2012. szeptember 3., hétfő

A virtuális vita folytatódik

Gloviczki Zoltán az Emberi Erőforrások Minisztériumának közoktatásért felelős helyettes államtitkára interjút adott a Népszabadságnak (2012.09.03. "Befér-e az ágy az ajtón?"). Valami miatt olyankor különösen érzékeny vagyok, amikor Gloviczki úr megszólal, figyelmesen elolvasom, amit leírnak az interjúból, és állandóan vitatkozhatnékom támad. Virtuális vita ez, de azért zajlik, még ha egyébként normálisan mehetne másképpen, igazán interaktívan is. Persze ki vagyok én egy minisztériumi főtisztviselőhöz képest? Úgyhogy nem felhánytorgatni akartam a tényleges vita hiányát, csak csendesen megjegyeztem.

Azt állítja a helyettes államtitkár, hogy "az egyetlen olyan oktatási rendszer vagyunk Európában, ahol nem létezik külső szakmai ellenőrzés". Ez egy féligazság. Valóban, Európa legtöbb országában jól kiépített intézményes rendszere van az iskolák szakmai ellenőrzésének. Elkülönült szisztéma, szervezetrendszer, amely kifejezetten ezzel foglalkozna, nincs nálunk, de van nagyon sok minden más, ami ha nem is helyettesíti tökéletesen a professzionális szakmai ellenőrzést, de sok mindent megvalósít annak funkcióiból. Először is, az Oktatási Hivatal tematikus ellenőrzéseket végez az oktatási rendszerben, ennek dokumentumai megtalálhatók az OH honlapján. Létezik egy országos kompetenciamérés, amely a közoktatási intézmények legfontosabb nevelési eredményeivel kapcsolatban fontos információkat nyújt. A kompetenciamérés eredményeinek figyelembevételére jogszabályi feltételek léteztek a közoktatási törvényben, szabályozott volt, hogy a fenntartónak milyen lépéseket kell tennie akkor, ha egy iskolájában tartósan gyenge eredmények születnének. Az iskola fenntartójának törvényben szabott kötelessége volt az iskola tevékenységének ellenőrzése, ha saját erőből ezt nem tudta megoldani, akkor szakértőket vehetett igénybe, kiépített, és jelentős feladatokat ellátó szakértői rendszerrel rendelkeztünk. A minőségbiztosítás rendszerében fontos elemek voltak azok, amelyek az intézmények önértékelési folyamatait jelentették. Ez ugyan nem külső szakmai értékelés, ám ha az iskola (vagy óvoda) úgy látta, hogy önértékelési folyamatainak megfelelő menedzseléséhez külső szakértők bevonására van szükség, akkor ezt minden további nélkül megtehette. Nem sorolom tovább. Igenis létezett "az előző rendszerben is" külső szakmai értékelés, igaz, még egyszer mondom, valóban nem volt elkülönült intézményrendszere. Most lesz majd, bár még semmit nem tudunk róla. Most nem megyek bele abba a csapdába, hogy ismeret híján ezt a kiépítendő rendszert azzal vádoljam, hogy visszahozza a szocialistának mondott idők szakfelügyeletét. Majd meglátjuk. Akkor majd írok még egy bejegyzést.

Ezt is mondja Gloviczki úr: "[n]emigen akad olyan ország, ahol nincs olyanfajta tantervi szabályozás, hogy nagyjából mit kell tanulni az iskolában". Hát dehogynem. Még az itt példának írt finn tantervi szabályozás is olyan, hogy a központi tanterv legfeljebb témaköröket határoz meg. De általában a skandináv országokban, Nagy Britannia elkülönült oktatási rendszereiben, Írországban is ez a helyzet, és biztos van még jó néhány. Ám nem is ez a lényeg. Gloviczki úr állításával implicit módon azt is állítja, hogy eddig nálunk nem volt egyáltalán megmondva, hogy mit kell tanítani az iskolákban. Hát dehogynem. Úgy hívták - meg most is úgy hívják - az e funkciót ellátó tanterveket, hogy helyi tantervek. Ott minden tanítandó tananyag elég pontosan szabályozva volt. Ja, hogy nem a Nemzeti alaptantervben? Ez igaz, de akkor tessék azt kritizálni. Ha megteszi a helyettes államtitkár úr, akkor majd arra is kitérek, feltéve, hogy érvet is mond. Egyébként meg ez egy fura dolog. 2003-tól a kerettantervek nem voltak kötelezők. Ezek a dokumentumok mégis betöltöttek egyfajta szabályozó funkciót. Általánosan elfogadott becslések szerint az Oktatási Minisztérium által kiadott, ún. központi kerettanterv volt az  iskolák 80%-ában az, amelyet a helyi tanterv hűen követett. És a többi kerettanterv sem különbözött ettől óriási mértékben. Vagyis fura módon a magyar közoktatási rendszerben formális szabályozás híján is meglehetősen egységes oktatott tartalom alakult ki. Az igazi szakmai vitát arról kellene folytatnunk, hogy milyen mértékű, milyen jellegű egységes tartalom szükséges a mi oktatási rendszerünkben. De hát viták nincsenek, csak üzengetések.

Még mindig a tartalmi szabályozásnál maradva, Gloviczki úr ezt mondja: "1989-ben alapvetőnek tartottuk, hogy azt csinálhassunk, amit akarunk. Ma már látjuk, hogy ez a fajta szabadság egy lefelé süllyedő rendszert okozott". Először is, visszautalnék az előző bekezdésben leírtakra: szó sem volt "azt csinálunk, amit akarunk" rendszerről. A pedagógus által tanított tartalmat meghatározta a helyi tanterv, amelyet egy iskolai közösség formált meg szakmailag, és amelyet az iskola fenntartója hagyott jóvá, szakmai ellenőrzés mellett, azzal a kötelezettséggel, hogy a Nemzeti alaptanterv előírásait a tantervnek teljesíteni kell. Nekem ez nem tűnik szélsőségesen liberális szisztémának. De ennél is fontosabb a lefelé süllyedés. Mi süllyedt? Honnan veszi ezt helyettes államtitkár úr? Milyen vizsgálatok tényei támasztanak alá bármi ilyesmit? A magyar iskolarendszerben rendkívül sok probléma volt és van. Magam is számos ilyet szóvá tettem, és ugyanezt teszem majd ezután is. De ettől még a realitásokon nem szabadna ilyen könnyen túllépni! A jelenlegi oktatáspolitikai irányításra egyébként is jellemző ez a katasztrófakommunikáció. A 2010-ig működött oktatási rendszerben nem folyt nevelés - mondják. Hát akkor mi, ha nem az? De ha ennél enyhébben fogalmaznak, akkor is olyasmit mondanak, hogy a joganyag, illetve a Nemzeti alaptanterv nem volt értékközpontú, nem tekintette fontosnak a nevelést. Oktatással kapcsolatos dokumentumok nem is tudnak értékmentesek lenni. De számtalanszor hallottuk már, hogy az előző oktatásirányítás a szakadék szélére vezette az oktatási rendszert. nyilván az ebben az interjúban megfogalmazott süllyedés is valami ilyesmit akar kifejezni. De hát könyörgöm! A 2009-es PISA felmérés szerint javult a magyar gyerekek teljesítménye nemzetközi összehasonlításban. Az iskolák kb. 20%-ában olyan változások kezdődtek el, amelyek igencsak reményteljesek voltak, s amelyek megfeleltek a nemzetközi trendeknek. A magyar oktatási rendszer kezdte felismerni, hogy tennie kell valamit legnagyobb problémája, az esélyegyenlőtlenségek szélsőséges mértéke ellen. Tudom, hogy nem túl sok az, hogy kezdtünk felismerni egy problémát, de egy ilyen rendkívül nehéz, minden társadalmi csoport érdekrendszerét érintő kérdésben, és Magyarországon már ez is viszonylag soknak számított (arról nem is beszélve, hogy az esélyegyenlőtlenségek csökkentésére számos program indult el). Ez süllyedés? Gloviczki úr! Mondjon egy valamit, amiben romlott a magyar oktatás helyzete 2002 és 2010 között! És én ezzel nem a szocialista-szabaddemokrata oktatáspolitikai irányítást akarom dicsőíteni, volt vele baj bőven.

Még mindig erről: azt olvasom, hogy "...az egységes rendszer hiánya nem építőnek, hanem rombolónak bizonyult". A rombolásról, arról, hogy ezt Gloviczki úrnak igen nehéz lenne alátámasztania, már írtam. Arról is írtam már fentebb, hogy szó sincs itt az egységes rendszer hiányáról. Ha csak a tartalmi szabályozást nézzük: bármennyire kiábrándító is, de az iskolák döntő többségében az elmúlt két-három évtizedben végig lényegében az utolsó szocialista központi tantervet, a híres nevezetes '78-ast tanították. Olyan egységes volt ez a rendszer, hogy bármelyik igazán autokratikusan irányított oktatási rendszer is megirigyelhetné. Úgyhogy ha voltak problémák, és persze, hogy voltak, azok sokkal inkább a tartalmi szabályozás virtuális egységességéből adódtak, és nem a "szabadság érvényesüléséből". Ezért az, ami az elmúlt időszakban megvalósult, egyáltalán nem támasztja alá az egységesítés szükségességét. De egyébként is! Abban a nemzetközi szakirodalomban, amely az oktatási rendszerek irányításának átalakulásáról szól, nem találni olyan írást, véleményt, hogy a tartalmi szabályozást centralizálni kellene. Pontosan az ellenkezője fogalmazódik meg, méghozzá rendkívül erősen. Ezt már nem tudjuk tovább ragozni. A neveléstudományi kutatásokban, az oktatáspolitikai szisztémákkal foglalkozó nemzetközi szakirodalomban trivialitásnak számít, hogy a meghatározó trend a decentralizáció. A szakirodalomban előforduló töménytelen mennyiségű érvvel ez a jelenlegi oktatáspolitikai vezetés soha nem foglalkozott.

Gloviczki Zoltán azt állítja, hogy az intézmények irányításának járási szintre helyezésével az előző kormányzati ciklusban kiadott Zöld Könyv ajánlásait követték. Na, ez egy jókora csúsztatás. Mint a Kerekasztal egyik résztvevője határozottan tiltakozom az ellen, hogy a javaslatokat megfogalmazó szakemberek törekvéseit így meghamisítsák. Szó sem volt arról a Kerekasztal vitáiban, hogy egy állami szervezetrendszer központból irányított hivatalai legyenek az iskolairányítás letéteményesei. Tankerületekről volt szó, de azok önkormányzati jellegű testületek lettek volna, amelyek felett az államhatalom irányítása nem érvényesült volna annál szélesebb körben, mint azt az 1993-ban kialakított rendszer szabályozta. A kettő olyan távol van egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől.

Azt olvashatjuk a NAT-ról, hogy "olyan, általános megfogalmazású tanterv, amelyben tananyagmennyiségről strukturálisan sem lehet beszélni". Azt ugyan nem tudom, hogy mit jelent valamiről strukturálisan beszélni, de azért érteni vélem az állítást. Érteni vélem, de hamisnak tartom. A jelenlegi elfogadott NAT telis-tele van tananyaggal. Miről beszélünk?

De olvasom tovább: Gloviczki úr példálózva kíván érvelni a mellett, hogy a NAT nem is tartalmaz megtanulhatatlan mennyiségű tananyagot. Példáját az alsó tagozatból hozza, a magyar nyelv és irodalom területéről, és azt állítja, hogy igazán nem jelent megtanulhatatlan mennyiséget, ha el kell olvasni egy Móra Ferenc-mesét, egy Wöeres Sándor-verset, egy Lázár Ervin-mesét. Nem világos, mi itt az érvelés módszere és lényege. Ha ez a három "tétel" szerepelne a NAT-ban, akkor persze senki nem állítaná, hogy túl nagy a tananyag. Sőt, inkább fordított lenne a kritika. De ráadásul Gloviczki úr nem jól emlékszik. Olvassa el a NAT közlönyben megjelent változatát az 1670. oldaltól kezdődően, ahol csak szerzőből fel van sorolva 18, teljes műből 12. Hogy ez sok, vagy sem, azt persze én, mint nem hozzáértő nem tudom megmondani. Az összes ismerettel együtt, ami itt ezeken az oldalakon szerepel, valószínűleg túl sok, és ezt megerősíti hozzáértők véleménye is. Szóval, vitatkozhatunk, de akkor legyünk tárgyszerűek.

Aztán jön ismét a már unalomig ismert állítás: "...nem volt előírva, hogy mit kell tanulni". Ismerjük a kommunikációs szabályt: ismételj sokszor egy állítást, a végén még el is hiszik, még ha mérföldekre van is a valóságtól.

Vagy ez: "[a] tankönyvkiadók kimondva kimondatlanul a hetvenes-nyolcvanas évek utolsó országos tanterveire építették a tankönyveiket. A pedagógus pedig, mivel nem volt más támpontja, a tankönyvkiadók azon üzleti érdekei mentén, hogy egy-egy könyvben mindenki megtalálja a neki leginkább tetsző tartalmakat, túlméretezett tananyagot tanított". A tankönyvkiadók az OM központi tantervre, illetve saját, akkreditált kerettanterveikre építették a tankönyveket. Azokban annyi tananyag volt, amennyit e kerettantervek előírtak. Ezt a mennyiséget lehet, és lehetett túl nagynak tekinteni, számtalan ilyen kritikus vélemény létezett, az enyém is többek között. Lehetett kritizálni a tartalmi szabályozási rendszert, hogy abban valójában a 78-as központi tanterv reinkarnációi jelennek meg. Én is ezt tettem, már e bejegyzésben is írtam erről. De arról szó sincs, hogy az anomáliák a központi szabályozás hiánya miatt léteztek volna. Sőt, mint már érzékeltettem, a problémákat sokkal inkább a valóságos szabályozás túl merev, túlzottan centralizált voltának tudhattuk be. Kicsit komikus ennek a folyamatnak a feltételezése: nincs központi szabályozás, a kiadók a 78-ast követik, sőt, még inkább felturbózzák a tankönyveket, hiszen ki akarnak elégíteni minden széttartó igényt, azok a bugyuta pedagógusok meg azt hiszik, hogy mindent meg kell tanítani, ami a tankönyvben van. Nem szeretnék most semmi otromba jópofaságot ide rittyenteni, pedig nagyon viszketnek az ujjbegyeim. Ezért csak annyit írok, hogy ilyen elképzelésekkel nagyon nehéz egy tízmilliós ország közoktatását irányítani.

Gloviczki Zoltán kárhoztatja azt a helyzetet, hogy az államnak nincs közvetlen beavatkozási lehetősége, ha itt vagy ott baj van a gyerekek fejlődésével. A modern, demokratikus államirányítás többek között arra épül - bár nem vagyok hozzáértő szakember, ezért kicsit félve írom le ezt az inkább laikus megállapítást -, hogy az ilyen közvetlen beavatkozások a lehető legszűkebb körre terjedjenek ki. Nem kell az államnak közbeavatkozni, ha van kiépült rendszere annak, hogy anomáliák, problémák esetén mi a helyi eljárás, hogyan tudja az iskola esetleg segítséggel megoldani a kérdést helyben, illetve, hogy ha nem megy önerőből, mit tegyen az önkormányzati fenntartó. Gloviczki úr tegye át az elgondolást a gazdaság területére. és gondolja végig, hogy mit kapna a vállalkozóktól, a munkavállalóktól, ha felvetné, hogy aztán most már igazán kell, hogy legyen az államnak közvetlen beavatkozási lehetősége. Nem, ilyen lehetőség nem kell. A modern államnak nem ez a dolga. Hanem az, hogy olyan szabályozási környezetet, és olyan feltételrendszert biztosítson az oktatási rendszer egészében, amely a problémákat kiküszöbölhetőkké, sőt, felmerülésüket megelőzhetővé teszi.

Ismét előkerül (hát hiába pofázunk egy páran?) az önkormányzatok eltérő lehetőségeiből adódó egyenlőtlenség problémája. Már százszor leírtuk. A településnagyság, az iskola anyagi lehetőségei, stb., tehát az oktatás materiális feltételrendszere csak kis mértékben befolyásolja a színvonalat. Attól, (csak attól), hogy egy iskola egy kisközségben működik, még nem lesz rosszabb, mint a nagyobb településen működők. A kisebb településeken tanulók nem azért érnek el átlagosan gyengébb eredményeket számos mutatót (pl. kompetenciamérés) tekintve, mert vidékiek, kisebb településen laknak. Hanem azért elsősorban, mert a kisebb településeken más a társadalmi összetétel, kisebb a magasabban iskolázott szülők aránya. De ezt már annyiszor leírtam magam is, de sokan mások is! Miért nem lehet egyszer egy icipicit odafigyelni ránk?

De itt most már el is ment a kedvem az egésztől. Lenne még mit kipécézni az interjúból, de ... Úgyis mindegy. Nem?

10 megjegyzés:

  1. Dehogyis mindegy... szívesen olvasom az írásait. Magam is oktatásfejlesztéssel foglalkozom, de egy ideje beláttam, hogy közösségfejlesztés nélkül nem lehet oktatást (sem) fejleszteni. Nem elég az iskolára koncentrálni, az iskola falain kívül is másmilyen változásokra lenne szükség. Sajnos úgy érzem ezt teszik lehetetlenné a mostani kormány döntései.
    Többek között ezért is költöztem külföldre, az már csak a véletlen müve, hogy épp Finnországba...
    Kitartást és sok nyugalmat kívánok!

    VálaszTörlés
  2. Elolvastam az eredeti interjút és belenéztem - sokadszor - a Nat-ba. Remélem, hogy nem voltam felületes, és nem ez az oka annak, hogy egyikben sem bukkantam egyetlen olyan mondatra sem, ami arról szólna, hogy milyen az a jövő, amire a gyerekeket felkészítjük az iskolában. Pedig, ha már ennyire szeretünk másokra hivatkozni, a nagyvilágban mindenki minden szinten ezt próbálja megragadni.
    Azt mindenki érzi, látja, tapasztalja, hogy egyre gyorsabb ütemben változik a világ és a társadalom is. Akiket a gyermekek jövője érdekel, megpróbálják ezeket a változásokat megérteni és a nevelési-oktatási, tanítás-tanulási munkát úgy igazítani, hogy ne az ő (a tanár) 20-50 évvel ezelőtti tapasztalata szerinti világra, hanem a jövőre készítsék fel őket. Én olyan vitára, ahol az lett volna a kérdés, hogy mire is kellene felkészíteni a gyerekeket, hogyan is változzon az iskola ahhoz, hogy jobban megfeleljen a mai elvárásoknak, nem emlékszem.
    És most ebben az interjúban is csak azt olvasom, hogy az eddigi rendszerben nem volt ez meg az. Az én kérdésem, hogy mihez képest? Hova szeretnénk eljutni? Az azért szerintem kevés, hogy tudjanak az emberek írni és olvasni. (Nekem) Az sem elég, hogy szerepeljünk jobban a felmérésekben. A jelenlegi Nat-ban lévő fő célt: "a nemzeti műveltség, a hazai nemzetiségek kultúrájának átadásában, megőrzésében, az egyetemes kultúra közvetítésében, az erkölcsi érzék és a szellemi-érzelmi fogékonyság elmélyítésében jelöli meg" hát, ítélje meg mindenki maga.
    De azért, hogy pozitív dolgot is írjak - már ha ez megnyugtat valakit - az általam ismert tanárok többsége nem tankönyvet tanít, szakmájában tájékozott, az új módszerekre nyitott, maga is folyamatosan tanul és keresi a megfelelő utakat. Mégpedig annak a konkrét gyermeknek a megfelelő útját, aki ott ül vele szemben a földön, a széken, a padban. És mindezt úgy teszi, hogy megpróbálja megfogalmazni azt, tájékozódik arról, hogy amikor az a gyermek kikerül a látóköréből, vajon mire lesz szüksége, vajon mi fogja a boldogulását - erkölcsös, boldog, kiegyensúlyozott - biztosítani. Ja igen, és azt is figyelembe veszi, hogy milyen az a társadalmi, technikai és kulturális környezet, ahonnan a gyermek jön. Mert szép-szép a köpeny, csak hát nem abban a világban élünk akkor sem, ha nem veszünk tudomást erről.

    VálaszTörlés
  3. Nem a bejegyzéssel vitatkozom, hiszen abban is van utalás arra, hogy a 2002 és 2010 közötti időszakban is voltak problémák.
    Szóval, úgy gondolom, hogy az elmúlt időszakban nem volt világos, kidolgozott stratégia. Ha voltak is jónak tűnő keretek, ezek széleskörűen, hatékonyan valamiért nem működtek, inkább csak szigetek alakultak ki. Ez szerintem igaz többek között minőségbiztosításra, a szakmai fejlődés és fejlesztés elősegítésére hivatott szakmai ellenőrzésre, támogatásra, a mérések eredményeinek hatékony felhasználására és a tartalmi szabályozásra is. Ha csak vissza kellene állítani a 2010-es állapotokat, akkor ehhez Agórára sem volna szükség. A magyar oktatás nemzetközi összehasonlításban sem volt jó, csupán közepes, tehát a jókhoz képest rossz volt, akkor is, ha bizonyos területeken kis javulást mutattak az adatok.

    Tehát szerintem egy stratégia kidolgozása, a dolgok újragondolása, új megoldások keresése indokolt lehetett, de amit az oktatásirány kisütött, az nem lett jobb, sőt…

    VálaszTörlés
  4. Jaj, kedves Pista, József Attilával mondva: "mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis.Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis."...szóval ÖN pontosan tudja, mit jelentenek ezek a sorok,és a maga tiszta pedagógiai éthosza alapján nincs más választása, csak az: újra és újra megfogalmazni, rákérdezni, felrázni...szóval NEM MINDEGY...még ha úgy tűnik, hogy a pedagógus társadalom megfélemlítve, kiégve, bégető birkanyájként hagyja terelgetni magát langyos akolmelegébe...akkor sem mindegy...akinek a szólás kegyelmi ajándéka adatott meg, az szóljon...mindig elolvasom a HAT, ill. az AGÓRA fórumain,s nekem az ad erőt, hogy vannak még Önhöz hasonlóan olyanok, akik tartással vívják a kor abszurd , Don Quijote-i harcait

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. A Gloviczkival készült szept. 2-i NOL interjúnak van egy további lesújtó mozzanata. A megkérdezett ehelyütt végérvényessé teszi, hogy az esélynövelő intézkedések húzóágazatának számító integrációs programra (IPR) milyen jövő vár. Nem hagy kétséget: hamarosan leírják. Megemlíti ugyan, hogy ennek a gondolatcsírának is voltak éltető elemei, de mindaz, ami belőle kisarjadt, életképtelen. E félmondatnyi megengedő kitételhez azon nyomban militáns hangvételű állításokat fűz.
    Úgy tűnik, eljött az ideje, hogy felhagyjanak az IPR kérdéskör alsó szintű lebegtetésével, ami egyes TÁMOP pályázatok tájékoztatóira vagy a szakértőkkel való kétértelmű kommunikációra volt jellemző. Ezennel legfelső szinten is belevágtak a mondandóba. A minisztériumi vezető durva leegyszerűsítések közepette, igencsak unintelligens módon és nettó hazugságokkal vegyítve tette közzé ez ügyben az álláspontját.
    Pontosan lehetett tudni, érzékelni, hogy az IPR-re sok döntéshozó is görbén tekint. Nem úgy, mint Lázár János, aki a legutóbbi időkig többször, nyilvánosan is hangot adott a közoktatási integráció melletti elköteleződésének. Közben az elmúlt két évben tovább pályáztattak 1700 IPR intézményt, többletgondoskodásban részesült 85 ezer gyerek, illetményben 14 ezer pedagógus. Új rendeletet alkottak, az integrációs programot pedig a Széll Kálmán tervbe bokrétaként beleszőtték.
    Ugyanakkor egy 2011-es Havas-Zolnay tanulmány (Sziszifusz számvetése) átfogóan ad számot arról a harmadik nagyobb kutatásról, melynek alapján a program eredményességét különféle szempontokat követve mérlegelték. Elegendő érvet sorakoztattak fel, hogy megállapítható legyen, ez esetben sem könnyű eldönteni, mi számít részleges sikernek, kudarcnak, s főleg mihez képest.
    Egyebek közt az olvasható:
    „A közvélekedéssel szemben szó sincs arról, hogy az iskolaigazgatók, illetve a pedagógusok általánosságban elutasítanák az esélykiegyenlítő oktatáspolitikát.”
    „Az igazgatók pozitívabban ítélik meg az integrációs oktatáspolitika hatását, mint a pedagógusok.”
    Ehhez képest G.Z. kizárólag légből kapott híresztelésekre, alaptalan állításokra alapozza mondanivalóját, s úgy tűnik, egyben az általa is vezetett felelős államtitkárság várható döntéseit. Újabb kutat mérgeznek.

    VálaszTörlés
  7. Egyéni gondjaim miatt három év után újra jelentkezem. A Szkeptikusok körében tartott előadásod számomra üdítő oázis volt. Tanúsítom akkor is a butaság, elbizakodottság, az ön és közbecsapás ellen szóltál, (én csak kontráztam) mindez még a ma regnáló hatalom előtti időszakban 2002-2010 között történt.Mi van ma? A tekintélyelvűség sivatagja terjed, szólni kell, mert hihetetlen dolognak tűnik, hogy a világban csak a bárgyúság, délibábos képe mutatkozik meg édes hazánkról. Talán még lesz Világos agy. Üdv: Hajagos Antal

    VálaszTörlés
  8. Turainé Czeitler Rita2012. szeptember 17. 22:31

    Kedves Nahalka István!
    1. Tetszett az írása, tetszenek a cikkei általában is.
    2. Szeretném megtudni, mi az, ami miatt különösen érzékeny Gloviczki megszólalásaira. Feltételezem, hogy nem a gondolati mélységük és a szociális érzékenységük miatt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért vagyok érzékeny erre, mert Gloviczky a közoktatáspolitika legfőbb ura Magyarországon (Hoffmann Rózsa az egész oktatásé, ...), és megszólalásai annyira nélkülözik a hozzáértést, hogy nem hagyhatók szó nélkül. Tudom, sokan mondják, hogy nem érdemes rá szót pazarolni. De könyörgöm! Ő Magyarországon a közoktatási terület első embere.

      Törlés
  9. Kedves Nahalka István.
    Én csak egy agódó szülő vagyok most keztünk ez iskolát és azt látom hogy a M.O.R. mindenkiről szol csak nem a gyerekekről azt is látom hogy ez tátsadálmí probléma, a tanárok - meg fásultak ,a szülők - sértetek és elfugultak És ennek csak egy szenvedő alanya van A Gyerek. Csak mint szülő és laikus azt látom hogy kényelmes egyforma kocka gyerekeket tanítani és ha valaki mást az vagy "kockásitani" vagy problémás gyereknek nyílvánitani.
    És nem szeretném megbántani sem pedagogust sem szülőt de baj van a rencerbe és ha nem teszünk sennit a gyerekeink iszák meg a levét de nekünk kötelességunk óvni tanítani nevelni és terelni Őket jó irányba és nem emberi roncsot csinálni őbelőlük .

    VálaszTörlés