Érvek és ellenérvek a tankönyvháborúban

Tankönyvháború ez már a javából. Reményfy Tamás, a Mozaik kiadó ügyvezető igazgatója nyílt levelet írt Hegedűs Istvánnak, miniszteri biztosnak, aki a tankönyvellátásért felelős, majd meglehetősen gyorsan a címzett válaszolt is. Előre bocsátom: nem értek a tankönyvügy részleteihez, különösen a gazdasági tényeket nem nagyon ismerem. Én pusztán egy érvelés sajátosságait szeretném elemezni, Hegedűs István válaszlevelének érvelését, azt a logikát és stílust, ami - nem tudok más jelzőt írni - bicskanyitogató.

A tényekről annyit, hogy Reményfy - véleményem szerint - érthető indulatoktól sem mentes, ám e tekintetben a korlátokat nem átlépő, korrekt érvelést tartalmazó levelet írt, amelyben elősorolta a kormányzat tankönyvpolitikájának visszásságait. Szakmailag is meg tudom ítélni több érvelését, úgy látom, hogy azok megállják a helyüket, a levél akár egy szakmai elemzésnek is tekinthető a kialakult helyzettel kapcsolatban. Hegedűs válasza végig olyan tények bemutatását tartalmazza, amelyekkel a szerző a Mozaik Kiadót mint gátlástalan profithajhász gazdasági szereplőt igyekszik bemutatni.

Már ez az alapállás (Hegedűs alapállása) is megérdemel néhány szót. Csendesen raktározom magamban azt a tapasztalatot, hogy ma Magyarországon egy állami tisztviselő a hatás reményében érvelhet úgy, hogy egy önálló gazdasági szereplőnek a minél nagyobb profit megszerzése iránti törekvését kárhoztathatja. Szégyellem még elgondolni is, nemhogy leírni a figyelmeztetést, hogy ebben az országban - azt mondják - kapitalizmus van, és én még azt tanultam, azt hallom megszületésem óta eltérő előjelekkel, hogy abban a gazdasági szereplők profitmaximalizálásra törekvése alaptörvény. Hogy ezt lehet tenni az uralkodó jogszabályokkal szemben is, az igaz, ám azért van a jogalkalmazás, azért van az állam szabályozó szerepe, hogy ez ne történjék meg. A tankönyvpiac - szerény ismereteim szerint - az igencsak szabályozottak közé tartozott mindig, vagyis az állam nagymértékben kihasználta a lehetőségeit. Nem jól? Így is voltak anomáliák? Nem akarom sem magamban, sem nyilvánosan felmenteni ez alól a résztvevőket, de akkor egyrészt tessék megtenni azokat a büntetőfeljelentéseket, amelyek ilyen esetekben nem maradhatnak el, másrészt tessék már feltenni azt a kérdést is, hogy ha lehettek anomáliák (tényleg voltak?), akkor nem volt-e valami baj az amúgy erős állami szabályozással? A Fidesz - KDNP elmúlt négy évében, meg az évtizeddel korábbi négy évükben, meg a közbülső nyolc évben, stb. A kapitalisták csúnyaságára alapozott érveléssel az államosítás Magyarországon az 1940-es évek végén volt divatban.

Hegedűs azt írja válaszlevelében: a Mozaik Kiadó "23 éven keresztül, évről-évre növelte részesedését, emelte a tankönyvek árát, befolyásolta az iskolai tankönyvkereskedés hangulatát, miközben számos kis könyvműhely került nehéz vagy kilátástalan helyzetbe". Ebben a mondatban az igazi, az olvasókra valóban hatást gyakorló állítás az, hogy a Kiadó növelte 23 éven keresztül az árakat. Ugye mindenki számára világos - csak ezt Hegedűs nem teszi az állítása mellé -, hogy természetesen minden kiadó emelte az árait, természetesen Magyarországon ebben az időszakban jelentős infláció volt. Az már talán kevésbé nyilvánvaló, hogy nagy valószínűséggel a tankönyvárak kisebb arányban növekedtek, mint mondjuk az alapvető élelmiszerek, vagy más, boltban vásárolható  termékek árai. Itt már persze én kissé bizonytalan vagyok, ám végül is a levél írójának kellene érvelnie, és bemutatni, hogy a Mozaik Kiadó árai az inflációnál magasabb arányban növekedtek, vagy/és azt bemutatni, hogy a tankönyvek átlagos árnövekedésénél a Mozaik nagyobbat produkált. "Az igazat mondd, ne csak a valódit" - mondhatjuk. Az árnövekedés persze, hogy valós tény, és az is pontosan megjósolható, Hegedűs ezzel pontosan számolt is, hogy csak a felszínt látni, és csak annak jelenségeiben gondolkodni képes olvasó ezt majd felháborítónak tartja.

Ugyanez mondható el a kis könyvműhelyek kilátástalan helyzetbe kerüléséről. Akár szeretjük, akár nem, ez egy társadalmi berendezkedés sajátja lehet. Nem törvényszerűen persze, még a kapitalizmus is működhet úgy, hogy a szabályozók védik a kisebb gazdasági szereplőket. De azt ne várja senki egyetlen piaci szereplőtől sem, hogy amúgy ennek nem kedvező szabályozási környezet ellenére önként és dalolva, fittyet hányva a piaci verseny logikájára támogasson más, mondjuk kisebb szereplőket. A dolog nem így működik, most teljesen függetlenül attól, hogy én erről mit gondolok, vagy milyen érzelmeim vannak az ilyen könyörtelen viszonyokkal kapcsolatban. Vagy ahogy már sokszor hallottam, "Tetszettek volna 1989-ben megtartani a szocializmust" (ez nem Antall József, ő egy kicsit mást mondott).

Ezt olvasom Hegedűs válaszában: "Az Ön kiadója a 23 év alatt megtalálta a leghatékonyabb piaci szeletet a 15 milliárdos tankönyvtortából: miközben a tankönyvjegyzék kevesebb, mint 9 %-át tudja kínálni az iskoláknak, mégis a három nagy kiadóvállalat egyike lett". Az adatokat nem tudom ellenőrizni. Azt azonban jó lenne tudni, hogy a Mozaik Kiadó 9%-os részesedése melyik évre, évekre vonatkozik, az árbevétellel, vagy a tankönyvek számával mérendő. Miért ne lehetne a Mozaik a harmadik legnagyobb kiadó 9%-os részesedéssel akár? Ha a két előtte lévő részesedése ennél az értéknél nagyobb és az utána következők ennél kisebb részesedést értek el, akkor bizony, ez kemény matematikai törvénynek tűnik: a Mozaik részesedése a harmadik legnagyobb. Oszt? Ami a kettőspont után van, annak semmi köze ahhoz, ami előtte olvasható. De érdekes ez a kettőspont előtti rész is. Hegedűs már megint sugall. Azt, hogy a Mozaiknak olyan a részesedése a "tortából", hogy az a legjobban kamatozódik, a befektetésekhez képest a legjobb profitot hozza. De könyörgöm: ha így is van (azért én szívesen látnék bizonyítékokat) a piaci verseny nem erről szól? Szintén elemi gazdasági ismereteim között van, hogy a versenypiacon szereplők egyik célja, hogy egységnyi befektetésükre a lehető legnagyobb hasznot produkálják. Vagy én túl egyszerűen látom a világot? De mindegy is, nem akarok én (éppen én :-)) a kapitalizmus működésének alaptörvényeivel érvelni. Engem jobban izgat az érvelés (?) logikája, bujtatott üzenetei, a játszadozás az olvasó értelmező apparátusával. És ez itt a maga nemében "mesteri". Másképpen: ördögi.

Majd ez jön: "Sem a fizetni köteles szülők, sem az állami költségvetés terhét nem kívánjuk tovább növelni! A teljes tankönyvellátásra vonatkozó minőségi fejlesztés és a költségcsökkentés együttes megvalósítása kezdődött meg a 2014. évben". Nos, a társadalomnak a tankönyvek kerülnek valamennyibe. Ezt az árat a társadalom részben közvetlen módon, a szülők által kifizetett ár formájában fizeti meg, másrészt megfizeti a társadalom természetesen az adók befizetésekor, azt a részt ugyanis, amit az állam tesz hozzá. Ez eddig is így volt. Most tulajdonképpen kétféle változás következhet be. Az egyik változás az, hogy az állam által fizetett összeg (a támogatás) aránya megnőhet a teljes áron belül. Erről lehetne értelmes vitát folytatni, hiszen itt arról van szó, hogy az összes adófizető polgár terhei nőnek valamennyire, azoké is, akik nem vásárolnak tankönyveket. Lehet a cél a terhek másmilyen elosztása, a gyermekes családok terhei egy részének átvállalása a társadalom többi tagja által, de beszélni kellene róla, meg kellene állapodni abban, hogy ez jó irány. De akkor azt a kérdést is meg kellene vitatni, hogy ezt a társadalmi támogatást minden szülő, a jómódúak is megkapják, és ez már nem biztos, hogy jó. Az általános iskola ingyenes tankönyveivel ugyanez a helyzet. Ez (is) a jómódúak támogatása, hiszen a társadalom így is úgy is megfizeti a tankönyvek árát, és a mai rendszerben ebből a rosszabbul élők részesednek nagyobb arányban. Ez az érvelésem nem biztos, hogy teljesen megállja a helyét, de az lenne a jó, ha egy társadalmi, vagy legalább egy széles szakmai vita folyhatna erről a kérdésről. A másik változás, ahogy azt a kormány előre vetíti: javulhatnak a tankönyvek, és csökkenhet előállításuk költsége. Na, ezt is beveszik a tömegek, mert nem hiszik el azt a sokak által vallott nézetet, hogy a központosított szisztémák drágábbak is és az általuk létrehozott minőség is gyengébb. Valljuk be: széles néprétegek nem élték, nem élhették át a rendszerváltással azt a felismerést, hogy a szabadpiac sokkal jobb, mint az államszocializmus. Nem elementáris élmény, hogy minőség akkor jöhet létre, és optimális árak is akkor alakulnak ki, ha piaci szereplők egymással versenyben rákényszerülnek arra, hogy minél hatékonyabban működjenek. Ez ma az emberek döntő többsége számára nem kellően alátámasztható elmélet, és az emberek az elméletektől irtóznak. Ettől még azok, akik döntenek a kérdésekben, akik ismerik az adatokat, akik tanultak közgazdaságtant, még tudhatnák, és követhetnék, hogy bizony az államszocialisztikus szisztémáknál a versenypiaciak hatékonyabbak, s ha ez a hatékonyság nem érvényesül, akkor a hiba nem az elvben van. Egy miniszteri biztosnak ezt már tudnia kell. A mi miniszteri biztosunk azonban mást is tud: ennek az elvnek a tagadásával nyerték meg (részben) a választásokat. A kör bezárult.

Hegedűs felrója a Mozaik Kiadónak, hogy "elkötelezettsége" nem nyilvánult meg fejlesztésben. Rögtön arra hivatkozik, hogy bezzeg a kiadó a 3000-nél kisebb példányszámú könyveket nem fejlesztette. Hogy is szól a vád pontosan? "...ha – nyílt levelében sokat hangoztatott – elkötelezettsége fejlesztésben is megnyilvánulna, akkor a „csak” 3 ezer diákot érintő tankönyveket is fejlesztette volna". A hideg kiráz az ilyen nyelvi logikai hibáktól. Honnan veszi Hegedűs a bátorságot ahhoz, hogy deklarálja, a fejlesztés melletti elkötelezettség csakis akkor igazi, ha a kis példányszámú tankönyvek fejlesztése is része? Nincs olyan fejlesztés, amely nem erre a területre, hanem másokra terjed ki? Dehogy nincs. Például a Mozaik fejlesztő munkája, amiről Reményfy bőven ír a nyílt levelében. Én egyébként nem tudom, hogy a Mozaik fejlesztett-e olyan könyveket, amelyek maximum 3000 tanuló számára lettek volna használhatók. Lehet, hogy Hegedűs itt valós tényt állít. Na és? A piac, az piac, mint ahogy eddig is erről volt szó. Ha egy áru a kicsi eladott példányszám miatt kevéssé nyereséges, akkor azt nem gyártják a gyártók, hiány keletkezik, amely növeli az árat, addig, amíg majd megéri már gyártani. Tekintve, hogy itt tankönyvről van szó, és a fogyasztók nem tehetők ki korlátlanul a piac mozgásainak, ezért nyilván az államnak be kell lépnie, és támogatnia kell a kis példányszámú tankönyvek megjelentetését. Lehet, hogy ez így is volt, de ezt Hegedűs István elfelejti tudatni velünk.

Jönnek a válaszlevélben a nagyon konkrét replikák. Szinte magam előtt látom Hegedűs Istvánt, hogy dühödten csapkodja a billentyűzetet. Azt mondja például, hogy a Mozaik azt akarja, hogy tankönyves marketingcsatározások színtere maradjon az iskola. Miért? Az volt? De ugye minden piac az! Tetszettek volna ... Mi kára származik ebből az iskolának, a szülőknek, a gyerekeknek? Lehet, hogy származik káruk (bár én erősen kétlem), de akkor tessék konkrétan érvelni. De tudom, hogy tömegek szólíthatók meg azzal a sületlenséggel, hogy az iskola, ez a szent hely ki van téve a kapitalizmus mérhetetlen dúlásának. Jaj! Olyan olcsó dolog ez!

Hegedűs agyafúrt árukapcsolásokra hivatkozik. Hogy ha vesznek egy matekkönyvet, akkor ingyen kapnak egy irodalmat. Na és? Miért lenne ez baj? Gondolom, nincs annak semmi akadálya, hogy egy iskola azt mondja, igen, kérjük a matekkönyvet, mert jó, de az árukapcsolt irodalmat még ingyen sem kérjük, mert azt nem tartjuk jónak.

Az is baj Hegedűs szerint, hogy az ingyenes digitális tananyagszolgáltatást a kiadó azoknak adta, akik tőle rendeltek tankönyvet. De mi ezzel a baj? A kereskedelem tele van az ilyen megoldásokkal, ezek világában élünk! Ráadásul Hegedűs mintha nem is olvasta volna el a Mozaik ügyvezető igazgatójának levelét. Ugyanis ő a levélben világosan leírta, hogy a Mozaik felajánlotta ingyen a teljes magyar piacra digitális tananyag rendszerét, azonban a kormány még válaszra sem méltatta. Most már megszámlálhatatlan sokszor tapasztalhatjuk: kormányzati tényezők gyakorlatilag bármit mondhatnak. Teljesen érdektelen, hogy a tények tökéletesen ellentmondanak az állításoknak. Bátran, mindenfajta lelkiismeretfurdalás nélkül teszik, mert tehetik.

Aztán a válaszíró csak úgy odaveti, hogy a Mozaik (is) téves információkkal látja el az iskolákat. Példa? Bizonyíték? Ugyan má'.

Hegedűs azt is kérdezi, hogy vajon továbbra is azt szeretné-e a Mozaik, ha továbbra is érvényesülne, hogy "a kiadók töretlen áremelése miatt évek óta nem férnek bele az iskolák a 12 ezer forintos támogatásba". Ha így van (miért ne lenne így), akkor annak igen nagy valószínűséggel nem a kiadók töretlen árnövelése az oka. Hanem az, hogy 12 ezer Ft-ból valószínűleg nem lehet ezeket összeállítani. Töretlen áremelés! Most hivatkozzam újra az inflációra? Már nem nagyon van kedvem. De egyébként is. A tankönyvpiac valódi piac volt. Nem ismerünk más alkalmas eszközt az optimális árak beállítására, mint a nyílt, az elfogadott szabályok szerint működő piac. A központosított tankönyvfejlesztés, előállítás és terjesztés mindig drágább. Az lehet, hogy nem a közvetlen piaci árak mutatják ezt, és lehet, hogy valóban jelentősen csökken az iskolás gyerekek családjainak kiadása, de a társadalom egészének kiadásai növekedni fognak. Abba nyomorodunk majd bele - most képletesen szólva - hogy be tudjuk majd szorítani egy tankönyvcsomag árát a 12 ezer Forintos keretbe.

A válaszlevél legszebb részei azonban akkor következnek, mikor Hegedűs István adatokat kezd el közölni. Mint egy kicsit statisztikával is foglalkozó embernek, minden hajam szála az égnek áll. Az első adata azt mondja, hogy a 2013-ban az iskolákba eljuttatott tankönyvek közül az első tízbe a Mozaiknak csak egyetlen könyve tudott bekerülni, annak is növekedett a korábbiakhoz képest az ára, szemben a másik kilenccel (mindegyik az Apáczai Kiadótól), amelyeknek mérséklődött az áruk. Ha egy hallgatóm kutatásmódszertan kurzusra írt dolgozatban mutatna be ilyen érvelést, új dolgozat írására kötelezném. Tudjuk, hogy az iskolák mindig nagyon vonzódtak a minél olcsóbb tankönyvekhez. Én erre nem lennék büszke, az olcsóbb (és akkor most finom leszek) nem biztos, hogy jobb is egyben. Fogalmam sincs, hogy az Apáczai hogyan volt képes csökkenteni az árait. Lehet, hogy úgy, hogy sok más kiadványának ára viszont növekedett. Lehet, hogy úgy, hogy ez egy nagy áldozat volt azért, hogy az állam őket vásárolja majd meg. Mit tudom én! De az biztos, hogy egy teljes piaci elemzéshez a több százas áruféleség eladásából az első tíznek az adataiból semmi, de semmi, még egyszer írom: semmi nem vonható le következtetésként. Ez demagógia, akár azt is lehetett volna tenni, hogy Hegedűs felsorolja az össze olyan Mozaikos tankönyvet, amelynek növekedett az ára, és az összes olyat, amelyet az Apáczai adott ki, és olcsóbb lett, majd okosan odaveti, hogy lám-lám. De tudjátok mit kedves honfitársaim? Nagyon sokan lettek volna, akiket még egy ilyen érvelés is meggyőzött volna. Úgyhogy Hegedűs úr, csak rajta, a határ a csillagos ég, az ilyen kommunikáció lehetőségei még jórészt kiaknázatlanok.

A következő adat azzal kapcsolatos, hogy a fizetős szülők terhei egymilliárd Ft-tal csökkennek az új tanévben az előzőhöz képest. Gratulálunk, kedves Hegedűs István. Azt azonban nem tetszett megmondani, hogy a társadalom terhei hogyan változnak, milyen lesz ennek az egésznek a színvonala, hogyan változik a terhek elosztása, és hogy mindezek a változások milyen társadalmi egyetértés alapján következnek be.

Már-már vérlázító a következő adatközlés, amely a Mozaik keménykalapos, szivarozó kapitalistáinak mélységes mély társadalomellenességét hivatott alátámasztani: "Pl. 'A Föld, amelyen élünk' című tankönyv a 4. évfolyam esetében 18 %-kal, a 7. évfolyamnál 44 %-kal emelkedett az akkreditációja, illetve a tartós hosszabbításának ideje alatt". Az már csak hab a tortán, hogy nem a könyv, hanem az ára növekedett, de hagyjuk is ezeket a piszlicsáré ügyeket! Tessék mondani, ez a növekedés hány év alatt következett be? Az akkreditáció és a meghosszabbítása mégis mennyi idő? És az alatt az idő alatt mennyi volt az infláció? Hogy lehet így kommunikálni? Ja! Állandóan elfelejtem, hogy lehet, hiszen a szavazók erre adtak felhatalmazást.

Aztán megkapja a Mozaik, hogy a listán (ami az iskolák által rendelt példányszám alapján készült) a Mozaik legelsője, egy nyelvtankönyv nem is az ő fejlesztése. Na és? - kérdezem sokadszor. Mit kar ezzel mondani? Netán lesajnálja a Mozaik kiadványainak színvonalát? Ne tegye, mert nagyon-nagyon nem lesz igaza.

Hegedűs kritikájának következő pontja így szól: "Ön a nyílt levelében többször helyteleníti a költséghatékonyságot, az olcsóságot, mintha ez rossz szellem lenne. Az Ön által aláírt 2014/15-ös tanévi iskolai ajánlat 83 tételsora foglalkozik kedvezménnyel, ingyenességgel". Először is, Reményfy a költséghatékonyságot nem helytelenítette, a szó még csak nem is szerepel a levelében. Az olcsójánoskodást (én írom így) azonban igen. És szerintem igaza van. Egy állam kötelessége az, hogy piaci szabályozó eszközeivel maximálisan segítse valamifajta optimum megtalálását a magas színvonal és az alacsony ár biztosításában. De nem akarok újra figyelmeztetni a piacgazdaság alapvető logikájára. Most éppen fontosabb ennél, hogy a leírt idézetben nincs (ismét) semmi logika. Az, hogy egy kiadó a verseny körülményei között kedvezményeket ad, esetleg még ingyenes szolgáltatásokat is nyújt, nyilván piaci eszköz, és semmi köze nincs az olcsójánoskodáshoz. A szakma a Mozaik Kiadót - ahogy én közvetlen tapasztalatok híján az általam hallott számos beszámolóból leszűrtem - akként emlegette mindig, hogy ez az a cég, amelynek talán a legmagasabbak az árai, de a legjobb minőséget produkálja. Ez is egy piaci stratégia. Jót, némileg magasabb árért. Na és? - kérdezem sokadszor.

Lehetne még tovább szemezgetni az okosságok közül, de mint már annyiszor kormányzati emberek szövegeinek kritikája során, megint hányingerem van, elment a kedvem az egésztől. És nehogy azt higgye valaki, hogy a Mozaik embere vagyok. Se kutyám, se macskám. És még csak a kapitalizmus kritikátlan elfogadója sem vagyok. Az is lehet, hogy voltak disznóságok a tankönyvpiacon (csak hallanánk már róluk konkrétan is!). Mindegy. Ez már úgyis a múlté. De hogy egy ilyen tartalmú és ilyen színvonalú válaszlevelet ma Magyarországon meg lehessen írni, az engem a végtelenségig elkeserít.