Oldalak

2012. január 3., kedd

A pápa üzenete és a köznevelési törvény

Hoffmann Rózsa államtitkár asszony elküldte az iskoláknak XVI. Benedek pápa 2012. január 1-én született üzenetét. A levélben azt állította, hogy a pápa mondandója "sok tekintetben felerősíti az új törvényeink üzeneteit". Hogy ez így van-e, az nyilván nagyon sok részletet tekintve megítélés kérdése, és nyilván igaza is lehet államtitkár asszonynak bizonyos részleteket tekintve, bár biztos, hogy nem mindenkinek ugyanazt jelenti ez a megerősítés. Érdemes viszont foglalkozni egy kicsit azzal, hogy bizony van jó néhány passzusa ennek a pápai körlevélnek, amellyel viszont nincs nagyon jó összhangban a mi köznevelési törvényünk. Én ebből sem vonok le messzemenő következtetéseket, csak a minisztériumi kommunikáció hitelességének jellemzése miatt foglalkozom a kérdéssel.

Már a pápai üzenet középpontjába állított téma, a fiatalok igazságosságra, békére való nevelése és a mi köznevelési törvényünk kapcsolata is elgondolkodtat kissé. Az igazságosság fogalmában - ha képesek vagyunk annak transzcendens voltán túl is kibontani az értelmét - helyet kap még a pápa szerint is "az emberibb és szolidárisabb társadalom", az "építő és békés együttélés", a "másik ember elfogadása". Márpedig ezek az egymástól sok mindenben eltérő társadalmi csoportokhoz tartozó emberek kapcsolatait is jellemző (vagy kevésbé jellemző) sajátosságok valóban fontosak. Vagyis az igazságosság szó teológiai jelentése is tartalmazza a társadalmi igazságosságot, a jog előtti egyenlőséget, vagy egy magasabb szinten, és a hívő ember számára az Isten előtti egyenlőséget. A mi köznevelési törvényünk viszont számos pontján egy diszkrimináló, szegregáló, a szelekció eszközét széleskörűen alkalmazó (vagy inkább e már ma is létező tulajdonságait tekintve még merevebbé váló) köznevelési rendszer kialakulását vetíti előre. Miféle igazságosság érvényesül egy olyan rendszerben, amelyben elsősorban a társadalmi helyzet határozza meg, hogy valaki magas iskolákat elvégezve nagy dobbantással kezdheti a felnőtt életét, vagy pedig 16 éves korában kihullik minden végzettség nélkül a köznevelésből, és nagy valószínűséggel munkanélküli lesz? Milyen igazságosság az, amely a művészeti nevelés tanórákon kívüli lehetőségeit lényegében elveszi a legrosszabb helyzetben lévő családok gyermekeitől, mert megszünteti azt a korábbi gyakorlatot, amelyben a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek ingyen vehették igénybe ezt a szolgáltatás? Milyen igazságosság az, amely a tanszabadság eltörlésével, az oktatás tartalmi szabályozásának teljes központosításával nagyrészt lehetetlenné teszi az érdemi pedagógiai differenciálást, amely pedig a tanulási gondokkal küzdő gyermekek számára (akik között szélsőségesen túlreprezentáltak a hátrányos helyzetűek) az egyetlen remény volt gondjaik leküzdésére?

A pápa üzenetében fontos helyre került a nevelő szabadságának értéke. Az államtitkárság most készül e szabadság fontos elemeit megszüntetni. A kötelező tantervek szisztémája, a ki tudja milyen kritériumrendszerekkel működtetendő szakfelügyelet, a helyi egyeztetéseket maximum esetlegesen szervező központosított, állami irányítás, és még számos lépés fogja szűk keretek közé szorítani a nevelők szabadságát. Pedig amit erről a pápa ír, akár modern pedagógiai elvnek is tekinthető: "...és szükséges a nevelő szabadsága is, akinek késznek kell lennie rá, hogy odaadja önmagát. Éppen ezért most még inkább, mint valaha szükségesek a hiteles tanúk, akik nem pusztán a szabályok és információk továbbadói. Olyan tanúk kellenek, akik képesek távolabbra tekinteni a többieknél, mivel az életük horizontja tágasabb. Az lehet tanú, aki maga is átéli azt az utat, amelyet másoknak javasol". A pedagógiai szakmunkásnak tekintett, a kreativitástól eltiltott tanítók és tanárok vajon képesek lesznek erre? A pedagógus életpálya leírásában a realitás minimumával sem bíró ígérgetések a reális építkezéssel szemben kialakíthatnak majd olyan feltételeket, hogy a pedagógus valóban mindenki másnál távolabbra tekintő tanúvá válik? Kétlem.


A pápa számára a család az a hely, "ahol a békére és igazságosságra történő valódi nevelés érlelődik". A köznevelési törvény minden distinkció nélkül, minden konszenzus alapú döntést kizárva három éves kortól teszi kötelezővé az óvodát, a korábbiakhoz képest megfosztja bizonyos lehetőségektől a szülőket az iskolai döntésekbe való bekapcsolódás tekintetében, és ha nem is sikerült az államtitkárságnak elérni eredeti céljait, de "előre" lépett abban, hogy szintén csakis az iskola döntése alapján délutánonként is benntartsa a tanulókat az intézményekben, ha kell, ha nem. Nesze neked családközpontúság.


A pápa a nevelő intézmények vezetőihez is szól. "Ügyeljenek rá, hogy minden fiatal fel tudja fedezni a maga hivatását, kísérjék figyelemmel, hogy gyümölcsöztetni tudják azokat az adományokat, amelyeket az Úrtól kaptak. Biztosítsák a családok számára, hogy a gyermekük olyan képzést kaphasson, ami nem áll ellentétben lelkiismeretükkel és vallási elveikkel."  Nagyon remélem, hogy a pápa is arra gondolt az idézet első mondatának megfogalmazásakor, hogy a nevelés során az iskolának igazodnia kell az egyéni sajátosságokhoz, azokat ki kell bontakoztatnia. A decemberben elfogadott köznevelési törvény szemlélete nem ez. A gyermekeket kell egy szelektív rendszer intézményeiben "szétosztani", ők kell, hogy igazodjanak az iskolához, hiszen annak "saját küldetése" van, jellege, profilja, vannak tagozatai, különleges képzései, ehhez alkalmazkodjék aki oda akar járni, és fel is veszik. A már most is működő, és az új törvény által sem megváltoztatott rendszerben pedig igenis előfordulhat, hogy a tanulóhoz legközelebbi iskola olyan lelkiismereti és vallási elvek alapján működik, amely ellentétben áll a család elveivel. Akkor miről beszélünk?


A pápának van néhány jó szava a politikusokhoz is. Például ezt kéri tőlük: érjék el, hogy "senki elől ne legyen elzárva a tanulás útja". Mi meg most szállítottuk le a tankötelezettség korhatárát 18-ról 16 éves korra, gyakorlatilag megszüntettük a szakiskolákban az életesélyek biztosításához szinte nélkülözhetetlen általános képzést.


Szóval, kedves Hoffmann Rózsa, én az ön helyében nem példálóznék a pápa üzenetével, nem is küldeném el az iskoláknak, hanem eldugnám, amennyire csak lehet. Azért azt nem gondoltam volna, hogy a magyar köznevelési törvény még a pápa gondolataival is szembe kerül sok ponton!

14 megjegyzés:

  1. Hoffmann Rózsa el is dugta volna, ha értette volna a levelet. Ez a törvény az elmúlt évtizedek legbrutálisabb támadása a pedagógusok és így a tanulók ellen. Kár az államtitkárunknak olyan tekintély mögé bújni, aki egészen más elveket vall mint ő.

    VálaszTörlés
  2. "Azért azt nem gondoltam volna, hogy a magyar köznevelési törvény még a pápa gondolataival is szembe kerül sok ponton!" -- ezt az egyet nem értem a végén. Már miért is ne kerülhetne szembe éppen a pápai megnyilatkozás szövegével (ami mellesleg nem a "pápa gondolata", a szerző nem lehet olyan naiv, hogy komolyan gondolja, a pápai megnyilatkozások 1 magánember gondolatai, ezeket intézmények készítik elő, és bár a jelenlegi szentatyánkról történetesen köztudott, hogy határozott véleménye van számos kérdésről, és a pápai megnyilatkozások szerkesztésében is döntő szerepet visz általában, az ő "gondolatainak" tekinteni éppen ezeket erős leegyszerűsítés. Van neki egyébként valóban szerzői publikációja is bőven elég, azok tényleg a "gondolatait" tartalmazzák. A fent idézett körlevél nem ilyen, hanem Róma püspökeként hivatalából adódó felelőssége szerinti megszólalás).

    De visszatérve a poénra: ugyan miért is ne kerülhetne szembe a köznevelési törvényünk éppen a pápai megnyilatkozásokkal? Talán azt hitte valaki, hogy a Vatikánban szerkesztik a köznevelési törvényünket? Ez viccnek is rossz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Bennó! Nem erről van szó. Egyrészt teljesen mindegy, hogy ki szerkeszti a szöveget, mennyire "testületi" véleményről van szó, az üzenetet a pápa írta alá, nyilván az ő gondolatai, legfeljebb oda kell még tenni, hogy "is". Másrészt nem kell ahhoz a Vatikánban írni a magyar köznevelési törvényt, vagy nem kell a pápának közvetlenül instruálnia Hoffmann Rózsát, hogy egy törvény a pápa gondolataival harmóniában legyen. És miért ne lehetne nekem az meglepő, hogy az amúgy a keresztényi elveket oly sok ponton oly hűen követni látszó Hoffmann Rózsa, vagy/és a köznevelési törvény szembekerül ezekkel az elvekkel? Nem viccnek szántam, annak lehet, hogy tényleg rossz.

      Törlés
  3. Én elég sok gondolatát elolvastam a pápának, és szerintem István jól írta, mert ezek biztosan egybecsengenek az egyébként szintén jó sok évig (1954-1977) tanár pápa megnyilatkozásaival.
    Lehet, hogy minden sorát nem ő írta, de biztosan azonosult vele.

    VálaszTörlés
  4. Kedves István!
    Nagyon örültem ennek a bejegyzésnek. Engem keresztény emberként nagyon elkeserít, hogy az államtitkár ezekkel a leveleivel lejáratja hitemet, Egyházamat, hiszen kevés pedagógus akad ebben az országban aki ennek a törvénynek örül.
    Örülök annak, hogy nem gondolod úgy, hogy bármilyen megerősítést ki lehetne olvasni a pápa leveléből.
    Abban az egyházi iskolában ahol tanítok nem nagyon találkoztam olyan kollégával, aki nem lenne felháborodva hozzád hasonlóan ezen szégyenletes törvény ellen.

    VálaszTörlés
  5. Szerintem Hoffmann Rózsa nem igazán tanulmányozta a pápai üzenetet és azt gondolja, hogy az iskolaigazgatók sem fognak vele különösebben foglalkozni. Inkább csak arról szólhat az akció, hogy Hoffmann Rózsa szereti érezni és éreztetni, hogy tekintélyek támogatják.

    VálaszTörlés
  6. Székelyhídi Béla2012. január 4. 0:59

    A Pápa üzenete könnyedén torzítható egy liberális felfogású értelmezésre és ez az írás ezt teszi. Egy végtelenül jóindulatú üzenet "lefordítása" egy olyan igényrendszerre, amely valójában a legjobb szándékot is csak kritika kifejtésére használja és nem annak lényegét érezteti.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Székelyhídi Béla! Ha kérhetem, írjon érveket, konkrétumokat. Nyilván vitatható az álláspontom, a pápai üzenetről alkotott véleményem. Nosza!

      Törlés
  7. A pápa után most már jöhet annak "felettese"... Égő csipkebokor...
    Akkor meg még a Bibliába is bekerülhetünk...

    VálaszTörlés
  8. Kedves Kollégák, Érdeklődők!

    Nem gondolom sem jónak sem használhatónak a most elfogadott közoktatási törvényt, de az ország többsége 2/3-ot adott a FIDESZ-KDMP kezébe ezt jó esetben két év múlva tudjuk megváltoztatni, ha akarjuk.
    Az érem másik oldalára szeretném most felhívni a figyelmeteket az osztályom egy megyeszékhely szakiskolai osztálya 43 fővel indult jelenleg 35 főnél tartunk melyből 13 fő nem osztályozható. Aki nem tudja ez azt jelenti, hogy fél év alatt egy vagy több tantárgyból egy jegyet sem sikerült szereznie. Csak kiegészítésképpen 2600 mulasztott órából 1100 óránál is több igazolatlanul szerepel. Ebből az osztályból csupán 9 tanuló nem bukott meg a félévi értesítésre.
    Én értem azt, hogy az osztályomból annak a 35 tanulónak is vannak jogai, de azt gondolom aki az iskolába tanulni megy azt engedjük tanulni a többit küldjük csipkebokrot metszeni(ez alatt nem a bibliait értem). Talán egy két hónap keserves munka után nagyobb lendülettel fog tanulni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Attila! vagyunk még egy páran az országban, akik hasonlóan szomorú történeteket sokat tudunk mesélni. És ez komoly probléma is, én ezt abszolút belátom, sőt. De kezdjünk el azon gondolkodni, hogy ezek a jelenségek (ha egyáltalán egy tőről fakadnak) hogyan alakulhattak ki. Mik az okok? És nyilván számtalan társadalmi hatást fogunk találni az okok között, és már eközben is sokféle egymásnak ellentmondó értelmezés fog felmerülni, de abban talán egyetértünk, hogy az okok között fel kell sorolnunk az iskolát is. A súlyáról persze vitatkozni fogunk, én például relatíve nagyobb súllyal említeném, más bagatellizálni szeretné ezt a szerepet, de érdemes lenne ennek is utána nézni. Vajon mi mit teszünk azért, hogy az amúgy valóban nagyon sok esetben borzalmas környezetből érkező gyerekek az iskolában ne a "szívatás", hanem a nyugalom helyét lássák? Mi mit teszünk azért, hogy oda járjanak, és ne mellé? Ismerem már az erre mondhatókat: de hát a családja, de hát a szegénység, de hát a kulturálatlanság, de hát a devianciák. OK. Igen, ez mind benne van. De egy pillanatra tegyük félre. Nálunk mi van? Mi mit teszünk?

      Törlés
  9. A fenti két megjegyzés szerintem jól tükrözi azt az állapotot, hogy az oktatást megváltoztatni kívánók között is nagy a távolság helyeztüknél fogva. Az a tapasztalatom, hogy a szakértők és a közoktatásban dolgozók ritkán vannak együtt egy fórumon, nagy távolság van köztük a helyzet megítélésében. Anélkül, hogy bántani akarnék bárkit is, úgy látom, hogy a „szakma krémje”, az oktatáskutatók, neveléstudósok nem éli át azt a frusztrációt naponta, amit a terepen dolgozók igen, a tehetetlenséget, jó szándékuk és beletett maximális energiájuk ellenére. (Most az optimális állapotot veszem, nem fontos, ki mennyire jó tudós vagy tanár, és a fizetés is mellékes, mert önmagában nem oldana meg dolgokat.) Ez nem feltétlenül baj, mert a távolságtartás is segítheti a tisztánlátást, nagyobb látószögből is több minden látszik. De semmiféle reform nem jöhet létre a pedagógusok bevonása nélkül, egyrészt mert a reform nagy részét nekik kell majd végrehajtani, de ami még fontosabb, a tapasztalataikra is szükség van. Meggyőződésem, hogy az alapoktól, a pedagógiai - didaktikai alapoktól kell újragondolni az iskolát, és ahhoz kell új kereteket keresni, akár merészen is. Pont a „life-long learning”, a felnőttképzés elterjedése példát adhat, hogy a kötelezőnek hitt kereteket fel lehet lazítani, és új formákat kialakítani – akár alsó osztályokban is. Az alternatív iskolakísérletek tapaszatalatait százszor jobban meg kellene becsülnünk – tanárképzés miért hallgat róluk sejtelmesen? –, hiszen ott már nem ködös ideák, hanem mindennapos valóság, összegyűjtött tapasztalatok vannak.

    VálaszTörlés
  10. Kedves Flóra!
    Tudom, hogy nagyon sokára reflektálok, elnézést kérek ezért, de nem volt időm a saját blogomra (na, ez is jó!). De mindenképpen szeretnék valamit írni, már csak a saját magam megnyugtatására is. Kicsit karcos leszek, előre elnézést kérek, egyáltalán nem bántás akar lenni. Régóta hallom ezt a szöveget, hogy a szakértők és a gyakorlatban dolgozók másképpen látják a világot. Először is: a gyakorlatban dolgozók is szakértők, és az úgymond "szakértők" is a gyakorlatban vannak. Utóbbi alatt azt értem, hogy számos e csoportba tartozó ember "egyszerű" általános iskolai vagy középfokon tanító pedagógus, vagy egyetemen oktat, amit én nem sorolnék a nem gyakorlat kategóriájába. Ráadásul ezek a szakértők nagyon sok iskolát látnak, nagyon sok nagyon is gyakorlati tapasztalatszerzésben van részük. Vagyis én ezt a szembeállítást megkérdőjelezem. Szerintem másról van szó. Arról, hogy ebben a nagy csoportban, amit pedagógiával foglalkozóknak hívnak, vannak így, meg amúgy, meg még amúgyabbul gondolkodók. Sokféle nézet van, és én számtalan témát tudok mondani, amelyben nagyon-nagyon sok "igazi", közoktatásbeli pedagógussal maximálisan egyetértek, és tudok jócskán mondani közoktatásban nem dolgozó szakértő kollégát, akikkel viszont a legtöbb kérdésben nagy távolságokra állnak egymástól a nézeteink. Azt szeretném, ha mindenki megértené, hogy itt nem a szakértők és a pedagógusok ellentétéről van szó, hanem valami egészen másról.

    És még valami. Honnan veszi, hogy a pedagógusképzésben nem foglalkoznak az alternatív iskolákkal. Nem akarok hosszan érvelni, csak annyit írok, hogy de igen, nagyon is, még tantárgyakat is tudok mondani (legalábbis az ELTE-n), amelyek ezzel foglalkoznak.

    VálaszTörlés
  11. Nahi, azt irod, hogy azzal, hogy leszallitjak a kotelezo oktatas korhatarat 18-rol 16 evre, azzal elzarjak az oktatast egyesek elol. Ezzel tulajdonkeppen azt irod, hogy ami nem kotelezo, az tilos. De hiszed is?

    VálaszTörlés