A napokban sok órát töltöttem hazánk egyik általános iskolájában. Órákat látogattam, sokat beszélgettem az intézmény igazgatójával, más pedagógusokkal, egy sok látogatónak tartott tájékoztatón is részt vettem, kóricáltam az épületben, figyeltem, próbáltam minél átfogóbb képet kialakítani az iskoláról.
Nem szokványos általános iskola, alternatív, ahogy mondani szokás, pedig azt teszik "csak", amit mindenkinek tenni kellene. Innoválnak ugyanis, emberi nyelven: átalakítják a hagyományos oktatást, a nevelés egész rendszerét, tanulnak, próbálnak nagyon kritikusak lenni saját munkájukkal kapcsolatban, csak azért, hogy még jobb, még eredményesebb legyen ez a munka. Egy amerikai programot adaptáltak a pedagógusok, de ma már a szülő anyja sem ismerne rá, mert az adaptálás alapos átalakítást jelentett. Nem írok le mindent róla, a lényeg, hogy ebben az iskolában úgy tanítanak, ahogy azt ma a jobb pedagógiai kurzusokon az egyetemeken, főiskolákon tanítják. Csoportmunka van sokszor, és működik. Központi szerephez jut - különösen a matematika oktatásában, de egyre inkább más tantárgyakban is a játék. Egyéni differenciálás zajlik azokon az órákon, amelyeken ez éppen szükséges. A pedagógusok az ehhez szükséges rengeteg feladatnak kb. a felét maguk konstruálják (nem használják a Sulinovában fejlesztett kompetencia alapú programcsomagokat - ez nem érdem, és nem is hiba, csak tény).
Az iskolába a gyerekek szeretnek járni, sokukat alig lehet délután "hazazavarni". A pedagógusok élvezik, amit csinálnak (bár majd' beledöglenek, annyit dolgoznak). Az egészről süt, hogy jó ott lenni.
Miért írom ezt? Hiszen egyre több ilyen iskola van (na talán ennyire jó igazán kevés lehet), bárki bármit mond, a mélyben a magyar oktatásban jelentős változások zajlanak. Tulajdonképpen nem is lenne ez nagy valami, ha az ilyen iskolák léte és munkája nem példázna valamit. Ugyanis ma nagyon sokan úgy gondolják, és néha ez még írásokban is megjelenik, hogy az ilyen típusú pedagógiai tevékenység eredménytelen. De ez - úgy tűnik - nem így van.
"Jól el lehet szórakozni a tanórákon," - így a lekicsinylő vélemények - "lehet játszadozni. Semmilyen követelmény nincs, úgy könnyű megnyerni a gyerekek jóindulatát. De hol vannak az eredmények? A zűrzavar uralkodik. Mikor fognak tanulni ezek a gyerekek, ha mindig játszanak?"
Persze az ilyen, a kompetenciafejlesztést komolyan vevő iskolákkal szembe lehet állítani a jó nevű, a továbbtanulási adatok terén nagyszerű eredményeket felmutató, a köznyelvben csak elitiskoláknak nevezett intézményeket. Ott bezzeg van követelmény, van teljesítmény - a bírálók szerint.
Most ugyan ennek az egyetlen iskolának a példáját hozom fel, hogy e vélekedés tarthatatlanságát alátámasszam, de a korábbi bejegyzéseim közül kettőben is éppen általános, az egész országra, sőt, az egyikben az összes OECD országra vonatkozó adatokkal igyekeztem alátámasztani, hogy mennyire nem így van. De arra gondoltam, egy életszerű példa még jobban megvilágíthatja, miről is van szó.
Két dolgot emelek csak ki: (1) ennek az iskolának rendkívül jók a kompetenciamérési eredményei, (2) a pedagógusok ebben az iskolában hírből sem ismerik a fegyelmezést, mint pedagógiai módszert (vagy mit).
Megnéztem az iskola 2008-as és 2009-es kompetenciamérési eredményeit. Minden tesztben (szövegértés, matematika), mindkét érintett évfolyamon (6. és 8.), és mindkét évben pozitív az iskola pedagógiai hozzáadott értéke. Az összesen nyolc eredmény közül négy esetében szignifikáns is az eltérés az iskolától az átlagos szociális helyzet alapján elvárt értéktől. Magyarán: Ez az iskola a tanulás, a gyerekek kognitív fejlesztése terén sikeresnek mondható.
A pedagógusok komolyan veszik, hogy minden pillanatban, amikor együtt vannak a gyerekekkel, szocializáció is zajlik, nevelnek. A hangos szó, a rákiabálás, és mindenfajta erőteljesebb fegyelmező megnyilvánulás teljes mértékben hiányzik az iskolából. Nincs fegyelmezés, mert nem kell. Van viszont munka, együttműködés, segítés, mindezeket közösen megállapított és következetesen érvényesített szabályok veszik körül. Vagyis éppen az ilyen stílusú pedagógia (és fontos hozzátenni: a nagyon következetes érvényesítése) teszi lehetővé, hogy egy iskolának ne legyenek fegyelmezési problémái. Pedig (pedig? nem is jó ez a szó ide) az iskolában tanulóknak kb. a fele roma, 40%-uk halmozottan hátrányos helyzetű, és a tanulók kb. 70%-a hátrányos helyzetű.
Még egyszer: egy példa nem bizonyít semmit (a példák, akárhány van belőlük egyébként sem bizonyítanak semmit). Csak illusztráció volt ahhoz, amiket korábban már megfogalmaztam.
Titok, hogy melyik iskoláról van szó? Csak azért, mert félek, hogy ugyanarról, amelyikre én gondolok. Arról az egyről...
VálaszTörlésIgen, Imre, az az iskola, amit te is jól ismersz. Én most így hirtelen tudok mondani még vagy ötöt. De elismerem, hogy a tudatos építkezésnek az a színvonala, ami a bejegyzésben szereplő iskolát jellemzi, valószínűleg fehér holló. Ugyanakkor vannak még olyan iskolák, ahol kifejezetten törekszenek erre. És különösen: sok pedagógus van (no, azért még nem tömegben), akik ha becsukják maguk mögött az osztályterem ajtaját, egyénileg, esetleg néhány tanártársukkal már ilyesmiket csinálnak.
VálaszTörlésÉn, mint kisgyermekes szülő nagyon reménykedem, hogy egyre több ilyen iskola születik, alakul (át). Mire a fiam és a lányom oda kerül, hogy iskolát kell válasszunk, bízom benne, hogy a környezetünkben elérhető lesz a választás lehetősége is.
VálaszTörlésÉn hiszek abban, hogy a "normális" és az "alternatív" között is van út és már az is nagy javulás lenne.
Kedves Tanár Úr! Bennem egy kérdés vetődött fel.
VálaszTörlésAz ilyen, önszántukból és ömkörmányzati fenntartással innovatív iskolákról bennem egy olyan kép él, hogy felismerték az újítás kényszerét, aztán kitatlálták, hogy ők az iskolában tartják és eredményesen tanítják [tanulnu (is)] a gyerekeket, a pedagógusok sokat tanultak és tanították egymást, és folyamatosan kritikusan értékelik egymást. Nem csak bennem él ilyen kép, hanem egy sor válságmanagerben és szervezetkutatóban.
Ezek szerint a folyamat motorja az egyedi esetek esetleg öngyorsító tömemgesedése? Hogy mindig lesz egy újabb iskola, aki felismeri a kényszert? Az "elit" iskolák számára pedig az lesz a kényszer, hogy a nem elitek jobban teljesítenek majd? Ez rengeteg idő lenne? Nem pesszimistáskodni szeretnék, inkább azt keresem, mi hiányozhat a képből, amit fent leírtam. Jó lenne rájönni.
Lehet itt pesszimistáskodni bőven. De érdemes egy tényt komolyan venni. Ha jelenleg az országban van jó néhány, a leírthoz hasonló iskola (nem tudjuk a számukat, de sok-sok egyéni tapasztalat szerint ez így van), akkor az ezen iskolák innovatívvá, már-már tanuló szervezetté válásában van szerepe annak a folyamatnak, ami kompetenciafejlesztés, oktatási programcsomagok fejlesztése címen az elmúlt években folyt. Egyszerűen arról van szó, hogy százas nagyságrendben voltak olyan iskolák, amelyekben pedagógusok egy központi program hatására elkezdtek másképpen tanítani. A bejegyzésben leírt iskola éppen nem ilyen egyébként, ez, vagyis a nagy önállóság további erényük, de a kompetenciaalapú programcsomagok használata is közel juttatott sok iskolát ehhez az állapothoz. A folyamat persze igazi "magyar fejlesztési folyamat" volt, tele szervezési hibákkal, nem megfelelő működéssel, rossz döntésekkel (a pedagógiatörténészek majd jót csemegézhetnek rajta pár évtized múlva), mégis produkált eredményeket.
VálaszTörlésNem nagyon hiszek az alulról szerveződő reformokban. A változáshoz nagyon kell az iskolák nagyon aktív részvétele, de csak két másik tényező jelenléte esetén érvényesülhet. Az egyik a szakmai megalapozottság (talán írok egy bejegyzést arról, hogy a HEFOP, TÁMOP programokban ez mennyire (nem) érvényesült), a másik a következetes, feltételteremtő politikai döntések rendszere. Ez utóbbiról sem tudok sok jót mondani. Az lenne optimális, ha jó színvonalon ez a három tényező egyszerre lenne jelen az oktatásfejlesztés világában.
Kedves István!
VálaszTörlésFeleségem is járt egy ilyen iskolában valahol Szigetvár mellett. Nagyon el volt ragadtatva.
Azért azt gondolom, hogy ehhez kell egy megszállott vezető, aki rengeteg energiát tesz bele. Átlagon felüli képességekkel kell rendelkezzen. Tudjon jól pályázni, kommunikálni stb.
Azt hiszem az amúgy helyben működő modellek nehezen exportálhatók.
A megszállottak száma kevés az innovatívak többsége pedig nem ezt a szakmát választotta.
Azt gondolom amíg nem tudjuk a pályára vonzani a legjobbakat és ott megtartani addig érdemi változás nem lesz.
Asztalos György tanár