Folytatom a Fidesz-KDNP kormány oktatáspolitikája lehetséges
következményeinek vizsgálatát.
Annak értékelésében, amit az oktatási kormányzat tett a szakiskolákkal,
nagyon nehéz a durva szavakat elkerülni. A legerősebben e szférában hat majd a
tankötelezettségi korhatárnak a 16. életévre való leszállítása, bebetonozták a
szakképzés 9. évfolyamon való elkezdését, lecsökkentették a korábbinak mintegy
a felére a közismereti jellegű tantárgyakra fordítható tanítási időt,
bevezették a hídprogramokat, amelyek nagyon könnyen válhatnak a leginkább
szerencsétlen sorsú tanulók kicentrifugálásának eszközeivé.
De még mielőtt a konkrét lépések konkrét kártételeiről lenne
szó, egy elvi jelentőségű megjegyzést kell tennem. A szakképzés terén
bekövetkező bármilyen változás legelőször mindig annak fényében értékelendő,
hogy átalakulóban vannak a szakképzés funkciói, illetve alapvető céljai. A
hagyományos szakképzés elsősorban bizonyos, szakmánként jól megfogalmazott, a
gyakorlatban azonnal alkalmazható szaktudások kialakítását célozta. Ez a cél az
elmúlt néhány évtizedben fokozatosan hátrébb szorult, és egyre kiemeltebbé vált
egy másik feladat: a fiatalokat fel kell készíteni a tudás állandó, egész
életen át tartó megújítására. Közhely, amit írok, ám újra és újra meg kell
fogalmazni, mert a politikusok mintha nem értenék, vagy nem akarnák érteni.
Pedig világtendencia, hogy az iskolarendszerű, a közoktatásban megvalósuló
szakképzés egyre kevésbé látja el a szakmai vizsga letétele utáni azonnali
munkavégzésre való felkészítés feladatát, általánosan képző elemei, vagyis az
általános műveltség fejlesztése, egy hatékony informatikai tudás megformálása,
az idegen nyelvi képzés, és még a választott szakterületen is inkább a hosszú ideig érvényesülő tudáselemeknek a formálása válnak kiemelt feladattá. Bármennyire
fájó is tudomásul venni, de a régimódi szakoktatóságnak vége, vagy legalábbis
azt kellene belátni, hogy a szakképzésben a 21. század elején már egyáltalán
nem lehet úgy működni, ahogy régen.
Ezzel szemben mit tesz a kormány? Fenntartások nélkül megerősíti
az előző országgyűlés által már meghozott döntést: kilencedik évfolyamtól lesz
szakképzés. Én eddig minden fórumon, ahol megtehettem, élesen elleneztem ezt. Az
a véleményem, hogy az egész életen át tartó tanulásra, a munkaerőpiac
változásaihoz való igazodásra felkészíteni csakis hosszabb idejű általános
képzéssel lehet. Az a véleményem, hogy ma már indokolt, hogy a fiatalok csak 16
éves korukban (pontosabban a 10. osztály végén) döntsék el, hogy szakképzési
irányba kívánnak-e továbblépni, ez a változtatás az esélyegyenlőtlenségek
csökkenését eredményezné, ha képesek lennénk normálisan kivitelezni. Tudom,
hogy véleményemmel nagyon is kisebbségben vagyok, és sokak szeme szikrát szór,
amikor ilyesmiket mondok, mert ők, a sokak, meg éppen a szakmatanulás kezdetének
10. osztály utáni időszakra való kitolását – ami 1996-ban lett eldöntve –
tartották bűnnek. Ismerjük az érvelést: a gyerekek egy jó része megutálta az
iskolát, a tanulást, a történelmet, a földrajzot, a biológiát az általános
iskolában, miért kínozzuk tovább őket, hogy még kilencedikben, és tizedikben sem
faraghatnak sámlit, nem reszelhetnek, pedig azt már nagyon akarják. És közben
nem veszik észre az így érvelők, hogy maguk állítanak ki a magyar
iskolarendszerről szörnyű bizonyítványt, hiszen kimondják, hogy a gyerekek kb.
egyötöde, egynegyede esetében teljesen hatástalan a nevelésünk, sőt,
kontraproduktív. Ahelyett, hogy azon gondolkodnánk el, hogyan kellene
megváltoztatni az általános iskolai nevelést, hogy ne ez az állapot jöjjön
létre, homokba dugjuk a fejünket, és történelmi hibát elkövetve zárjuk el sokak
elől a kiemelkedés lehetőségeit.
Én persze jól tudom, hogy amikor az a bizonyos 1996-os
döntés megszületett, súlyos hibákat követtek el a döntéshozók. Úgy szüntették
meg a szakképző iskolákban a 9. és 10. évfolyami szakképzést, hogy közben
nyolcadik után mégiscsak szakmacsoportot és iskolatípust kellett választaniuk a
gyerekeknek. Nagyon nem voltak következetesek a döntéshozók: ha már meghosszabbították
az általános képzést, egyben át kellett volna alakítaniuk az iskolarendszert
is. Választani kell 14 évesen, ám ha szakképzést választottál (örömmel, vagy
rákényszerültél), várnod kell még két évet, hogy ennek következményeit is lásd.
Mással nehezebb lett volna diszkreditálni az általános képzés
meghosszabbításának szerintem alapvető célját. És az már csak „hab a tortán”,
hogy semmiféle új, a megváltoztatott helyzethez igazodó, motivációfejlesztő, új
módszertant képviselő program nem született, ami esetleg esélyt adott volna
arra, hogy a meghosszabbított általános képzés értelmes legyen. Ebben a
helyzetben az érintett pedagógusok, valamint az érintett egyéb szakemberek
döntő többsége sem a konkrét lépések, a bevezetés bornírtságát vette kritika
alá, hanem magát az alapelvet, az általános képzés meghosszabbítását.
A Fidesz-KDNP pedig most még kevésbé kívánja feltenni a
kritikus kérdéseket, sőt, az egyéb intézkedések még tovább kurtítják az
általános képzést. E tekintetben a legsúlyosabb lépés a szakiskolák tantervében
a közismereti tantárgyakra fordítható idő lecsökkentése egyrészt a szakiskolai
képzés idejének négyről három évre való visszaállításával, másrészt ezen belül
a közismereti óraszám teljes óraszámon belüli egyharmados arányának
kialakításával. A mostanáig érvényesült rendszerben a szakiskolások nagyjából
két tanévben tanultak közismereti tantárgyakat, és két tanév szolgált a szakmai
felkészítésre. A négy évből három lett, és egyharmadra szorult vissza a
közismeret aránya. Összehasonlításban: mostanáig két év szolgált a
közismeretre, most majd egy év. És a szakképzés? Nos, az két év volt eddig is,
ezután is így lesz. Tessék mondani, hol van a szakképzés megerősítésének célja?
Ez volt az indok! Nem nő a szakképzésre fordítható idő, vagyis az érvet, az
indokot elfelejthetjük. Ugye senki nem gondolja, hogy attól lesz jobb a
szakképzés, hogy a rá fordított idő volumene ugyan nem nő, de növekszik az
aránya, szemben a közismereti jellegű oktatás idejének arányával. Hm! Lehet,
hogy vannak, akik úgy gondolják, attól lesz jobb szakmunkás valaki, hogy csak
annyi a változás, hogy lecsökken a közismereti oktatására fordított idő? Ki
veszi ezt be? Sajnos tudom a választ: rendkívül sokan.
De akkor valójában miért csinálták? Ezt nehéz kibogozni,
szinte csak találgatni lehet. Azt látjuk, hogy erős az Iparkamara hatása, és
mintha élne egy illúzió, hogy a magyar gazdaságnak nagy számban szüksége van
alulképzett munkásokra. Mintha az lenne e gondolkodás mögött, hogy az
alulképzett munkás olcsó is egyben, s most erre nagy szüksége van a
gazdaságnak. De hát ez már-már téboly. Minden, amit tudunk a munkaerőpiacról, a
kicsit is fejlett országok gazdaságáról, a világ- és európai piacról, mind-mind
ellentmond ennek.
És itt van a tankötelezettség korhatárának 16. életévre
történt leszállítása. Gyorsan leszögezem: tudom, hogy kevés (bár növekvő számú)
országban van hasonló, azt is tudom, hogy a 18 éves korig tartó
tankötelezettség egyáltalán nem érvényesült teljes körben, sőt, még azt is
hajlandó vagyok kimondani, hogy a tankötelezettség korhatárának kérdése egy
absztrakt problémaként igencsak másodlagos, és sokkal fontosabb az iskolák „tanulómegtartó
képessége”. De mégis! A kérdés nem absztrakt, a mai, magyar, konkrét helyzetet
kell vizsgálni. Azt a helyzetet, hogy a szakiskolai képzésből még a 18 éves
korig tartó tankötelezettség fennállásának ideje alatt is igen nagy mértékű
volt a lemorzsolódás. Reális veszély, hogy sok iskola van ma Magyarországon,
amelyben a vezetés, a pedagógusok kara szívesen megszabadulna jó néhány
tanulótól. Ez, ha nehezen is, de eddig is ment, ezután sokkal könnyebb lesz. Ez
a vád természetesen egyáltalán nem vonatkozik minden érintett, „veszélyeztetett”
intézményre, nyilván sok van, amelyben a tanulók megtartása a cél. De azt se
mondja nekem senki, hogy a vád nem érvényes nem elhanyagolható számú
szakiskolára!
A hídprogramok – félő – ebben a kicentrifugálásban fognak
segíteni. Parkolópályát jelenthetnek majd, ahol elhelyezhetők arra a pár hónapra
a problémás gyerekek, amíg 16 évesek nem lesznek. S bár utána sem bocsáthatók
el az iskolából, de valószínűleg jó az a számítás, hogy sokan közülük
otthagyják a számukra semmilyen fejlesztést nem jelentő iskolát.
(Folyt. köv.)
http://hvg.hu/itthon/20120601_szakkepzes_szavazas
VálaszTörlésTisztelt István!
VálaszTörlésVéletlenül találtam rá blogodra!Én is foglalkoztam oktatás és nevelés kutatással és fejlesztéssel. Sajnos én is kaptam olyan feladatot,hogy 3 éves képzésről át kell térni a négy éves képzésre pont azzal a központi céllal,hogy jobban képzett szakembereket adjunk a hazának,mert a hazának, a benne élő népnek képezzük és adjuk ezeket az embereket.Nos a szakmai programot és az optimális óraszámokat összeállítottam. Jött a megmérettetés és a szakmai óraszámokat a 4 éves képzésben kevesebbre vitték le,mint a hároméves képzés során biztosított időkeret. Fölálltam én is a helyemről,mert lovakkal nem óhajtottam kártyázni! Ellentétben veled én nem tanítottam tovább ott.7 éves egyetemi diplomával nyugdíjasként tengetem az életem.Remélem,hogy eljön még a tudás és munka alapú társadalom építése. Most a szegényítés,naplopás és butítás társadalmát építjük az antitalentumok vezetésével!
A négyévesre átállás Hiller miniszter alatt volt. Én nem hagytam abba egyik reform alatt sem a tanítást, részt vettem különböző alternatív képzéseken és igyekeztem hasznosítani. Volt egy időszak, amikor a szakiskola fejlesztése nekilendült, de akkor úgy emlékszem dán modell alapján, annak hű koppintásával.
VálaszTörlésHogy nem valósult meg, de milliókat költöttek rá, azon én sem csodálkozom.Pedig rengeteg képzett szakértő vezette a programot. Talán mégis az aktív pedagógusokat be kellene vonni.