerekek szelekcióját, hanem általában a magyar oktatásban a szelekciót egyre rosszabb adatok jellemzik. 2008 és 2014 között a 8. osztályosoknál a matematika teszt esetében nőtt az iskolák közötti különbségek meghatározó szerepe. Az e szerepet kifejező mutató (ami egy arányszám) 27,0%-ról 28,6%-ra nőtt. Bár ez nem tűnik nagy változásnak, ám e mutató esetében mégiscsak komolyan kell vennünk, hiszen az itt is használt arányszám meglehetősen stabil érték szokott lenni. És csak megjegyzem, hogy a fejlett országok nagy többségében jellemző értékeknél a mienk sokkal nagyobb. (Ismét a hozzáértők számára: természetesen két szóráselemzés mutathatja meg, hogy a matematika teszteredmény teljes varianciáján belül mekkora arányt képviselnek az intézmények közötti különbségek, szemben az intézményeken belül jelentkező eltérésekkel.)

Ha akarom (de nagyon kell akarnom), Kósa Lajos mondanivalója úgy is érthető, hogy a „szegregátumok” negatív szerepet játszanak a magyar oktatásban, és „ezzel kell kezdeni valamit”. Hát igen, ezzel kellene kezdeni valamit. E tekintetben még akár egyet is érthetnénk. De ha valóban ez lenne a helyzet, akkor sokkal világosabban kellene beszélni. Nem kellene összekapcsolni a „szegregátumok” létének kárhoztatását azzal, hogy az integrációt csepüljük. Nem kellene azt mondani, hogy a „szegregátumok” húzzák le az eredményeket, amikor ez nem így van. Nem kellene azt állítani, hogy Magyarországon dúl az oktatási integráció, amikor annak éppen az ellenkezője az igaz. És főleg: nem kellene a fél országgal összekacsintani, hogy megtaláltuk a magyar oktatás legfőbb baját, persze, már megint a cigányoknál. Lehet, hogy Kósa Lajos tényleg a szegregáció ellen próbált meg beszélni. Nem sikerült.

6 megjegyzés:

  1. Nem ez a lényeg, de a pontosság kedvéért: 2014. október 12. óta nem Kósa Lajos Debrecen polgármestere, hanem Dr. Papp László.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, ez igaz. Ráadásul tudtam is, de az írás közben nem jutott eszembe. Most már hagyom így.

      Törlés
  2. Kedves Szerző! Nem Kósa Lajos Debrecen polgármestere! Talán Önnek is tájékozódnia kellene a cikk megírása előtt, főleg, ha ennyire kritikus hangvétellel teszi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyrészt, fentebb a szerző már reflektált egy előző pontosításra ezzel kapcsolatban, másrészt, ez a cikk tényeken alapuló, a kritikus hangvétel a számonkérése nem szerencsés így (főleg h K.L. semmi hasonló tényszerűséggel nem rukkolt elő a mondandójában).

      Törlés
  3. https://www.youtube.com/watch?v=_zbL9xQkAyo&feature=youtu.be

    VálaszTörlés
  4. Sajnos igaz, nincs itt semmiféle integráció! Az önkományzat trükközik a körzetekkel, az iskolák trükköznek a tagozatokkal. Mindenki szemet huny. A kormányzat csinál "kerekasztalt", de attól még nincs.

    VálaszTörlés