Kényes kérdés: mi legyen a pártokkal?

A pedagógusok 2016 elején spontán módon létrejött tiltakozása számára veszélyt jelent, hogy a kormány, illetve a véleményét osztók hevesen támadják a mozgalmat azzal, hogy mögötte ellenzéki pártok lelhetők fel, sőt, valójában az egész "balhét" a baloldal szervezte. Az állítás persze tömény hazugság, valójában egyetlen komolyan vehető bizonyítékot sem tudott soha senki felhozni mellette, de a lejáratás algoritmusai szerint a "vád" újra és újra elhangzik. Van is foganatja, a vélhetően a kormányzópártok szavazótáborába tartozó emberek például a facebookon mantrázzák az állítást, fütyülve a cáfolatokra, vagy a bizonyítékok követelésére. Ez egy állóháború, várhatóan az egyik oldal minden racionális meggondolással szembe menve fogja ismételgetni az állítást, míg a másik oldal, amikor csak tudja, el fogja mondani, hogy ez hazugság. Érvényesül, amit sokszor tapasztalhattunk már: az állítások jelentése, igazságtartalma egyáltalán nem érdekes. A kormány, a hozzá közel állók nem valamifajta diskurzus előre mozdítása, vagy kritika megfogalmazása érdekében mantráznak. Magának a kommunikációs aktusnak (és nem a tartalmának) van számukra jelentősége. Szinte mindegy, mit mondanak, mondhatnák azt is, hogy a tiltakozó pedagógusok anyagyilkosok, a fontos csak az lenne, hogy az állítások tartalmát vizsgálni nem tudó és nem is akaró emberek jól érzékeljék az irányt (kik ellen szól), hogy világos legyen, hová kell állni.

A politikai pártokkal való kapcsolata bármilyen civil kezdeményezésnek, mozgalomnak kritikus kérdés. Mert nem csak arról van szó, hogy az ellenfelek demagóg módon használják fel a vélt vagy valós információkat, hanem arról is szó van, hogy a civil mozgalmaknak a pártokkal való kapcsolata egy rendkívül ellentmondásos területe a magyar közéletnek. Két tétel tűnik alapvetőnek a civil mozgalmak pártokhoz való viszonyulásában:

1. A civil mozgalmak erősen tartózkodnak a pártokkal való kapcsolatok létesítésétől.
2. A civil mozgalmak a jelenlegi demokratikus ellenzéki pártokat nem tartják alkalmasnak arra, hogy bármiféle - általuk, a civilek által támogatott - ügy politikai képviseletét ellássák.

Nézzük meg e tételeket kicsit közelebbről! Az első tételben megfogalmazott állítást különösebben nem kell alátámasztanunk, sok-sok jelét tapasztaljuk a közéletben. A jelenleg kibontakozó pedagógus mozgalom is ezen a módon viszonyul a pártokhoz, a tüntetéseken semmilyen párt nem jelent meg hivatalosan, nem szólalhattak fel, nem jeleníthették meg a megmozdulásokon a logóikat, zászlóikat. Tudatosan és keményen elhatárolódtak a szervezők, és úgy tűnik - bár nem ismerem az ezzel kapcsolatos történéseket részletesen - a pártok nem is nagyon erősködtek. Ezt a civil magatartást biztos, hogy a demagóg támadások megelőzésének szándéka irányítja elsősorban. Mint látjuk, a támadások így is jönnek, de nyilván egészen más lenne a helyzet, ha a "vádakat" megfogalmazók konkrét, mindenki által jól ismert tényekre is hivatkozhatnának (pl.: mindenki hallhatta, hogy az MSZP oktatáspolitikusa szót kapott a tüntetésen). Mivel azonban azon az oldalon megnyilatkozókat a tények egyáltalán nem szokták zavarni, támadás így is van.

A pártoktól való elhatárolódást motiválja egy olyan attitűd is, ami éles szemben állást jelent mindennel, ami politika. Ez az attitűd nem arról szól, hogy a jelenlegi politika, a jelenlegi politikusok, a jelenlegi pártok olyanok, amilyenek, és ezekkel nem lehet együttműködni, hanem arról, hogy a politika eleve szennyes, undorító, és bárki, aki a közelébe megy, elveszti ártatlanságát. Ha nem lenne oly erős sokakban ez az attitűd, nem kellene foglalkozni vele, mert végletesen abszurd. Hiszen alapvetően egy mély érzelmi viszonyulás, ami nem vet számot azzal, hogy a nálunk (is) érvényesülő politikai berendezkedésben mi a szerepük a politikusoknak, a pártoknak, magának a politikának.

A pártokkal való kapcsolatépítést akadályozza továbbá, hogy a civil szervezetekben dolgozó önkéntesek személyes viszonya a pártokhoz, politikájukhoz rendkívül különböző. E civil szervezeteknek, mint szervezeteknek valószínűleg nem is alakulhat ki semmilyen elköteleződésük semelyik párttal kapcsolatban (most kizárom azokat, amelyek eleve pártkötelékekben jöttek létre), a jelenlegi pedagógus megmozdulások civil szervezetei mindenképpen ilyenek. 

Gyakran elhangzik a civilek körében, hogy azért is tartózkodnak felvenni a kapcsolatot bármely párttal, mert úgy gondolják, hogy a pártok kihasználnák saját céljaikra a civil törekvéseket, olyan célokat is "hozzá ragasztanának" a megmozdulásokhoz, például a hatalomváltást, amelyek az eredeti civil követeléseknek nem részei. Érdekes ebből a szempontból, hogy a február 13-i tüntetésen a szónokok részéről - remélem, jól emlékszem - nem hangzott el olyan követelés, amely a hatalomváltás szükségességéről szólt volna, miközben a tömeg skandálásai között ilyenek megjelentek (pl.: "Orbán takarodj"). Más kérdés, hogy a jelenlegi igen "sűrű" diskurzusban gyakran felvetődik, hogy a radikalizálódott követelések teljesítése, vagyis az oktatási rendszer gyökeres átformálása hatalomváltás nélkül kivitelezhetetlen.

A második állítás is gyakran hangzik el. Kikkel keressünk kapcsolatot? - kérdezik a civilek. Gyengék a demokratikus ellenzéki pártok, inkább egymással acsarkodnak, és kevésbé törődnek az "ügyekkel", a demokratikus ellenzék szétszórt, töredezett. Nehéz egy ilyen "konglomerátumot", pláne annak részeit partnerként elképzelni. De a demokratikus ellenzékkel való kapcsolat kialakítását az is gátolja, hogy erős ellenérzések fogalmazódnak meg a pártok szakpolitikai állásfoglalásaival kapcsolatban (és most maradjunk az oktatásnál). A civilek közül nagyon sokan a demokratikus ellenzéki pártokat nem tartják hitelesnek az oktatáspolitika kérdéseiben. Sok negatív tapasztalatot gyűjtöttek, és emlékeznek még arra is, hogy e pártok közül 2010 előtt a hatalomban is valamilyen módon érintettek sok kérdésben ellentmondásos oktatáspolitikát képviseltek és valósítottak meg. Az igazsághoz hozzátartozik persze, hogy igaz ugyan, hogy  civilek kritikusak a 2010 előtti oktatáspolitikákkal kapcsolatban is, azonban a legtöbben e szervezetekben azt a helyzetet összehasonlíthatatlanul jobbnak tartják, mint a mait, és talán általánosnak nevezhető az a megítélés, hogy a 2010 előtti helyzetben is sok probléma volt, de a rendszer nyitott volt, nem kis remény mutatkozott arra, hogy jelentős fejlesztési folyamatok indulhatnak el (sőt, néhány el is indult, ezek 2010-ben "lenullázódtak").

Néhány vonatkozásban igyekeztem elemezni, hogy mi jellemzi a civilek és a demokratikus ellenzéki pártok kapcsolatát. Most jön az, amiért ezt a bejegyzést megírtam.

Magyarországon egy alapjait tekintve még mindig lényegében polgári demokratikus berendezkedés van (azt hiszem, nem sikerült elég árnyaltan fogalmaznom), ezért az átfogó politikai döntések az e rendszert jellemző szabályok szerint történnek (de szeretnék ebben maradéktalanul hinni!). Hosszú távon a civil mozgalmak, szervezetek elhatárolódása a "direktebb" politikától és a politikai pártoktól nem tartható fenn. A mostani követelések középpontjában egy gyökereiben megváltoztatott oktatási törvény megalkotása áll, érdekes lenne, ha a civilek ezt politika és politikai pártok részvétele nélkül szeretnék elérni. Vagyis amin először érdemes lenne elgondolkodni a civil oldalon, az az, hogy lehet-e, szabad-e zsigeri módon gyűlölni magát a politikát, a politikusokat és a politikai pártokat. És ha ezen elgondolkodtunk, és próbáltunk kialakítani egy racionális álláspontot, ami persze nem lehet más, mint, hogy nélkülük nem megy, akkor kell a konkrét helyzet alapján kialakítani a stratégiát.

Vagyis alapvetően azt állítom, hogy a civilek ne szakítsanak el minden kötelet, amelynek a másik vége a pártoknál van, vagy inkább feszítsenek ki újakat, mert, hogy most, a hazugságokat terjesztők állításai ellenére nem léteznek ilyen kötelek. Próbáljunk meg e kérdésben is előremutató álláspontot kidolgozni. A ma Magyarországon a civil- és a politikai világ közötti kapcsolatot meg kell változtatni. És hogy egy ilyen változtatás eredményes lehessen, ajánlok egy stratégiát, amelyet nagyon konkrétan a mostani helyzetben is alkalmazni lehetne.

Ennek a stratégiának az a lényege, hogy a politikát, a pártokat, a politikusokat arra kellene kérni, hogy azt tegyék, ami a dolguk. Nem dolguk, hogy konkrét oktatási szakmai koncepciókat gyártsanak. Azt hiszem, a politikusoknak erről nagyon nehéz lesz lemondaniuk. Sok közülük, ha nem mindenki, eredetileg pedagógus, elementáris ingere van arra, hogy megmondja, hogyan kellene tanítani az iskolában. Erről le kellene szokniuk (gondolom én). Ez nem azt jelenti, hogy megtiltja bárki is nekik, hogy személyenként, határozottan nem a politikai pozíciójukban tegyenek javaslatokat, legyenek ötleteik. Ilyesmitől nem lehet, nem is szabad eltiltani a politikusokat. De testületileg, az országgyűlési munkájukat tekintve, illetve a hatalomban, amikor intézkednek, tartózkodjanak a konkrét szakmai kérdésekbe való beleszólástól. Mert - szerintem legalábbis - nem ez a dolguk. Ellenben nagyon-nagyon dolguk lenne azoknak a politikai viszonyoknak a formálása, amelyek között a reformok, változtatások, fejlesztések irányai kidolgozódnak, amely viszonyok között a döntések születnek, amelyek között működik egy széles társadalmi és szakmai párbeszéd az ügyekben. Azonnal konkretizálok:

Most azt kellene kérni minden(!) az Országgyűlésben helyet foglaló párttól, segítsék, hogy egy gyökeresen új oktatási törvény jöjjön létre, méghozzá egy széles társadalmi és szakmai diskurzus eredményeként.

Ez az, ami az ő munkájuk, ezért kapják a fizetésüket a politikusok. Mi nem szólalhatunk fel a Parlamentben, nem mi határozzuk meg, hogy egy törvényelőkészítési folyamat miként zajlik, mi egy új törvény megalkotásának végső munkálataiban már nem veszünk részt, ezek már nem a civilek feladatai. És ez így van jól. A politizálás is egy szakma (legalábbis a választott, kinevezett, pozícióban lévő politikusok esetében). 

Ha a javaslatom érvényesülne, akkor az sokat segítene a civil szféra és a politika kapcsolati problémáinak megoldásában. A politikusok nem telepednének rá semmire, mert nem átvennék a civilek, illetve általában a szakma követeléseit, hanem segítenék azok kidolgozását és érvényesülését. A civilek nem kifogásolhatnák a politikusok felkészültségét konkrét oktatási kérdésekkel kapcsolatban, mert a politikusoknak nem ilyesmiket kellene képviselniük, hanem a demokratikus folyamatokat kellene garantálniuk. 

Egy kicsit még finomítom a javaslatomat. A pártok természetesen bekapcsolódhatnak az irányokat, szakmai koncepciókat kidolgozó folyamatokba is, hiszen az ilyen munkálatok során óhatatlanul felmerülnek általános társadalompolitikai kérdések, amelyek esetében hasznos, ha a pártok képviselnek megfontolásokat. De ugye világos, hogy ilyen esetben nem lehet válogatni a demokratikus(!) pártok között, vagyis ebben a Fideszt is beleértem.