2010. június 12., szombat

A kentaurbeszédről, egy kentaurbeszédről

Olvasom a Népszabadságot. (Na, most elárultam magam.) Olvasom Csányi Vilmost. A kentaurbeszédet. Minden írását azzal az "előítélettel" olvasom itt, e rovatban, hogy sokat jelentettek Csányi Vilmos könyvei, sokat egyéb írásai, azok is, amiket a kentaurbeszédekben publikált a Népszabadságban. Elfogult vagyok valószínűleg. Nekem Csányi írhat, amit csak akar. Biztos szeretni fogom. Hát persze, hogy ez butaság. Most aztán írt olyat, amit ... hirtelen azt akartam írni, hogy amit nem tudok szeretni, de megállt út közben az ujjam. Szeretem ezt is. Azért, mert Csányi Vilmos legalább világosan, egyértelműen fogalmaz meg egy oktatási kérdésekhez való koherens viszonyt. Az teljesen más kérdés, hogy szinte egyetlen szavával nem tudok egyetérteni.

Mit ír Csányi? Nyilván nem másolom most ide, és persze hogy jövök én ahhoz, hogy zanzásítsam, egyszerűsítsem. Mégis muszáj kiemelni legalább néhány tételt. Az egész írás apropója, és talán fő mondanivalója sem az oktatással kapcsolatos, hanem azzal a kérdéssel, hogy miért rohan ez az új hatalom. Az oktatással foglalkozó részek azonban kitöltik vagy a felét a műnek, és súlyosak a szavak.

"Ha mindenki azt tanít, amit akar, ellenőrzés, felügyelet nélkül, akkor lehet, hogy lesz néhány tanult ember, de nemigen lesz kultúra." Nem akarok demagóg lenni, és ezért nem is bontom ki nagyon részletesen azt az érvet, hogy mondjuk Angliában évszázadokon keresztül a pedagógusok azt tanítottak, amit akartak (központi tanterv nélkül, az csak az elmúlt két-három évtizedben határozta meg - igen gyöngén - az Anglia szerte tanítottakat). Kultúra meg hogy, hogy nem, csak volt. Vagy nem? Már ilyesmiben sem lehet biztos az ember?

Értem én, hogy szezonja van most az ellenőrzés és a felügyelet szükségességével érvelésnek. Még azt sem mondom, hogy teljesen idegen tőlem ez a gondolat. De azt muszáj leírnom, hogy amikor szakfelügyelet volt Magyarországon, akkor élte ez az oktatási rendszer a leginkább mozdulatlan időszakát. És szerintem a szakfelügyeletnek, egy szakmai munka módozatai hatósági felügyeletének, és egy soha pontosan nem tisztázott technológiától való eltérés szankcionálásának - állítom - volt része abban, hogy Magyarország a 50-es évek közepétől a 80-as évek végéig sorra lemaradt azokról a fejlődési folyamatokról, amelyek a fejlett országokban, sok esetben a fejletlenekben is zajlottak. Az oktatásban. És amikor ez megszűnt, akkor jött el egy olyan korszak, amelyben - nincs ugyan kutatási adat a kezemben, de kétlem, hogy tévednék - az iskolák harmadában, lehet, hogy a felében van valamilyen innovációs, fejlesztési folyamat. Annak idején meg, egyetlen másfél órás egyetemi pedagógia előadásban be lehetett mutatni a Magyarországon zajló nagy kísérleteket (Szentlőrinc, vagyis Gáspár László, meg Marx György az integrációval, és még egy-kettőt mondhatnánk). Nincsenek itt persze szoros ok-okozati összefüggések. De egyszerűen nem hiszem, hogy a hatósági ellenőrzés visszahozása megoldja a problémáinkat.

Csányi Vilmos a közös tananyag, a közös minimum hiányát, mint szerinte kárhoztatandó jellegzetességét az iskolának fogalmazza meg a következő bekezdésekben. Sokszor hallottuk ezt a kritikát is, igyekeztünk is sokszor megfelelni rá (például azok, akik a NAT körül ügyködtünk). Tényleg komolyan gondolja bárki is, hogy attól, ha egy központi tananyag rögzít adatokat, tényeket, évszámokat, műveket, törvényeket, és minden mást, amit készítői és döntésükben szentesítői közös műveltségnek, közös kultúrának gondolnak, akkor az majd valóban ott is lesz az iskolában? És ha ott is lesz, valóban műveltséggé válik? Valóban kultúrává? Csak azért, mert beleírták kötelezőként a tantervbe, és esetleg a hatósági ellenőrzéstől kell tartania annak, aki ettől el akar térni? És tessék mondani! Hol van ennek a közös kultúrának, közös műveltségnek a határa? Batsányi még beletartozik, vagy őt már kiegészítő anyagként tanítsuk? A Magnus-hatás szerepeljen a fizika tananyagban, vagy az már nem ennek a közös kultúrának a része? És mi van, ha nekem néhány ezekhez hasonló konkrét kérdésben más a véleményem, mint a közös tantervet, a közös minimumot elfogadóké? Nem az a jó, ha a közös műveltség, a közös kultúra egy alkotás eredménye? Vitákban, párhuzamos tantervekben, választásokban, oldásokban és kötésekben jön létre az, amit a konkrét iskolákban úgy ítélnek meg, hogy a közös kultúra kialakítását a legjobban szolgálja. De van még érvem bőven. Például az, hogy aki azt hiszi, hogy ma nincs tananyag-meghatározás a magyar tantervi-, tartalmi irányítási rendszerben, az nagyon téved. Egyrészt a Nemzeti Alaptantervben lévő fejlesztési feladatok nem akármilyen oktatási tartalom, tananyag választása esetén teljesíthetők. A fejlesztési feladatok - ez az elv, de magam is ebben hiszek - sokkal jobban szolgálják a közös kultúra kialakítását, mint egy mereven kötött tananyag. De ott vannak a kerettantervek. Ezek közül ugyan nem kell feltétlenül választani, de a legtöbb iskola (vannak becslések, melyek szerint a 70-80%-uk) a minisztérium által kiadott, központinak nevezett kerettantervet ültette át helyi tantervvé. (Én ennek amúgy nem nagyon örülök, de hát...) Abban viszont keményen tananyag van, adatokkal, ... művekkel, ... évszámokkal. De amúgy is. Az iskola helyi tantervében a törvény betűje szerint is kell szerepeltetni a tananyagot. Hogy nincs garancia arra, hogy abban majd egy közös kultúra lesz a meghatározó? Egyrészt kikérem magamnak az iskolák, a pedagógusok nevében (ritka alkalom!). Éppen ezért kerültek állítólag erre a pályára, mert, hogy talán alkalmasak arra, hogy megítéljék, mi szükséges ahhoz, hogy ezt a nemzetet egy közös kultúra jellemezze. (És most veszem észre, hogy még ez a "közös kultúra" is mennyire problematikus kifejezés, amikor éppen a kultúrák sokféleségéről beszélünk annyiszor. De ebbe most aztán végképp nem szeretnék belemenni). Volt régebben olyan érvelés, hogy előfordulhat majd, hogy valakik nem fogják tanítani a Himnuszt. Ezt tényleg komolyan gondolja valaki? De jó, rendben! Előfordulhat. És ha előírjuk, hogy tanítsa? Akkor még inkább nem fogja tanítani. Untrucc. Ő valószínűleg nem való a pályára. Ha pedig a helyi tanterv elfogadásakor a megfizetett szakértő komolyan veszi a munkáját, akkor számon kérheti a Himnusz hiányát. Jut is eszembe. Van jó néhány ilyen eset, mint a helyi tantervek, meg általában az iskolai dokumentumok szakértői vizsgálata, amelyek azt mutatják, hogy a mai rendszerben is ott van a hatósági ellenőrzés. De olyan kérdésekben - ez ott szigorú szabály - amelyekről jogszabályok szakaszai szólnak. De hogy én hogy tanítom meg a fajhő fogalmát, arról hála az égnek nincs paragrafus. Egyelőre. Vagy legyen?

"Miért nincsenek nálunk elit iskolák, elit egyetemek?" Én meg folyton azt hallom, hogy vannak. No, talán nem abban az értelemben használja e fogalmat Csányi Vilmos, ahogyan a híres gimnáziumba gyermekét mindenképpen betuszkolni akaró szülő használja. De Csányi is azért szeretne elit iskolákat, hogy ott lehessen az átlagnál jelentősebb ráfordítással elitet nevelni (saját megfogalmazásom, de remélem jól tükrözi az írásban szereplő gondolatot). Ezt írja: "Értelmetlen cél az, hogy mindenkit egyformán, jól és nagyszerűen tanítsunk. Mindenkit tanítunk, mert van a tudásnak olyan minimuma, amely nélkül nem működik jól a társadalom, de válasszuk ki az igazán tehetséges gyerekeket, és ők kapjanak többet, százszorosan visszafizetik majd. Elit gimnáziumokban, elit egyetemeken ösztöndíjjal segített tehetséges emberekből alakulhatna a valóban új kultúra".

Hol is kezdjem? E blogban, egy másik bejegyzésemben amellett igyekeztem érvelni, hogy a jó tanulók, akik közt ott vannak a legkiválóbbak is, a heterogén összetételű iskolai csoportokban teljesítenek jobban. Nem tudom még nyomatékosabban elmondani, aki tájékozódni szeretne, olvassa el. Kutatási eredmények támasztják alá (Hanousek, E.A. és Wössmann 2009. Do better Schools Lead to More Growth? Cognitive Skills, Economic Outcomes, and Causation. National Bureau of Economic Research, Cambridge - olvasható itt), hogy egy ország akkor használja optimálisan az oktatásra fordított erőforrásait, ha a különböző csoportok, különböző szintek között nagyjából egyenletesen osztja el a forrásokat. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy mindenkinek ugyanazt az "egyenabrakot" kell kapnia. Még csak azt sem jelenti, hogy minden áron az egyenlőségre kell törekedni. Nagy baj lenne belőle. Egyenlőségre kell törekedni egy olyan alap megadásában, amire mindenkinek szüksége van, aki majd felnőtt korában boldogulni akar, és sok más területen pedig eszméletlen különbségeket kell kialakítani. Azért ilyen nagy különbségeket, hogy amennyire csak lehet, minden tanulót azon a területen, amiben ő jónak látszik, amiben ő különösen érdeklődő, nagyon magas szintre fejleszthessünk. De érdemes úgy szervezni, hogy minden gyermek nagyjából ugyanakkora (de furcsa ezt leírni!) pedagógiai gondoskodásban részesüljön. Kedves Vilmos! Éppen ma mondják azt sokan, hogy a magyar iskolarendszerben igenis kiválogatják az állítólag tehetséges gyerekeket. Megvan az eredménye (megint a blog más bejegyzéseire utalok). Nem kell különválasztani. meg kellene tanulni együtt nevelni (sokan tudják már!), és meg kellene tanulni az egyéni fejlesztésre koncentrálni. Én egyébként már attól boldog lennék, ha a szociális helyzet nem nyomná rá annyira a bélyegét arra, hogy kit miben tartanak fejlesztendőnek a pedagógusok.

Már így is túl hosszú. Csak annyit a végére: továbbra is olvasni fogom a kentaurbeszédet, és szeretni fogom Csányi Vilmos írásait is.

11 megjegyzés:

  1. Érdemes lenne egyszer komolyan tisztázni, hogy mit is jelent az elit iskola. Lehet az elit iskolája (pl. Eton) vagy egy olyan iskola, ami a jövendő elitet képzi (ez a kettő persze gyakran, de nem feltétlenül fed át). És lehetne beszélni olyan iskoláról is, amiben pedagógiai értelemben folyik elit munka, ez az iskola pedig nem feltétlenül a társadalom leendő krémjét képzi.

    VálaszTörlés
  2. Az idézett cikk:
    http://nol.hu/lap/hetvege/20100612-rohanunk_

    Picit ellentmondásosnak érzem azt Csányi írásában, hogy azt írja utolsó előtti bekezdésében:

    "A poszt megszerzését pedig nem a politika, nem jobb- vagy baloldal, vallás, szülői háttér, hanem a teljesítmény, és csak a teljesítmény befolyásolja."

    Ezt azután fejti ki, hogy pont ebben a bekezdésben javasolja a következőt:

    "de válasszuk ki az igazán tehetséges gyerekeket és ők kapjanak többet".

    A kérdés az, hogy egy nem tehetségesnek ítélt gyermek által elérhető posztot hogyan fogja befolyásolni a teljesítménye és csak az, ha nem az alapján kap előnyöket, hanem egy rajta nem múló döntés miatt.

    Vajon arra gondolt a szerző, hogy ezzel pont a nagyobb teljesítményre fogja ösztönözni a nem tehetségesnek ítélt gyermekeket, ezzel juttatva őket előnyhöz? :)

    "De érdemes úgy szervezni, hogy minden gyermek nagyjából ugyanakkora (de furcsa ezt leírni!) pedagógiai gondoskodásban részesüljön."
    Ez egy nagyszerű cél.

    Vannak módszerek, eszközök jelenleg a tanárok kezében amivel ez elérhető?

    Hogyan lehetne elérni, hogy ezek a módszerek és eszközök elterjedjenek a magyar közoktatásban?

    pp

    VálaszTörlés
  3. Ismerünk számos módszert, stratégiát, megoldást, pedagógiai eszközt. Csak példák: a differenciálásra lehetőséget adó szervezési módok (csoportmunka, páros munka, differenciált egyéni munka) minél nagyobb arányú alkalmazása; nagyon változatos módszeregyüttes használata, vagyis a ma szokásos 4-5 módszerrel szemben annak a több száznak a kihasználása, ami a szakirodalomban le van írva; a tanulók bevonása saját fejlesztésük tervezésének, szervezésének és értékelésének folyamataiba; átfogó problémák adása, kreativitást igénylő, nyílt végű feladatok; és itt van a hálózati tanulás új és már ma is hatalmas horizontú világa ... Nem is sorolom tovább. Nem állítom azonban, hogy pontosan tudunk mindent, s már csak a pedagógusoknak kéne sokat tanulniuk. Két baj is van. Az egyik az, hogy ez nem tanulás kérdése. A módszereket megérteni, elsajátítani a teendőket nem egy nehéz feladat. De csak akkor megy, ha valaki hisz bennük. Elfogadja ezt a szemléletet. És ez piszok nehéz. A másik baj, hogy számtalan részletet ezeknek a módszereknek az alkalmazásában még nem ismerünk. Sok-sok kutatásra, fejlesztésre lenne szükség. Ezek egyébként részben zajlanak is. Éppen ma reggel hallottam rádióban is, tévében is sokadszor, hogy az egész magyar oktatás úgy ahogy van, el van rontva, újjá kell építeni. Sok teendő van, én is ezt vallom. De ha valaki most átépítés, újjáépítés alatt azt érti, hogy a pozitív eredménnyel kecsegtető folyamatok károsak voltak, s azokat kell megszüntetni, akkor nagyon nagy baj lesz.

    VálaszTörlés
  4. Pihelevics Attila2010. június 14. 8:37

    A bejegyzés utolsó részeihez szeretnék megjegyzést fűzni.
    Azzal a résszel, amelyik úgy kezdődik, hogy Kutatási eredmények..." és úgy végződik, hogy "...gyermek részesüljön." 100%-ig egyetértek. Itt nincs szó arról, hogy mennyire (ne) legyenek az iskolák/csoportok heterogének vagy homogének. Szerintem lehet(ne) nagyon jó pdagógiai gyakorlat homogén iskolában/csoportban is, és lehet nagyon rossz pedagógiai gyakorlat nagyon heterogén iskolában/csoportban is. természetesen fordítva is igaz.
    Számomra az, hogy a jó tanulók (is?) valamivel jobban teljesítettek heterogén csoportokban nem azt üzeni, hogy itt egy nagyon erős, direkt, szükségszerű kapcsolat van, hanem hogy ezt mi okzhatta, hogyan lehet kiküszöbölni, hogyan lehetne a munkát eredményesebbé tenni. Biztosan lehetne.
    A pedagógiának és a pedagógusoknak szerintem az lenne az elsődleges célja, hogy mindenhol kíváló szakmai munka legyen, így egyik iskolában/csoportban se legyen a gyermek a pedagógia miatt hátrányos helyzetű. (Más szempontból se, de ez már a pedagógia határain kívül esik.)

    VálaszTörlés
  5. Pihelevics Attila2010. június 14. 9:05

    Csak a pontosság kedvéért:
    Az előző megjegyzésemben elírás történt. A nekem tetsző rész vége: ...gondoskodásban részesüljön." (Nem pedig: ... gyermek részesüljön.")

    VálaszTörlés
  6. Pihelevics Attila2010. június 16. 3:47

    Talán célszerű egy pédát is felhoznom arra, hogy a csoport heterogén vagy homogén összetétele nem határozza meg direkt módon, szükségszerűen a (jó) tanulók fejlődését.
    A Polgár-lányok esetében nem csupán hasonló, de azonos is volt a szociokulturális háttér, mégis jöttek a kiemelkedő eredmények. A vizsgált összefüggés szempontjából itt nincs annak jelentősége, hogy ez egy "családi kiscsoport", sőt ez méginkább hordozhatná a "beszűkülés" veszélyét. (Természetesen továbbra sem állítom, hogy heterogén csoportban nem lehet kiemelkedő eredményeket elérni.)

    VálaszTörlés
  7. Szerintem bonyolultabb az ügy, mint első látásra - olvasatra - látszik. Jó lenne Csányit megkérdezni mire is gondolt. Mert akkor továbbmehetnénk. Első olvasati értelemben egyetértek Istvánnal. Az jutott eszembe akkor is voltak és alakultak kultúrák, amikor nem volt tervezettt és ipari méretű oktatás. Nemhogy nemzeti iskolarendszer. A kultúra kialakulása és megléte - éppen Csányi Vilmos egyik írása alapján: a közös cselekvés mentén képződik. De egy közösségben a tudásátadás és a nevelés a közös cselekvések csak egyik területe. (Persze mi azt hisszük a legfontosabb, de hát ez szakmánk lényege).
    Attól még, hogy az oktatás nem egységes a kultúra kialakulhat és egységes lehet. Megint eszembe jutott egy példa, nem túl erős, de nekem gyerekkori élmények kapcsolódnak hozzá. A 20. sz.-ban a gyarmati sorban lévő országkban a forradalmi helyzetek sokszor eredményeztek lőkésszerű kulturális fejlődést és együvé tartozást, és csak a forradalmak megnyerése után kezdték el olvasni és írni tanítani a sok kis mezitlábast. Nem közös tudásanyagra gondoltak, hanem eszközöket adtak a további fejlődéshez. (Az iskola szerepében az eszközök adása legalább olyan fontos, ha nem fontosabb, mint a tudásanyag meghatározása). Hoppá! Akkor át is térnék a második (másik) olvasati szintre. Lehet Csányi Vilmos azért aggódik, mert az internet és a szabad tudásbeszerzés felveti azt a problémát, hogy terjedése által a közös kulturális "nyelv" kerül veszélybe? Mert ezt sokan peddzegetik már egy ideje. (Szélsőséges esetekben - Az internet = pornó és az ördög szüleménye....!!!!)

    Akkor itt azonnal kétfelé is bonthatjuk a dolgot. Mert:

    A közép európai értelmiség alapvető meggyőződése, hogy a kultúra állandóan veszélyben van és azt óvni kell. Ezen is lehet haladni a megfejtést illetően.

    De kettő: a kultúra (hálózatos) alapvetően integratív, ami a meglévőt (nem hálózatos világban kiérlelet kultúra) úgy őrzi meg, hogy megjeleníti - bekebelezi - magába és nem törli (delete) az eredményeket, hanem a bővülését alapozza rá. A tudás megszerzésének az eszközei sokat fejlődnek. A használatuk a meglévő kultúrától függ, eleve jellemző ránk magyar kultúrájuakra, ahogy az internetet és a szabadsági fokainkat használjuk. Szerintem ez nem destruktív. Ebben az eredő mindig a kultúra függvénye.

    Lehet kicsit bonyolult voltam....

    VálaszTörlés
  8. Teljesen véletlenül, az Indexről. Nesze központi tanterv! Az biztos nincs nekik, ugyan egy kultúra de még egy iskolába sem akarnak járni....

    http://index.hu/kulfold/2010/06/17/otvenezer_ultraortodox_zsido_tuntet_izraelben/

    VálaszTörlés
  9. Megnéztem a hírt. A vallás szerinti iskolai elkülönülés kérdés nálunk - úgy látom - tabutéma. Én, aki őszinte ellensége vagyok mindenféle szegregációnak, fizikai elkülönítésnek, én sem vetettem fel soha ezt a kérdést. Bár az is igaz, hogy bizonyos elkülönüléseket magam is elfogadtam, nem mindig jó szívvel. Így például a Gandhi Gimnázium esetében kissé tanácstalan vagyok, de inkább elfogadom (kényszerűség, még mindig jobb, mintha ..., legalább itt megkaphatják a cigány gyerekek azt, amire szükségük lehet). Elfogadom a nemzeti kisebbségi oktatást elkülönített módon. És úgy tűnik, elfogadtam, elfogadom a vallásos alapon szerveződő iskolák elkülönülését is. Lehet, hogy ezt sem kellene. Tényleg tanácstalan vagyok.

    Persze amiről itt szó van, az egy kicsit más. Egyaránt zsidókról van szó, csak (csak?) askenázik és szefárdok. Az askenáziknak vallási alapon vannak fenntartásaik azzal kapcsolatban, hogy leányaik szefárdokkal járjanak együtt iskolába. Igazi nagy konfliktus, modern konfliktus. Nagyon érdekes, hogy a hatalom egyértelműen az elkülönítés ellen van.

    Képzeljünk el egy magyar katolikus szellemű általános iskolát. És oda most egyszerre egy csomó, egyébként katolikus hitre keresztelt, vallásgyakorló cigány gyereket szeretnének a szüleik beíratni. Tudom, hogy ma Magyarországon sok olyan katolikus szellemiségű iskola van, ahol ez nem jelentene gondot, nem okozna feszültséget, ha egyébként a feltételek rendelkezésre állnának. De tudom, hogy van olyan is, ahol ez valószínűleg nem így van. Elit iskolák, amelyek azok is akarnak maradni. Egyáltalán nem akarom azt mondani, hogy a katolikus egyház az iskolai integráció ellensége lenne, magam is tudok egyházi iskolákról, ahol igenis nagy arányban vannak hátrányos helyzetű gyerekek. Csak azt akartam jelezni, hogy nálunk (sem) vallási, egyházi oktatási kérdés lenne ez valójában, hanem a társadalmi elkülönülési szándék megnyilvánulása, az alsóbb néprétegekkel való keveredés elkerülésének szándéka.

    VálaszTörlés
  10. Pihelevics Attila2010. június 18. 6:27

    És a bírósági ítélet után mindenki nagyon jól fogja magát érezni, maximálisan ki fog bontakozni. Lehet. Lehet az is, hogy sokan (remélhetőleg "csak") lelki sérüléseket szenvednek, alulteljesítenek, pszichoszomatikus tüneteket "produkálnak". Mindkét oldalon!!! És az is lehet, hogy lesznek ilyenek is olyanok is. Szerinem továbbra is (szakmai?) tévhit, hogy minden körülmények között, mindenféle integráció mindenkinél csodás eredményre vezet. Sőt nagyon valószínű, hogy vannak esetek (körülmények, személyek), amikor jobb eredményre vezet a védettebb környezet.
    Szóval szerintem minden esetet, lehetőséget, hátteret alaposan meg kell vizsgálni az ítéleteknél, döntéseknél. Kerüljük a túlzott leegyszerűsítéseket, még akkor is, ha az érzelmi-világnézeti "oldalunk" mást szeretne. Ez a gyerekek érdeke, mert nem a bíró úrnak kell majd mindennap az adott iskolába mennie. (Persze a gyerekeket, a pedagógusokat és környezetüket nem ismerem, lehet, hogy jó döntés született.)

    (És nem azért mondom ezeket, mert felsőbb néprétegből való vagyok, és mindenáron szeretném elkerülni, hogy az alsóbb rétegűek is elérjék kiváltságos helyzetemet: munkaviszonyom nincs, 2,5 éves fiammal vagyok gyesen, feleségem közalkalmazott tanár.)

    VálaszTörlés
  11. Én is gondosan végigolvastam azóta Csányi Vilmos cikkét. Szerintem nagyon sokat merít. Azért vannak benne ellentmondások. Összességében inkább egy kultúráért aggódó értelmiségi írását tudom belőle olvasni.

    Ami engem jobban izgatna, az a kultúra és az oktatás (tantervek, tananyagok, módszertanok, irányítás) további sorsa a hálózatos világban. Erre találtam egy jó írást megint:

    http://index.hu/tech/2010/06/17/programozz_vagy_beprogramoznak/

    Most azzal szórakozom, hogy ezt hogyan lehet megfogalmazni az iskola és a net kapcsán. Érdekes lenne ilyet gyártani, ezeket többen értik, mint a hosszú és sokat érvelő tanulmányokat.

    VálaszTörlés