2012. október 4., csütörtök

Egy újabb plágiumügy, ezúttal egy katolikus iskola volt igazgatónője a főszereplő



A facebook-on (http://www.facebook.com/kaszaszoltanert.osszefogas) megjelent egy újabb plágiumügy egy meglehetősen „vaskos” bizonyítéka. Én most e bizonyítékot továbbiakkal szeretném kiegészíteni. Az alábbi táblázatban Horváthné Sabáli Éva Centenáriumi Általános Iskola és Szakiskola igazgatói posztja elnyerésére beadott pályázatának 18-23. oldalain szereplő szövegek egy részének megegyezését mutatom ki más, az Interneten elérhető dokumentumok szövegrészleteivel. A pályázat előlapja és 18. oldaltól a szövege a http://www.centi.hu/wp-content/uploads/2011/03/Centen%C3%A1riumi-p%C3%A1ly%C3%A1zat.pdf Internet címen érhető el. A pályázattal összehasonlított források a pályázatnál előbb születtek, ezért nem lehetnek Horváthné Sabáli Éva pályázatából kimásolt részeik. A táblázat baloldali oszlopában az „eredeti” szövegek találhatók, a jobboldali oszlopban a pályázatból valók. A színezés az egymásnak szó szerint megfelelő részeket emeli ki. Nincs teljes mértékben kizárva, hogy az itt a baloldalon szereplő forrás-szövegeknek is volt egy „eredetijük”, és azokat akár Horváthné is írhatta annak idején, és most csak a saját korábbi szövegeit másolta be (néhol kissé átírva) a pályázati szövegbe, de ennek nyoma egyetlen esetben sem fedezhető fel. Még egy lehetőség van arra, hogy Horváthné ártatlan, mégpedig az, hogy az Interneten, az iskola honlapján megjelent dokumentum hamis, nem Horváthné szerzeménye. Ezt már csak azért is kizártnak tartom, mert ha tényleg valami ilyesmiről lenne szó, akkor az iskola web-lapjának felelőse az „életével játszik”, az elérhető eredmény ehhez képest igen csekély. Bár még egy csavar lehet az ügyben: egy hamisítványt Horváthné hívei is feltehettek a honlapra, hogy kiváltsák az olyan reakciókat, mint az enyém, és lecsaphassák a magas labdát. Na, jó, az összeesküvés-elméletekből ennyi elég. Inkább azt mondom: ha bármilyen módon megvezetődtem volna, utólag megkövetem majd azokat, akiket sért a közlésem. Nézzük inkább a táblázatot:

Az anyanyelvi nevelés elsődleges feladata a szóbeli és az írásbeli kommunikáció önálló és kreatív használatának elsajátíttatásához szükséges alapvető képességek intenzív fejlesztése, a modern társadalom különféle színterein gyakorolt nyelvhasználati módok tanítása, illetve a nyelvhasználat változatos tanulói tevékenységekre épülő, folyamatos gyakoroltatása. A tanulási tartalmak feldolgozása megteremti az anyanyelvi hagyomány megismerésének, a különféle
kommunikációs helyzetekben való aktív részvétel gyakorlásának, valamint az önálló tanulás és önművelés képesség- és szokásbeli alapjainak a feltételeit. (Apáczai Kiadó Bázisiskoláinak Kerettanterve az általános iskolák 1–8. évfolyama számára, 18. o. http://www.apaczai.hu/webshop/upload/55/1-8_kerettanterv.pdf)
Kiemelt feladatnak tekintem az anyanyelvi nevelést, melynek elsődleges feladata a szóbeli és az írásbeli kommunikáció önálló és kreatív használatának elsajátíttatásához szükséges alapvető képességek intenzív fejlesztése, a modern társadalom különféle színterein gyakorolt nyelvhasználati módok tanítása, illetve a nyelvhasználat változatos tanulói tevékenységekre épülő, folyamatos gyakoroltatása. A tanulási tartamiak feldolgozása megteremti az anyanyelvi hagyomány megismerésének, a különféle kommunikációs helyzetekben való aktív részvétel gyakorlásának, valamint az önálló tanulás és önművelés képesség- és szokásbeli alapjainak a feltételeit. (Horváthné Sabáli Éva pályázata a Centenáriumi Általános Iskola és Szakiskola igazgatói állására, 19. o.)
Az irodalmi nevelés kialakítja és fejleszti a művekkel folytatott aktív párbeszéd képességét. Elsődleges feladata az olvasás megszerettetése, az olvasási
kedv felkeltése és megerősítése. Az irodalmi műveltség megalapozásához kisiskolás korban a szövegolvasáshoz kapcsolódó szövegelemző és értelmező együttgondolkodás, egymás véleményének megismerése, a saját gondolatok kifejtése, valamint az irodalmi szövegekkel kapcsolatos tapasztalatszerzés, az esztétikai, erkölcsi értékek felfedezése, érzelmileg is megalapozott befogadása nyit utat. (Apáczai Kiadó Bázisiskoláinak Kerettanterve az általános iskolák 1–8. évfolyama számára, 18. o. http://www.apaczai.hu/webshop/upload/55/1-8_kerettanterv.pdf)

Fontosnak tartom az irodalmi nevelést is, mely kialakítja és fejleszti a művekkel folytatott aktív párbeszéd képességét, megszeretteti a tanulókkal az olvasást, felkelti és megerősíti az olvasási kedvet. Az irodalmi műveltség megalapozásához a szövegolvasáshoz kapcsolódó szövegelemző és értelmező együttgondolkodás, egymás véleményének megismerése, a saját gondolatok kifejtése, valamint az irodalmi szövegekkel kapcsolatos tapasztalatszerzés, az esztétikai, erkölcsi értékek felfedezése, érzelmileg is megalapozott befogadása nyit utat. (Pályázat, 19. o.)
A fiatal korosztály képzelőereje és kreativitása nagyon hatékony tud lenni. A játékos formában és már fiatal korban is tanítható kreatív gondolkodási technikák ezt segítenek még jobban kiaknázni illetve lehetőséget teremteni a gyerekeknek, hogy életük későbbi szakaszában is immár tudatosan alkalmazva ezeket a módszereket képesek legyenek a megszokott, sablonos válaszoktól eltérő megoldásokat megtalálni. A kreatív gondolkodás fejlesztése segít, hogy az iskolában sokszor elvárt „az egyetlen helyes megoldás” típusú gondolkodás mellett a gyerekek megtanuljanak a valós élethelyzetekhez hasonlóan több lehetséges megoldásban, alternatívákban gondolkodni és az elvárttól eltérő szokatlan megoldásokkal előállni. (Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény helyi tanterve, 25. o. http://huszargaliskola.hu/uj/letoltes/tanulas.pdf

Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a gyerekek képzelőereje és kreativitása nagyon hatékony tud lenni. A játékos formában és már fiatal korban is tanítható kreatív gondolkodási technikák ezt segítenek még jobban kiaknázni, illetve lehetőséget teremtenek a gyerekeknek arra, hogy életük későbbi szakaszában is immár tudatosan alkalmazva ezeket a módszereket, képesek legyenek a megszokott, sablonos válaszoktól eltérő megoldásokat megtalálni. A kreatív gondolkodás fejlesztése segít, hogy az iskolában sokszor elvárt „az egyetlen helyes megoldás" típusú gondolkodás mellett, a gyerekek megtanuljanak a valós élethelyzetekhez hasonlóan több lehetséges megoldásban, alternatívákban gondolkodni, és az elvárttól eltérő, szokatlan megoldásokkal előállni. (Pályázat, 20. o.)

Ahhoz, hogy a környezetünket, az abban zajló folyamatokat megérthessük, szükségünk van kellő mennyiségű és minőségű természettudományos ismeretre. (Danku Attila igazgatói pályázata, 28. o. http://www.lorantffy.suli.hu/dokument/igpaly.pdf)

Ahhoz, hogy a környezetünket, az abban zajló folyamatokat megérthessük, szükségünk van kellő mennyiségű és minőségű természettudományos ismeretre. (Horváthné Sabáli Éva pályázata a Centenáriumi Általános Iskola és Szakiskola igazgatói állására, 20. o.)
A természettudományos tantárgyak népszerűsége az elmúlt években folyamatosan csökkent mind az általános iskolákban, mind a középiskolákban. Emiatt a természettudományos tantárgyakba integrált és általuk közvetített környezettani ismeretanyag átadása, elsajátítása és ezen keresztül a környezettudatos magatartás kialakítása is veszélybe került. Ez különösen hangsúlyos probléma akkor, amikor szűkebb és tágabb környezetünk megismerése, védelme egyre jobban felértékelődik. A kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a természettudományos oktatásban a környezettani ismeretek elsajátítása hatékonyabb akkor, ha az adott ismeretrendszer egyszerre több tantárgyban is megjelenik, hangsúlyozva azok interdiszciplináris jellegét. (Kónya György 2012. Környezettani ismeretek a természettudományok tanításában. Iskolakultúra, 21(1), 71-79. http://epa.oszk.hu/00000/00011/00161/pdf/EPA00011_Iskolakultura_2012_01_071-079.pdf)

Fontos a természettudományos tantárgyakba integrált és általuk közvetített környezettani ismeretanyag átadása, elsajátítása és ezen keresztül a környezettudatos magatartás - környezetvédelem, az egészséges életmód - kialakítása is. Ez különösen hangsúlyos probléma akkor, amikor szűkebb és tágabb környezetünk megismerése, védelme egyre jobban felértékelődik. A természettudományos oktatásban a környezeti ismeretek elsajátítása hatékonyabb akkor, ha nagy hangsúlyt fordítunk a kísérletekre, szemléltetésekre, és ha az adott ismeretrendszer, egyszerre több tantárgyban is megjelenik, hangsúlyozva ezzel, azok interdiszciplináris jellegét. (Pályázat, 20. o.)
A lexikális anyagközlés, a sok elméleti ismeret átadása helyett előtérbe kerül a személyiségfejlesztés, az önismeret képességének elsajátítása, a kommunikációs készség fejlesztése, a mindennapi élethez köthető praktikus ismeretek nyújtása. (Hajdú András pályázata a Fekete István Általános Iskola é Szakiskola igazgatói állására, 24. o. http://gyomro.hu/dox/hajdu_andras.pdf)

A lexikális anyagközlés, a sok elméleti ismeret átadása helyett előtérbe kell kerülnie a személyiségfejlesztésnek, az önismereti képességek elsajátításának, a kommunikációs készség fejlesztésének, a mindennapi élethez köthető praktikus ismeretek nyújtásának. (Pályázat, 22. o.) KIS MÉRTÉKŰ ÁTÍRÁS.
A tanulók személyiségfejlesztése komplex jellegű legyen, az egész személyiségre hasson, figyelembe kell azonban venni az általános iskolában megtett útját, valamint a közösségben és a családban elfoglalt helyét. (Öveges József Közép-Zalai Általános Iskola és Óvoda Pedagógiai Programja, 24. o. www.ovegesiskola.hu/Pp.DOC)

Fontos, hogy a tanulók személyiségfejlesz­tése komplex jellegű legyen, az egész személyiségre hasson. Ehhez figyelembe kell venni az iskolában megtett útját, valamint a közösségben és a családban elfoglalt helyét. (Pályázat, 23. o.)

Kommentár nem hiszem, hogy szükséges. Fogalmam sincs, mi van az első 18 oldalon, de el tudom képzelni. Tényleg nem jó szívvel teszem, mégis rá kell mutatnom, hogy itt egy egyházi, egy katolikus iskolát több éven keresztül irányító pedagógusról, vezetőről van szó. Nem akarom én azt mondani, hogy egy katolikus iskola pedagógusától, vezetőjétől erkölcsi értelemben többet kell elvárnunk, mint mástól. De azt igenis akarom mondani, hogy az egyházi iskolák számára a köznevelési törvényben előjogokat biztosító oktatásirányítóink, akik amúgy az erkölcsi nevelés fontosságát minden lehetséges alkalommal az egekig emelik, elgondolkodhatnának néha hitelességről, és hasonlókról.

19 megjegyzés:

  1. Egy fecske nem csinál nyarat, felesleges bármilyen jellegű párhuzamot vonni aszerint, hogy ki hol tanít, milyen jellegű intézményt vezet.
    Egyetemet végzett, többdiplomásként biztosan állítom, a most végző diákok bizony nagy százalékban plágiumos dolgozatokat adnak le, még ha nem is szó szerint, maximum szórendet cserélnek fel, ezzel cselezve ki a plágiumvizsgáló szoftvert. Badarság, ennyire szőrszálhasogatónak lenni és statisztikát készíteni, hogy az egyházi és állami iskolákban tanítók között hányan írtak plágiumgyanús dolgozatot / pályázatot.
    Én magam egyházi iskolában tanultam 4 évet, és egészen más a légkör ezekben az iskolákban, másként megy a problémák kezelése, másként kezelik a diákokat, mint egy államilag fenntartott "világi" intézményben. De erről inkább nem is nyitok vitát.
    Gyarló az ember, vallásos ember is követhet el hibát, higgye el nekem nem ők tartják magukat nagyobbra, jobbra, etikusabbnak, hanem irántuk van egy elég súlyos elvárás, egy teher, amelynek próbálnak megfelelni.
    Ezenkívül én azt tartom rendkívül etikátlannak, hogy az említett személy nevét és az intézményt is nyilvánosságra hozták. Nyilvános megszégyenítés? De hát kérem, nem ezt tanultuk pedagógusként, hogy ezt nem szabad? Itt buknak el évtizedek óta tanító, kutató, doktorit írt "pedagógusok".
    Arról pedig nem is beszéljünk, hogy ezáltal az oda járó gyerekeket is megpecsételhetik. Kinek jó ez? Csámcsogni akaróknak biztos...
    Miért nem lehetett az ügy kiderülte után leülni a pályázóval: Kedves Éva, ez így nem jó, sajnos el kell utasítanunk a pályázatát plágium gyanújával. Köszönjük szépen.
    Pályázat elzárása, pont, nézzük a többit. Nincs több? Írjuk ki a pályázatot ismét.
    Nekem ez a véleményem erről.
    Végül pedig, ha a pedagógus vallásos magánéletben is, akkor megbocsájtásért fog esedezni, de ennek megítélése Istenre tartozik.
    Amennyiben nem volt vallásos, és nem is viseli meg őt a dolog, valóban nem volt odavaló, az eset nagydobra verése viszont egyik esetben sem helytálló.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos, nem nekem szokásom párhuzamot vonni. Itt sem tettem, hiszen világosan leírtam, nem támasztok magasabb erkölcsi követelményeket egy egyházi iskola pedagógusával, vezetőjével szemben, mint bárki mással szemben. A következtetésem politikai jellegű volt. Egyébként meg ... a csuda vigye el ... ha egyszer előjogok járnak az egyházi iskoláknak...

      Azzal nagyon nem értek egyet, hogy az ügyről hallgatni kellene. Éltünk egy rendszerben, amelyben az ügyekről való hallgatást kikényszerítették, s nagyon nem volt jó. Többek között a hallgatás kikényszerítése miatt sem. Meg azt is tudni kell, hogy az adott iskolának "ügye van", igazgatói pályázati ügye, plágium nélkül is. Éppen eltávolítják a sikeres volt igazgatót, azzal a gyalázatos módszerrel, vagy azoknak a gyalázatos módszereknek az egyikével, amelyeknek az alkalmazása ma már sajnos mindennapossá vált. Szerintem a közvéleménynek tudnia kell arról, hogy milyen erkölcsi mélységekbe jutva teszi a hatalom, amit tesz.

      Törlés
    2. Az egyházi iskoláknak nem mindig jártak előjogok, sőőőt...

      Törlés
    3. Ez így van, az egyházi iskoláknak nem mindig jártak előjogok. Azt hiszem, még a "sőt" is jogos. Azt sem szerettük néhányan.

      Törlés
    4. A tantestület azt tette, amit Ön (Névtelen)leírt,csak a "Kedves Éva " nem hangzott el. A pályázó meg se rezzenve tagadta illetve bagatellizálta a plágium tényét, az önkormányzat jelen lévő tagjai hallgattak. Annak kimondása, hogy "Írjuk ki a pályázatot ismét." a képviselő testület joga.

      Törlés
  2. Smit Díjat neki!!

    VálaszTörlés
  3. Ez az eset önmagában is elszomorító. Még elszomorítóbb, hogy nem meglepő. Egyszerűen nem értem, mi visz rá egy diplomás embert arra, hogy írásban állítsa magáról: "egy önálló gondolatom sincs".

    Nekem még a tankönyvekhez segítségként adott óravázlatokat is nehezemre esik követni (ritkán is fordul elő), mert az embernek vannak saját elképzelései és ötletei azzal kapcsolatban, amihez a legjobban ért. Nem?

    Mostanában terjednek ezek az álságos, eltakarós dolgok. Mint a köpenyviselés...

    Mondhatnánk, hogy szerencsére az igazgató találkozik legkevesebbet a tanulókkal. De sajnos azt is tudjuk, hogy "fejétől bűzlik a hal". Néhány év, és egy a tantestület ellenére megválasztott nem megfelelő személy teljesen tönkre tesz egy iskolát. Mire észbe kapnak (a szülők, mert ők szoktak), sok gyermeknek keseríti meg az életét egy ilyen iskola, sokakat vadít el a tanulástól hosszú időre. Ez csak tapasztalat. Ha ez manapság számít valamit egyáltalán.

    Utolsó gondolat, egy kicsit a pályázó védelmében: vajon megfelelő-e a pályáztatási rendszer? Ha a lózungok kikerülhetők, nem kisebb-e a kísértés arra, hogy az előre megfogalmazottakat használjuk fel újra és újra?

    VálaszTörlés
  4. "Oktatásfejlesztek, mindenféléket írok és mindenbe belekotyogok." – Mondja ezt Ön saját magáról Nahalka Úr. Úgy látom elenyésző olvasottság mellett teszi ezt, legalábbis a hozzászólások számából ez következik. Ha saját örömére írogat szarkasztikus hangvételben pályatársáról, akkor mulasson egyedül. Ám ha mindezt közzéteszi úgy, hogy sérti a pályázó személyhez fűződő jogait, az már úgy gondolom, hogy kockázatos és igen merész vállalkozás. Írásai alapján tanult, olvasott emberként aposztrofálnám Önt, de ajánlom figyelmébe a PTK tanulmányozását is, mielőtt mindenféléről ír és mindenbe belekotyog. Egyúttal megkérdezném, hogy a fenti táblázatban foglalt szakirodalmak jogvédett anyagok? Ha igen, akkor pontosan kinek a szellemi termékei? Azért gondolom, hogy Ön ezekre a kérdésekre tudhatja a választ, mert ha ekkora energiát volt képes fordítani a világháló nyújtotta lehetőségekre az összehasonlító elemzéséhez, akkor Ön biztosan fellelte az első, hiteles verziót és minden későbbi változatukat is. Állampolgári kötelezettségünk, hogy minden jogsértést haladéktalanul közöljünk az illetékes hatóságokkal. Mivel a plagizálás jogsértő cselekmény, kérem ossza meg olvasóközönségével ezeket a kulcsfontosságú adatokat is. Amennyiben az alapos kutatómunkája ellenére az eredeti szerző kiléte hitelt érdemlően nem bizonyított, valamint a szakirodalmi anyagok nem tartoznak jogvédelem alá, abban az esetben véleményem szerint Ön hamisan vádolta meg a pályázó pedagógust plagizálással. Javaslom Önnek, hogy mielőtt kategorizál, tájékozódjon a fogalom pontos meghatározásáról és az abban foglaltak maradéktalan megvalósulásáról.

    VálaszTörlés
  5. A címben kijelentette, hogy ez egy plágiumügy, aztán önmagával ellentmondásba keveredik a saját gondolatmenetének boncolgatásával, ekként:

    - „Nincs teljes mértékben kizárva, hogy az itt a baloldalon szereplő forrás-szövegeknek is volt egy „eredetijük”, és azokat akár Hné is írhatta annak idején, és most csak a saját korábbi szövegeit másolta be (néhol kissé átírva) a pályázati szövegbe, de ennek nyoma egyetlen esetben sem fedezhető fel.”
    „A pályázattal összehasonlított források a pályázatnál előbb születtek, ezért nem lehetnek Hné pályázatából kimásolt részek.”
    Ha Ön teljes bizonyossággal állíthatja, hogy minden létező és fellelhető forrást megvizsgált a statisztikájához, akkor az Ön megállapítása helytálló. Azonban, ha az Ön kutatómunkája nem teljes körűen terjedt ki minden bázisanyagra (ami szerintem lehetetlen), akkor az Ön tényállítása, hipotézise pontatlan, ferdítést tartalmaz.

    - „Még egy lehetőség van arra, hogy Hné ártatlan…” „Ezt már csak azért is kizártnak tartom…”
    Profiljának bemutatkozó részéből, lehet, hogy véletlenül kimaradt, hogy Ön egy egyszemélyes rögtönítélő Bíróság és ezen minőségében Ön jogszerűen, következmények nélkül tehet közzé ilyen megállapításokat? Hála ég, még jogállamban élünk, tehát a dolgok nem egészen úgy történnek, ahogy azt Ön elképzeli és szeretné. A fenntartó által közzétett álláshirdetésben én nem leltem nyomát olyan kitételnek, mely szerint az állást betölteni kívánó jelentkező nem használhat fel szakirodalmat. Sőt olyan tiltó rendelkezést sem találtam a hirdetésben, hogy amennyiben a pályázó felhasznál szakirodalmat - akár forrás megjelölésével, akár anélkül – az szabálytalan lenne a pályázat elbírálásakor. Felhívnám szíves figyelmét, hogy ez nem egy diplomamunka, hanem egy munkavállalási akaratnyilvánítás a foglalkoztató felé.

    - „Na, jó az összeesküvés-elméletekből ennyi elég. Inkább azt mondom: ha bármilyen módon megvezetődtem volna, utólag megkövetem majd azokat, akiket sért a közlésem.”
    Minden jóérzésű embert, de legfőképp Hné-t sérti személyiségi jogaiban. Egyébként Hné hozzájárulását Ön megkapta ahhoz, hogy kiírja Hné teljes nevét?

    - „…oktatásirányítóink, akik amúgy az erkölcsi nevelés fontosságát minden lehetséges alkalommal az egekig emelik, elgondolkodhatnának néha hitelességről, és hasonlókról.”
    Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű. Hitelességről, etikusságról, jogkövető magatartásról azt hiszem Ön is elgondolkodhatna, mielőtt vádaskodik és jogi kategóriákba sorol cselekedeteket, embereket.

    VálaszTörlés
  6. Kedves Névtelen!
    Azt hiszem, félreértett. Én nem egy feljelentést írtam, szövegem nem jogi szöveg, bár elismerem, hogy természetesen jogilag megítélhető, és persze sérthet jogokat. De - még egyszer - nem feljelentés. Ezért a benne szereplő szavak nem feltétlenül jogi kategóriákat jelölnek. A "plágiumügy" szó például nem egy bírósági plágiumper tárgyát jelenti, hanem egy hétköznapi ügyet, amelyben ismét plágiumról van szó. És arról van szó, ezt talán ön sem vitatja. Persze, tényleges plágium lehetőségéről, arról, hogy erről is szó lehet.

    Sértettem-e személyhez fűződő jogokat? Nem vagyok jogász, "okoskodásom" lehet hibás is. Milyen jogot sértettem vajon? Közzétettem a pályázó valamilyen személyes adatát, rá vonatkozó információt? Pályázata nem titkos, hozzáférhető bárki számára. Azokkal az írásokkal is ez a helyzet, amelyekkel összehasonlítottam. Én annyit közöltem, hogy bizony a pályázat bizonyos szövegrészletei és az interneten fellelhető bizonyos szövegek (azoknak a megfelelő részei) azonosak. Én ebből semmilyen jogi következtetést nem vontam le, nem is lehet ismereteim szerint. A szónak jogi értelmében nincs szó plágiumról. Eszemben sem volt a hölgyet feljelenteni. De szó van plágiumról - szerintem - egy köznapi értelemben. Hogy mi volt a valóságos történet, azt nem tudhatom, bár erősen sejtem. Itt nyilvánosan rendelkezésre álló szövegeknek egy pályázatba való átvételéről van szó, ami szakmailag (hangsúlyozom: szakmailag, és nem jogilag) megítélhető cselekedet. És ez a szakmai megítélés negatív. Az enyém legalábbis, félek tőle, hogy még nagyon sokaké. Egy szakmai jellegű szövegbe - és egy pályázat ilyen - "nem illik" hosszú bekezdéseket átvenni más szakmai szövegekből idézőjelek és hivatkozás nélkül.

    A felsorolt szakirodalmak között vannak jogvédettek is, amennyiben például egy rendszeresen megjelenő folyóiratban közölt tanulmány annak tekinthető. Félek, hogy annak. De csak ismételni tudom magam, én ebből a szempontból nem vizsgáltam a megegyezéseket, nem is fogom.

    Állampolgári kötelezettség, hogy minden jogsértést haladéktalanul közöljünk az illetékes hatóságokkal. Ez nyilván így van. Én azonban nem tudok ebben az ügyben jogsértésről. Lehet, hogy ebből az én jogi tudatlanságom világlik ki, ha így van, vállalom. Be lehet perelni engem, állampolgári kötelezettség elmulasztása, vagy/és személyiséghez fűződő jogok sértése miatt, és el is lehet ítélni engem. Ez nagyjából olyan lenne, mint amikor az Élet és Irodalmat elmarasztalták amiatt, hogy fideszközeli cégekről írt.

    (folytatom)

    VálaszTörlés
  7. Azt hiszem, pontosan fogalmaztam. Az interneten elérhető szövegek és a pályázati szövegrészek azonossága sokféleképpen kialakulhatott. Egy dolog kizárt, az internetes szövegek nem lehettek a pályázati szövegrészek másolatai. Elismertem, benne van a szövegben, ön még idézi is, hogy akár a pályázó is írhatta eredetileg a szövegeket, aztán mások vették át tőle, és valójában a pályázó saját magát idézi. Nos, az idézőjel használata és a hivatkozás ebben az esetben is szükséges lenne. Ez szakmai és nem jogi szabály. De nem nagyon hiszem, hogy ez a helyzet. A szerző előállt volna már dokumentumokkal, ha így lenne, illetve őseredeti, tőle származó szövegek valóban nem találhatók a neten (nem kell persze feltétlenül ott lenniük). Egyébként miért kellene nekem minden bázisanyagot felkutatnom? Nyomozó vagyok én? Ügy sincs - mármint bírósági vagy rendőrségi. Én megállapítottam az azonosságokat (ezt joggal tettem, ezt mindenki ellenőrizheti a megadott források segítségével). Van ezekre az azonosságokra egy értelmezésem, hogy ti. a pályázó átvett szövegeiket. Ennyi. Ha ezzel bíróság elé kell mennem, akkor megyek.

    Érdekesnek tartom, amit ír: "'Még egy lehetőség van arra, hogy Hné ártatlan…' 'Ezt már csak azért is kizártnak tartom…' [ezeket tőlem idézte - NI.] Profiljának bemutatkozó részéből, lehet, hogy véletlenül kimaradt, hogy Ön egy egyszemélyes rögtönítélő Bíróság és ezen minőségében Ön jogszerűen, következmények nélkül tehet közzé ilyen megállapításokat?"

    Kedves Névtelen! Milyen megállapításokat tettem én itt közzé? Egy lehetőséget arra, hogy másképpen van a dolog, mint azt elsőre gondolnánk, meg a véleményemet (utóbbi ugyebár nem is megállapítás, de hagyjuk). Ha nem haragszik, ilyen "megállapításokat" továbbra is tenni fogok. Ön szerencsének mondja, hogy nem úgy mennek a dolgok ahogy azt én elképzelem, vagy szeretném, ha mennének. Tudja, az a helyzet, hogy van, ami úgy megy, és van, ami nem. Szerintem ezzel Ön is így van.

    A fenntartó álláshirdetésében nem kell, hogy szakmai alapkövetelményeket megfogalmazzon. Például nem szokták beírni a pályázati kiírásokba, hogy nyelvhelyesség szempontjából magas színvonalú szöveget kell írni. Egy vezetői pályázatnál ezt mégis alapkövetelménynek gondoljuk, én csak azt mondom, hogy a források megfelelő kezelése is az.

    Én nem tudtam, hogy neveket nem lehet kiírni teljes egészében. Én eddig úgy tudtam, hogy ez csak a még nem nagykorúak esetében van így. De tudja mit? Pereljen be!

    "Hitelességről, etikusságról, jogkövető magatartásról azt hiszem Ön is elgondolkodhatna, mielőtt vádaskodik és jogi kategóriákba sorol cselekedeteket, embereket" - írja. Nos, éppen erről van szó. Nem vádaskodtam, a vád szónak jogi értelmében. Azt egyértelműen érzékeltettem, hogy itt valószínűleg szövegrészek átvételéről van szó. Ez persze vádolás a szónak egy hétköznapi értelmében, ez így van. Ha valakit ebben az értelemben megvádolnak, akkor lehetősége van védekezni. Írhat például erre a blogra, tudtommal a pályázót számos médium megkereste, alkalma volt, lett volna nyilatkozni. Egyáltalán nem használtam jogi kategóriákat (még akkor sem, ha a plágium szónak van egy jogi jelentése is). Ön is megvádolt most engem több dologgal, és Ön még jogi kategóriákat is használt. Én azonban nem gondolom, hogy Ön ezt nem tehette volna meg. Megtette, én meg a korlátozott nyilvánosság lehetőségeit kihasználva válaszolok.

    Azért most már valami tényleg nagyon bizgatja a csőrömet. Másolta a pályázó az inkriminált szövegeket vagy nem?

    VálaszTörlés
  8. Nem olvastam végig a hozzászólásokat, ugyanis nem a plágium kapcsán szólnék hozzá Horváthné Sabáli Éva személyéhez. Mellesleg én úgy tudom (meglehetősen köteli forrásból), hogy ennek a nőnek nincsen egyetemi diplomája, csupán tanítóképzői végzettsége, valamint néhány szakvizsgája.., ami már önmagában is meglepő, hogy hogyan lehet akkor egy egy középfokú intézmény igazgatója???
    Meg egyáltalán hogyan lehet ez a nő BÁRMILYEN intézmény igazgatója.., már csak azért is, mert ez a nő elmebeteg. a szó teljes értelmében. Sajnos a gyermekem abba az iskolába járt ahol őt nevezték ki igazgatónőnek. Tömegesen vitték el a gyerekeket az iskolából, mert amit ez a nő megengedett magának az több mint felháborító volt. Az, hogy nyílvánosan alázta a dákokat, csak egy dolog, nem ritkán megtépte őket. Az üvöltözés, ordibálás, megszégyenítés még a kis elsősök körében is minden napos dolog volt. Ha valamelyik tanár nem értett egyet a "peadgógiai" módszereivel, akkor vagy az idegösszeomlásba kergette, vagy egyszerűen kirúgta. Volt olyan kislány akit nem engedett elballagni a többiekkel, mert a ballagásra a kislány befestette a haját!!!. Mindenért üvöltés, intő, megszégyenítés járt. Ha valaki feketét viselt akkor azért, ha valakinek a szemébe lógott a haja akkor azért. Volt egy kisfiú akit )miután nem sikerült túl jól a középiskolai felvételije) kiállította az egész iskola elé és nyílvánosan az iskola szégyenének nevezte.
    Hál Istennek szülői összefogással sikerült eltávolítani ezt az elmebeteg nőszemélyt a péceli iskola éléről. És most megdöbbenve olvasom, hogy ismét egy intézmény élére került. Fel nem foghatom, hogy ez hogyan lehetséges. Ez a nő annyi kárt okoz a diákok lelkében, hogy azt el sem lehet képzelni.
    Tudnék mit mesélni!

    VálaszTörlés
  9. Inkább egy olyan irányítsa az iskolát és nevelje a gyerekeket, aki erkölcsileg rendben van és vezetőként is megállja a helyét, emellett nem lop. Az előző igazgatóról érdekesmód, aki ezt az egészt szart gerjeszti a neten és minden fórumon érdekes mód a három feltételből egyben ha megállja rendesen a helyét. És az nem az erkölcs és nem a tisztesség. Arról miért nem cikkezik senki, hogy mégis miért repült az előző igazgató, aki most mártírnak állítja be magát meg elveszettnek az iskolát? Személyesen ismerve mindkettőjüket nekem elhihetitek, hogy ég és föld a két ember, az iskola csak nyert a váltással. Ez csak azért nem jut el az emberek agyáig, mert elterelik a figyelmet ezzel a sok maszlaggal. És ha Google-ból vett pár sort az új igazgató a pályázathoz akkor mi van? Ettől már szar ember lett? Egy frászt, csak el kell tudni terelni a figyelmet, meg a Lehet Még Szarabb is a Politika formáció fel tudja használni az ügyet saját célokra, elvégre nem túl acélosak a kerületben. Szemétszedésben sem, ugyebár, ott is csak a szájuk járt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehetne valami konkrétumot is olvasni? Ha jól látom, itt "Névtelen" megvádolja a volt igazgatót lopással, tisztességtelenséggel, erkölcstelenséggel. Valamilyen eddig lehet, hogy nem ismert okokat sejtet a "repülésével" kapcsolatban (egyébként nem "repült", vagyis nem bocsátották el, ha jól tudom, hanem lejárt a kinevezése). Szóval, konkrétumok?

      Törlés
    2. Én nem vádoltam semmi konkrtéummal, bár megtehetném, de azt rábízom az illetékesekre vagy az égiekre. Azonban annyit tudok az ügyről, ami alapján nyugodt szívvel kimondhatom, hogy legfeljebb egy méretes turhát érdemel a volt igazgató, mintsem támogatást. Hozzáteszem nem másoktól és a médiából gyűjtöm a csámcsogást, hanem meglehetősen közelről. Csak egyszerűen felbosszant az, hogy egy magát egekig magasztaló csőcselék ember szítja a neten a feszültséget, kárt téve ezzel mindenkinek. Iskolának, tanároknak és legfőképpen a diákoknak. Ahelyett, hogy elmondaná egyszer a véleményét (szíve joga) a világnak és utána fülét-farkát behúzva dolgozna tovább az iskoláért. Tanárként vagy csináljon egy alapítványt, bánom is én. De országos botrányt csinálni az ő leváltásából, ez nevetséges. Kár is lenne róla és az erkölcsökről egy szövegkörnyezetben beszélni.
      És végül egy nagyon fontos dologban ki kell javítsam kedves István. A fegyelmivel elbocsájtás és a lejárt kinevezés közt óriási különbség van. Márpedig fegyelmivel távozott. Na én inkább erről írkálnék...

      Törlés
  10. A szavak, minek után jelentéstartalmat hordoznak önállóan és mondatba szerkesztve, irreleváns, hogy köznapi értelemben használta, azok bizony jogi értelmet is nyernek. Parafrázisa mosakodásnak hangzik. Lehetne nyelvészkedni, hogy szemantikailag mit hogyan lehet értelmezni, de a szövegösszefüggés és a fogalmazási stílus számomra egyértelműen rosszindulatot takar, amiből világosan látszik mi is a tartalmi mondanivalója, célja.

    Ha a szakmaiságot, illemszabályokat oly nagyon hangsúlyozza, gondolom a leváltott igazgatót is a nyertes pályázóval analóg módon ítéli meg, a pályázatát illetően. Megérne egy misét a volt igazgató pályázatának elemzése is, ami tudomásom szerint szintén igen nagy arányú szövegegyezőséget mutat. A nyertes pályázó kihirdetésekor a képviselő-testületi ülésen bemutatták a korábbi igazgató pályázatát, alátámasztva azt a tényállítást, hogy a pályázatok nagy hányadára jellemző a gondolatok, eszmék átvétele és pályázatba való illesztése forrás megjelölés nélkül. Az igazságosság elve azt kívánná, hogy arról is készüljön egy ilyen kimerítő összehasonlító elemzés.

    Ezért most már bizgathatná tényleg a csőrét a leváltott igazgató pályázata is. Szerintem sokakat érdekelne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves "Névtelen"! Na látja, ez már jó felvetés. Igen, valóban meg lehet vizsgálni a volt igazgató pályázatát is. Esküszöm, megszerzem, és megvizsgálom. Miért nem tettem eddig? Egyelőre nem merült fel konkrét vád vele kapcsolatban, talán ezért. Az új igazgató pályázatával kapcsolatban viszont igen. Én csak folytattam egy megkezdett folyamatot. De igaza van, ugyanúgy vizsgálatot érdemel bárki, aki pályázik, így a Centenáriumi Iskola volt igazgatója is. Nosza! De valamire vigyázzunk. A régi igazgató pályázatában is hosszú bekezdések vannak szó szerint átvéve más forrásokból? Vagy amúgy sokak által vallott pedagógiai elképzelések saját megfogalmazásban? Előre közlöm, ha az utóbbiról van szó, én azt nem tartom kifogásolhatónak minden esetben. Lehet az is problematikus, de nem biztos, hogy az. Erre nincsenek teljesen világos szabályok. A másolás viszont szakmailag skandallum. És stílusról nem vitatkozom.

      Törlés
  11. "Egyelőre nem merült fel konkrét vád vele kapcsolatban, talán ezért.": most sem merült fel konkrét vád a volt igazgatóval kapcsolatban. A Polg.Hiv.-ban a Polgármester Úr felmutatta a volt igazgató pályázatát, amiben szövegkiemelővel megjelölték a vélhetően máshonnan származó, több más helyen is fellelhető szó szerinti egyezést mutató részeket. Oldalakon keresztül!!! Sajnos az Önkormányzat honlapján még nem hozzáférhető a 10.17-i testületi ülés jegyzőkönyve, amiben ez is benne kell, hogy legyen, mivel elhangzott.

    "Én csak folytattam egy megkezdett folyamatot.": itt a lényeg. Akik elkezdték ezt a folyamatot, azok a korábbi igazgató pályázatát is látták, ismerték. Az új igazgatót legfőképpen a pályázata miatt tartották alkalmatlannak. Ilyen alapon akkor a volt igazgatót szintúgy ki kellett volna kiáltaniuk alkalmatlannak, és telekürtölni vele a szakmai sajtót, napilapokat, fórumokat.

    Látom nem sietős a volt igazgató pályázati anyagának megszerzése. Bár esküt tett, hogy megszerzi, nem tudom honnan és hogyan sikerül, hacsak nem magától a régi igazgatótól, vagy az iskolától. Rákerestem a neten, de sajnos nem találtam meg, pedig most már igazán bizgatja az én csőrömet is, hogy vajon mit írhatott a „sikeres volt igazgató, akit gyalázatos módszerek egyikével távolítottak el”, ahogy azt Ön fentebb írta.

    Az új igazgató pályázatához pedig nem tudom hogy férhetett hozzá ilyen extra gyorsasággal, hiszen október 4-ére már összehasonlító táblázatot, hosszas elemzést írt erre a blogra. A pályázati anyag részben - a személyes adatok kivételével - valóban nyilvános, ám kérdés, hogy milyen dátumtól kezdődően? Továbbá kérdés, hogy a pályázó neve, ami szintén személyes adat, mikortól nyilvános? A pályáztatási eljárás szakaszai időrendben ezek voltak:
    -pályázat benyújtási határidő: 09.03.
    -intézményi véleményezés: 10.03.
    -bizottsági meghallgatás: 10.15.
    -képviselő-testületi meghallgatás: 10.17.
    -pályázat elbírálási határidő: 10.31.
    -beosztás betölthetőségének időpontja: 11.01.
    Ezek az adatok, dátumok a XVI. ker-i Önkormányzat honlapjáról származnak, tehát valószínűleg hitelesek. Nem tudom mi a szakterülete, mint oktatáskutató, oktatásfejlesztő, de talán van az ismeretségi körében olyan szakember, aki meg tudja válaszolni ezeket a kényes kérdéseket, hogy mikortól nyilvános az adat, pályázat és milyen adatkörre vonatkoztatva?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A pályáztat "megkaparintása" folyamatban van, tényleg írok róla a blogban, ha a kezemben lesz. Hogy miképpen fértem hozzá az új igazgató pályázatának egy részéhez, az benne van a bejegyzésben (leírtam a forrást, megadtam a honlap-címet, akkor még ez érvényes volt, ha jól láttam, most már nem él). Őszintén szólva a felsorolt kérdéseket nem kívánom megválaszolni. A pályázat ténye, a pályázó neve internetszerte ismert volt, a pályázat egy része az iskola honlapjáról letölthető volt. Én ezeken a tényeken - ezek leírásán - kívül nem kívánok foglalkozni a "jogi kérdésekkel".

      Törlés