Folytassuk azzal, hogy milyen változások következtek be a magyar gyerekek, fiatalok iskoláztatásában. A helyzetet jól jellemző adat, hogy a 16-18 évesek milyen arányban találhatók meg még iskolapadban. Itt van ezzel kapcsolatban egy beszédes ábra:
2015-ös eredményeket (tudtommal) még nem ismerhetünk. A csökkenés nyilvánvaló, ha nem lenne tragikus az, amit mutat, azt mondanám, látványos. Amikor csak lehet, állami kiadványokra, vagy KSH adatokra támaszkodom. Ebben az esetben is az adatok a Gécsiné Máriás Emőke, Hagymásy Tünde és Könyvesi Tibor által összeállított, az EMMI, korábban NEFMI által kiadott, "Statisztikai tájékoztató oktatási évkönyv" című kiadványokból (2011-2015) származnak.
A 2008-ban 8. évfolyamos, nem SNI tanulóknak a 7,8%-a nem jelenik meg semelyik későbbi évben (2014 volt az utolsó vizsgálható év) az Országos kompetenciamérésben (OKM) a 10. évfolyamos tanulók között. (Ez egy saját számítás az állam által nyilvánossá tett OKM adatbázisok alapján.) Tudni kell, hogy az OKM-ben minden nem SNI tanulónak van adata, annak is, aki nem ír teszteket. Ez a 7,8% már szinte biztosan korai iskolaelhagyó. Tegyük még hozzá azokat az SNI tanulókat, akik nem szereznek középfokú végzettséget, továbbá azokat a tanulókat, akik lehet, hogy szerepelnek az OKM 10. évfolyamos adatbázisok valamelyikében, ám 11. évfolyamra már nem iratkoznak be, vagy később hullanak ki a rendszerből, például azért, mert 16 évesek lettek, legálisan elhagyhatják az oktatást, és így is döntenek. Konzervatív becslés szerint a teljes arány akár 12-15% is lehet.
Korábban ennél alacsonyabbak voltak a korai iskolaelhagyókra vonatkozó arányszámok. 2010 óta e téren határozott növekedés van: 2000 és 2010 között a korai iskolaelhagyók aránya 13,9%-ról 10,5%-ra csökkent. Innen az arány emelkedett, de 2014-ben ismét csökkent: 2011: 11,4%; 2012: 11,8%; 2013: 11,9%; 2014: 11,4%. (Ezek Eurostat adatok, a részadatokat a kormányok biztosítják.) Félő, hogy a 2015. évi adat ismét akár jelentős csökkenést mutat majd, hiszen egyre erősebben érezteti hatását a kötelező iskolázás korhatárának 16 éves korra való csökkentése. Ezt az előrejelzést valószínűsítik a még iskolában tanuló 16-18 évesek arányával kapcsolatban fentebb bemutatott adatok is. (A korai iskolaelhagyó fogalom azokat a 18-24 éves korosztályba tartozó fiatalokat jelöli, akik nem szereztek középfokú végzettséget és nem is tanulnak semmilyen oktatási intézményben. Magyarország azt vállalta az EU 2020 stratégiában, hogy ezt az arányt 10%-ra csökkenti.)
A felsőoktatásban tanulók létszáma és aránya is - megint a nem igazán ideillő szót használva - látványosan csökkent. 2002-ben Magyarországon 424 161 hallgató tanult a felsőoktatásban. Tekintve, hogy az évek előrehaladtával szűkült azoknak a köre, akikből egyáltalán lehetett felsőoktatási tanuló (demográfiai okok miatt egyre kisebb létszámú évfolyamok jöttek), érdemes a hallgatók létszámát valamely jellemző korcsoport létszámához viszonyítani. Erre a KSH adatai közül a leginkább megfelelő a 20-29 évesek csoportja. Ennek létszáma 2002-ben 1 560 300 volt. Az arány tehát 27,2%. 2014-ben az adatfelvétel időpontjában 320 124 fő tanult a felsőoktatásban, a 20-29 éves korosztály létszáma pedig 1 209 100 volt, az arány tehát 26,5%. Ez csökkenés, még ha nem is drámai mértékű. Ám tegyük hozzá, hogy a világ legtöbb országában az ugyanilyen arányszámok meredeken növekedtek az elmúlt évtizedekben.
(Folytatása következik)
