Mérünk és nem gondolkodunk

Itt van az újabb példája a mérés fogalma hibás használatának. Működik már a szakképzésben oktatók intézményi értékelési rendszere, amelyben minden szakképzésben dolgozó pedagógus egy pontszámmal rendelkezik majd, és e pontszámtól függ majd sok minden a szakmai munkája során, legelőször is a fizetése.

Miről is van szó? A szakképzés 2019-ben történt átalakítása során vezették be azt a rendszert, amelyben minden szakképzésben dolgozó oktatónak háromévenként át kell esnie egy intézményvezetői (igazgatói) értékelésen. Az igazgató minden oktatónak pontszámokat ad, tíz értékelési területen 6-6 pontot, azaz 60 pontot lehet maximum elérni. A rendszer különvált a közoktatásban zajló pedagógusminősítési rendszertől, annál lényegesen egyszerűbb. Az értékelési területeket, az azokon belül alkalmazható szempontokat, továbbá a számszerűsíthető, és a pontszámmal való értékelés során figyelembe vehető indikátorokat egy útmutató rögzíti (letölthető innen).

Az értékelési folyamatok elindulása után, megjelent az érintettek felháborodott kritikája is: nem lehetett időben megismerni az értékelés szempontjait, nem egységes a kialakult gyakorlat, megkérdőjelezhető az értékelés objektivitása. A legfőbb ellenvetés azonban az, hogy az értékelési rendszer a szakmai oktatóknak kedvez, olyan szempontok is szerepelnek, amelyekben csak ők értékelhetők pozitívan. Így például több szempont is hivatkozik a duális képzésre, amivel a közismereti tanárok nem is kerülnek kapcsolatba.

Én ebben a posztban szintén bírálni szeretném a rendszert, de azt is őszintén le kell írnom, hogy e kritikák nagy részének nem sok köze van a valósághoz. Konkrétan az utolsónak említett vád egyszerűen hamis. Ha valaki elolvassa az útmutatót, abban a tíz értékelési területre megadott 42 szempontot, akkor valóban talál néhány olyat, ami a duális képzést említi, és még egy-kettőt, amelynél esetleg felmerülhet, hogy a közismereti tantárgyakat tanítók objektív okokból nem teljesíthetnek jól (hiszen nem szakképző tantárgyakat tanítanak). De ha alaposabban megvizsgáljuk e szempontokat, kiderül, hogy ez egyáltalán nem egyértelmű, szerintem mindegyik olyan, hogy megfogalmazható az adott szempontból feladat a közismeretet oktató tanárok számára is. De ha nem lenne igazam, és akad mégis szempont, amelyben egy közismereti tanár nem teljesíthet jól, akkor sem kell kétségbe esni, ugyanis az értékelési útmutató kimondja, hogy csak azt a szempontot kell figyelembe venni, amely az adott oktató munkájának elvárt tartalma szempontjából releváns. És azt is hadd mondjam ki, hogy bizony, az útmutatóban lévő szempontrendszerben (szemben a kritikát megfogalmazó, jól láthatóan vérig sértett pedagógus állításával) gyakorlatilag mindegyik szempont az oktatók munkája minőségére vonatkozik.

Sikerült megtalálni szarva közt a tőgyit. Sajnos néhány témában azt látom, hogy kormányzati intézkedésekkel kapcsolatban megszületik a kritika, de az nem reális, rendkívül könnyű visszaverni, és ezzel valójában partvonalra kerül az összes kritika, azok is, amelyek reálisak. Jelenleg is ez a helyzet. Mert bár a megjelent negatív vélemények mellétrafáltak, és ártanak a jelenlegi oktatáspolitika kritikájának, de ez az egész értékelősdi más szakmai szempontok alapján igenis komoly kritikával kell, hogy szembe nézzen. Csakhogy ez a komolyabb kritika már nehezebben érthető, felfogása mélyebb ismereteket kíván, ezért aztán "házalni" sem könnyű vele, meg hát a népek úgysem értik.

Én ezzel sohasem törődtem, juszt is leírom, hogy szerintem mi az igazi baj a szakképzésben oktatók minősítésével. Ugyanaz, mint ami - mások mellett - baja a közoktatásbeli pedagógusminősítésnek. Egyetlen számmal kívánjuk jellemezni egy oktató pedagógiai minőségét. Vagyis mérést kellene végeznünk, ezt jelenti a számok hozzárendelése, miközben viszonylag könnyen belátható, hogy a pedagógiai munkának az egyetlen számmal jellemezhető minősége nem csak, hogy nem mérhető, hanem egyáltalán, nem is létezik. Ez a kritika a mérésekkel szemben támasztható, matematikailag mélyen megalapozott (méréselmélet) ismereteinkre támaszkodik. Emberi tulajdonságokhoz nem lehet csak úgy, mindenféle szabályok betartása nélkül számokat hozzárendelni, ha egyébként azt akarjuk, hogy a számok valóban kifejezzenek valamit, illetve súlyos egzisztenciális döntések alapjául szolgáljanak. Ahogy az elmélet állítja (reprezentációs méréselmélet): a mért dolgoknak a számokéval azonos struktúrát kell alkotniuk (van többféle is), a számok struktúrájának mintegy tükröznie kell a mért dolgok struktúráját. A mi esetünkben: a pedagógusok pedagógiai színvonala valami olyan tulajdonság kell, hogy legyen, ami leképezhetővé teszi e szinteket, minőségeket a számokra. (A részleteket megírtam az OFI egy kiadványában megjelent tanulmányban.)

Bár az útmutató hangzatos módon elméleti hátteret vázol fel az egész "mérés" mögé, de annak semmilyen méréselméleti megalapozása nincs. Az igazgatók adnak maximum 6-6 pontot a 10 értékelési területre minden egyes oktató esetén, és majd e pontszámok adják a hátterét a fizetés megállapításának. De hogy miért kap minden értékelési terület ugyanannyi maximális pontot (6-ot), miért szabad összeadni a végén a 10 részpontszámot, az egyes pontszám értékek közötti különbségek (de akár csak a sorrendjük is) tükröz-e bármit az oktatói minőségek egymáshoz való viszonyából, egyáltalán, mi e minőségek egymáshoz való viszonya, ezekről a hangzatosan megnevezett elméletekben (EQAVET, Hays rendszer) egy büdös szó sincs.

Na, ez a baj. És nem az, ami az eddigi kritikákban - hamis állítások keretében - megjelent. És akkor jöjjön a nagyon pesszimista véleményem: (1) Amit ide leírtam, az néhány szakemberen kívül senkit az ég egy adta világon nem fog érdekelni. (2) Az ITM kegyetlenül visszavágja majd az igaztalan kritikákat, vagy, rosszabb verzió, elnézően mosolyogva hagyja puffogni a pedagógusokat. (3) Tovább tombol ez a bizonyítékokra alapozás elvét hazug módon felhasználó, hangoztató gyakorlat a szakma nagy részének asszisztálásával. Végül is: megbékéltünk mi a közoktatásban dolgozó pedagógusok pontozásával is. Még mindig egyszerűbb, mint a harmadik szavuktól számunkra érthetetlen szakmai szövegek tanulmányozása.