Gimnáziumi felvételik - indulat nélkül(?)

Visszatérek a blogíráshoz. El kellett kissé hanyagolnom, mert nagyon fontos, és minden időmet lekötő munkám volt. De most újra itt vagyok.

Igyekszem indulat nélkül fogalmazni. Hátha sikerül!

Olvasom a közoktatásért felelős helyettes államtitkár nyilatkozatait a középiskolai felvételik ügyében. Visszaállítják a szóbeli felvételi vizsgákat. Ebben az intézkedésben nem annak közvetlen tartalma a fontos. Már megint egy lépés, amelyben az oktatásügyi kormányzat kihasználja az előzőnek a bornírtságait, és az oktatási rendszer, a pedagógusok megmentőjeként léphet fel. Ilyen volt a buktatás lehetetlenségének eltörlése is, hiszen amikor hét éve az osztályismétlés intézményének megszüntetése az első három évfolyamra vonatkozóan megtörtént, akkor az a döntés - miközben szakmai tartalma teljes mértékben alátámasztható egy a világban ma irányadónak tekinthető pedagógiai paradigma keretei között - abszolút elhamarkodott, előkészítetlen volt, és az ügynek is kárt okozott. Mi sem természetesebb, mint egy ilyen döntést visszavonni, felszabadítani a pedagógusokat az általuk borzalmasnak tartott következmények alól.

Ilyen most ez a döntés is. A szocialista-liberális oktatáspolitika felismerte az esélyegyenlőtlenségek nagy mértékében rejlő veszélyeket, és megpróbált tenni valamit a feszültségek enyhítése érdekében. A döntéshozók úgy látták, hogy meg kell akadályozni, hogy a hat- és nyolc évfolyamos gimnáziumi formákat megvalósító-, illetve a köznyelvben csak "elitiskoláknak" nevezett intézmények válogathassanak a gyerekek között. Megnehezítették ezt a válogatást, szinte teljes mértékben kiiktatták a rendszerből a magában az érintett intézményben zajló felvételi folyamatot. Ez természetesen megint nagy melléfogás volt. A funkciót, tehát magát a válogatást egyáltalán nem érintette az intézkedés, pusztán a módszerét. Azt sem alapjaiban, mert ma is igaz, hogy az intézménybe való felvételről végső soron az igazgató dönt. Azok, akik egyébként úton-útfélen azt hirdették magukról, hogy mélységesen elkötelezettek az esélyegyenlőtlenségek radikális csökkentése iránt, ezen a területen, tehát a gimnáziumi felvételik ügyében látszatintézkedéseket hoztak. A látszatintézkedések csak arra voltak "jók", hogy az igazgatók, a pedagógusok és az érintett szülők kedélyeit borzolják. Az intézkedések következtében kicsit bonyolultabban lehetett csak megvalósítani ugyanazt a szelekciót és szegregációt, ami korábban is érvényesült a rendszerben.

Nyilván maga a felvételi rendszer rossz, úgy ahogy van. Vagy hát így fogalmazok én, meg még jó néhányan, miközben tudjuk, hogy természetesen vannak mások, akik egészen másképpen gondolják. A felvételit azok tartják fontosnak, akik úgy gondolják, hogy mindenki számára az a legjobb beiskolázási politika, amelyben minden tanuló egy neki, a fejlettségi szintjének, vagy másképpen tehetségének megfelelő szinten tanulhat. Szintek szerint homogén iskolák és homogén osztályok kialakítása itt a cél. Sok olyan szakemberrel és pedagógussal találkoztam életem során, aki ezt az elvet vallotta. Szinte egyikük sem tudta elképzelni, hogy másképpen is lehet gondolkodni. Valamifajta "isteni kinyilatkoztatásként" kezelték, hogy a különböző szinten felkészült gyerekeket egymástól elkülönítve kell nevelni.

Korábbi bejegyzéseimben már több szempontból is elemeztem ezt a gondolkodásmódot, s próbáltam kimutatni a társadalom fejlődése szempontjából az inadaptivitását. Csak emlékeztetek:

• Nem igaz, hogy a homogén csoportokban teljesítenek jobban a jó tanulók, sőt, éppen az ellenkezőjét lehet alátámasztani kutatási eredményekkel (országos kompetenciamérés adatai).
• Nem igaz, hogy a magyar jó tanulók (az úgymond tehetségesek) jól teljesítenek nemzetközi összehasonlításban, sőt, sokkal rosszabbak (relatív értelemben) az eredményeik, mint a gyenge tanulóknak. (A vizsgálódást a PISA felmérés adataival érdemes elvégezni.) Vagyis a szegregálás minden gyermek számára negatív következményekkel jár.
• A nem szegregáló iskolarendszerek (angolszász- és skandináv országok) átlagosan sokkal jobb eredményeket érnek el bármilyen más országcsoport átlagaihoz képest a nemzetközi összehasonlító vizsgálatokban. Egy statisztikai összefüggésből ugyan nem lehet levonni azt a következtetést, hogy az egyik folyamat oka a másiknak, azonban ha van olyan elképzelésünk, hogy itt ok-okozati összefüggésről van szó, akkor azt az elképzelést alátámasztják az adatok.
• Az úgymond "képesség-alapú" beiskolázás és csoportokba osztás - mindenféle oktatásszociológiai vizsgálat ezt bizonyítja - valójában társadalmi csoportok, rétegek, osztályok közötti törésvonalak mentén történik. Ez önmagában is antidemokratikus, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy ez egyben az erőforrások nem egyenletes elosztását is jelenti, de ráadásul a különböző társadalmi csoportokhoz tartozó gyerekek elkülönítésével jár, ami nagy valószínűséggel tragikus mértékben rombolja a magyar társadalom belső kohézióját.

Ezek azok a mélyebb, pedagógiai kutatásokkal sokszor alátámasztott indokok, amik miatt a magyar oktatási rendszerben egy rendkívül megfontolt, de következetes cselekvéssel el kellene kezdenünk orientálódni a komprehenzív iskolarendszer felé. Azért fogalmazok ilyen óvatosan, mert ma alig található olyan érdekérvényesítési szempontból potens csoport az országban, amelynek érdeke lenne a szegregációtól mentes iskola. Ez az igazi nagy kihívás a politikusok előtt: felismerni egy történelmi változás szinte szükségszerű voltát, és nagyon következetes, de nem kapkodó módon elindulni az általa kijelölt irányban.

Persze most itt van ez az intézkedés. Mint mondtam (vagy gondoltam) ez is szimbolikus, visszavonása valaminek, amit az előző kormányzat tett valóban problematikus módon. De nem azért volt problematikus, amiért ez az új kormányzat annak tartja. Sőt! Én őszintén szólva nem sok különbséget látok a kettő között. Mindkettő hitt, hisz abban, hogy kellenek gimnáziumi felvételik. És még csak azt sem mondhatom, hogy mindkettő figyelmen kívül hagyja a "népakaratot". Nem mondhatom, hogy mindkettő valamilyen autokratikus módszerrel a többség érdekeivel szemben akarta, akarja érvényesíteni oktatáspolitikai elképzeléseit. Egy frászt! Annyi csak a különbség, hogy a "népakaratot" a szocialista-liberális oktatáspolitika sokkal ügyetlenebbül szolgálta ki.

Mit mondott a helyettes államtitkár? Remélem az újságok is pontosan idéznek, ezért idézőjelek közé teszem:

"Nem azt tartjuk esélyegyenlőségnek, ha van egy szint, amit mindenki el tud érni, hanem azt, ha mindenkinek van esélye a tehetségének megfelelő képzésben részt venni; nem szenved hátrányt senki a bőrszíne, de a tehetsége miatt sem".

Nekem már a "szint" szóval bajom van. Mikor vesszük tudomásul, hogy a gyerekek nem szinteken helyezkednek el? Az egyik ilyen, a másik olyan. A szinteket mi látjuk beléjük, és sajnos egy idő után mi "rakjuk" beléjük. Vagy inkább így fogalmaznék: szintekbe, szintekre kényszerítjük őket. És aztán felvételiztetünk.

És a tehetség! Hölgyeim és uraim! Ki fog elszámolni azzal, hogy az elmúlt évtizedekben a tehetségesek kiválogatásának szándékával és gyakorlatával mekkora bűnöket követtünk el a tehetségesekkel szemben? Kedves Helyettes Államtitkár Úr! Így szenvednek hátrányt a tehetségesek, ahogy most Önök is válogatni akarják őket!