Háromévértékelés - 4

Folytatom a Fidesz-KDNP kormány oktatáspolitikája lehetséges következményeinek vizsgálatát.

Annak értékelésében, amit az oktatási kormányzat tett a szakiskolákkal, nagyon nehéz a durva szavakat elkerülni. A legerősebben e szférában hat majd a tankötelezettségi korhatárnak a 16. életévre való leszállítása, bebetonozták a szakképzés 9. évfolyamon való elkezdését, lecsökkentették a korábbinak mintegy a felére a közismereti jellegű tantárgyakra fordítható tanítási időt, bevezették a hídprogramokat, amelyek nagyon könnyen válhatnak a leginkább szerencsétlen sorsú tanulók kicentrifugálásának eszközeivé.

De még mielőtt a konkrét lépések konkrét kártételeiről lenne szó, egy elvi jelentőségű megjegyzést kell tennem. A szakképzés terén bekövetkező bármilyen változás legelőször mindig annak fényében értékelendő, hogy átalakulóban vannak a szakképzés funkciói, illetve alapvető céljai. A hagyományos szakképzés elsősorban bizonyos, szakmánként jól megfogalmazott, a gyakorlatban azonnal alkalmazható szaktudások kialakítását célozta. Ez a cél az elmúlt néhány évtizedben fokozatosan hátrébb szorult, és egyre kiemeltebbé vált egy másik feladat: a fiatalokat fel kell készíteni a tudás állandó, egész életen át tartó megújítására. Közhely, amit írok, ám újra és újra meg kell fogalmazni, mert a politikusok mintha nem értenék, vagy nem akarnák érteni. Pedig világtendencia, hogy az iskolarendszerű, a közoktatásban megvalósuló szakképzés egyre kevésbé látja el a szakmai vizsga letétele utáni azonnali munkavégzésre való felkészítés feladatát, általánosan képző elemei, vagyis az általános műveltség fejlesztése, egy hatékony informatikai tudás megformálása, az idegen nyelvi képzés, és még a választott szakterületen is inkább a hosszú ideig érvényesülő tudáselemeknek a formálása válnak kiemelt feladattá. Bármennyire fájó is tudomásul venni, de a régimódi szakoktatóságnak vége, vagy legalábbis azt kellene belátni, hogy a szakképzésben a 21. század elején már egyáltalán nem lehet úgy működni, ahogy régen.

Ezzel szemben mit tesz a kormány? Fenntartások nélkül megerősíti az előző országgyűlés által már meghozott döntést: kilencedik évfolyamtól lesz szakképzés. Én eddig minden fórumon, ahol megtehettem, élesen elleneztem ezt. Az a véleményem, hogy az egész életen át tartó tanulásra, a munkaerőpiac változásaihoz való igazodásra felkészíteni csakis hosszabb idejű általános képzéssel lehet. Az a véleményem, hogy ma már indokolt, hogy a fiatalok csak 16 éves korukban (pontosabban a 10. osztály végén) döntsék el, hogy szakképzési irányba kívánnak-e továbblépni, ez a változtatás az esélyegyenlőtlenségek csökkenését eredményezné, ha képesek lennénk normálisan kivitelezni. Tudom, hogy véleményemmel nagyon is kisebbségben vagyok, és sokak szeme szikrát szór, amikor ilyesmiket mondok, mert ők, a sokak, meg éppen a szakmatanulás kezdetének 10. osztály utáni időszakra való kitolását – ami 1996-ban lett eldöntve – tartották bűnnek. Ismerjük az érvelést: a gyerekek egy jó része megutálta az iskolát, a tanulást, a történelmet, a földrajzot, a biológiát az általános iskolában, miért kínozzuk tovább őket, hogy még kilencedikben, és tizedikben sem faraghatnak sámlit, nem reszelhetnek, pedig azt már nagyon akarják. És közben nem veszik észre az így érvelők, hogy maguk állítanak ki a magyar iskolarendszerről szörnyű bizonyítványt, hiszen kimondják, hogy a gyerekek kb. egyötöde, egynegyede esetében teljesen hatástalan a nevelésünk, sőt, kontraproduktív. Ahelyett, hogy azon gondolkodnánk el, hogyan kellene megváltoztatni az általános iskolai nevelést, hogy ne ez az állapot jöjjön létre, homokba dugjuk a fejünket, és történelmi hibát elkövetve zárjuk el sokak elől a kiemelkedés lehetőségeit.

Én persze jól tudom, hogy amikor az a bizonyos 1996-os döntés megszületett, súlyos hibákat követtek el a döntéshozók. Úgy szüntették meg a szakképző iskolákban a 9. és 10. évfolyami szakképzést, hogy közben nyolcadik után mégiscsak szakmacsoportot és iskolatípust kellett választaniuk a gyerekeknek. Nagyon nem voltak következetesek a döntéshozók: ha már meghosszabbították az általános képzést, egyben át kellett volna alakítaniuk az iskolarendszert is. Választani kell 14 évesen, ám ha szakképzést választottál (örömmel, vagy rákényszerültél), várnod kell még két évet, hogy ennek következményeit is lásd. Mással nehezebb lett volna diszkreditálni az általános képzés meghosszabbításának szerintem alapvető célját. És az már csak „hab a tortán”, hogy semmiféle új, a megváltoztatott helyzethez igazodó, motivációfejlesztő, új módszertant képviselő program nem született, ami esetleg esélyt adott volna arra, hogy a meghosszabbított általános képzés értelmes legyen. Ebben a helyzetben az érintett pedagógusok, valamint az érintett egyéb szakemberek döntő többsége sem a konkrét lépések, a bevezetés bornírtságát vette kritika alá, hanem magát az alapelvet, az általános képzés meghosszabbítását.

A Fidesz-KDNP pedig most még kevésbé kívánja feltenni a kritikus kérdéseket, sőt, az egyéb intézkedések még tovább kurtítják az általános képzést. E tekintetben a legsúlyosabb lépés a szakiskolák tantervében a közismereti tantárgyakra fordítható idő lecsökkentése egyrészt a szakiskolai képzés idejének négyről három évre való visszaállításával, másrészt ezen belül a közismereti óraszám teljes óraszámon belüli egyharmados arányának kialakításával. A mostanáig érvényesült rendszerben a szakiskolások nagyjából két tanévben tanultak közismereti tantárgyakat, és két tanév szolgált a szakmai felkészítésre. A négy évből három lett, és egyharmadra szorult vissza a közismeret aránya. Összehasonlításban: mostanáig két év szolgált a közismeretre, most majd egy év. És a szakképzés? Nos, az két év volt eddig is, ezután is így lesz. Tessék mondani, hol van a szakképzés megerősítésének célja? Ez volt az indok! Nem nő a szakképzésre fordítható idő, vagyis az érvet, az indokot elfelejthetjük. Ugye senki nem gondolja, hogy attól lesz jobb a szakképzés, hogy a rá fordított idő volumene ugyan nem nő, de növekszik az aránya, szemben a közismereti jellegű oktatás idejének arányával. Hm! Lehet, hogy vannak, akik úgy gondolják, attól lesz jobb szakmunkás valaki, hogy csak annyi a változás, hogy lecsökken a közismereti oktatására fordított idő? Ki veszi ezt be? Sajnos tudom a választ: rendkívül sokan.

De akkor valójában miért csinálták? Ezt nehéz kibogozni, szinte csak találgatni lehet. Azt látjuk, hogy erős az Iparkamara hatása, és mintha élne egy illúzió, hogy a magyar gazdaságnak nagy számban szüksége van alulképzett munkásokra. Mintha az lenne e gondolkodás mögött, hogy az alulképzett munkás olcsó is egyben, s most erre nagy szüksége van a gazdaságnak. De hát ez már-már téboly. Minden, amit tudunk a munkaerőpiacról, a kicsit is fejlett országok gazdaságáról, a világ- és európai piacról, mind-mind ellentmond ennek.

És itt van a tankötelezettség korhatárának 16. életévre történt leszállítása. Gyorsan leszögezem: tudom, hogy kevés (bár növekvő számú) országban van hasonló, azt is tudom, hogy a 18 éves korig tartó tankötelezettség egyáltalán nem érvényesült teljes körben, sőt, még azt is hajlandó vagyok kimondani, hogy a tankötelezettség korhatárának kérdése egy absztrakt problémaként igencsak másodlagos, és sokkal fontosabb az iskolák „tanulómegtartó képessége”. De mégis! A kérdés nem absztrakt, a mai, magyar, konkrét helyzetet kell vizsgálni. Azt a helyzetet, hogy a szakiskolai képzésből még a 18 éves korig tartó tankötelezettség fennállásának ideje alatt is igen nagy mértékű volt a lemorzsolódás. Reális veszély, hogy sok iskola van ma Magyarországon, amelyben a vezetés, a pedagógusok kara szívesen megszabadulna jó néhány tanulótól. Ez, ha nehezen is, de eddig is ment, ezután sokkal könnyebb lesz. Ez a vád természetesen egyáltalán nem vonatkozik minden érintett, „veszélyeztetett” intézményre, nyilván sok van, amelyben a tanulók megtartása a cél. De azt se mondja nekem senki, hogy a vád nem érvényes nem elhanyagolható számú szakiskolára!

A hídprogramok – félő – ebben a kicentrifugálásban fognak segíteni. Parkolópályát jelenthetnek majd, ahol elhelyezhetők arra a pár hónapra a problémás gyerekek, amíg 16 évesek nem lesznek. S bár utána sem bocsáthatók el az iskolából, de valószínűleg jó az a számítás, hogy sokan közülük otthagyják a számukra semmilyen fejlesztést nem jelentő iskolát.

(Folyt. köv.)