Hálózat a Tanszabadságért - Álláspont VIII.

Tételes válaszok a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatási Államtitkársága által készített, „Valótlanságok és tények az új köznevelési törvénnyel kapcsolatban” című tájékoztató írásban szereplő állításokra

Készült a Hálózat a Tanszabadságért tagjainak észrevételei alapján 2011. novemberében

A NEFMI Oktatási Államtitkársága készített egy leírást, amely az általa az Országgyűlésnek benyújtott köznevelési törvénytervezetet ért bírálatokra válaszol. A „kritika kritikája” számos helyen valótlan tényeket állít, felszínes, alapvető szakmai pontatlanságok, önellentmondások jellemzik, és több pontján nem érdemi vitapontokat, hanem inszinuáló, személyeskedő megjegyzéseket tartalmaz.

            A Hálózat a Tanszabadságért alapító tagjai az államtitkárság által írottakat nem hagyhatják szó nélkül. A „kritika kritikájának kritikájában” kitérünk az államtitkárság írásában szereplő pontokra, elemezzük az azokban foglaltakat, bemutatjuk, mely részein találhatók az említett valótlanságok, felszínes megközelítések, szakmai tévedések, ellentmondások, és személyeskedések. Az irományt nem tartjuk méltónak Magyarország kormányához, kérjük a készítőit, hogy kérjenek bocsánatot a pedagógus társadalomtól annak színvonaláért, illetve az érintettektől az inszinuációkért.

            Minden nap megjelentetünk egy további pontot az elemzésünkkel, sorban, az államtitkárság írása szerint. Hét már megjelent, ezeket itt olvashatja: (1) (2) (3) (4) (5) (6) (7). Nézzük a nyolcadik pontot!

VIII.

Az államtitkárság állítása:

„Nem igaz, hogy a köznevelési törvény a középosztálynak kedvez, mint ahogyan az sem, hogy növeli a hátrányos helyzetben nevelkedő gyermekek leszakadásának kockázatát.

Az igazság:

A köznevelési törvény tervezetében számos, a felzárkóztatást, a valódi esélyegyenlőséget szolgáló intézkedés, elv található.

Néhány példa:

27. § (5) A hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatásáról.

50. § (5) Az általános iskolai felvétel elveiről.

51. § (1) A halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek előnyben részesítéséről.

62. § b) A különleges bánásmódot igénylő gyermekekkel-tanulókkal való külön foglalkozás kötelességéről.

72. § (3) A halmozottan hátrányos helyzetű gyermek szülőjének jogairól.

A nehéz körülmények között végzett munkáért magas pótlék jár a pedagógusoknak (8. melléklet).”

A válaszunk:

A középosztály megerősítését a törvénykoncepció explicit módon tartalmazza, mint célt. Az előző pontban megadott lista mindegyike cáfolja, hogy a törvénytervezet nem növeli a hátrányos helyzetben nevelkedő gyermekek leszakadásának kockázatát. De az államtitkárság által adott felsorolás pontjai esetén is súlyos problémák merülnek fel.

• A felzárkóztatás (a tanulási gondokkal küzdő tanulók elkülönült formában, a kötelező tanórákon kívül történő segítése) a neveléstudomány eredményei szerint alkalmatlan a tanulási problémák orvoslására. Ráadásul a törvénytervezet a hátrányos helyzetű tanulók esetén említi a felzárkóztatás megszervezésének szükségességét, miközben a hátrányos helyzet és a tanulási gondok ilyen összekapcsolása teljességgel indokolatlan (a hátrányos helyzetű tanuló nem szükségképpen szorul felzárkóztatásra). Lehet természetesen, hogy a felzárkóztatást, ha arra szükség van, a törvény csak a hátrányos helyzetű tanulók számára kívánja biztosítani, de akkor így kellene fogalmazni, és nem sugallni a pontatlan fogalmazással, hogy a hátrányos helyzetű tanulók mindenképpen felzárkóztatásra szorulnak. Ha a kötelező foglalkozásokon nem sikerült megfelelő fejlesztést elérni, és az iskola a felzárkóztatás keretei között nyújt lehetőséget a hiányosságok pótlására, akkor sok esetben előáll az a helyzet, hogy az iskola, részben a pedagógusok munkájának hiányosságai miatt az átlagosnál több tanórában biztosítja a minimális szint elérését, s ezzel kizárja a tanulót abból, hogy az igényeinek megfelelő, inkább a tehetségét fejlesztő foglalkozásokon vegyen részt. Az eddigi integrációs oktatási gyakorlat is azt bizonyította, hogy a felzárkóztatás „ideológiájának” nevében alkalmazott módszerek és oktatásszervezési formák csak mélyítik a hátrányokat. A törvénynek inkább megszüntetni kellene ezt a gyakorlatot. A részképesség kieséses, vagy fogyatékossággal élő gyermek más típusú oktatást igényel, mint a szociális helyzete miatt lemaradó tanuló. Jelenleg azonban összemosódik a fogyatékosság és a hátrányos helyzet kezelése. Továbbá a feltételek biztosítása is kétséges az államtitkárság által leírt, és a törvénytervezetben is megfogalmazott felzárkóztatási feladatok megoldásához, hiszen az iskolákban általában nincsenek meg a megfelelő szakemberek sem a hátránykompenzáláshoz, felzárkóztatáshoz, sem a speciális képességkiesések kezeléséhez.
• Az általános iskolai felvétellel kapcsolatban korábban már láttattuk, hogy gumiszabályok vonatkoznak rá, a gyakorlatban nem lesznek alkalmasak a szegregáció megakadályozására.
• A halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek előnyben részesítésével kapcsolatos minden egyes intézkedés a törvényben olyan, ami szerepel a jelenleg hatályosban is:
• a törvénytervezet 45. § (6) bekezdés szinte szóról szóra megegyezik a hatályos törvény 7. § (2) bekezdéssel,
• a tervezet 50.§ (5) bekezdés tartalma teljes egészében megtalálható a hatályos törvény 66. § (2) bekezdésében, sőt, utóbbi sokkal konkrétabb, és erősebb garanciákat ír le a szegregáció elkerülésére,
• a tervezetben az 51. § (1) bekezdés tartalma megvan a hatályos törvény 66. § (5) bekezdésében, illetve utóbbi a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók számára további garanciákat ad,
• a tervezetben a 72. § (3) bekezdésben foglaltak szó szerint szerepelnek a hatályos törvény 13. § (7) bekezdésében,
• a tervezet 62. § (1) b pontjában foglaltak hasonló szövegezésben megtalálhatók a hatályos törvény 19. § (7) b pontjában.

E téren tehát a tervezet semmiféle újdonsággal nem szolgál, sőt, inkább a korábbi szabályozáshoz viszonyított visszalépés jegyei mutatkoznak. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy néhány, a jelenleg hatályos törvényben szereplő, a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek iskolai tanulását segíteni, a velük szembeni diszkriminációt megakadályozni szándékozó szabálynak nincs megfelelője az új törvénytervezetben. Ilyenek a hatályos törvény 58. § (1), 65. § (2), 82. § (6), 95C. § (1), 105 § (2),114. § (2) bekezdései. Különösen aggályosak a következők:

• A HHH gyermekek kötelező óvodai felvételének kikerülése a törvényből.
• A kötelező felvételt biztosító óvoda és általános iskola felvételi eljárásában a HHH gyermekek előnyben részesítéséről szóló rész nem szerepeltetése.
• A pályázatok esetében a HHH tanulókat nagyobb arányban nevelő intézmények előnyben részesítésének megszüntetése. A HHH gyerekek integrációja mindenütt nagyobb odafigyelést igényel, nagyobb ráfordított energiával érhető el csupán eredmény. Amennyiben az érintett pedagógusok az ehhez a plusz odafigyeléshez, plusz energia-befektetéshez szükséges forrást, támogatást nem kapják meg, lehetőségektől esnek el, s ez csökkenti a munkájuk hatékonyságát. A pályázatok így óhatatlanul a kisebb befektetéssel is eredményesebb, ám kisebb HHH tanuló aránnyal jellemezhető iskolák számára lesznek inkább elérhetőek. A törvény ezzel iskolákat diszkriminál, másodrendűvé teszi azokat, amelyek esetében magas a HHH arány, ami egyértelmű szelekciót gerjeszt a pedagógusok között is. Mindez végül mind a HHH gyerekek esélyeit rontja.
• A halmozottan hátrányos helyzetű tanuló, a testi, érzékszervi, középsúlyos értelmi fogyatékos és az autista tanuló részére az oktatásban való részvétel és a kollégiumi ellátás ingyenességének kikerülése a törvényből, beleértve az első alapfokú művészetoktatásban való részvételt is. A művészetoktatás mind a HHH, mind a fogyatékkal élő gyerekek számára hallatlanul fontos fejlesztő hatással bír, ezt kutatások sora támasztja alá. Ezek a gyerekek a művészetoktatásba támogatás nélkül nem tudnak bekerülni, így az csupán a gazdagabb rétegek kiváltsága marad.
• És ide sorolható még, hogy az enyhe értelmi fogyatékos tanuló részére egy alapfokú művészetoktatásban való részvételnek és a második szakképesítés megszerzésének ingyenessége is szerepel a hatályos törvényben, ám kimaradt a tervezetből.
• A különleges bánásmódot igénylő gyerekekkel való külön foglalkozás kötelessége vagy olyasmi, ami eddig is megvalósult, vagy ismét az elkülönítő, szegregatív hatású pedagógiai gyakorlat része.
• A halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek szüleinek jogai tekintetében sincs újdonság.
• A nehéz pedagógiai munkáért járó magas külön juttatás pedig akkor lesz hihető, ha nem köznevelési-, hanem költségvetési törvényekben jelenik meg. Egyébként egy létező gyakorlat folytatásáról van szó ebben az esetben is.

Összefoglalva: természetesen a törvénytervezet szövegezője nem kerülhette ki, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek nevelésével kapcsolatos néhány, a pedagógiai tevékenységbe szervesült szabályt, előírást a tervezetben is megfogalmazzon. Ugyanakkor már e pontokban is találunk visszalépéseket a korábbi helyzettől. Súlyos probléma, hogy néhány fontos szabály kikerül a törvényből. Jellemző, hogy a törvénytervezet készítői semmilyen új, pedagógiailag indokolt megoldásra nem tettek javaslatot. Kimondható, hogy az esélyegyenlőtlenségek csökkentése terén az új törvény a hatályoshoz képest jelentős visszalépést fog eredményezni. A feladatot nem kezeli kiemelt szempontként, így növeli az országon belüli gazdasági különbségeket, konzerválja a jelenlegi viszonyokat, és ennek következményei beláthatatlanok.